top of page

1203 találat

  • Rangos elismerés: a Széchenyi István Egyetem három oktatóját tüntették ki Mestertanár Aranyéremmel

    A Széchenyi István Egyetem három docense, dr. Lanczendorfer Zsuzsanna, dr. Erdős Csaba és dr. Szabó Zsolt Roland vehetett át tehetségsegítő munkájáért Mestertanár Aranyéremet az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Zeneakadémián megtartott ünnepségén. „A Tudományos és Művészeti Diákkör (TDK) a tehetséggondozás legjelentősebb formája a hazai felsőoktatásban. A hallgatók tudományos tevékenységét tanáraik mentorként segítik - fogalmazott dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, a Széchenyi-egyetem Egyetemi Tudományos Diákköri Tanácsának (ETDT) elnöke. Kifejtette, hogy az intézményben számos tehetséggondozó program működik, amelyeket a Tehetségsegítő Tanács fog össze. A tudományos diákkörök rendszerében a hallgatók félévente intézményi, kétévente pedig országos konferenciákon, 16 tudományterületen mutathatják be eredményeiket. Az OTDT 1997 óta Mestertanár Aranyérmet adományoz a legalább egy évtizedes kiemelkedő témavezetői és tudományos diákköri szervezői munkáért. „A díj a hosszú időn át végzett eredményes mentorálás országos szintű elismerése. Büszkék lehetünk arra, hogy az idén három oktató kollégánk is elnyerte a Mestertanár Aranyérmet, három különböző kar képviseletében. Velük együtt immár 18 mestertanárral rendelkezik intézményünk” – világította meg az ETDT elnöke. Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna, az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar egyetemi docense kérdésünkre elmondta, hogy részben hivatását is az OTDK-nak köszönheti. „Nagy szerepet játszott pályaválasztásomban, hogy tanító szakos hallgatóként néprajz kategóriában értem el országos második helyezést. Később, már oktatóként kilenc évig voltam TDK-elnök karunkon, ahol közel három évtizede tanítok és segítem hallgatóimat” – hangsúlyozta az oktató, aki a Barsi Ernő Szakkollégium programigazgatója és két éve az egyetem Tehetségsegítő Tanácsának is tagja. Hozzáfűzte, a tehetséggondozást mindig kiemelt feladatának tekintette. A versenyekre való felkészítés, a kutatások segítése mellett szakfelelősként ma is sokszor viszi hallgatóit terepre, mert úgy gondolja, a személyes élmények megerősítik a fiatalokat abban, hogy helyes utat választottak maguknak. „A már említett OTDK-dolgozatom konzulense mesterem, dr. Barsi Ernő volt, akit nagy örömömre később én terjeszthettem fel Mestertanár Aranyérem díjra. Ezért is vagyok különösen büszke, hogy húsz évvel később, az Apáczai-kar második mestertanár aranyérmeseként ismerték el tehetségsegítő munkámat. Köszönöm szépen az elismerést a hallgatóim nevében is” – húzta alá. Dr. Erdős Csaba egyetemi docens, a Széchenyi-egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának társadalmi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese kiemelte: az, hogy a Széchenyi István Egyetem már 18 mestertanár aranyérmessel rendelkezik, jól mutatja az intézmény ezirányú tevékenységének színvonalát, Tudományos Diákköri Tanácsának, valamint Tehetségsegítő Tanácsának eredményes munkáját. „Karunkon hagyományosan erős a tehetséggondozás, hallgatóink szép számban jutnak el hazai és nemzetközi versenyekre, szerepelnek OTDK-n, a diplomaszerzés után pedig kiválóan helyt állnak hivatásukban” – mondta. Megjegyezte: a fiatalok magas minőségű tudományos tevékenységet végző oktatóktól tanulhatnak, akik közül sokan az akadémiai szféra mellett a joggyakorlatban is dolgoznak. „A kar egésze, és benne az Alkotmányjogi Tanszék is kiemelkedő tehetséggondozó műhely, amelyet olyan iskolateremtő professzorok alapoztak meg, mint dr. Bihari Mihály vagy dr. Kukorelli István. Tanszékünkön most már három mestertanár aranyérmes oktató dolgozik főállásban, dr. Stumpf István professzor, prof. dr. Smuk Péter dékán és jómagam” – említette a kitüntetett. „Az eddigi több mint tizenöt éves munkásságom alatt sok hallgatót segítettem, akik közül több mint harmincan értek el TDK-helyezést. Követve ezeknek a fiataloknak a pályafutását, tetten érhető a tehetséggondozás jelentősége. Egy részük az akadémiai területet erősíti, több mint tízen lettek egyetemi oktatók, közülük többen PhD-fokozatot is szereztek már. Sokan a vállalati szférát választották, és akadnak köztük, akik ma már felsővezetők” – mondta el dr. Szabó Zsolt Roland, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar docense. Hozzátette, nem elméleti, hanem gyakorló közgazdászokat nevelnek, akik aktuális kihívásokkal foglalkoznak. „Hallgatóként én is szereztem TDK-helyezéseket, de sokkal nagyobb öröm, amikor az ember tanítványai érnek el eredményeket. A díjat is azért kaptam, mert hallgatóim nagy számban szerepeltek kiválóan ezeken a megmérettetéseken. Köszönöm az egyetem támogatását, ami lehetővé teszi a magas minőségű tehetséggondozást. Ez is annak a megerősítése, hogy fontos az a munka, amit oktatóként és kutatóként végzünk” – summázta. A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekcióját Győrben, a Széchenyi István Egyetemen rendezték. A sikeres szervezésért az ünnepségen elismerő oklevelet vehetett át prof. dr. Smuk Péter az intézmény Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának ügyvezető elnöke.

  • Együttműködik a Hungaroring, a Széchenyi István Egyetem és az egyetemet fenntartó alapítvány

    Az oktatásfejlesztés és a tudományos közösségépítés erősítésére irányuló programok támogatása, valamint az azokhoz kapcsolódó fejlesztések elősegítése áll annak az együttműködési megállapodásnak a középpontjában, amelyet Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke és prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese írt alá a Hungaroringen november 28-án. A partnerek a dokumentumban kinyilvánították szándékukat egy, a kelet-közép-európai régióban egyedülálló járműipari, autó-motorsport-technológiai és tudományos központ, a MINDS Park létrehozására. A MINDS Park név a Motorsport Innovációs és Fejlesztési Tudományos Park angol nyelvű elnevezésére (Motorsport Innovation and Development Science Park) utal. Az együttműködő felek ezt a Hungaroring területe mellett, közvetlen pályakapcsolattal hoznák létre. Céljuk a hazai járműipari képzések és kutatások színvonalának emelése, valamint magas hozzáadott értékű fejlesztési tevékenységek hazánkba csábítása. A MINDS Park az innovációk és a kutatás-fejlesztések előmozdításához, valamint új mentori és felsőoktatási programok megteremtéséhez is hozzájárulhat az autó- és motorsport területén. „Az autó-motorsport magában hordozza a folyamatos technikai fejlődést, amely előbb-utóbb az utcai járművekben is megjelenik, a közúti közlekedést is biztonságosabbá, gördülékenyebbé teszi. Ezért a Hungaroringnek az autósport hazai fellegváraként, a sebesség birodalmaként kötelessége az olyan innovatív projektek mellé állni, mint amilyennek a MINDS Park ígérkezik. Részt vettem a Széchenyi István Egyetem tanévnyitó ünnepségén, szerencsém volt bepillantani abba az értékes és nagyon sok mindenre kiterjedő munkába, ami az intézményben zajlik, így biztos vagyok abban, hogy ez a küldetés sikerre van ítélve” – emelte ki Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. „A MINDS Park infrastruktúrájának, épületeinek és eszközparkjának kiépülése újabb lehetőséget biztosíthat az együttműködésre a Széchenyi István Egyetem, az autó- és motorsport, valamint a piaci szféra között. A vállalatokkal és a gazdaság más szereplőivel való még szorosabb partnerség révén tovább erősödhet a nemzetgazdaság versenyképessége, és mindez hozzájárulhat ahhoz is, hogy az egyetem a közép-európai térség egyedülálló járműipari tudásközpontjává váljon” – fogalmazott prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. „Ahhoz, hogy egyetemünk helytálljon a nemzetközi színtéren, fontos tudományos versenyképességünk professzionális erősítése, amit nagymértékben támogat a Hungaroringgel való együttműködésünk. A felsőoktatási világranglisták alapján a világ legjobb öt százalékába tartozó intézményünk járműipari képzéseivel, világszínvonalú hallgatói versenycsapataival szorosan kapcsolódik az autó-motor sporthoz. Ezeket a tevékenységeket szintén segítheti a MINDS Park kimagasló infrastruktúrája. A park emellett az élenjáró technológiák kutatás-fejlesztését, innovációját is szolgálhatja megoldandó, valós feladatok biztosításával” – mondta prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese.

  • Bemutatták a Széchenyi István Egyetem és a Petz-kórház közös egészségtechnológiai fejlesztéseit

    Szemmozgást detektáló diagnosztikai eszközt, telerehabilitációs szoftvert, műtéti közvetítő platformot, 3D és VR technológiai megoldásokat mutattak be a Széchenyi István Egyetem szakemberei a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban. A „Digitális megoldások az egészségügyben” című tudományos ülésen a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia orvostechnológiai felhasználása is előtérbe került. Dr. Villányi Balázs a Petz-kórház orvos-igazgatója, az egyetem Egészségügyi Innovációs Kompetenciaközpontjának vezetője a „Digitális megoldások az egészségügyben” című rendezvényen elmondta, a két intézmény több projekten dolgozik és már jelentős fejlesztési eredményekkel rendelkezik. A cél, hogy a modern technológiák alkalmazásával hozzájáruljanak az egyedi szükségleteken és igényeken nyugvó orvoslás hatékonyságához. Ennek eléréséhez a szakemberek több támogatási forrást is sikeresen csatornáztak be fejlesztéseik megvalósításához: Az egyetemi tudományos fejlesztések egyik kiemelt fókuszterülete az egészségtechnológia, ami a „GINOP-2.3.1-20-2020-0005 – Tudományos és Innovációs Park létrehozása a Széchenyi István Egyetemen” című projektnek köszönhetően nyert támogatást. Emellett az NKFIH Alap által támogatott Területi Kiválósági Program (TKP-EGA-21), valamint az egyetem fenntartójának kutatás-fejlesztési pályázati forrása tette lehetővé a bemutatott projektek eredményességét. A program során az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának munkatársai és a projekteken dolgozó hallgatói prezentálták a fejlesztéseket. Elsőként Szlovák Zoltán mutatta be azt az eszközt, amely segít kimutatni a kóros szemmozgásokat, így hozzájárulhat a veszélyes (stroke) és a kevésbé veszélyes (belsőfül) eredetű heveny szédüléssel járó kórképek elkülönítésében. A teljes sötétséget biztosító műszer egy kamera segítségével képes meghatározni a pupilla közepét, és folyamatosan kiszámítja annak helyzetét, végül grafikonra is rajzolja azt. Dr. Tollár József a telerehabilitációs szoftverplatform sajátosságait ismertette. Az eszköz révén a beteg a saját otthonában, egy képernyő előtt végezheti a rehabilitációjához szükséges gyakorlatokat. Mozgását egy kamera figyeli, a kezelőorvos pedig visszacsatolást kap arról, hogy a páciens milyen minőségben hajtotta végre a feladatokat. Kollár Krisztián a technikai részletekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a szoftver működésének hátterében a mesterséges intelligencia áll, amely pózdetektálást és pózösszehasonlítást is magában foglal. A műtéti stream-platform előnyeiről Daliás Tibor számolt be. Mint mondta, a MediStream lényege, hogy minimál invazív, endoszkópos, laparoszkópos műtéteket képesek valós időben közvetíteni az intézmény belső hálózatán, hozzájárulva az egészségügyi dolgozók tudásának bővítéséhez. Ennek során egyszerre látható az endoszkóp képe és a műtétet végző orvosok tevékenysége, így az egészségügyi dolgozók szélesebb körével is megoszthatók az operációk tapasztalatai. A szakemberek már több sikeres közvetítést végeztek, a Da Vinci sebészrobot győri bemutatkozása alkalmával például két műtőből párhuzamosan streameltek. Kaszai Zoltán „DICOM megjelenítő AR környezetben” címmel tartott előadást. A szakember egy olyan alkalmazás fejlesztésének részleteibe avatta be a hallgatóságot, amely CT- és MRI-képeket képes megjeleníteni kiterjesztett valóság (AR) segítségével. Kifejtette, a fejlesztés során fontos szempont a könnyű kezelhetőség és hogy minél több hasznos képalkotási funkcióval rendelkezzen a program, segítve ezzel az orvosok munkáját. „Innováció a rehabilitációban: műszaki megoldások a Pető-féle konduktív fejlesztésben” címmel dr. Prukner Péter mutatta be, hogy milyen technológiai fejlesztésekkel tudják támogatni a Pető-módszer hatékonyságát. A Semmelweis Egyetemmel együttműködésben megvalósuló egyik innováció célja, hogy a kezelések szolgálatába állítsák a képfelismerést és a szenzortechnikát. A jelenleg orvosi megfigyelésen alapuló járásanalízist elemzésre alkalmas kamerás rögzítéssel támogatnák. A másik jelentős projekt egy nyomásérzékelő padló kifejlesztése, amelynek prototípusa már el is készült, tesztelése jövő év elején várható. Ugyancsak technológiai támogatással segítenének a finommotoros rehabilitációban, illetve a szem- és kézkoordináció együttes vizsgálatában. Az egyetem Design Campusa formatervezési fejlesztésekkel, az eszközök ergonomikusabbá tételével vesz részt a projektben. Dr. Wersényi György a külső fül rekonstrukciójának költséghatékony, 3D technikai megoldásait ismertette. Kiemelte, a kutatás célja az volt, hogy a jelenleg elérhető háromdimenziós képfeldolgozási technológiákat egybe olvasszák, ami tartalmazza a szkennelést, az utófeldolgozást, végül a 3D nyomtatást is. Lényege, hogy kéziszkennerekkel dolgozva, a háromdimenziós pontfelhőt előállítva, digitálisan létrehozzák a fül hiányzó részét, amit végül ki is nyomtatnak, és viselhetővé teszik a páciens számára. A szakmai tanácskozás második felében a VReduMED elnevezésű európai uniós Interreg-projektről tartottak kerekasztal-beszélgetést a szakemberek. Budai Tamás, az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának technológiai vezetője kifejtette, a program célja, hogy javítsa az együttműködést az egészségügyi oktatás és az orvostechnikai beszállítók – különösen a kis- és középvállalkozások, startupok – között, a VR-technológiát kulcsfontosságú eszközként használva az ápolási munka vonzóbbá tételéhez és a jövőbeni magas színvonalú ápolási szolgáltatások biztosításához. A rendezvény zárásaként dr. Dőry Tibor, az egyetem Menedzsment Campusának igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az innovációk létrejöttének folyamatában az innovátor orvosoknak kiemelten fontos szerepük van már az előkészítés szakaszában is. Hozzátette: azokat a műszaki újító megoldásokat fogadják el a legkönnyebben az egészségügyben dolgozók, amelyek fejlesztésében közvetlenül részt vettek egészségügyi szakemberek is.

  • Középpontban a fenntarthatóság: átadták a Széchenyi István Egyetem felújított postaépületét

    A Széchenyi István Egyetem felújította a győri kampuszon lévő, általa ősszel megvásárolt postaépületet, korszerű körülményeket biztosítva az ott dolgozóknak és az oda érkezőknek. A létesítményben oktatási tevékenység is zajlik, így a fejlesztés nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is szolgálja a hallgatókat és a munkatársakat. A posta működtetését 2024. február 1-jétől az egyetem veszi át postapartnerként. A fenntarthatósághoz és a magas színvonalú szolgáltatások biztosításához egyszerre járul hozzá az a beruházás, amelynek ünnepélyes átadását november 27-én tartották a Széchenyi István Egyetem győri kampuszán. Az intézmény a KEHOP-5.2.2-16-2017-00110 azonosítószámú, „A Széchenyi István Egyetem győri telephelyének energetikai fejlesztése” című európai uniós projekt keretében felújította a postahivatal épületét. A munkálatok részeként sor került a homlokzat hőszigetelésére, a lapos tető hő- és vízszigetelésére, az épületgépészeti rendszer korszerűsítésére, valamint a külső nyílászárók cseréjére. Az 1983-ban épült kétszintes, mintegy 750 négyzetméter alapterületű ingatlant az egyetem idén ősszel vásárolta meg a Magyar Posta Zrt.-től. Az universitas ugyanakkor múltja alapján már eddig is kötődött a postai ágazathoz, hiszen jogelődjében, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán 1975-ben alakult meg a Közlekedési és Postaüzemi Intézet, amelynek sikerszakja lett a két évvel korábban induló – és egészen 2003-ig működő – postaüzemi képzés. A most felújított postahivatal éppen az elméleti és a gyakorlati oktatás megoldására készült annak idején a Magyar Posta beruházásaként. A posta működtetését 2024. február 1-jétől az egyetem veszi át postapartnerként. „Egyetemünk az elmúlt években a kormány támogatásával, tudatosan tervezett fejlesztések megvalósításával arra törekedett, hogy a lehető legtöbb épülete fenntarthatóbb, energetikai szempontból a legmodernebb legyen. A mintegy tíz éve folyamatosan zajló beruházások jelentősen hozzájárultak az energiafelhasználás csökkentéséhez, így a fenntarthatósághoz. Ebbe a sorba illeszkedik a postaépület megvásárlása és rekonstrukciója is, ami nemcsak mintegy 14 ezer magyar és nemzetközi hallgatónkat, valamint munkatársainkat szolgálja, hanem a térségben élő lakosokat, illetve az itt működő vállalkozásokat, intézményeket is” – hangsúlyozta dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. „A Széchenyi István Egyetem nem először mutatja meg a számunkra, hogy milyen értékteremtő tud lenni a megújulási képesség, a nyitottság, az együttműködés, a proaktivitás és a támogatás. Hiszen ezek az értékek teszik lehetővé az egyetem, a város, a posta, sőt az egész társadalom számára, hogy folyamatosan alkalmazkodjunk a mindig megújuló igényekhez és kihívásokhoz. Az alkalmazkodáshoz arra van szükség, hogy aktívan keressük az új megoldásokat. Ezt teszi a Kormány és ezt teszi a Posta is.” – húzta alá dr. Láng Géza állami vagyonért és postaügyért felelős helyettes államtitkár. „A postahivatal egyetemi tulajdonba és működtetésbe kerülése újabb győri sikertörténet, amelyben szerepet játszott, hogy kiváló a kapcsolat az intézmény és a város vezetése között. Ha az egyetem fejlődik, Győr is fejlődik, s ez fordítva is igaz” – mondta prof. dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, aki köszönetet mondott mindenkinek – köztük a Magyar Postának –, aki részt vett ennek a konstrukciónak a kialakításában. „A Magyar Posta érdeke az, hogy a magyar emberek minél nagyobb számban és könnyebben vegyék igénybe a szolgáltatásainkat, ehhez pedig nekünk is elérhetőnek kell lennünk. Ennek érdekében hirdettük meg idén februárban újtípusú postapartneri programunkat. A postapartnernél minden alapvető postai szolgáltatás elérhető, tehát a csekk- és utalványfeladás, levél- és csomagfeladás. A postapartner az értesített és a postán maradó címzésű küldemények postahelyi kézbesítését is ellátja. A postapartnert bekapcsoljuk a postai logisztikai hálózatba, azaz a felvett küldeményeket elszállítjuk, feldolgozzuk, az ide érkező küldeményeket pedig kézbesítjük. A meghirdetés óta eltelt időszakban már mintegy 175 új típusú postapartnet indítottunk el, így összességében már mintegy 400 postapartner működik országszerte. A tapasztalatok szerint ez az üzemeltetési forma mind az ügyfelek, mind a partnervállalkozások számára hatékonyan és eredményesen működik” – fogalmazott dr. Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója.

  • A biztosítási piac megkerülhetetlen reformere adott elő a Széchenyi István Egyetemen

    A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója tartott motivációs előadást a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak, amiben életútján keresztül engedett betekintést a biztosítási szakma múltjába és jelenébe. Előadásában kiemelte a szektor fiatalításának fontosságát és az iparág nyújtotta kivételes lehetőségeket. A Széchenyi István Egyetemen tartott motivációs előadást nagy érdeklődés mellett Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója nemrégiben. A biztosítási szakember mindössze 21 évesen lépett a pályára, és mára a biztosítási piac megkerülhetetlen, trendformáló alakjává vált. Ma már közel két évtizedes szakmai múlttal rendelkezik, de még mindig a biztosítási szektor fiatal szakértői közé tartozik. Ő alapította és azóta is folyamatosan építi Magyarország legnagyobb és legeredményesebb biztosításközvetítő cégcsoportját, melyben közel ezer biztosítási tanácsadó dolgozik. Előadásában bemutatta saját pályáján keresztül a biztosítási szakmát, azzal a szándékkal, hogy új szemszögből világítsa meg azt. Megosztotta a hallgatósággal karrierje kezdetét, sikereit és nehézségeit, valamint ismertette vállalata jelenét és jövőképét a digitalizációs fejlesztésekkel összhangban. A Széchenyi István Egyetem az országban elsőként alakított ki a Hungarikum Biztosításai Alkusz Zrt.-vel és a CIG Pannónia Csoporttal együttműködésben egy olyan két féléves biztosítási és pénzügyi szaktanácsadói képzést, ami hiánypótló a biztosítási képzések terén. „Az általam képviselt iparág szempontjából a fiatalok képzése elengedhetetlen, mert a tanácsadók átlagéletkora jelenleg 55 év. Napjainkban azonban a digitalizáció dominanciájával, valamint a növekvő pénzügyi és biztosítási tudatossággal égető szüksége van a szektornak a fiatalításra. Kötelességemnek érzem, hogy ennek a korosztálynak is bebizonyítsam: érdemes ezzel foglalkozni, és sikeres jövőképet tudunk mutatni nekik. A Széchenyi István Egyetemmel való szoros együttműködés kapcsán létrejött pénzügyi-biztosítási képzés ezért is nagyon fontos nekem, és külön büszke vagyok arra, hogy a kurzus már az első félévben több mint 50 fő részévtelével nagy érdeklődés mellett indult el” – hangsúlyozta Keszthelyi Erik. „Hosszú távú célom, hogy tovább növeljük a társadalom pénzügyi és biztosítási tudatosságát, és az erre való nevelést minél fiatalabb életkortól – már az általános és középiskolákban – elkezdjük. Ehhez szükségem van rátok, fiatalokra. Remélem, hogy minél többen választjátok ezt a stabilitást biztosító szakmát a jövőben” – összegzett. „A Hungarikum Alkusz elkötelezett a biztosítási szakma és a szektor szakembereinek minőségi fejlesztése iránt, intézményünk pedig mindig nyitott azokra a partnerekre, akikkel közös programokat tudunk megvalósítani a gazdaság igényeihez igazodva. Fontosnak tartjuk, hogy stratégiai együttműködésünket a jövőben tovább erősítsük. Célunk, hogy további, képzéshez kapcsolódó programokban és kutatási témákban fogjunk össze: ennek példája lehet akár a kooperatív doktori programokban való részvétel, az alap- és mesterképzések bizonyos tantárgyainak közös oktatása, a projektalapú képzési elemek kialakítása és a tehetséggondozás is” – húzta alá dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese.

  • A Széchenyi István Egyetem jogász szakos hallgatója az ENSZ világűrbizottságának szimulált ülésén

    A világűr fenntartható használatáról tárgyaltak az ENSZ világűrbizottságának szimulált ülésén Párizsban, amelyen a Széchenyi István Egyetem jogászhallgatója, Nagy Csenge Zsuzsanna is részt vett. A rendezvényen a fiatalok egy adott állam küldöttségének tagjaként próbára tehették űrjogi tudásukat és betekintést nyerhettek a testület tevékenységébe is. Az Európai Űrügynökség párizsi központjában, a Space Generation Advisory Council (SGAC) és az Európai Űrjogi Központ (ECSL) rendezésében második alkalommal került sor a „SGAC x ECSL Model UN COPUOS” elnevezésű rendezvényre. Hasonlóan az ENSZ működését szimuláló, nagy múltra visszatekintő „Model United Nations” programokhoz, az érdeklődő hallgatók itt is egy adott állam küldöttségének tagjaként tehették próbára – ezúttal nemzetközi jogi és világűrjogi – ismereteiket, tárgyalási készségüket, és nyerhettek bepillantást az ENSZ Világűr Békés Célú Felhasználásának Bizottsága működésébe. Magát a világűrbizottságot az ENSZ Közgyűlése 1958-ban hozta létre, és 1959-től állandó segédszervként működik, hazánk aktív részvételével. Ez a testület dolgozta ki az űrtevékenység szabályozásának alapját képező öt nemzetközi szerződést az űrkorszak kezdetét követő két évtizedben, és máig a világűr békés célú felhasználásával kapcsolatos nemzetközi egyeztetések központi fórumának tekinthető. Ebben az évben a „Model UN COPUOS” szimulációs tárgyalásainak középpontjában a világűr fenntartható használatával kapcsolatos aktuális kérdések álltak. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara első alkalommal képviseltette magát a rendezvényen. Az intézmény anyagi támogatásának köszönhetően Nagy Csenge Zsuzsanna jogász szakos hallgató utazott ki az eseményre, ahol az előzetes sorsolásnak megfelelően a kanadai küldöttség tagjaként vett részt a szakértők által nyújtott felkészítésben és a szimulált bizottsági munkában. Felkészülését a Nemzetközi és Európai Jogi Tanszékről prof. dr. Sulyok Gábor egyetemi tanár segítette. A részvétellel a világűrjog terén végzett tanszéki tehetséggondozási tevékenység új iránya nyílt meg, ami hatékonyan kiegészíti a „Manfred Lachs Space Law Moot Court Competition” elnevezésű rangos nemzetközi világűrjogi perbeszédversenyen való rendszeres megmérettetést. A hallgatók munkájának köszönhetően a győri egyetem immár ismertté vált az európai kontinens világűrjoggal foglalkozó szakmai közössége előtt.

  • Sikeresen zárult a Széchenyi István Egyetem gyakorlóiskolájának felújítását is tartalmazó projekt

    A Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolájának átfogó rekonstrukciója idén szeptemberre készült el. A győri egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 1,77 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósult közös projektje több budapesti iskola felújítását is tartalmazta. A Széchenyi István Egyetem győri Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolája a térség egyik legszínvonalasabb alapfokú oktatási intézménye. Átfogó rekonstrukciójára a „Komplex infrastruktúra és eszközállomány fejlesztés a SZE és az ELTE gyakorló iskoláiban” című nyertes pályázat (EFOP-4.2.3-22-2022-00012) révén nyílt lehetőség. A közös európai uniós projekt teljes költsége 1,77 milliárd forint volt, amelyből a Széchenyi-egyetem 451 millió forintot nyert el a saját beruházására. A november 21-én, az ELTE-n megtartott zárórendezvényen Némethyné Toldy Gizella iskolaigazgató prezentációjából kiderült: a kivitelezés a győri intézményben az új tanévre készült el. A munkálatok magukban foglalták az Öveges-iskola energetikai korszerűsítésének első ütemét, így a nyílászárók részleges cseréjét, épületgépészeti felújításokat, radiátorcseréket, napelemes rendszer kialakítását, padlásfödém-szigetelést, hűtési-fűtési rendszereket – köztük az informatikai terem klimatizálását – is. Több helyiségben történt árnyékolás, burkolatcsere, továbbá a tornatermet és az öltözőket is korszerűsítették. Ezenkívül udvarfelújítás, akadálymentesítés szolgálja az épület korszerű működését. A projekt oktatási és informatikai eszközbeszerzést is tartalmazott. Megújult környezet segíti a diákokat, a pedagógusokat és a pedagógushallgatókat a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolájában. (Fotók: Adorján András) Az eseményen dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese emlékeztetett: az egyetemhez 2016-ban csatlakozott az Apáczai Csere János Kar és vele együtt az Öveges-iskola. „Akkor azt a célt tűztük ki, hogy ez az intézmény Győr és a térség legjobb általános iskolája legyen. Ennek érdekében indult egy hosszú távú, komplex fejlesztési program, amelynek fontos eleme volt az épület és infrastruktúrájának megújítását célzó projekt” – fogalmazott. Kiemelte, az Öveges iskola, az egyetem és a Mobilis Interaktív Élményközpont együttműködésében a tartalmi megújulásra is kiemelt figyelmet fordítanak. „Vonzóvá kívánjuk tenni a pedagógus életpályát, valamint a fiatalok számára a természettudományos területeket. Programunkban a gyerekek élményalapú oktatást, a pedagógusok pedig új módszertani ismereteket kapnak” – hangsúlyozta, köszönetet mondva a kormányzatnak a támogatásért. Szerinte ez befektetés többszörösen megtérül: a hatékonyabb, szebb épület segíti a diákok kibontakozását és egyben a pedagógushallgatók módszertani fejlődését. Dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a kormány célja, hogy minden lehetséges támogatást biztosítson az iskolák megfelelő infrastrukturális feltételeinek megteremtéséhez, valamint a tanulók kiteljesedését támogató pedagógusok munkájának segítéséhez. Megjegyezte: a gyakorlóiskolák elsődleges feladata a pedagógushallgatók felkészítése arra, hogy olyan hivatásukat szerető tanárok és tanítók kerüljenek a pályára, akik segítik a gyermekeket egy értékközpontú életre nevelésben, valamint a számukra megfelelő hivatás kiválasztásában. Felidézte, hogy Magyarországon 2018 óta 4576 óvodai és iskolai fejlesztés indult el, illetve valósult meg, közel ezermilliárd forint értékben, 2022-ben pedig további 231, iskolai épületfejlesztést támogató pályázat született. Emellett több ezer intézményben bővítették a sávszélességet, építettek ki wifi-hálózatot, továbbá több mint százezer digitális eszköz jutott el az iskolákhoz. Két párhuzamos projekt keretében az ELTE hat intézményének fejlesztésére is sor került. Ebből az EFOP-4.2.3-22-2022-00012 program során három gyakorlóiskolát újítottak fel. A budapesti Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban elsősorban az elektromos hálózat, a világítás és az informatikai hálózat újult meg, valamint digitális oktatási eszközöket szereztek be, illetve felújították a bejáratot és a portát. A Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolában az aula és a hozzá kapcsolódó vizesblokkok, a rendezvényterem, az informatikai tantermek rekonstrukciója, valamint egy biztonsági kamerarendszer kialakítása valósult meg. A speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskolában a széles körű eszközfejlesztés mellett elsősorban a közösségi terek modernizálására és az akadálymentesített terek fejlesztésére fókuszáltak.

  • Izgalmas Euroliga- és magyar bajnoki kosármeccsek várják ingyenesen a Széchenyi-egyetem polgárait

    A Serco Uni Győr női kosárlabdacsapat várja a Széchenyi István Egyetem hallgatóit és munkatársait izgalmas hazai és nemzetközi mérkőzéseire a 2023/2024-es szezonban is. Az érdeklődők az Győr Városi Egyetemi Csarnokban ingyenesen szurkolhatnak a kosaraslányoknak egyetemi kártyájuk felmutatásával. Az NB I-es Serco Uni Győr női kosárlabdacsapat hazai mérkőzéseinek az Egyetemi Csarnok ad otthont, ahol a magyar és európai kosárcsapatok élvonalával küzdenek meg a győri lányok a 2023/2024-es szezonban is. A tavalyi idényben a hazai bajnokság döntőjéig menetelő, ezüstérmes együttesünk idén is nagy elvárásokkal vágott neki a szezonnak, és ismét a döntő a cél. A csapat alaposan megerősödött erre az évre, hiszen olyan kiemelkedő játékosok érkeztek az észak-amerikai női profi kosárlabdaligából (WNBA) a klubhoz, mint a tavalyi draft második választottja, Diamond Miller, az évek óta stabil Kristine Anigwe, vagy a rendkívül labdabiztos Destiny Slocum. Mindeközben a magyar mag együtt maradt. A gárdánk büszkesége, hogy minden hazai játékos utánpótlás-, 3x3-as vagy felnőttválogatott. Közülük is kiemelkedik a Török Ágnes, Dubei Debóra, Cyesha Goree, Ruff-Nagy Dóra és Dombai Réka ötösfogat, akik februárban a párizsi olimpiai szereplésért léphetnek pályára. „Az Euroligában szeretnénk minél több győzelmet szerezni, hasznunkra fordítva az európai élmezőnyben tapasztalt feszített tempót a magyar bajnokság hajrájában. Nagy örömünkre szolgálna az is, hogyha minél több szurkoló látogatna ki a meccseinkre, hiszen a jó mérkőzésekhez elengedhetetlen a jó hangulat, ami a játékosainknak is nagy erőt ad. Tárt karokkal várjuk a Széchenyi István Egyetem hallgatóit és kollégáit, akik egyetemi kártyájukkal ingyenesen jöhetnek be minden hazai összecsapásra” – hangsúlyozta Fűzy András, a Serco Uni Győr elnöke. Az idei szezonban a következő meccsek várnak a lányokra a Magyar Bajnokságban és az Euroligában:

  • Hallgatói kvízestek: lankadatlan érdeklődés övezi a Széchenyi-egyetem új rendezvényét

    A sikeres tavalyi debütálás után második évaddal jelentkezik a SZE Quiz Night: a korunkban divatos kocsmakvízekhez hasonló, ám teljesen egyedi feladatokkal tűzdelt, havonta megrendezett hallgatói eseménysorozat az új tanévben is várja az érdeklődő csapatok jelentkezését. Az estek mindig témák köré szerveződnek, melyek között feltűnt már a történelem, a filmek, a sport és a Halloween is, a félév eddigi eseményein ezúttal a zene, a gasztronómia és a nemzetek kultúrája került terítékre. A Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata számos rendezvénnyel támogatja a színes hallgatói életet: a Gólyahét, Gólya- és Öregdiák Bál, valamint a Széchenyi Egyetemi Napok mellett a hagyományos bográcsok és szak-, valamint karestélyek biztosítják az ismerkedési és szórakozási lehetőséget a hallgatók számára. Az évek óta állandó portfólió a tavalyi évben egy merőben új eseménysorozattal bővült, amely meghonosította az egyetemen eddig előzmény nélküli, ám a pubok világát már meghódító kvízestek műfaját. „Az esemény története alapvetően a Hallgatói Önkormányzat tavaly tavaszi vezetőképző táborában indult, ahol a rendezvényes szekcióban ötleteltünk, milyen új programokat tudnánk elképzelni a következő évben. Akkor született meg többek között a hallgatói kvízest koncepciója. Már korábban is gondolkodtam rajta, hogy az egyetemen is szervezhetnénk ilyesmit, hiszen manapság nagyon divatos dologról van szó. Kérdeztem a szekciótagokat illetve ismerőseimet, kinek lenne kedve ezt felkarolni, és lettünk tizenheten. A Hallgatói Önkormányzat is támogatott minket, így tavaly ősszel elrajtolhattunk” – idézte fel a kezdeteket Farkas Bence, mérnökinformatikus hallgató, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője, aki szerint sikerük titka az, hogy eltértek a korábban bevált sablonoktól. „A bográcsok és karestélyek mellett mindig akadt egy-egy új programpont a Kari Napokon vagy Gólyahéten, de egy visszatérő, állandó rendezvénytípus nem alakult ki, holott a hallgatók vágynak a játékosabb rendezvényekre, ahol a barátaikkal csapatokban vetélkedhetnek egymással és közben a kreativitásukat is kibontakoztathatják. A kvízesttel olyanokat is meg tudtunk szólítani, akik egyébként a hagyományos rendezvényeinket kevésbé kedvelik. Kockáztattunk kicsit, hiszen olyan dologba vágtunk bele, amit előttünk senki sem próbált ki. Az újdonság viszont nagy erővel hatott a közönségre, ennek is köszönhető, hogy ez a program ennyire népszerű lett” – tette hozzá a főszervező. A kvízestek formátuma nagyon hasonló a kocsmakvízekéhez, számos ponton mégis markáns vonásokkal tér el tőle. A szervezők ügyeltek rá, hogy az ismert alapelemekből (anagramma szójátékok, zenefelismerés, feleletválasztós Kahoot-kvízek és így tovább) teljesen eredeti tartalmat gyúrjanak össze, sőt, saját feladattípusokat is összeállítottak. Csakugyan a SZE quiz night sajátossága, hogy a csapatok – amennyiben szeretnének – egy legfeljebb három perces videót is bemutathatnak az aktuális tematikához kapcsolódóan. „Eleinte merítettünk ihletet innen-onnan, de bevallom őszintén, az első kvízünk óta ezekre rá sem néztünk, kizárólag saját kútfőre hagyatkoztunk. A feladatokat közösen találjuk ki, mindenki előáll valamivel. Ezután megírjuk az esték forgatókönyvét, majd összeülünk a szervezőkkel és közösen ki is próbáljuk az egészet. A feladatok nehézségét is itt szoktuk finomhangolni, de olyan még nem volt, hogy valami fennakadt a rostán, mert túlságosan izzasztó. Úgy vagyunk vele, hogy törjék csak a fejüket a játékosok, ilyen is kell. Eddig szerencsére nem tapasztaltuk, hogy egy fejtörőnk mindenkin kifogott volna” – folytatta Farkas Bence. A rendezvény állandó helyszíne a K0 konferenciaterem - ahol akár 14 csapat is kényelmesen elfér -, de adott már otthont a játéknak a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub nagyterme, illetve tartottak már kávéról szóló tematikus kvízestet a UNI by the Rusty Coffee-ban is. Ha már a tematika szóba került: a havi rendszerességel jelentkező rendezvénysorozat érintett már olyan popkulturális jelenségeket, mint a Marvel vs. DC univerzum vagy a Halloween, de általánosabb témákat is feldolgoztak már a sport, a történelem vagy legutóbb a gasztronómia képében. Az egyes estek első három helyezettje értékes nyereményekkel is gazdagodik – többek között a Jägermeister és a webjatekbolt.hu támogatásának köszönhetően. Miután sokszor ugyanazok a csapatok indulnak hónapról hónapra, a kvízestek sorozata felfogható bajnokságként is, a legjobbaknak pedig a szemeszter végén serleg és oklevél is jár. „Mi sem gondoltuk, hogy ennyien fognak érdeklődni, én személyesen is meghatódtam az első alkalom után” – vallotta be az informatikus hallgató. „A csapatok visszajelzésére nagyon figyelünk, mondták is, nagyon jó, amit csinálunk, ne hagyjuk abba. Mi szervezőként ugyanúgy nagyon élvezzük azt a három-négy órát, így ez természetesen extra motivációt jelentett számunkra” – fogalmazott a főszervező. A SZE Quiz Night már a tavaly őszi első alkalommal óriási népszerűségnek örvendett, a lelkesedés pedig tavasszal sem hagyott alább, így nem is lehetett kérdés, hogy az új tanévben is folytatódik a rendezvény. A második évad első szemesztere a vége felé jár, három alkalmon már túl vagyunk, a zárás viszont még hátra van. Az utolsó kvíz témája – aligha meglepő módon – a karácsony lesz.

  • Ökológiai és vízgazdálkodási előadás-sorozatnak ad otthont a Széchenyi István Egyetem

    Rangos vízgazdálkodási előadás-sorozat első ülését rendezték meg nemrégiben a Széchenyi István Egyetemen. Az eseményen a téma elismert szakemberei az ökológiai vízmennyiség meghatározásáról értekeztek a társadalmi, biológiai és vízügyi szempontokat is figyelembe véve. A Széchenyi István Egyetem adott otthont a magyar tudomány ünnepe alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottság (MTA VEAB) Vízgazdálkodási Munkabizottságának szervezésében, a Magyar Hidrológiai Társaság Vízgazdálkodási Szakosztályának közreműködésével a vízgazdálkodási előadás-sorozat első rendezvényének. „Célunk volt, hogy a program az ökológiai vízmennyiségek meghatározása révén elősegítse a vízgazdálkodási és természetvédelmi szempontok bemutatását, és párbeszédet indítson el a hazai szakemberek körében az ehhez kapcsolódó alternatív módszertanokról, társadalmi és biológiai kérdésekről” – hangsúlyozta Chappon Máté, a Széchenyi István Egyetem tanársegédje, az MTA VEAB Vízgazdálkodási Munkabizottságának titkára. A Széchenyi István Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportja több projektben is részt vesz, melyekben fontos szerepet játszik az ökológiai vízmennyiség és annak definiálása. Ezek egyike az Insula Magna, amelyben a Szigetköz mentett oldali vízpótló rendszerére összpontosítottak, a másik pedig a Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium kutatása, amely az operatív vízgazdálkodás kereteinek meghatározásáról szól, többek között a Velencei-tó vízgyűjtő területére vonatkozóan. Az előadások arra az égető kérdésre keresték a választ, hogyan hozhatók egyensúlyba az emberi vízhasználatok és az ökoszisztémák vízigényei a vízhez kötődő ökoszisztémák hosszú távú fenntartása érdekében. Mindezek fontos eszköze az ökológiai vízmennyiség, aminek helyes értelmezéséről értekeztek a vízgazdálkodási, a társadalmi és a biológiai szempontokra összpontosítva. A téma aktualitását a vízkészletekbe történt emberi beavatkozások és a klímaváltozás együttes hatása adja, amely az ország számos pontján veszélyezteti a vízhez kötődő jelenlegi ökoszisztéma fennmaradását. A rendezvényen több tudományterület szakemberei tartottak előadást, hazai kutatásokat is ismertetve, így Szalay Miklós a Viziterv Environ Nonprofit Kft. vízkészlet-gazdálkodási szakértője, dr. Szilágyi Ferenc, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Víziközmű és Környezetmérnöki Tanszékének címzetes egyetemi tanára, valamint dr. Boromisza Zsombor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszékének docense is. „Az előadás-sorozat első alkalmára hatalmas volt az érdeklődés, mivel ezek a kérdések számos szereplőt érintenek: a nemzeti parkok, a turizmus, a horgászok és a vízgazdálkodás képviselői együtt keresték a válaszokat. A mi feladatunk az volt, hogy ezt a párbeszédet elindítsuk és kezdeményezzük – a visszajelzések alapján ezt sikeresen meg is tettük. Külön öröm számunkra, hogy az eseményen összesen közel százan vettek részt személyesen és online” – húzta alá dr. Bene Katalin, a Széchenyi István Egyetem docense, az MTA VEAB Vízgazdálkodási Munkabizottságának elnöke. A programsorozat 2024 márciusában a víz világnapjához kapcsolódóan folytatódik, ahol még több előadót bevonva módszertani kérdésekkel haladnak tovább. „Tapasztalatunk szerint erre a szakmai tartalomra nagy igény van, ezt szeretnénk kiszolgálni a továbbiakban is. A következő előadások célja azoknak a módszereknek a megkeresése, amelyek kellően egyszerűek a gyakorlati bevezetéshez, mégis elég komplexek ahhoz, hogy jobban hozzájáruljanak az ökoszisztémák fenntartásához” – emelte ki Chappon Máté.

  • A Magyar Genom Program megvalósításáért fogott össze több partnerrel a Széchenyi István Egyetem

    Együttműködési keretmegállapodást írt alá prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Filep Bálint, Széchenyi István Egyetem elnöke, prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, prof. dr. Bódis József, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány elnöke, prof. Dr. Miseta Attila János, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatója és dr. Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet dísztermében 2023. november 21-én. A megállapodás célja, hogy 2024. március 31-ig közösen kidolgozzák a Magyar Genom Program megvalósításának részleteit és javaslatot tegyenek annak elindítására. A program keretében 10.000 egészséges, illetve betegségben szenvedő magyar ember genomszekvenciájának meghatározása történhet meg öt év alatt. A fókuszban a betegségben nem szenvedő, a hazai lakosságra jellemző (reprezentatív) sokaság vizsgálata mellett, rosszindulatú daganatos, szív- és érrendszeri, anyagcsere- és egyes, magas genetikai kockázatot hordozó, például ritka kórképekben szenvedő betegek és családtagjaik egyéni, illetve népesség (populációs) genomikai adatfeldolgozása áll. A kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I) együttműködés eredményeként országos egészségmegőrző, prevenciós, molekuláris szűrési és egyénre szabott terápiás programok indíthatók. Lehetőség nyílhat új, az egyes betegségekre jellemző genetikai jellemzők kutatására, a már felfedezett betegségek követésére és rosszabbodásuk megelőzésére. A molekuláris biológia és informatika fejlődésének köszönhetően az elmúlt években a hazai és nemzetközi orvos-biológiai kutatások jelentős eredményeket értek el, melyek a gyakorlati orvoslás átalakulásához vezettek. A kutatás, a diagnosztika és a célzott terápiás kezelések részben genomikai alapokra kerülnek az új generációs szekvenálási technológiák alkalmazásával. A genomikai vizsgálatok komoly infrastrukturális, intellektuális és gazdasági feltételekhez kötöttek, amelyek csak jelentős forrásokkal bíró, és ezeket koordináltan működtető országokban adottak. Jelenleg Magyarországon ezek a feltételek csak részlegesen, a legtöbb esetben egymástól elszórtan találhatóak meg. Az együttműködő felek célja ezért egy átfogó, összehangoltan működő, multidiszciplináris és nemzetgazdasági érdekeket is képviselő program kezdeményezése, ami nemcsak hazánkban, hanem a kelet-közép-európai régióban is egyedülálló. A részt vevő intézmények erőforrásai egyesítésének eredményeként a Magyar Genom Program alapvető elemei a gyakorlat szintjén is kiépültek, illetve rendelkezésre állnak. Nagyszámú beteg paramétereinek klinikai és adattudományi elemzése számára a hazai szabályozási és technológiai környezet egyre inkább megteremti a lehetőségét a népegészségügyi szempontból kiemelten fontos és a nemzetközileg is jelentős egészségipari versenyelőnyt biztosító K+F+I együttműködéseknek, valamint az egészségipari szolgáltatás- és termékfejlesztéseknek. Az ünnepélyes aláíráson prof. dr. Palkovics László hangsúlyozta: a Széchenyi István Egyetem tervezi, valósítja meg és üzemelteti a Magyar Genom Program adatbázisát, az adatbázison nyugvó adatszolgáltatást az adatok elemzésével, modellezésével, beleértve a mesterséges intelligencia módszereivel történő elemzéseket, a Big Data elemzéseket és szolgáltatásokat is. Az intézmény biztosítja a szükséges informatikai eszközöket, így a kellő nagyságú tárhelyet és a nagy teljesítményű számítási kapacitást. „Az egészségügyi szolgáltatóknál összegyűlt hatalmas mennyiségű adatból kinyerhető információk megfelelő technológiai háttérrel és elemzési képességgel megteremtik annak feltételrendszerét, hogy a Széchenyi István Egyetem a meglévő ipari jellegű – automatizálási, ipar 4.0, informatikai, távközlési, matematikai modellezési és szimulációs – kompetenciáit és készségeit az egészségügyben is hasznosítsa” – fogalmazott. „A Pécsi Tudományegyetem öt évvel ezelőtt stratégiai célként tűzte ki a genomika és bioinformatika területek fejlesztését. Ennek köszönhetően alakította ki az európai szinten is egyedülálló genomikai és IT infrastruktúrával és szakembergárdával rendelkező Magyar Genomika és Bioinformatika Központot, amely biztosítja, hogy a program során bevonandó minták feldolgozása, szekvenálása és bioinformatikai elemzése a nemzetközi standardok szerint történjen” – emelte ki prof. dr. Bódis József, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány elnöke. „A Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet az elmúlt öt év alatt létrehozta Transzlációs Medicina Kutatóközpontját, a Nemzeti Hematológiai és Infektológiai Betegségek Regisztereit, valamint a Nemzeti Infektológiai Népegészségügyi Programot. Intézményünk és partnereink kialakították azt az adatgenerálási, -gyűjtési, -tárolási és analitikai értékláncot, ami a kialakítandó Magyar Genom Program orvosszakmai és módszertani gerincévé válhat” – hangsúlyozta dr. Vályi-Nagy István főigazgató.

  • Széchenyi István Egyetem: a Forma–1 legendás mérnökei adtak elő a Formula Student Symposiumon

    Közel kétszázan voltak a Széchenyi István Egyetem által november 18–19-én megrendezett Formula Student Symposiumon, ahol a motorsport krémje, köztük a Forma–1 mérnök legendái tartottak előadásokat. A kilencedik alkalommal megszervezett nemzetközi esemény népszerűségét mutatja, hogy a résztvevők összesen 20 országból érkeztek Győrbe. A hagyományosan a Széchenyi István Egyetemen megrendezett Formula Student Symposium idén kilencedik alkalommal kapott helyet az intézményben, melyre 22 előadó érkezett a nemzetközi motorsport világának különböző csapataiból és autógyártóitól. A találkozó legfőbb célja a tapasztalat- és ötletcsere mellett a következő szezonra való felkészülés volt a Formula Student-sorozatban induló hallgatói csapatok számára, elismert szakemberek segítségével. „A rendezvény tökéletesen illeszkedik a Formula Student-csapatok fejlesztési ciklusába – miszerint ősszel terveznek, tavasszal autót építenek, nyáron pedig tesztelnek és versenyeznek –, hiszen a szimpózium időpontjára az új csapatok már felálltak, koncepcionálisan előkészültek. Így ebben a periódusban tudják egyeztetni egymással a terveket, és tanulhatnak előadóinktól, amit aztán be tudnak építeni a következő szezonra történő felkészülésbe” – húzta alá Kolossváry Tamás, a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának központvezetője, az esemény főszervezője. A program előadói között volt többek közt Claude Rouelle, a motorsport egyik szaktekintélye, aki versenymérnökként és járműdinamikai szakértőként rendszeresen tart szakmai tréningeket, és bíróként is tevékenykedik a legnevesebb nemzetközi Formula Student-versenyeken. „A Formula Student lényege, hogy tapasztalatokat szerezzünk és tanuljunk a hibákból, hiszen a szakértelem mellett a hibák is kulcsfontosságúak a sikerhez.A tapasztalatokat pedig fontos, hogy megosszuk egymással – itt erre remek lehetőség nyílik” – hangsúlyozta a belga szakember. Előadott Miroslav Zrncevic, a Bugatti Rimac tesztpilótája, valamint Pierre-Olivier Cimon, aki szintén a Rimac Technologytól érkezett és az akkumulátortechnológia specialistája. A Forma–1 világából jelen volt Timothy Anticevich a Williams istállótól, valamint visszatérő vendégként Owen Carless, az idei konstruktőri világbajnok Red Bulltól és Hegedűs Andor, az Aston Martin tagja. „A Széchenyi István Egyetem számos sikerre lehet büszke a Formula Student-versenysorozatok kapcsán, ezek egyike a SZEngine, az egyetlen motorfejlesztő csapat a versenyben, amely motorbeszállítóvá válik 2024-ben. Mindeközben az Arrabona Racing Team egy teljes versenyautót fejlesztve és építve évről évre kiemelkedő eredményeket ér el. Nagy örömünkre szolgál, hogy a szakma élvonalát üdvözölhetjük most a Széchenyi István Egyetemen, akik megosztják tapasztalataikat a hallgatóinkkal, ezáltal tovább erősítve pozíciónkat a nemzetközi arénában” – húzta alá köszöntőjében prof. dr. Dogossy Gábor, a Széchenyi-egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja. A Formula Student Symposium fő szponzora, az Audi Hungaria képviseletében Christian Stengel, a cég járműfejlesztési vezetője az iparág és a Formula Student kapcsolatáról osztotta meg gondolatait. „A modern járműiparban az ágazat komplexitása miatt az elméleti tudás mellett nagyon fontos a gyakorlati tapasztalat a szakma minden területén, beleértve ebbe a kommunikációs készségeket, a konfliktuskezelést és a projekt menedzsmentet is. A Formula Student mindezekre lehetőséget ad, ezáltal ez a legjobb befektetés a jövőbe” – mondta. A Széchenyi István Egyetem angol nyelvű járműmérnök szakán tanuló Hunyadi Napsugár idén először vett részt az eseményen. „A Formula Student-verseny rendezésében aktívan részt veszek, emiatt fontosnak tartottam, hogy ezen a szakmai rendezvényen is jelen legyek, ahol az autósport és a járműipar legjobb nemzetközi szakembereitől tanulhatok” – osztotta meg portálunkkal. A kirgizisztáni Alikhan Abdykalykov már több éve visszatérő résztvevője a rendezvénynek. „A szimpózium szakmai tartalma és szervezése minden évben kiemelkedő. Mindig izgalmas workshopokon és előadásokon vehetünk részt – ezt kár lenne kihagyni” – mondta. „Ez az egyedülálló nemzetközi esemény minden járműipari szakember és hallgató számára fontos, hiszen kiváló platformot biztosít a tudás- és tapasztalatcserére a csapatok között” – emelte ki a jordániai Barham Farraj, aki önkéntesként vett részt az esemény megvalósításában és a szervezésben. Galéria az eseményről. (Fotók: Adorján András)

  • Rangos nemzetközi szakmai szervezet vezetőségében a Széchenyi István Egyetem docense

    Dr. Borsos Attilát, a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának tudományos dékánhelyettesét, docensét irányítótestületébe választotta a rangos nemzetközi Közúti Közlekedésbiztonsági Módszerekkel és Elméletekkel Foglalkozó Szervezet (ICTCT). Az oktató a testületi tagság mellett a legjobb szóbeli előadás díját is elnyerte az Olaszországban megrendezett konferencián. Cataniában rendezték meg az ICTCT 35. konferenciáját, amelyre több mint 30 országból érkeztek a résztvevők, köztük a Széchenyi István Egyetem kutatói és oktatói. A nemzetközi szakmai szervezet tevékenységének középpontjában a közúti közlekedésbiztonság áll, nagy hangsúlyt fektetve a balesetek megelőzésére. A társaság úttörőként az 1980-as évek óta a balesetek helyett a balesetközeli helyzetekkel, az úgynevezett konfliktustechnikával és a konfliktusok mérhető mutatóival foglalkozik a szakma legjobbjai közreműködésével. A szervezet fő tevékenysége a konferenciák és az ahhoz kapcsolódó tréningek, workshopok megszervezése Európa-szerte és azon túl. E rangos szervezet héttagú irányítótestületébe választották be a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának tudományos dékánhelyettesét, dr. Borsos Attilát. A grémium feladata az ICTCT működtetése, a konferenciák helyszínének kiválasztása, szervezők meghívása és a konferenciáknak helyet adó intézmények napi szintű támogatása. Ezen túl a testület határozza meg azokat a fő irányokat és aktuális kutatási területeket, amik a konferenciák témáit adják, emiatt is kiemelten fontos a Széchenyi István Egyetem docensének jelenléte. A szervezet célja továbbá, hogy megismertesse munkáját és az általa képviselt közlekedésbiztonsági elméleteket minél több ország szakmai közösségével. „Szorosabb együttműködésünk tavaly kezdődött, amikor a Széchenyi István Egyetem rendezhette meg az ICTCT európai konferenciáját – erre Magyarországon 1998 óta nem volt példa. Az irányítótestület munkájába ezáltal kapcsolódtam be, lelkesen vettem részt többek közt egy, a konferenciaszervezésre vonatkozó útmutató kidolgozásában és a felügyelőbizottság munkájában is” – számolt be a tudományos dékánhelyettes. Az idei tisztújító ülésen a négy jelölt közül a legtöbb szavazatot dr. Borsos Attila kapta, így mostantól a nemzetközi társaság irányítótestületében a Széchenyi-egyetem is képviselteti magát. „A konferencián szép számban képviseltük egyetemünket, célul tűztük ki, hogy doktoranduszhallgatóink is bemutathassák eredményeiket. Idén három doktori témával voltunk jelen” – húzta alá dr. Borsos Attila. A jelenlévő PhD-hallgatók egyike volt Amira Hammami, aki az elmúlt egy évben Sándor Ágoston Pál informatikus kollégával együttműködésben fejlesztett kerékpárosszimulátor első validációs tanulmányát mutatta be, melynek célja különféle infrastrukturális kialakítások, közlekedési helyzetek tesztelése kontrollált és biztonságos körülmények között. Előadással szerepeltek még Symbat Zhanguzinova és Ziyad Aldoski PhD-hallgatók is. A konferencián dr. Borsos Attila előadása elnyerte a legjobb szóbeli előadás díját, melyet az ICTCT-konferenciák történetében most először osztottak ki. A díjnyertes előadás témája egy európai uniós direktívához kapcsolódik, mely a közúti hálózat biztonsági rangsorolását írja elő. Ez segít meghatározni egy adott hálózaton belül a veszélyes és kevésbé veszélyes szakaszokat. „Jelenleg hazánkban ennek a módszertanára nincs még minden részletre kiterjedő útmutató, a Cataniai Egyetem kollégái már rendelkeznek ilyennel. Alapgondolatunk az volt, hogy megvizsgáljuk annak használhatóságát Magyarországon. A téma kapcsán egy olasz hallgató érkezett a Széchenyi-egyetemre Erasmus-ösztöndíjjal, és intézményünk egy hallgatója is a témával foglalkozott, így ebből két diplomamunka is született. Mi mindezt továbbgondoltuk: ezeket felhasználva és kutatásainkkal kiegészítve született meg az előadás, ami örömünkre nagy sikernek örvendett” – hangsúlyozta a díjnyertes előadó.

  • Szoros partnerségben: átadták a Magyar Telekom ösztöndíjait a Széchenyi István Egyetemen

    A Széchenyi István Egyetem és a Magyar Telekom Nyrt. hosszú évek óta kitűnő partnerséget ápol egymással. Az együttműködés fontos eleme, hogy a cég ösztöndíjjal támogatja az intézmény kiválóságait. A napokban megtartott átadóünnepségen két alap-, egy mester- és egy doktori képzésben részt vevő hallgató vehette át az elismerést. A Széchenyi István Egyetem és a Magyar Telekom Nyrt. több évtizedes együttműködése a minőségi szakember-utánpótlás képzésében, valamint a közös kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységben nyilvánul meg. Emellett a piacvezető távközlési és informatikai vállalat támogatásának köszönhetően az intézmény Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának gazdaságinformatikus, mechatronikai mérnöki, mérnökinformatikus, villamosmérnöki alap- és mesterképzésben részt vevő, valamint a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola nappali tagozatos hallgatói pályázhatnak a Magyar Telekom ösztöndíjra. Az átadón Szilágyi György, a Magyar Telekom IP és transzport hálózati igazgatója kifejtette, a cég és az egyetem partnersége egészen a jogelőd Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola megalakulása óta tart, hiszen az intézménynek már akkor is kulcsszerepe volt a távközlési szakemberek biztosításában és a magyar táközlőhálózat digitalizációjában. „Nemcsak az utánpótlásképzésben dolgozunk együtt, de számos közös innovációnk is van az egyetemmel, a távközlésen túl olyan területeken, mint például a dróntechnológia. Cégünk számára mindig kiemelt jelentőséggel bírt, hogy a friss elméket bevonjuk a fejlesztéseinkbe. Az ösztöndíj, a gyakornoki program és a duális képzésünk révén is fókuszba kerülnek olyan kiválóságok, akiknek tudására a jövőben akár munkatársként is számíthatunk. A Magyar Telekom, mint Magyarország egyik legnagyobb távközlési szolgáltatója élen jár a műszaki innovációban, új megoldások, termékek bevezetésében, mely elképzelhetetlen az állandó fejlesztések és az azt kísérő folyamatos tanulás nélkül. Azok a fiatalok, akik ezen a területen szeretnének dolgozni, részt szeretnének venni jövőbe mutató innovációkban, bátran válasszák a Széchenyi István Egyetemet, ahol a Magyar Telekom kínálta lehetőségeket is könnyen megtalálják.” Kiemelte továbbá, hogy a vállalat legjelentősebb laborközpontja is a győri egyetem kampuszán található, és a cég a napokban átadott Győri Innovációs Parkban is helyet kapott, amely tovább mélyíti az együttműködést. „Az egyetem és a Magyar Telekom jelenleg is több közös projekten dolgozik együtt, amelyekben az intézmény különböző digitális fejlesztéseket végez, a cég pedig – amellett, hogy több esetben becsatlakozik a fejlesztésekbe – biztosítja a megfelelő hálózatot. Ilyen például a Driver 21 projekt, amely lehetővé teszi a valós és a virtuális versenyzés összekapcsolását, vagyis hogy a szimulátornál ülő e-sportoló a pályán haladó autóversenyzővel mérje össze tudását. A versenyautóra precíziós GPS-t szerelünk, az adatokat pedig 5G hálózat segítségével továbbítjuk a szimulátornak” – mondta el dr. Prukner Péter, az intézmény Digitális Fejlesztési Központja RF divíziójának vezetője. Hozzátette, a céggel való szoros partnerség fontos eleme az ösztöndíjprogram, amely az egyetemi szakemberképzés elismerése is egyben. „Az együttműködés révén hallgatóink már egyetemi éveik alatt becsatlakozhatnak a cég tevékenységébe, és többen közülük ott találják meg munkahelyüket a diplomaszerzést követően” – emelte ki. A „Magyar Telekom BSc” ösztöndíját 24 hallgató pályázta meg, közülük kettő nyerte el a tíz hónapra szóló havi 35.000 forintos összeget. Sikeres pályázatot nyújtott be a székesfehérvári Gombás Gergely (mérnökinformatikus alapképzés) és a Győrhöz közeli Koroncóról érkezett Viola Zsolt (villamosmérnöki alapképzés). Mind két pályázó kiváló tanulmányi eredménye, valamint tudományos munkája elismeréseként kapta az ösztöndíjat. A szentgotthárdi Merkli Kornél (villamosmérnöki mesterképzés) a 2023 tavaszán megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételének köszönhetően nyerte el a „Magyar Telekom MSc” ösztöndíját, amely tíz hónapon át havonta 40.000 forintot biztosít számára. A „Magyar Telekom PhD” ösztöndíjat és a vele járó havi ötvenezer forintot a Győr melletti Ikrényben élő Németh Richárd kapta tanulmányi eredménye, tudományos munkája és az egyetemi oktatásban, kutatásban való aktív részvétele elismeréseként.

  • A Széchenyi István Egyetem két docense habilitált doktori oklevelet vehetett át Pécsett

    A Pécsi Tudományegyetem nemrégiben tartotta a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezett doktoravató ünnepi szenátusi ülését, amelyen a Széchenyi István Egyetem két oktatója is habilitált doktori oklevelet vehetett át. Az intézmény Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának docensét, dr. Géczy Nórát építőművészeti területen, Művészeti Karának docensét, dr. Győriványi Ráth Györgyöt pedig zeneművészeti területen avatták habilált doktorrá.

Keresés

bottom of page