top of page
  • Szerző képeNémeth Veronika

Izgalmas Euroliga- és magyar bajnoki kosármeccsek várják ingyenesen a Széchenyi-egyetem polgárait

Frissítve: 2023. nov. 23.

A Serco Uni Győr női kosárlabdacsapat várja a Széchenyi István Egyetem hallgatóit és munkatársait izgalmas hazai és nemzetközi mérkőzéseire a 2023/2024-es szezonban is. Az érdeklődők az Győr Városi Egyetemi Csarnokban ingyenesen szurkolhatnak a kosaraslányoknak egyetemi kártyájuk felmutatásával.

Az NB I-es Serco Uni Győr női kosárlabdacsapat hazai mérkőzéseinek az Egyetemi Csarnok ad otthont, ahol a magyar és európai kosárcsapatok élvonalával küzdenek meg a győri lányok a 2023/2024-es szezonban is.

A tavalyi idényben a hazai bajnokság döntőjéig menetelő, ezüstérmes együttesünk idén is nagy elvárásokkal vágott neki a szezonnak, és ismét a döntő a cél.

A győri kosaraslányoknak a 2023/24-es szezonban is számos izgalmakkal teli mérkőzésen szurkolhatnak az érdeklődők. (Fotó: Serco Uni Győr – Nagy Gábor)

A csapat alaposan megerősödött erre az évre, hiszen olyan kiemelkedő játékosok érkeztek az észak-amerikai női profi kosárlabdaligából (WNBA) a klubhoz, mint a tavalyi draft második választottja, Diamond Miller, az évek óta stabil Kristine Anigwe, vagy a rendkívül labdabiztos Destiny Slocum. Mindeközben a magyar mag együtt maradt. A gárdánk büszkesége, hogy minden hazai játékos utánpótlás-, 3x3-as vagy felnőttválogatott. Közülük is kiemelkedik a Török Ágnes, Dubei Debóra, Cyesha Goree, Ruff-Nagy Dóra és Dombai Réka ötösfogat, akik februárban a párizsi olimpiai szereplésért léphetnek pályára.

„Az Euroligában szeretnénk minél több győzelmet szerezni, hasznunkra fordítva az európai élmezőnyben tapasztalt feszített tempót a magyar bajnokság hajrájában. Nagy örömünkre szolgálna az is, hogyha minél több szurkoló látogatna ki a meccseinkre, hiszen a jó mérkőzésekhez elengedhetetlen a jó hangulat, ami a játékosainknak is nagy erőt ad. Tárt karokkal várjuk a Széchenyi István Egyetem hallgatóit és kollégáit, akik egyetemi kártyájukkal ingyenesen jöhetnek be minden hazai összecsapásra”

– hangsúlyozta Fűzy András, a Serco Uni Győr elnöke.

Megerősített csapattal küzd meg a Serco Uni Győr a hazai és európai élmezőnnyel. (Fotó: Serco Uni Győr – Nagy Gábor)

Az idei szezonban a következő meccsek várnak a lányokra a Magyar Bajnokságban és az Euroligában:

november 26., vasárnap 17:00

NB I

UNI Győr

TFSE

november 29., szerda 18:00

Euroliga

UNI Győr

Parfumerias Avenida (ESP)

december 6., szerda 18:00

Euroliga

UNI Győr

Villeneuve d'Ascq LM (FRA)

december 9., szombat 17:00

NB I

UNI Győr

TARR KSCSzekszárd

december 17.,vasárnap 17:00

NB I

UNI Győr

Sopron Basket

január 6., szombat 17:00

NB I

UNI Győr

​Vasas Akadémia

január 17., szerda 18:00

Euroliga

UNI Győr

KGHM BC Polkowice (POL)

január 24., szerda 18:00

Euroliga

UNI Győr

Cukurova Basketbol Mersin (TUR)

január 27., szombat 17:00

NB I

UNI Győr

BKG-Príma Szigetszentmiklós

február 24., szombat 17:00

NB I

UNI Győr

NKA Universitas Pécs

március 9., szombat 17:00

NB I

UNI Győr

DVTK-Hun-Therm


Comments


bottom of page