top of page
  • Szerző képeSZE Hírek

A Széchenyi István Egyetem jogász szakos hallgatója az ENSZ világűrbizottságának szimulált ülésén

A világűr fenntartható használatáról tárgyaltak az ENSZ világűrbizottságának szimulált ülésén Párizsban, amelyen a Széchenyi István Egyetem jogászhallgatója, Nagy Csenge Zsuzsanna is részt vett. A rendezvényen a fiatalok egy adott állam küldöttségének tagjaként próbára tehették űrjogi tudásukat és betekintést nyerhettek a testület tevékenységébe is.


Az Európai Űrügynökség párizsi központjában, a Space Generation Advisory Council (SGAC) és az Európai Űrjogi Központ (ECSL) rendezésében második alkalommal került sor a „SGAC x ECSL Model UN COPUOS” elnevezésű rendezvényre. Hasonlóan az ENSZ működését szimuláló, nagy múltra visszatekintő „Model United Nations” programokhoz, az érdeklődő hallgatók itt is egy adott állam küldöttségének tagjaként tehették próbára – ezúttal nemzetközi jogi és világűrjogi – ismereteiket, tárgyalási készségüket, és nyerhettek bepillantást az ENSZ Világűr Békés Célú Felhasználásának Bizottsága működésébe. Magát a világűrbizottságot az ENSZ Közgyűlése 1958-ban hozta létre, és 1959-től állandó segédszervként működik, hazánk aktív részvételével. Ez a testület dolgozta ki az űrtevékenység szabályozásának alapját képező öt nemzetközi szerződést az űrkorszak kezdetét követő két évtizedben, és máig a világűr békés célú felhasználásával kapcsolatos nemzetközi egyeztetések központi fórumának tekinthető.

Ebben az évben a „Model UN COPUOS” szimulációs tárgyalásainak középpontjában a világűr fenntartható használatával kapcsolatos aktuális kérdések álltak. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara első alkalommal képviseltette magát a rendezvényen.

Az intézmény anyagi támogatásának köszönhetően Nagy Csenge Zsuzsanna jogász szakos hallgató utazott ki az eseményre, ahol az előzetes sorsolásnak megfelelően a kanadai küldöttség tagjaként vett részt a szakértők által nyújtott felkészítésben és a szimulált bizottsági munkában. Felkészülését a Nemzetközi és Európai Jogi Tanszékről prof. dr. Sulyok Gábor egyetemi tanár segítette.

A részvétellel a világűrjog terén végzett tanszéki tehetséggondozási tevékenység új iránya nyílt meg, ami hatékonyan kiegészíti a „Manfred Lachs Space Law Moot Court Competition” elnevezésű rangos nemzetközi világűrjogi perbeszédversenyen való rendszeres megmérettetést. A hallgatók munkájának köszönhetően a győri egyetem immár ismertté vált az európai kontinens világűrjoggal foglalkozó szakmai közössége előtt.

Comments


bottom of page