top of page

Jogász

Jogi

Osztatlan

Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

A képzésről

A modern elvárásoknak való megfelelés érdekében két – egyformán erős – pillérre építettük fel ötéves jogászképzésünket. Az elméleti ismeretek alakítják ki azt a jogi gondolkodást, stratégiai látásmódot, ami alkalmassá teszi a hallgatókat arra, hogy helyt álljanak a gyorsan változó gazdasági, társadalmi és műszaki környezetben, képesek legyenek az adaptációra, és normatív szabályozás állandó változása ellenére évtizedek múlva is alkalmazható tudással rendelkezzenek. A szakjogi ismeretek és a gyakorlatorientált képzés olyan ismereteket közvetít, ami a diploma utáni munkába állást és érdemi, szakmai munkavégzést segítik elő. A képzés során gyakorlatok, szemináriumok, csoport-projektek egészítik ki az előadások ismeretanyagát, így a hallgatók megismerhetik az élő joggyakorlatot is. Karunk oktatói között számos, nemzetközileg is elismert szaktekintély, és felelősségteles posztokat betöltő gyakorlati szakember tevékenykedik. Így többek között Dr. Lamm Vanda, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, Dr. Bihari Mihály és Dr. Lenkovics Barnabás az Alkotmánybíróság volt elnökei, Dr. Kukorelli István korábbi alkotmánybíró, Dr. Patyi András, a Kúria elnökhelyettese – és a sor tovább folytatható.

A karon folyó kutatásokra is jellemző a jövőorientáltság, a technológia fejlődésének kihívásaira adott válaszok, illetve az új társadalmi hatások elemzése, pl. az önvezető járművekkel és intelligens rendszerekkel kapcsolatos jogi szabályozási kérdések vizsgálata, így hallgatóinknak is lehetőségük nyílik ezen aktuális témák megismerésére.

Képzés helyszíne

Győr

Félévek száma

10

Képzés nyelve

Magyar

A szakmáról

A jogászi szakma egyike a legmagasabb presztízzsel bíró hivatásoknak, ezt fejezi ki a jogászképzés sikeres teljesítéséért járó doktori cím is.

Mivel a mindennapi élet szinte valamennyi része – családi kapcsolatoktól a gazdasági életen át a közhatalom gyakorlásáig – különböző megközelítésmódot alkalmazó – például alkotmányjogi, polgári jogi, büntetőjogi jogi, közigazgatási jogi, nemzetközi jogi, uniós jogi – előírások által szabályozott, a jogászi szakterületek széles spektrumon helyezhetők el, ami jól mutatja a jogászi szakmában rejlő sokszínűséget. Ezt fokozza az is, hogy a jogi eljárásokban különböző szerepekben – ügyintéző, jogtanácsos, ügyvéd, védő, ügyész, bíró, stb. – vesznek részt jogászok.

Elsősorban azoknak lehet vonzó terület, akik a humán tárgyakat, a logikát, a retorikát és a nyelveket szeretik. A jogász számára kiemelkedően fontos a rendszerszintű és kritikus gondolkozás, a lényeglátás, a gondolatok szabatos megfogalmazásának képessége és a kitartás. Minthogy a jogászok az emberek életét akár gyökeresen meghatározó eljárásokban – például bűncselekmények miatti felelősségre vonásban – működnek közre, magas fokú felelősségvállalás és empátia szükséges a jó jogász számára.

Elhelyezkedés

A jogászi végzettség a leginkább konvertálható szakterület, hiszen a klasszikus igazságszolgáltatási (bírói, ügyészi, ügyvédi) munka mellett a közigazgatás, a közélet, a sajtó, sőt, a gazdasági vállalkozások is elhelyezkedési lehetőséget kínálnak a jogászok számára. A jogászképzésben szerzett széles körű ismeretek, a rendszerező és kritikus szemléletmód képessé teszi hallgatóinkat arra, hogy akár végzettségüktől eltérő területen is megállják helyüket.

Tapasztalataink szerint a karunkon diplomát szerzett hallgatókat a közel kétmilliós lakosú Felső-dunántúli nagyrégió – benne Győr – és a főváros munkaerőpiaca nehézség nélkül befogadja. A Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai alapján hallgatóink 28%-a már a diploma átvételekor rendelkezik állással, a végzettek pedig átlagosan két hónapon belül el tudnak helyezkedni. Ezzel az első munkahely megtalálásáig eltelt idő tekintetében elsők vagyunk a jogi karok között.

A jogász diploma megszerzése után szeretettel várjuk hallgatóinkat a szakjogász képzéseken. Kiemelkedő eredménnyel végzett hallgatóink, akik elhivatottságot éreznek a tudományos kutatómunka és az oktatás iránt, karunk doktori iskolájában folytathatják tanulmányaikat, ahol a képzés sikeres befejezésekor PhD fokozatot szerezhetnek.

bottom of page