Keresési találatok erre: „WA 0852 2611 9277 [[GLORION]] Ahli Wall Moulding Tangga Murah Mustika Jaya Kota Bekasi”
252 találat
- Széchenyi-egyetem: Öt nemzetközi hallgatót is díjaztak a Tudományos és Művészeti Diákkonferencián
A bírálók második díjjal jutalmazták a jordániai Almelhem Marahot „A kulturális viselkedés hatása az
- Gyakornoki lehetőségek és álláshelyek várták a hallgatókat a Széchenyi István Egyetem Állásbörzéjén
„A Rába Járműipari Holding Nyrt. több éve visszatérő résztvevője a Széchenyi-egyetem állásbörzéjének,
- A Széchenyi István Egyetem büszke fenntartója a 150 éves zsinagógának
ez a gyönyörű épület nemcsak a győri zsidóság számára érték, hanem minden győrinek büszkeség, amit mutat Csukjuk be egy pillanatra a szemünk, és halljuk meg az egykor itt imádkozók hangját, a kántorok fohászát Galli Csaba címzetes felnőttképzési igazgatónak és Winkler Csaba címzetes egyetemi docensnek, a Kommunikációs
- Magyar–amerikai kapcsolatépítés: a Széchenyi István Egyetem látta vendégül az 5. Hungarian Summit résztvevőit
köszönhetően nyolc magyar vállalat – közülük többen a Széchenyi István Egyetemről – vettek részt tavasszal Floridában
- Technológiai és műszaki területeken működhet együtt az amerikai Quinnipiac Egyetem és a Széchenyi István Egyetem
Christopher Ball, a Quinnipiac Egyetem Közép-európai Intézetének igazgatója, Széchenyi István Nemzetközi Christopher Ball, az intézmény Közép-európai Intézetének igazgatója, Joseph Kedves, az intézmény tanácsadója
- Felvételi rekord: magasabb ponthatárok mellett több mint 4700 elsőéves jutott be a Széchenyi István Egyetem színvonalas képzéseire
alapszakon a tavalyi 294 helyett idén 356, mérnökinformatikus alapszakon 310 helyett 334, a gépészmérnökin 277
- Világszínvonalú koncertsorozat: film készült a Jávorkai testvérek és a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak japán turnéjáról
szigetországban, ahol 16 helyszínen 20 alkalommal léptek színpadra, például a Tokyo Opera City Concert Hallban , a Yokohama Minato Mirai Hallban, illetve Oszaka, Gifu és Szaitama több ezer férőhelyes előadótermeiben
- A világ több mint 40 országába utazhatnak a Pannónia ösztöndíj révén a Széchenyi István Egyetem hallgatói
Az emberi erőforrás mesterszakos Ligeti Virág Dániában, a koldingi International Business Academy egyetemen
- A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíját nyerte el a Széchenyi István Egyetem munkatársa
Ezt az örömöt másokkal megosztani hihetetlen felemelő érzés” – vallja.
- A Széchenyi István Egyetem adott otthont a rádióamatőrök nemzetközi táborának
Galéria (Fotók: Florian Zwingl)
- A Bajnokok Ligája döntőjében a Széchenyi István Egyetem közreműködésével fejlesztett rendszer segíti a hallássérült labdaszedőket
Hozzátette, a rendszer így bekerült az UEFA Bajnokok Ligája-döntőjének hivatalos „Ball Management” kézikönyvébe
- Az egyik meghatározó hazai LED-forgalmazó céget építette fel a Széchenyi-egyetem egykori hallgatója
Cége 2016-ra a legnagyobb hazai Philips LED-forgalmazóvá vált, majd 2017-ben a Bravogroup Holding egy
- Ezüstérmet szerzett a Széchenyi István Egyetem két hallgatója a kajak-kenu-világbajnokságon
helyezéssel zárta a koppenhágai kajak-kenu-világbajnokságot a Széchenyi István Egyetem két hallgatója, Balla Balla Virág ezenkívül még egy tizedik helyet is elért. Az eseményen a Széchenyi István Egyetem is érdekelt volt két hallgató, az olimpiai ötödik Balla Virág Balla Virág: „Nagyon izgultam, mert ez volt az első ötszáz méterünk itt együtt, ráadásul balos szél volt Balla Virág emellett rajthoz állt a kenu egyes 200 méteres fináléban, ahol a 10. helyen lapátolt a célba
















