A világhírű Jávorkai testvérekkel koncertezett a Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló vonószenekar Japánban tavaly decemberben. Az Ave Maria hangversenysorozat keretében húsz nap alatt hússzor léptek színpadra. A turnéról dokumentumfilm készült, amelyet a napokban ünnepélyes keretek között mutattak be az Egyetemi Hangversenyteremben. A különleges együttműködést megörökítő alkotást bárki megtekintheti az intézmény YouTube-csatornáján.
A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán magas színvonalú, gyakorlatorientált képzés zajlik, hallgatóinak sorából számos kiváló előadóművész és zenetanár kerül ki. A vonóshangszereken játszó legtehetségesebb fiatalok előtt tavaly decemberben egyedülálló lehetőség nyílt: a világhírű Jávorkai testvérekkel közösen adventi koncertsorozaton zenélhettek Japánban. A 14 zenészhallgatóból álló Egyetemi Vonószenekart nyolc hegedűs, három mélyhegedűs, két gordonkás és egy nagybőgős alkotta.
A Jávorkai Sándor hegedűművész és Jávorkai Ádám csellóművész vezetésével létrejött együttes 20 napig volt a szigetországban, ahol 16 helyszínen 20 alkalommal léptek színpadra, például a Tokyo Opera City Concert Hallban, a Yokohama Minato Mirai Hallban, illetve Oszaka, Gifu és Szaitama több ezer férőhelyes előadótermeiben. A nemzetközi szinten is elismert művészek és a fiatal tehetségek különleges együttműködéséről dokumentumfilm készült, amelyet ünnepélyes keretek között mutattak be nemrég az Egyetemi Hangversenyteremben, az egykori győri zsinagóga impozáns épületében.

Az eseményen dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese kiemelte, a formációban a Művészeti Kar minden képzési szintje képviseltette magát: alap- és mesterszakos, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók mutatták meg tehetségüket az elsőévesektől a negyedik évfolyamosokig.
„Intézményünk közösségét ma már csaknem felerészben távolabbi megyékből érkező fiatalok alkotják. Nincs ez másként vonószenekarunk esetében sem, amelyben Somogytól Hevesen át Hajdú-Biharig tizenegy különböző vármegyei hallgató játszik. Ez is jelzi, hogy a Széchenyi István Egyetem mára országos jelentőségű intézménnyé vált” – jelentette ki. Hozzátette: a nemzetközi színtéren is jelentős előrelépés történt, amelyet a Quacquarelli Symonds és a Times Higher Education felsőoktatási minősítő szervezetek összesen nyolc európai, fenntarthatósági, szakterületi és világranglistáján betöltött helyezések is igazolnak.
Az elnökhelyettes köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az egyetem számára kiemelten fontos a hallgatók nemzetközi tapasztalatszerzése és gyakorlatorientált oktatása. „A koncertek révén a fiatalok nemcsak jelentős szakmai élményekkel gazdagodtak, hanem a páratlan értékekkel rendelkező magyar kultúrát is népszerűsítették a kelet-ázsiai országban” – fűzte hozzá. Megjegyezte: az egyedülálló partnerség kiválóan példázza az intézmény minőség iránti elkötelezettségét.

Jávorkai Ádám csellóművész elmondta, az együttműködés ötlete Pintér-Péntek Imrétől, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökétől, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől származott. Mint fogalmazott, győriként fontos számukra, hogy visszaadjanak a helyi közösségnek. „Ha a szeretetfaktor megvan, akkor minden létrejöhet. Igaz ez a zenére is. Az együtt muzsikáló emberek egyedi személyisége által olyan nyelvezet és olyan energia jön létre, amit másként nem tudok megmagyarázni, mint hogy csoda, ami elvarázsol, megérint másokat” – nyilatkozott. Testvére, Jávorkai Sándor hegedűművész hozzátette: fantasztikus élmény volt számukra a közös munka, amelyért hálásak a Széchenyi-egyetemnek.

Az Ave Maria japán koncertsorozatról készült 22 perces dokumentumfilm a formáció megszületése és a hónapokon át tartó próbaidőszak mellett bemutatja a japán hangversenytermek hangulatát és a művészi felnőtté válást, valamint a harmónia kialakulásának folyamatát. Az alkotást a rendkívüli zenei betétek mellett a résztvevők megszólalásai, illetve a Japánban töltött húsz nap életképei színesítik. A film bárki számára elérhető az egyetem YouTube-csatornáján.

A Széchenyi István Egyetem japán turnén részt vett hallgatói: Baján Eleonóra Anna, Bódai Ákos, Horváth Eszter Julianna, Kovács Zsófia, Lukács Anna, Nagy Kornélia, Szabó Anna, Sztancs Viktória (hegedű), Gőgh Benedek Tamás, Páhok Bence Bendegúz (mélyhegedű), Keltai Bálint, Tóth Mária, Vízhányó Gizella Erzsébet (gordonka), Squor Marcell Ákos (nagybőgő).