A jövő vállalkozásai: innovatív ötleteiket mutatták be a hallgatók a Széchenyi István Egyetemen
- Sepovics Rita
- 44false10 GMT+0000 (Coordinated Universal Time)
- 2 perc olvasás
A Széchenyi István Egyetem hallgatói ismét megmutatták, milyen ereje van a fiatalos kreativitásnak és az innovatív gondolkodásnak. A Hungarian Startup University Program intézményi záróeseményén 12 csapat prezentálta saját fejlesztésű projektjét. A rendezvény nemcsak a tanultak bemutatásáról szólt, hanem arról is, hogyan válhatnak ezek az ötletek piacképes vállalkozássá.
A Hungarian Startup University Program (HSUP) a Nemzeti Innovációs Ügynökség koordinációjában, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakpolitikai támogatásával megvalósuló komplex program, melyen a Széchenyi István Egyetem a kezdetektől részt vesz. Célja, hogy megismertesse a hazai egyetemistákkal az innováció világát, a modern vállalkozói ismereteket, a startupok működését.
„A HSUP két féléves, angol nyelvű, e-learning-alapú kurzus, amelynek során a hallgatók először az elméleti alapokat sajátítják el – például az innovatív gondolkodást vagy a startupok működését –, majd a második félévben saját üzleti modellt dolgoznak ki csapatban. Ennek a csúcspontja az intézményen belül megrendezett Demo Day, ahol szakmai zsűri előtt mutathatják be startupötleteiket” – mondta el dr. Rámháp Szabolcs egyetemi docens, a HSUP szakmai koordinátora.
A nemrégiben megtartott rendezvényen a legjobbnak ítélt projektet a bírálók döntése alapján Dóczi Eszter készítette el. A Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar hallgatója és csapata egy olyan alkalmazást fejlesztett ki, amely támogatást nyújt mindazok számára, akik cukorbetegséggel vagy annak társbetegségeivel élnek. „Személyesen is érintett vagyok a témában, így pontosan tudom, milyen fontos a napi adatkezelés. A célom az volt, hogy egy átlátható, felhasználóbarát alkalmazást készítsek, ami nemcsak megkönnyíti a betegek életét, hanem segít elkerülni a súlyosabb szövődményeket is. Az applikáció egy másik funkciója a mesterséges intelligencia révén kiszámítja a fogyasztani kívánt ételek szénhidráttartalmát, valamint képes elemezni a korábban rögzített adatokat, és ezek alapján következtetéseket levonni a vércukor- és inzulinszintek esetleges eltéréseinek okairól” – mesélte Dóczi Eszter, aki már a telefonján futó prototípust is bemutatta a zsűrinek.

Az idei intézményi verseny második helyezett projektje egy, szintén mesterséges intelligenciával támogatott, biztosításkötési szoftver fejlesztéséről szól, a harmadik pedig a kisboltok logisztikai folyamatait optimalizálná digitálisan. A Demo Day nemcsak visszajelzést ad, hanem belépőt is jelenthet a vállalkozói világba: a legjobbak bejuthatnak az országos döntőbe, ahol üzleti befektetőkből álló zsűri előtt prezentálhatnak. A kiemelt, fejenként egymillió forintos ösztöndíjak mellett ez komoly kiugrási lehetőség is egyben.
Dr. Rámháp Szabolcs hangsúlyozta: a Széchenyi István Egyetemen az innovatív ötletek továbbfejlesztéséhez belső támogatási rendszer is elérhető. A Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) a hallgatói innovációs kultúra megszilárdítása és fejlesztése érdekében évente több mint 20 különböző szakmai programot és eseményt szervez hallgatóknak, oktatóknak és kutatóknak, valamint személyes tanácsadásokkal, gyakornoki programokkal és ötletpályázatokkal vész részt a vállalkozásokkal kapcsolatos szemléletformálásában és a tudásátadásban.
Emellett hallgatói innovációs programok segítik a hallgatókat a vállalkozói és startup életforma megismerésében és a kapcsolódó gyakorlati ismeretek elsajátításában. Közöttük szakmai és kapcsolatépítő események (Spinoff Klub, Spinoff Extra, Business Start, Business Camp), kutatói gyakornoki program (SZE Duo), hallgatói ötletpályázat (SZE Duo Pro) és óralátogatások (Business Stories) is megtalálhatók minden tanévben.