top of page

Hetedik alkalommal rendezett jótékonysági díszvacsorát tehetséges és rászoruló hallgatói támogatására a Széchenyi István Egyetem jogi kara

  • Szerző képe: Sepovics Rita
    Sepovics Rita
  • 14 perccel ezelőtt
  • 2 perc olvasás

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a Deák Ferenc Alapítvány a Győri Jogászképzésért hetedik alkalommal rendezte meg hagyományos jótékonysági jogászdíszvacsoráját a napokban. A rendezvény bevétele ezúttal is a tehetséges és rászoruló hallgatók támogatását szolgálja. Az est során adták át a kari közösség által odaítélt Életút díjakat.


A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara és a Deák Ferenc Alapítvány a Győri Jogászképzésért minden évben közösen szervezi a közösség egyik legfontosabb eseményének számító díszvacsorát azzal a céllal, hogy ösztöndíjakkal segítsék a tehetséges és anyagi támogatásra szoruló hallgatókat. Az alapítvány 2014-es megalakulása óta 204 hallgatót támogatott összesen csaknem 14,9 millió forinttal, idén pedig 47 fiatal részesült 3,6 millió forintnyi ösztöndíjban. Az est során befolyt összeg biztosítja, hogy a következő tanévben még több joghallgató számára nyíljanak meg új lehetőségek. Hagyomány, hogy az alapítvány meghívja az ösztöndíjasok legkiválóbbjait is: idén öt olyan hallgató vett részt az eseményen, akik valamennyien kitűnő tanulmányi eredménnyel zárták féléveiket.


A programot dr. Smuk Péter professzor, a kar dékánja nyitotta meg, külön üdvözölve a két díszvendéget: dr. Lamm Vanda professzort, a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi alelnökét, a kar oktatóját, valamint dr. Révész T. Mihály professor emeritust, aki több generáció joghallgatóinak meghatározó tanára volt Győrben.


A díszvacsora a kezdetek óta a jogászi hivatásrendek országos és helyi vezetőinek, képviselőinek társasági eseménye is. Az eseményen ezúttal is számos ügyvéd, bíró, ügyész, közjegyző és a közigazgatásban dolgozó jogász vett részt, akik kötetlen körülmények között találkozhattak a kar oktatóival és hallgatóival. A rendezvényt ugyancsak megtisztelte jelenlétével és köszöntőjével Frank Orton professzor, az egyetem tiszteletbeli doktora, svéd ügyvéd, Bosznia-Hercegovina korábbi ombudsmanja.


Az első köszöntőt dr. Stumpf István professzor mondta el, aki hangsúlyozta a közösség erejét és a tehetségek támogatásának fontosságát. „A jogászi hivatás lényege nemcsak a törvények ismerete, hanem az a felelősségteljes hozzáállás is, amely képes értéket teremteni és közösséget építeni. A győri jogászképzés évtizedek óta azt bizonyítja, hogy a kiváló tudás és a szolgálat szelleme egymást erősíti. Az itt tanuló fiatalokba fektetett támogatás a jövő igazságosságát és a szakmai tisztességet erősíti” – hangsúlyozta. Bejelentette: a Széchenyi István Egyetem idén kiemelkedő összegű, hárommillió forint támogatást nyújtott a Deák Ferenc Alapítványnak céljai elérésére.

Dr. Stumpf István professzor köszöntőjében méltatta a győri jogászképzés erejét és hagyományait. (Fotó: Dudás Máté)
Dr. Stumpf István professzor köszöntőjében méltatta a győri jogászképzés erejét és hagyományait. (Fotó: Dudás Máté)

A támogatás jelentőségét Lévayné dr. Fazekas Judit professzor, az alapítvány kuratóriumi elnöke, a kar korábbi dékánja is kiemelte. „Számunkra minden támogatás több mint pénzbeli hozzájárulás: bizalmat és bátorítást jelent a hallgatóinknak. Azt üzeni nekik, hogy van mögöttük egy közösség, amely hisz bennük, és szeretné, ha tehetségük kibontakozhatna. Az ösztöndíjak révén évről évre olyan fiatalokat segíthetünk, akik építőkövei lehetnek a jövő jogásztársadalmának” – mondta.


A kar Életút díját és a vele járó, a Herendi Porcelánmanufaktúra által felajánlott kisplasztikát minden évben azok kapják, akik példaértékű szakmai pályájukkal és közösségépítő munkájukkal maradandót alkottak a győri jogászképzésben. Az elismerést idén dr. Lamm Vanda professzor és dr. Révész T. Mihály professor emeritus vehette át. A méltatásokat dr. Sulyok Gábor professzor és dr. Nagy Szabolcs docens mondták el, személyes hangvételű visszaemlékezésekkel idézve fel a díjazottak több évtizedes tevékenységének fontos állomásait.

Lévayné dr. Fazekas Judit professzor (balra) és dr. Smuk Péter professzor (jobbra) a két Életút díjassal, dr. Lamm Vanda professzorral és dr. Révész T. Mihály professor emeritus-szal. (Fotó: Dudás Máté)
Lévayné dr. Fazekas Judit professzor (balra) és dr. Smuk Péter professzor (jobbra) a két Életút díjassal, dr. Lamm Vanda professzorral és dr. Révész T. Mihály professor emeritus-szal. (Fotó: Dudás Máté)

 
 
bottom of page