Keresési találatok erre: „WA 0859 3970 0884 Biaya Borongan Renovasi Lemari Dapur Rak Premium Wates Kulon Progo”
1464 találat
- Nemzetközi szakértőkkel a szólásszabadságról: idén is népszerű volt a Széchenyi István Egyetem jogi programja
Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara minden télen megrendezi egyhetes nemzetközi szakmai programját A szakmai programon elsősorban a Széchenyi-egyetem nemzetközi és magyar hallgatói vettek részt, a bekapcsolódás Smuk Péter professzor, a kar dékánja, a Winter Seminar programsorozat alapítója és szakmai felelőse úgy „Egy olyan interdiszciplináris programról van szó, amely nemcsak jogi nézőpontból elemzi az adott témát A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának szakmai programja népszerű volt
- Nemzetközi hallgatók a békés együttélésért: folytatódott a Széchenyi István Egyetem kulturális programsorozata
Idén is folytatta 2023-ban megkezdett ismeretterjesztő kulturális programsorozatát a Széchenyi István A Széchenyi István Egyetem „Én és az országom” programsorozata 2023-ban indult útjára azzal a céllal, A program dr. résztvevője, a nemzetközi tanulmányok szakos Maas Erzsébet elmondta, magyarként is örömmel vett részt a programon A kulturális programra a Széchenyi István Egyetem magyar és nemzetközi hallgatói közösségéből is sokan
- Üzlet és tudomány: vállalati karrier mellett végezhető a Széchenyi István Egyetem kooperatív doktori programja
, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az Egyetemi Kutatói Ösztöndíjprogramon belül Kooperatív Doktori Program egyetem kutatás-fejlesztési menedzser felsőfokú szakképzését, ekkor értesültem a Kooperatív Doktori Programról Már korábban is felmerült bennem a PhD-fokozat megszerzése, de a programnak köszönhetően a munkámmal „A program a szakmai fejlődést és a későbbi karriert is nagyon jól segítheti. A Kooperatív Doktori Programra május 15. és június 15. között lehet pályázni.
- Fenntartható kultúra: országos első helyezést szereztek a Széchenyi István Egyetem közösségszervezés szakos hallgatói
közművelődés iránt érdeklődő hallgatók, oktatók és szakemberek országos találkozója, amely szakmai programokkal A Szarva András, Lázs Bernadett, Zvér Eszter és Máté Bianka alkotta győri négyes olyan intézményeket A Széchenyi István Egyetem győztes csapata: Lázs Bernadett, Szarva András, Zvér Eszter, Máté Bianka ( Fontos, hogy minden korosztályt megszólítsunk, közvetlen, emberközeli programokat kínáljunk, és ne csak A program során határon túli közösségeket és intézményeket ismerhetnek meg, valamint olyan közösségépítési
- Három határon átnyúló projektben vesz részt a Széchenyi István Egyetem
Az európai uniós Interreg Hungary–Slovakia Program támogatásával megvalósuló három kezdeményezés a határtérség Az Interreg Hungary–Slovakia Program a magyar–szlovák határtérség szereplőinek együttműködését ösztönzi A program része lesz közös gasztronómiai fesztivál, több lakossági kampány és tanulmányút is. A kistermelők versenyképességének növelését szolgálja „A térség prémium ízei – Határon átnyúló rövid Bridge to Home – Határon átnyúló együttműködés a hajléktalan emberek társadalmi visszailleszkedéséért” programhoz
- Elstartoltak a Széchenyi István Egyetem innovatív kutatás-fejlesztési programjai
technológiák kifejlesztését, valamint a térség versenyképességének erősítését szolgáló projekteket a program Az eseményen prof. dr. Vállalatok Központ létrehozása, a Fenntarthatósági Integrációs Platform, a Spin-off Ökoszisztéma Fejlesztése Program Ilyen az Egészségtechnológiai Kiválósági Program, az Innováció a rehabilitációban: műszaki megoldások a Pető-féle konduktív fejlesztésben, a Magyar GENOM Program vagy a daganatos betegek személyre szabott
- Tradicionális kulturális programokkal köszöntötték a kínai holdújévet a Széchenyi István Egyetemen
A Széchenyi István Egyetem különleges kulturális programot rendezett hallgatóinak és a térségben élőknek A jövőben nagy hangsúlyt fektetünk a gyermek- és ifjúsági programokra nyári táborok és játékos foglalkozások valamint nyelvvizsga-felkészítést és -lebonyolítást is tervezünk, illetve folytatjuk az olyan kulturális programokat (Fotó: Dudás Máté) Az ünnepi programok sorát a Széchenyi István Egyetem kínai hallgatóinak és oktatóinak
- Bevezetés az építőmérnöki tudományokba: kínai hallgatók vettek részt a Széchenyi István Egyetem rövid képzési programján
Az ázsiai intézményből nemrég 15 hallgató látogatott el Győrbe, hogy egy egyhetes rövid képzési programon hallgató látogatott el Győrbe, hogy a „Bevezetés az építőmérnöki tudományokba” angol nyelvű rövid képzési programon „Kiválóan megszervezett program volt, amit nagyon élveztek a hallgatóink, akik rengeteget tanulhattak Hozzáfűzte: a csoport számára különleges élményt nyújtottak azok a kulturális programok is, amelyek során A program zárásaként a hallgatók átvették az egyhetes képzés elvégzését igazoló mikrotanúsítványt, amely
- A világ első nemzetközi iskolakerti programhetét a Széchenyi István Egyetemen rendezték
keretében megvalósult nemzetközi programhétnek. A program keretében valósult meg a nemzetközi iskolakert nyári egyetemi kurzus, amely részben távoktatással Prof. többi napján a partnerintézmények szakértői az Iskolakert-hálózat és az Országos Iskolakert-fejlesztési Program kurzus résztvevői, amelyek közül több a Széchenyi István Egyetem segítségével, a győri Nemzedékek Kertje programban
- Prof. dr. Czinege Imre: A Széchenyi István Egyetem fejlődése töretlen volt az elmúlt húsz évben
„A Széchenyi István Egyetem minőségi fejlődését igazolja vissza a bővülő képzési kínálat, az egyre növekvő hallgatói létszám és a széles körű kutatási kapcsolatrendszer. Örvendetesen nő a minősített oktatók száma, és biztató a fiatalok fejlődése is” – nyilatkozta dr. Czinege Imre, az intézmény első, 2002–2005 közötti rektora. A professor emeritust abból az alkalomból kérdeztük, hogy nemrégiben a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata állami kitüntetést vehette át felsőoktatási vezetői és oktatói pályája, kiemelkedő ipari, technológiai kutatási eredményei, valamint a Széchenyi István Egyetem akkreditációja érdekében végzett munkája elismeréseként, a Széchenyi István Egyetem Akadémiai Napján pedig tiszteletbeli doktori címben részesült. – Nem egészen három hónap múlva ünnepeljük a Széchenyi István Egyetem egyetemmé válásának huszadik évfordulóját. Mi a legemlékezetesebb az ön számára a folyamat mérföldkövei közül? – Az egyetemmé válásnak négy szakasza volt, az építkezés fázisa 1990-től 2000-ig, az akkreditációs dokumentumok készítése 2000. szeptembertől 2001. márciusig, az akkreditációs fázis zárása 2001. július elején, majd a kormányzati és parlamenti jóváhagyás 2001 decemberében. Én az utolsó három fázis munkálataimban vettem részt, ezeket a folyamatokat irányítottam és segítettem. Mindegyik szakasznak voltak érdekességei. Az akkreditációs dokumentumok kidolgozása közben ismertem meg közvetlenül a kollegáimat, és a közös munka hozott össze bennünket. Ennek később rektorként is nagy hasznát vettem. Az akkreditációs folyamatban a látogatóbizottság elnöke, Michelberger Pál professzor úr és tagjai nagyon konstruktívak voltak, velük együtt sikerült kialakítani az induló egyetemi struktúránkat. Ennek legizgalmasabb, záró fejezete az volt, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság utolsó nyári ülésén hogyan tudja elfogadni a dokumentumot, ugyanis a hagyományos időpontban, 2001. június 28-án a téma előadója éppen egy tudományos konferencián volt. Sikerült elérnem, hogy ezt az ülést a hétéves hagyománytól eltérően egy héttel elhalasztották, s akkor született meg a döntés. Ha a bizottság nem ilyen rugalmas, akkor csak szeptember végén kerülhetett volna sor ügyünk tárgyalására, s így valószínűleg nem válhattunk volna egyetemmé 2002. januártól. A parlamenti munkába a világtörténelem is beleszólt. A 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli merényletek miatt az Országgyűlés napirendje felborult, ezért került a felsőoktatási törvény módosítása csak decemberben napirendre. Végül aztán a zárószavazás nagy sikert hozott az emlékezetes 97,2 százalékos támogató döntéssel. Volt tehát munka és izgalom bőven, nehéz ebből egy mozzanatot kiemelni. – Önt érte az a megtiszteltetés, hogy a győri egyetem első rektora legyen. Mire a legbüszkébb ebből az időszakból? – A legfelemelőbb pillanatokat az egyetemavató ünnepség jelentette azt hiszem, mindenki számára. Nagyon örülök ma is, hogy az összes egyetemi rektor elfogadta a meghívásunkat, és ünnepélyesen fogadtak a soraikba. Ilyen esemény a magyar felsőoktatásban csak egy volt, hogy egy főiskolából szerves fejlődéssel és szabályos akkreditációval lett egyetem. Személyesen a megindított egyetemfejlesztésre vagyok legbüszkébb, amely még az Intézményi Fejlesztési Terv megvalósításával kezdődött. Ennek keretében bővült közel kétszeresére a kollégiumi kapacitás, és modernizálódott az egyetemi informatikai hálózat. Ekkor készültek el a tanulmányiépület-bővítés és az új könyvtár tervei és építési engedélye is. A megvalósítás a finanszírozási rendszer változása miatt ugyan kicsit késett, de végül megkaptuk a támogatást, és elkészültek a beruházások. Hasonlóan nagyon örültem, hogy az Áldozat utcai épületet sikerült megvenni, így kapott méltó helyet a jogászképzés. – Miben hozta a legnagyobb változást az egyetemmé válás? – Nem is annyira az egyetemi rang, hanem a rang elnyerése érdekében végzett fejlesztések hozták a változást. Öt egyetemi szakkal indultunk, ezeket nagyon gyorsan követte a doktori iskolák megalapítása és új egyetemi szakok létesítése. Az akkor szerzett lendület viszi ma is tovább az intézményt, amelyet az új karok csatlakozása tovább színesített. Ezért inkább nem ugrásszerű változásról, hanem szerves fejlődésről beszélhetünk, amely az egyetemmé válással kezdődött. – Hogyan látja az egyetem elmúlt két évtizedes fejlődését, jelenlegi pozícióját? – Az egyetem fejlődése töretlen volt. Az első új épületeket újabbak követték, így ma egy igazán modern kampusszal büszkélkedhetünk. A minőségi fejlődést igazolja vissza a bővülő képzési kínálat, az egyre növekvő hallgatói létszám és a széles körű kutatási kapcsolatrendszer. Örvendetesen nő a minősített oktatók száma, és biztató a fiatalok fejlődése is. Valamikor a rektori működésem kezdetén valaki megkérdezte tőlem, hogy mikor leszünk igazán egyetem. Erre azt feleltem, hogy ha majd az első nálunk végzett fiatal elnyeri a professzori címet – mára ez valósággá vált. Így váltunk országosan elismert, rangos intézménnyé, emellett az is dicséretes, hogy már a nemzetközi egyetemi rangsorokban is szerepel az egyetem neve. – Kutatási területe a műszaki tudományokhoz kapcsolódik. Ezen a téren mennyi lépett előre az egyetem? – A Széchenyi István Főiskola színvonalas mérnökképző intézményként indult, és ez adja ma is az egyetem egyik fő profilját. A 2000-es évek elejére ugyanakkor a laboratóriumok műszaki berendezései többségükben elavultak voltak, még a hetvenes évek technikáját képviselték. Hasonlóan korszerűtlen volt a számítástechnikai háttér is. Ezért az első egyetemi években fő feladatnak az eszközök modernizációját tekintettük, és a sikeres pályázatok eredményeként 2010-re rengeteg laboratórium korszerűsödött, emellett újak is jöttek létre. Ezek segítségével emelkedett a kutatások színvonala és a vállalkozásokkal is intenzívebbé váltak a kapcsolatok. Személyesen nagyon örülök annak, hogy ma is az egyetem közösségéhez tartozom. 2011-ben kaptam meg a professor emeritus címet, azóta csak a számomra kedves dolgokkal foglalkozom: a fiatal oktatók támogatásával, doktoranduszok irányításával, valamint az Anyagtudományi és Technológiai Tanszék életében való részvétellel. Most töltöm az 55. évemet a felsőoktatásban, és eddig nagyon jól éreztem magamat életpályám minden szakaszában, remélem ez így is marad.
- Mikrotanúsítványt is adott a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetőképző programja
Az idei program újdonsága volt, hogy a résztvevők mikrotanúsítványt nyújtó képzéseken vehettek részt, István Egyetem Hallgatói Önkormányzata (EHÖK) rendszeresen megrendezi Rilex elnevezésű vezetőképző programját Hozzátette, hasonlóan fontos a félévente megrendezett programsorozat közösségépítő ereje. Nagyon pozitívnak tartom, hogy a vezetőképzőn elsőévesek is részt vehetnek, hiszen a közösségkovácsoló program
- Pályaorientáció: nyári és évközi programok vezetik be az általános iskolásokat a Széchenyi István Egyetem életébe
Széchenyi István Egyetem nemcsak a közép-, de az általános iskolás korosztálynak is egész évben színes programokat Hozzátette, a szakszervezet évről évre jelentősen támogatja a töretlen népszerűségnek örvendő programokat Az évek alatt nyári programjaink körül egy valódi közösség alakult. A könyvtár számos olyan programot kínál az iskolai csoportok számára, amelyek nemcsak a tananyag játékos Pályaorientációs programunk során nemcsak a könyvtárral, de az egyetem laborjaival és a campussal is
- A Szenátus és a fenntartó alapítvány egységesen támogatta prof. dr. Baranyi Péter rektori pályázatát
A fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány az egyetem közösségét képviselő Szenátus véleményével egyezően úgy döntött, hogy dr. Baranyi Péter rektorrá kinevezésére tesz javaslatot Áder János köztársasági elnöknek. A nemzetközi hírű professzor hangsúlyozta: tudásával, tapasztalatával ahhoz kíván hozzájárulni, hogy az egyetem Magyarország egyik vezető, tekintélyes és szerethető felsőoktatási intézményévé váljon. Az alapítása óta töretlenül fejlődő Széchenyi István Egyetem számára több szempontból is mérföldkőnek számít az elmúlt időszak. Sikeresen lezajlott a modellváltás, amelynek során a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány vette át az egyetem fenntartói jogait 2020. augusztus 1-jével. Mindez rugalmasabb, szabadabb működést, stabilitást, pénzügyi erősödést és nagyobb tervezhetőséget jelent az intézmény számára, megteremtve a további fejlődés alapjait. Másrészt 2030-ig szóló stratégia készült az új struktúrában az egyetem előtt álló feladatok meghatározására. Emellett a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány dr. Knáb Erzsébet kuratóriumi elnök és dr. Földesi Péter rektor kezdeményezésére pályázatot írt ki a rektori tisztségre. A kiírás tervezetét a Szenátus előzetesen véleményezte és jóváhagyta. Ennek meglelően legkorábban július 1-jétől új rektora lesz az intézménynek, hiszen a szervezeti és működési szabályzat értelmében egy személy legfeljebb két cikluson keresztül töltheti be a pozíciót. A kiírásra pályázatot dr. Baranyi Péter professzor, az egyetem Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolájának vezetője adott be, aki 2013-ban dr. Szekeres Tamás korábbi és dr. Földesi Péter jelenlegi rektor hívására érkezett az intézménybe. Csaknem három évtizedes sikeres tudományos pályafutás áll mögötte. 1996 óta számos külföldi neves kutatócsoportban töltött hosszabb-rövidebb időt, egyebek mellett a Tokiói Egyetemen és a Hong Kong-i Kínai Egyetemen, ahol informatikát tanított. Több nemzetközi laboratóriumot alapított, kilenc új tantárgyat dolgozott ki, száznál is többször tartott előadást az Egyesült Királyságtól Kínán és Ausztrálián át az USA-ig különböző egyetemeken és kutatóintézetekben, 2010 körül pedig megfogalmazta a mára önálló tudományterületté vált kognitív infokommunikáció koncepcióját, amelyről dr. Csapó Ádám tanítványával számos alapozócikket és könyvet írt. Tudományos munkáira épül mérnöki alkotása is: a virtuális valóság alapú komplex operációs rendszer már a nemzetközi piacon is sikeresen megjelent. Dr. Baranyi Péter online egyetemi fórumon, az egyetem Szenátusa és a fenntartó alapítvány kuratóriuma előtt egyaránt ismertette elképzeléseit. Hangsúlyozta: tudásával, tapasztalatával ahhoz kíván segítséget nyújtani, hogy a felhalmozott kiemelkedő potenciált beváltva az egyetem Magyarország egyik vezető, tekintélyes és szerethető felsőoktatási intézményévé váljon. Fontosnak nevezte, hogy az intézményben munkaidőn túl is legyen élet, és hogy a hallgatók „lájkolják” azt az időszakot, amit itt töltenek. A professzor leszögezte, hogy az universitas jellegnek megfelelően minden terület fontos, mert így a különböző tudásokat ötvözve integrált válaszok adhatók a problémákra. Beszélt a térséggel való szoros kapcsolatról is, mondván: az egyetem olyan partner kell legyen, amelyben lehet bízni, és amely felkészíti őket a jövő kihívásaira. Az egyetem Szenátusa és a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriuma egységesen támogatta dr. Baranyi Péter rektori pályázatát. Ez a döntés felterjesztésre került az ágazatirányító Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, illetve Áder János köztársasági elnökhöz. „Dr. Baranyi Péter személyében nagytudású, elismert, Győrhöz és az egyetemhez szorosan kötődő rektora lehet az egyetemnek, aki jelentősen hozzájárulhat az intézmény további fejlődéséhez, partnerkapcsolatainak, nemzetköziesítésének és szolgáltatóképességének további erősödéséhez. Közös cél, hogy azok a fiatalok, akik a Széchenyi István Egyetemet választják, versenyképes tudást szerezzenek” – nyilatkozta dr. Knáb Erzsébet, a kuratórium elnöke. Dr. Baranyi Péter professzor (fotó: Májer Csaba József)
- Fenntartható járműipar és közlekedés: nemzetközi mérnöki konferenciát rendezett a Széchenyi István Egyetem
Prof. dr. kutatásért és innovációért felelős elnökhelyettese elmondta: az egyetem számos hazai és nemzetközi kutatási programban A programban olyan rangos intézmények elismert szakértői mutatták be kutatási eredményeiket, mint a holland Gubicza Gábor, olasz részről pedig Silvio Biasi számolt be. A járműipar egyik legégetőbb kérdéséről, az üzemanyagokról prof. dr.
- RUN-EU PLUS: nemzetközi rövid képzési programokat és workshopokat rendezett a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem volt a fő szervezője a „RUN-EU ProfessionaL research programmes for bUsiness and Society” (RUN-EU PLUS) projekt idei félévben megtartott angol nyelvű rövid képzési programjainak A 2021-ben indult RUN-EU PLUS projekt munkájában a Széchenyi István Egyetem mellett hat külföldi felsőoktatási A programsorozat első, négynapos rendezvényét februárban tartották meg, amelyen az érdeklődők a kutatási A félév utolsó, májusi programjának témája a társadalomtudományokhoz, azon belül is a szociológiához
















