537 találat
- A távközlési világnap ünnepe a Széchenyi István Egyetemen: középpontban a mesterséges intelligencia
alkalmazásai álltak az idei távközlési világnaphoz kapcsolódó, a Széchenyi István Egyetemen mintegy 400 Bartolits István, az NMHH Technológiaelemző Főosztályának vezetője is, aki elmondta: a távközlési rendszerek
- Értéket mentene és teremtene a Széchenyi István Egyetem a mosonmagyaróvári postapalota megvásárlásával
kezdte meg tanulmányait szeptemberben, az utóbbi időben ugyanakkor ez a szám rendre 200, sőt tavaly már 400
- Keresztféléves felvételi 2025: a tavalyinál is több felkészült hallgató került be a Széchenyi István Egyetem képzéseire
. – A februártól hozzánk járó 400-nál is több új hallgató olyan támogató közösségbe kerül, ahol a tanórákon
- Megemelt összeggel, évi 600 millió forinttal ösztönzi a tudományos munkát a Széchenyi István Egyetem
A nemrégiben befejeződött tanév második félévében 79-en éltek a lehetőséggel, ami összesen 130 pályázatot
- „Az év edzője” díj: a Széchenyi-egyetem hallgatóival ír sporttörténelmet az evezős sikertréner
elmúlt nyolc évben hétszer a győri klub lett az ország legeredményesebb egyesülete, az előtte lévő 135 kurzust, legalább annyira megtanul evezni, hogy a Bledi-tó közepére bátran csónakázhat, megkérni a barátnője
- A technológiai innovációk és az oktatás kapcsolata állt a Széchenyi István Egyetem Apáczai-konferenciájának fókuszában
Kötelességünk erre emlékezni a születésének a 400. évfordulóján, de érdekünk is áttekinteni hasznosítható
- Szerelemből házasság: Brian és Judit a Széchenyi István Egyetemen találtak egymásra
„Mindenhol lezárták a határokat, ezért majdnem egy évig nem láthattuk egymást. Sok barátunk él ott, sok kellemes emlék fűz a városhoz minket” – fogalmazott. ezért szeptemberben egy második lakodalmat is tartottak Kanadában, ahol már Brian teljes rokonsága és baráti „Természetesen hiányzik a családom és a barátaim.
- Felvételi: ötezernél is többen jelentkeztek első helyen a Széchenyi-egyetem színvonalas képzéseire
Közel öt és fél ezren jelentkeztek idén első helyen a Széchenyi István Egyetemre, majdnem annyian, mint
- Mérnöki tudományok: a Széchenyi István Egyetem felkerült a THE szakterületi világranglistájára is
A mérnöki tudományok (engineering) kategóriában több mint 1400 universitas került a listára, köztük most
- Croissant-ba csomagolt kedvesség – mosolyt csalt az arcokra a Széchenyi-egyetem hallgatója
„Minden pillanat jó alkalom arra, hogy odaadóan, szívből forduljunk embertársainkhoz – azaz mi legyünk
- Szakmai elismerés: Erasmus+ nívódíjat nyert a Széchenyi István Egyetem nemzetközi mobilitási projektje
„A siker mértékét mutatja, hogy közel száz partnerintézménnyel együttműködésben több mint 400 külföldre
- RUN-EU: nyolc európai egyetem vezetőit és hallgatóit látta vendégül a Széchenyi István Egyetem
elnöki találkozó a RUN-EU konzorcium általa jövőben végrehajtandó feladatokról szólt, amelyek három pillérre
- Előadás és együttműködési megállapodás: a Széchenyi István Egyetem aktív résztvevője volt a III. Magyar–Marokkói Rektori Fórumnak
Megjegyezte: a marokkói hallgatók száma meghaladja a 400-at, és a kapcsolatok bővülését mutatja, hogy
- Kutatás-fejlesztés és innováció: együttműködik a Széchenyi-egyetem és a Dél-pesti Centrumkórház
A kórházi klaszter 8200 alkalmazottja ötezer betegágyon évente 135 ezer fekvő- és 2,5 millió járóbeteget
- Közös koncert – A Széchenyi István Egyetem hidat épít Győr és Iowa között
művészeti képzéseink sikerét létfontosságúnak tartjuk az egyensúly szükséges megteremtéséhez, így e két pillér
















