Keresési találatok erre: „WA 0859 3970 0884 Biaya Borongan Renovasi Lemari Dapur Rak Premium Wates Kulon Progo”
1464 találat
- Megjelent a Széchenyi István Egyetem rektori pályázata
Prof. dr. Prof. dr. Tekintettel arra, hogy prof. dr.
- Szakma és közösség: a Széchenyi István Egyetem adott otthont a Hidak és Hídépítők Napjának
A program részeként tésztahídépítő és szakmai hídépítő verseny re is sor került.
- Sikeresen szerepeltek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a nemzetközi számviteli héten
A szakmai programok mellett kulturális események is színesítették a programot.
- A magyar kultúrát éltetik a nyugati szórványban a Széchenyi-egyetemen végzett pedagógusok
Államtitkársága és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósult, akkreditált program professzor meghatónak nevezte, hogy két évtizede évről évre megvalósul ez a nemzetmegtartó erővel rendelkező program Központi Szövetségének együttműködése eredményeként létrejött képzés akkreditálása mérföldkőnek számít a program „A program nagyon magas színvonalú volt, komoly segítséget kaptam szakmai ismereteim gyarapításában,
- Második helyezést ért el a Széchenyi István Egyetem az úszó országos egyetemi bajnokság éremtábláján
, és azon dolgozunk, hogy a jövőben még többen válasszák a győri egyetem által kínált kettőskarrier-programot
- Korszerű agrárium és fenntarthatóság: csaknem kétszázan szereztek diplomát a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán
A diplomaátadón közösségi díjakat is átadtak: a Hallgatói Önkormányzat a Pro Auditoribus oklevél minősítésével A végzősök nevében Sinkó Ferenc Ferdinánd búcsúzott – aki a Pro Auditorimus díj bronz minősítésében részesült
- A tudomány és a közösség valódi ünnepe volt a Széchenyi István Egyetem Akadémiai Napja
A Pro Universitate díj idei kitüntetettje dr. Ugyancsak Pro Universitate díjjal ismerték el dr. Pro Scientia Arraboniensis díjat vehetett át dr. Pro Educatione díjban részesült dr.
- Ösztöndíjakkal ismerte el kiváló hallgatóit a Széchenyi István Egyetem
Kiemelte, hogy bár a díjazottak különböző területeken értek el figyelemre méltó eredményeket, mindhárom program Katalin Anna és Pájka Zsófia (gazdálkodási és menedzsment), Kazda Adrián Zsolt és Németh Áron Ákos (programtervező Patrik (nemzetközi gazdálkodás alapszak), Herold Virág (jogász osztatlan képzés), Kazda Adrián Zsolt (programtervező (építőmérnöki alapszak), Mesterházy Péter (gazdálkodási és menedzsment alapszak), Németh Áron Ákos (programtervező
- Mesterkurzust tart a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítóknak a Széchenyi István Egyetem
A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával megvalósuló program hallgatói olyan jógyakorlatokat ismerhetnek tanulókkal kapcsolatos kérdések, a mozgás- és beszédfejlesztés, népi játékok, kézművesség jelennek meg a programunkban
- Télen sem lassít a Bridge: minden hétvégére jut koncert a Széchenyi István Egyetem klubjában
(Fotók: Adorján András, Dudás Máté) A zsúfolt nyári program után az őszi-téli klubszezon is csábítónak
- E-sport és kutatások: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Budapesti Honvéd Sportegyesület
e-sport-szakágvezetője, Imre Géza sportigazgató, Hidvégi Vid oktatási referens, Gergely István ügyvezető elnök, valamint prof (Fotó: Bankó József) Az egyesület budapesti központjában tartott eseményen prof. dr.
- Széchenyi István Egyetem: Ipari szimulációs szoftver segítheti az elektromobilitási kutatásokat
A programon az egyetem kutatói mellett partnercégek – például a Bosch – munkatársai vettek részt. A program résztvevőinek egyike dr.
- Ismét elnyerte a Családbarát Munkahely címet a Széchenyi István Egyetem
Emellett generációknak szóló programokat, nyári táborokat szervez, baba-mama szobát működtet, anyagi mellett – júliusban két tábort is rendeznek az Apáczai Csere János Karon, amelyek szintén rengeteg programmal A családokat számos program is várja az intézményben, nagy népszerűségnek örvend például a Mikulásünnepség együttműködések valósulnak meg, a hallgatók számára pedig új lehetőséget jelent az intézetnél működő gyakornoki program
- Célkeresztben az informatika: középiskolások ismerkedtek a Széchenyi István Egyetemmel
látogatta meg a Széchenyi István Egyetemet, ahol Hollósi János, a Neumann János Informatikai Szakkollégium programigazgatója együttműködésének személyes vonatkozásait Hollósi János, az egyetem Neumann János Informatikai Szakkollégiumának programigazgatója Hozzátette azt is, hogy igyekeznek kölcsönösen segíteni egymásnak, így Takács Gábor korábbi programigazgatóval A program végül - szokásosan - egy laborlátogatásokkal megtűzdelt campus körsétával zárult.
- A Széchenyi István Egyetem részvételével rendezik Magyarország első számú sportkonferenciáját
A magyar sportvilág szereplőit összehozó Sport Forum Hungary 2022 programon neves előadók, sportolók, A rendezvény honlapján a részletes program és a neves előadók teljes listája is megtalálható.
















