top of page

A tudomány és a közösség valódi ünnepe volt a Széchenyi István Egyetem Akadémiai Napja

Szerző képe: Papp Zsolt
Papp Zsolt
43 perccel ezelőtt
5 perc olvasás

Az Akadémiai Nap a Széchenyi István Egyetem legfontosabb ünnepe, amelyet az intézmény minden évben névadója, gróf Széchenyi István születésének évfordulójához kapcsolódva rendez meg. Az esemény egyszerre szól a hagyományok ápolásáról, az egyetemi közösség eredményeiről és a tudományos utánpótlásról. A szeptember 22-én megtartott ünnepségen rangos elismeréseket adtak át, és doktorokat is avattak.


A Széchenyi István Egyetem Akadémiai Napja nemcsak tisztelgés a legnagyobb magyar öröksége előtt, de a tudomány ünnepe is, amely alkalmat ad a kiválóságok köszöntésére. Az idei esemény egyben egy jeles évforduló is volt, hiszen az intézmény éppen négy évtizeddel ezelőtt vette fel gróf Széchenyi István nevét.


Az Akadémiai Nap minden évben a Széchenyi István Egyetem legjelentősebb ünnepe. (Fotó: Nagy Gergely)
Az Akadémiai Nap minden évben a Széchenyi István Egyetem legjelentősebb ünnepe. (Fotó: Nagy Gergely)

Az ünnepségen dr. Friedler Ferenc professzor, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese elmondta, a mai universitas több mint két évszázados tudásra épül: a győri jogász- és tanítóképzés, a mosonmagyaróvári agrár-felsőoktatás és más képzési területeik hagyományai ma egy intézményben erősítik egymást.


Vannak olyan mérnöki tudományos területek, amelyek versenyképessége évtizedek, sőt évszázadok alatt épül fel, és vannak olyan új technológiák, amelyek néhány év alatt alakítják át alapvetően a világot. A legnagyobb lehetőség akkor keletkezik, amikor ezek találkoznak. Amikor például az agrártudomány több évszázados tapasztalata összekapcsolódik a dróntechnológiával. Amikor az egészségtudomány mérnöki és informatikai kompetenciákkal egészül ki.

Amikor a mobilitás kérdéseire egyszerre keresnek választ járműmérnökök, informatikusok, közlekedési szakemberek, közgazdászok és jogászok. Mindezek alapján egyetemünk számos területen tölt be fontos szerepet a nemzetközi tudományos térben, kutatási és innovációs tevékenységünk pedig egyre több területen vált meghatározóvá” – emelte ki.

Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdasági miniszter Széchenyi István örökségét felidézve úgy fogalmazott: a tudás akkor válik valódi erővé, amikor a gondolatból cselekvés, a felismerésből fejlesztés, a tudomány eredményéből pedig a közösség számára hasznos érték születik. A miniszter kiemelte, a mezőgazdaság előtt ma olyan kihívások állnak, mint a klímaváltozás, a vízhiány, vagy a versenyképesség kérdése.

„Ezek megválaszolására tudásra, innovációra és együttműködésre van szükség. Ezért is különösen fontos számomra az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar munkája, ahol a több mint kétszáz éves agrártudomány találkozik a precíziós technológiával, a digitalizációval vagy épp a mesterséges intelligenciával” – húzta alá.

Hozzátette, a kutatásból technológia lesz, a technológiából hatékonyabb termelés, a hatékonyabb termelésből pedig versenyképesebb magyar gazdaság. „Ez az a tudáslánc, amelyre Magyarországnak szüksége van” – jelentette ki. Bóna Szabolcs személyes kötődéséről is beszélt: 1998-ban Mosonmagyaróváron szerzett agrármérnöki diplomát, később az állattudományi oktatáshoz kapcsolódó szakmai munkában vett részt, és ma is tagja az alma mater szellemi közösségének.


„Kívánom, hogy a Széchenyi István egyetem továbbra is olyan hely legyen, ahol a hagyományból új tudás, a tudásból innováció, az innovációból pedig a magyar társadalom és a gazdaság számára hasznos érték születik” – fogalmazott köszöntőjében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdasági miniszter, aki az ünnepségen címzetes egyetemi docensi címet vehetett át. (Fotó: Dudás Máté)
„Kívánom, hogy a Széchenyi István egyetem továbbra is olyan hely legyen, ahol a hagyományból új tudás, a tudásból innováció, az innovációból pedig a magyar társadalom és a gazdaság számára hasznos érték születik” – fogalmazott köszöntőjében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdasági miniszter, aki az ünnepségen címzetes egyetemi docensi címet vehetett át. (Fotó: Dudás Máté)

A rendezvény az oktatásban és a tudományban nyújtott kiemelkedő teljesítmények elismerésével folytatódott. A Széchenyi István Egyetem Szenátusa címzetes egyetemi docensi címet adományozott Bóna Szabolcs miniszternek, a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. ügyvezetőjének, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar vendégoktatójának, Dömény Sándornak, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága bv. vezérőrnagyának, dr. Horváth Péternek, a Győri Fellebbviteli Főügyészség fellebbviteli főügyész-helyettesének, valamint Zborovján Ferencnének, az Egészség- és Sporttudományi Kar Elméleti Egészségtudományi és Ápolástan Tanszéke szakértőjének. Címzetes mesteroktatói címet kapott Nagy József, az Audi Hungaria minőségbiztosítási vezetője és Illyés András, az Audi Hungaria APS-technológiai szakreferense.


A Pro Universitate díj idei kitüntetettje dr. Horváth András egyetemi docens, aki minőségügyi vezetőként meghatározó szerepet vállalt az intézményi minőségkultúra megalapozásában, a minőségirányítási rendszer kiépítésében és folyamatos fejlesztésében, valamint a sikeres akkreditációs és monitoringeljárások előkészítésében. Ugyancsak Pro Universitate díjjal ismerték el dr. Papp Mária Magdolna belgyógyászt és üzemegészségügyi főorvost, aki 1987-től 2024-ig az egyetem egészségügyi szolgáltatásainak meghatározó munkatársaként dolgozott.


Pro Scientia Arraboniensis díjat vehetett át dr. Nyéki Anikó, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Bioműszaki és Precíziós Technológia Tanszék egyetemi docense, a Precíziós Bioműszaki Kutatócsoport vezetője. Pro Educatione díjban részesült dr. Ferencz Jácint, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékének vezetője, valamint dr. Kalmár Sándor, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Agrárökonómiai Tanszékének egyetemi docense.


Bakonyi István Kiváló Oktatói Díjat kapott dr. Vehrer Adél, az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar egyetemi docense, illetve dr. Húth Balázs, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Állattudományi Tanszékének vezetője. Kiváló Mentor díjjal ismerték el dr. Ősze Áront, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar adjunktusát, valamint Pólyáné dr. Hanusz Borbálát, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar egyetemi docensét. A Hegedűs Gyula Tudományos Ösztöndíjat dr. Szalai Szabolcs egyetemi docens, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánhelyettese nyerte el.


Képgaléria a rendezvényről. (Fotók: Adorján András, Dudás Máté, Nagy Gergely)


Az Egyetemi Habilitációs Tanács döntése alapján a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén habilitációs címet vehetett át dr. Szőke Júlia.


Az ünnepségen került sor a doktori fokozatot szerzett jelöltek hivatalos eskütételére is. Az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola doktorrá avatottjai dr. Mozsonyi Norbert és dr. Vikman László voltak. A Multidiszciplináris Műszaki Doktori Iskolában Alsilibe Firas, Dömötör Gábor, Gazdagh Zoltán Gábor, Hajdu Csaba, Horváth-Borsné Harangozó Dóra, Hussein Ardalan Burhan, Katona Mihály, Shafaie Vahid, Szalai Dóra és Szutyányi Márk szerzett doktori fokozatot. A Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola doktorrá avatottjai Almelhem Marah Samir Nayif, Barabás Réka, Bilinovics-Sipos Judit, dr. Majorosné dr. Lublóy Éva Eszter, Hassan Mohammed Ibrahem Ali, Hatos Hajnalka, Horváth Zoltán, Kaszalik Zita, Kovács Richárd, Lakosy Dóra, Nemes Kinga Zsanett, Pálffy Zsuzsanna, Sarah Mohammad Suleiman Alsyoof és Szalai István voltak. A Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszertudományi Multidiszciplináris Doktori Iskolában Alahmad Tarek, Kubina Lajos, Macher Gergely Zoltán, Nyári Ladislav, Somody Gergő Lajos és Uhanovitage Rushanthi Chandimala vehette át doktori oklevelét.


Az Akadémiai Nap fontos momentuma volt a doktori fokozatot szerzett jelöltek eskütétele. (Fotó: Dudás Máté)
Az Akadémiai Nap fontos momentuma volt a doktori fokozatot szerzett jelöltek eskütétele. (Fotó: Dudás Máté)

Az eseményen az egyetemi közösségért végzett kiemelkedő munkát is számos elismeréssel köszönték meg. A Széchenyi István Egyetem Érdemes Polgára díjat dr. Lanczendorfer Zsuzsanna, az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar Bölcsészettudományi és Humánerőforrás-fejlesztési Tanszékének egyetemi docense érdemelte ki.


Az Irányító Testületi Elismerő Oklevél arany fokozatát Derczó Tibor, a Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium korábbi főigazgatója, dr. Ásványi Balázs, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar dékánhelyettese, valamint dr. Farkas Ádám, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar tudományos főmunkatársa kapta. Az elismerés ezüst fokozatában Sándor Gabriella, a Széchenyi István Egyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese, Szalai Melinda, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. utánpótlási kapcsolatok munkatársa, valamint Tóthné Marek Eszter, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár központvezetője részesült.


Kiváló munkatárs címet kapott Czanekné Karácsony Elvira, az Oktatásszervezési Igazgatóság Képzésfejlesztési Központjának vezetője, Csizmazia Sándorné, az Oktatásszervezési Igazgatóság Tanulmányi Osztályának tanulmányi szakreferense, Lobik Ildikó, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Növénytudomány Tanszékének laboránsa, Pintér-Kromszián Katalin, a Monitoring és Minőségügyi Igazgatóság szakreferense, Somogyi Ádám Tibor, a Pályázati Igazgatóság pályázati szakreferense, valamint Szénássy Célia, a Nemzetközi Igazgatóság nemzetközi titkára. A Hallgatóbarát Egyetemért díjat Horváth Renáta, a Doktori és Habilitációs Központ vezetője, illetve Vass Júlia Eszter, a Stratégiai Igazgatóság referense vehette át.


Az ünnepi alkalmon az intézmény azokat a munkatársait is köszöntötte, akik több évtizedes, az egyetemért végzett odaadó munkájuk után nyugdíjba vonulnak. Szolgálati elismerő oklevélben részesült Beckné Csehi Mónika, az Egyetemi Könyvtár és Levéltár Tudománytámogatási és Gyűjteményfejlesztési Osztályának könyvtárosa, Csikorné Horváth Gabriella, a Gazdasági Vezető Titkárság szakértője, Merkó-Benkő Judit, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar titkárságának referense, Nagy András István, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Járműfenntartás és Diagnosztika Tanszékének szakértője, Pápai Gáborné, a Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság Számviteli és Kontrolling Osztályának szakreferense, Simonné Szabó Klára, az Informatikai és Villamosmérnöki Kar Matematika és Fizika Tanszékének mesteroktatója, valamint Szalánczi Gábor, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Építészettörténeti és Városépítési Tanszékének adjunktusa.


Az Akadémiai Napot a Művészeti Kar műsora tette még ünnepibbé. (Fotó: Adorján András)
Az Akadémiai Napot a Művészeti Kar műsora tette még ünnepibbé. (Fotó: Adorján András)

 
 
bottom of page