141 találat
- Rövidebb idő alatt szerezhetnek ápoló diplomát a technikusi képzésből érkezők a Széchenyi István Egyetemen
Fokozatosan bevezetnek minket a szakmába, és ezt az utat tudjuk majd folytatni az egyetemen, ami későbbi
- Ismét Japán legjelentősebb koncerttermeiben léptek fel a világhírű Jávorkai fivérek a Széchenyi István Egyetem hallgatóival
Az előbbi utunkon tizenhárom, míg az utóbbin húsz hallgató lépett fel velünk” – mondta el Jávorkai Ádám
- Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia: közel 400 hallgató mutatta be kutatását és zenei produkcióját a Széchenyi István Egyetemen
még ők is ott ültek a TDK-zók között, és azóta az általuk megálmodott innováció rövid idő alatt nagy utat
- Széchenyi Egyetem SE: két érem az idei utolsó dzsúdó országos bajnokságon
Az év utolsó dzsúdó országos bajnokságára került sor a hétvégén az UTE Megyeri úti csarnokában.
- Elismerésben részesült a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontjának két marketinggyakornoka
Munkájuk és eredményeik új utakat nyitnak a borászat és a marketing terén, hozzájárulva ezzel a régió
- Együttműködés a T-Systems Magyarország Zrt.-vel!
Ez többféle modern üzleti alkalmazáshoz nyithatja meg az utat.
- Sport és képzésfejlesztés: közös úton a Széchenyi István Egyetem és a Nemzetközi Vívószövetség
A felek közös célja, hogy a vívók számára olyan nemzetközi szintű képzési utat alakítsanak ki, amely
- Végzett a második évfolyam a Széchenyi István Egyetem designképzésein
Arra biztatnék mindenkit, hogy merje a hosszabb utat választani, mindannyiunk örömére.” Soltra E.
- A távközlés világnapja: Kvantumkommunikációs és Műholdas Elektronika Laboratóriummal bővült a Széchenyi István Egyetem
tanszékvezető egyetemi docense kiemelte, a távközlési képzés 1976-os győri indulása óta a terület egyedülálló utat
- A Széchenyi István Egyetem közreműködésével indul technikusképzés a fővárosban
Arra törekszünk, hogy egyenes utat és életpályát mutassunk minél több fiatal számára a továbbtanulásra
- Tudomány és hagyomány találkozása – a Széchenyi István Egyetem partnerségével valósult meg az idei Kenyérlelke Fesztivál
hagyományok együtt képesek olyan jövőt építeni, amelyben a kenyér egyszerre őrzi a múlt értékeit és mutat utat
- Fóbián túl – legyőzhető-e a tűfóbia?
Ronéhoz hasonló utat járt be Nagy Dániel, YouTuber is, aki tűfóbiájával harcolt már évek óta, amikor
- Így volt „kerek egész”: együtt ropta elsős és öregdiák a Széchenyi-egyetem gólyabálján
És ami a legfontosabb: élvezzétek az utat” – üzente a gólyáknak.
- Cápák között: Balogh Péter startupper személyes tapasztalataival segítette a Széchenyi István Egyetem hallgatóit
vállalkozók jobb megítélésében, hiszen láthatóvá vált, hogy mennyi építeni akaró ember választja ezt az utat
- A Rally2 tavalyi győztese a Széchenyi István Egyetemmel vívná ki az Európa-bajnoki indulás jogát
Faltusz Péter hozzátette, tudatosan építik Dávid karrierjét, egy gondosan megtervezett utat szeretnének
















