522 találat
- A betű ünnepe – a Széchenyi István Egyetem Design Campusán rendezték meg az ország első tipográfiai biennáléját
Egyetem Design Campusán rendezték meg a betűművészetre fókuszáló Typoflow Biennálét, amely több mint 1300 mindig is voltak korszakos pillanatok, amikor a szakma együtt gondolkodott, alkotott és ünnepelt. 1976-ban (Fotó: Dudás Máté) A nemzetközi zsűri több mint 1300 pályaművet bírált el, és a legjobb 200 alkotásból
- Szabadtéri koncertek a Széchenyi-egyetemen: ByeAlex, Kispál, T. Danny a Bridge Garden színpadán
(péntek) – BSW és a Gang 2024.05.18. (szombat) – Ossian 2024.05.30. (szombat) – Totális Metál
- Frissdiplomásait ünnepelte a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara
tervezőgrafika-képzések feltételei az egyetem támogatásának köszönhetően folyamatosan fejlődtek, a 2023-ban Kónya Lajos hegedűkészítő mester által készített hangszerrel együtt.
- Eötvös József-díjjal tüntették ki a Széchenyi István Egyetem professzorát, dr. Tossenberger Jánost
korábban is több rangos kitüntetés méltatta. 1995-ben a művelődési és közoktatási miniszter „Témavezető mester az emberi erőforrások minisztere Magyar Felsőoktatásért emlékplakett elismerésben részesítette, 2020-ban
- Digitális kioszkot adott át a Széchenyi István Egyetemen az MBH Bank
A magyar FaceKom által fejlesztett, első körben tíz digitális banki kioszkot magyarországi egyetemeken A tervek szerint a későbbiekben további banki szolgáltatásokkal bővül a digitális kioszkok kínálata. felelős üzleti vezérigazgató-helyettese elmondta: „Széleskörű modernizációs programba kezdtünk az előd bankjainktól Az egyetemi digitális banki kioszk vonzó, biztonságos környezetet nyújt a számlanyitáshoz, emellett az folyamatot követően, videós távsegítséggel számlát nyithatunk, de a tervek szerint a későbbiekben további banki
- FCCA-státusz: nívós szakmai elismerést kapott a Széchenyi István Egyetem kutatója, dr. Tóth Árpád
Egyetem kutatója és oktatója megkeresésünkkor mégis szerényen nyilatkozott küzdelmes úton kiérdemelt rangjáról de megérte minden lépcsőfokon a rá jellemző alázattal, és szakmai alapossággal teljesíteni, hiszen e ranggal korábbi globális autóipari beszállítóknál szerzett sokéves külföldi tapasztalatai után döntött úgy 2016-ban több nemzetközi könyvvizsgáló cégnél, tőzsdén jegyzett társaságoknál, nemzetközi nagyvállalatoknál, bankoknál
- Őszközépünnep: különleges kínai kulturális programot tartottak a Széchenyi István Egyetemen
Wang Shishuai, Wang Tianyi, Wu Fan, Deng Bowen és Tang Anxin elárulták: nagyon szeretnek a Széchenyi-egyetemre
- Születésnapok: a Széchenyi István Egyetem jogi karának meghatározó professzorait köszöntötték
után 1995-ben indult újra, és az egyik alapját jelentette a Széchenyi István Főiskola 2002-es egyetemi rangra és a kar harmadik dékánjával – aki ráadásul saját győri neveltünk – elmondhatjuk, hogy az ellenzői hangok befogadók voltak felém, ami igaz az egyetem vezetésére és más karok professzoraira is” – mondta hálatelt hanggal Emellett egy, a Herendi Porcelánmanufaktúra mesterei által készített jelvényt is kapott, ami a korábban tiszteletére kiadott tanulmánykötettel lepték meg kollégái, amelynek címe Salus vocalis (azaz Emberi hangon
- Nemzetközi karmesterverseny legjobb magyar indulója lett a Széchenyi István Egyetem hallgatója
Az eredmény már csak azért is kiemelkedő, mert a megmérettetésre közel 400 tehetség jelentkezett, akik Az első két napon mindannyiunknak tizenhat perc állt rendelkezésére, hogy két darabot próbáljon a Budapesti „A budapesti Olasz Intézetben tartott elődöntőben már negyven perc állt a két kapott mű vezénylésére Vida Bernadett mesterével, a Széchenyi István Egyetem karmester mesterképzése szakmai vezetőjének, dr
- Nemzetközi rangsor: nagyot lépett előre a Széchenyi István Egyetem a QS fenntarthatósági listáján
két ranglistáján szerepel: világranglistáján az 1001–1200. helyen , európai ranglistáján pedig a top 400 -ban található.
- A Széchenyi István Egyetem büszke fenntartója a 150 éves zsinagógának
A holokauszt miatt a létszámban megfogyatkozott győri zsidó közösség 1968-ban kénytelen volt átadni az Szerinte a huszonnegyedik órában született a megállapodás a város és a kormány között a felújításról 2003-ban református, a római katolikus, a görögkatolikus és a zsidó – temploma található Győr-Újvárosban egy 400 beszélni, hogy a zsinagóga oktatási, kulturális és vallási funkciót tölt be Győrben, emelve a város rangját Csukjuk be egy pillanatra a szemünk, és halljuk meg az egykor itt imádkozók hangját, a kántorok fohászát
- Bosch x Richter Ipari Innovációs Díj: új pályázati lehetőség az egészségügy és a mobilitás területén a felsőoktatásban tanulóknak
határidő A díjra minden magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló hallgató pályázhat (aki alap-, mester -, osztatlan mester és doktori képzésen tanul bármely munkarendben). A két elismert innovátor előtt tisztelegve a Bosch és a Richter 2023-ban hagyományteremtő módon egy olyan
- A Széchenyi István Egyetem hallgatóit díjazták a „K&H a fenntartható agráriumért” pályázat alapképzés kategóriájában
A három kategóriában – alap-, mester- és PhD-képzés – elérhető lehetőségre azok a fiatalok jelentkezhettek A pénzintézet a PhD-kategóriában 800, 400 és 200 ezer forint díjazásban részesítette a három nyertest
- Mocsai Lajos motivációs előadása nyitotta a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáját
Az intézmény egyedülálló módon négy OTDK-szekciót rendezett 2017-ben, amit 2021-ben a műszaki , 2023-ban Ezek fejlesztésében kulcsszerepet játszik a mester, legyen az akár edző, akár oktató. Kiemelte, mindehhez a mester részéről is olyan tulajdonságokra van szükség, amely megteremti a bizalmat
- Educatio Kiállítás: hatalmas érdeklődés mellett mutatta be képzési kínálatát a Széchenyi István Egyetem
Az esemény megnyitóján az is kiderült, hogy a 2026-ban ötvenéves EFOTT fesztivál egyik társházigazdája Öröm számunkra, hogy 2026-ban ismét partnerei lehetünk a rendezvénynek három másik kiváló intézménnyel : Dudás Máté) A győri intézmény kiemelt helyszínen, az Educatio Kiállítás D pavilonjában, több mint 130
















