940 találat
- Diplomaátadó ünnepséget tartottak a Széchenyi István Egyetem négy karán
A végzettekhez fordulva pedig azt mondta: „Mindenkinek szívből gratulálok, hiszen ez győzelemnek számít Andor Zoltán, Gősi Tamás, Kiss Ferenc Zsolt, Lantos Milán, Somogyi Csilla, Szabó Lívia, Szalay Péter, Varga Esztergályos Patrik, Payer Veronika Pro Auditoribus díj oklevél minősítés: Győri Sára Rózsa, Tóth Gabriella Margit
- Dr. Vásárhelyi Zsuzsanna: példaértékű pálya a Széchenyi István Egyetemen
Öt évtizede, az 1970-es évektől oktatja a mérnöktanár és zenetanár hallgatókat a győri intézményben. Mint mondta, mindig azt vallotta, hogy nem elég a tananyagot átadni, hanem foglalkozni is kell a hallgatókkal
- Folytatódik a minden korosztály előtt nyitott kínai nyelvtanfolyam a Széchenyi István Egyetemen
lehet jelentkezni az ingyenes képzés őszi csoportjaiba, amelyek minden korosztály előtt megnyitják a kaput
- Sikeresen zárult a Széchenyi István Egyetem gyakorlóiskolájának felújítását is tartalmazó projekt
élményalapú oktatást, a pedagógusok pedig új módszertani ismereteket kapnak” – hangsúlyozta, köszönetet mondva Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a kormány célja, hogy minden
- Szerezz mérnöktanári, zenetanári diplomát a Széchenyi-egyetemen 2–4 félév alatt állami ösztöndíjjal!
szakképzettséggel rendelkezők mesterszintű felkészülését a mérnöktanári hivatásra kettő-négy félév alatt” – mondta prevenciós feladatainak ellátására készíti fel a hallgatókat, míg a logopédia szakirányon a beszéd-, hang
- Győri Audi ETO KC: kedvezményes bérlet a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak
bajnok és 15-szörös Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC az idei szezonban is nagy célokért száll harcba riválisaink, éppen ezért várjuk annyira a mérkőzéseket, hogy megmutassuk, mire is vagyunk képesek” – mondta
- Félszáz kiállító és több száz álláslehetőség várta a hallgatókat a Széchenyi-egyetem Állásbörzéjén
megrendezett Állásbörzéje a vállalkozások és a hallgatók körében is nagy népszerűségnek örvend, hiszen mindkét Mint mondta, ezúttal 48 kiállító több száz pozícióját ismerhették meg az egyetemisták. Mint mondta, zalaiként az egyetem elvégzése után szívesen tervezne akár hosszú távra is a ZalaZone-on
- Ingyenes kínai nyelvtanfolyamot indított általános iskolásoknak a Széchenyi István Egyetem
mint a térség ipari központjában legyen mód a világ egyre meghatározóbbá váló nyelvének tanulására” – mondta maga a nyelvtanulás rendkívül fejlesztő hatással van a gyermekekre, s a továbbtanulás terén is számos kaput
- A Széchenyi István Egyetemhez kötődő cég jutott be a San Franciscó-i startup-világbajnokság döntőjébe
Az eredmény a világpiac kapuját nyitja meg előttük, hiszen ezzel egyenes ágon jutottak be a San Franciscó-i
- A Fülöp-szigeteki San Beda Egyetem képviselői tanulmányozták a Széchenyi István Egyetem működését
formálódó partnerség kezdete is lehet, bízom benne, hogy sikerül olyan közös pontokat találni, amelyek mindkét Mint mondta, a Fülöp-szigeteki intézményben az oktatás nyelve az angol, amely megkönnyíti a közös munkát gyakorlatorientált képzésekkel és színes hallgatói szolgáltatásokkal várja a nemzetközi hallgatókat is” – mondta
- Audi 30: a Széchenyi István Egyetem hallgatójának alkotásai díszítik a Liszt Ferenc Repülőteret
amihez jelentős lendületet ad, hogy a pályázatunknak rendkívül nagy volt a sikere a fiatalok között” – mondta A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kapu az országhoz – az Audi márkával közösen hazánkba érkezők millióinak
- Hallgatói projektek támogatása: portugál egyetemekkel cserélt tapasztalatot a Széchenyi-egyetem
Innovációs Projektünkhöz hasonló, »Link Me Up 1000 Ideas« elnevezésű programjuk módszertanát, eredményeit” – mondta Hozzátette: a találkozó létrejöttét segítette, hogy a győri egyetem mindkét portugál intézménnyel stratégiai
- Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és az Express Innovation Agency
aktívan támogatja az innovációs ökoszisztéma fejlesztését az utánpótlás-neveléstől a nemzetközi piac kapujáig publikációk születnek, kutatási tevékenységünk is erősödik” – hangsúlyozta az elnökhelyettes, köszönetet mondva
- Nagy sikerű pénzügyi esettanulmányi versenyt rendezett a Széchenyi István Egyetem
Gazdaságtudományi Karának dékánja nyitotta meg, majd Kaisz Krisztián, az idei esettanulmányt biztosító vállalat, a Kays
- Miniszteri elismerést kaptak a Széchenyi-egyetem önkéntesei
Varga Judit igazságügyi miniszter adta át az önkétesek képviselőinek. mentőszolgálatnál és a győri kórházban vállalnak adminisztratív feladatokat, autóvezetői szolgálatot a mai napig” – mondta Mint mondta, ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a hallgatók ilyen hatékonyan lássák el feladataikat.
















