top of page
  • Szerző képePapp Zsolt

Félszáz kiállító és több száz álláslehetőség várta a hallgatókat a Széchenyi-egyetem Állásbörzéjén

A Széchenyi István Egyetemen megrendezett Állásbörze hallgatóknak, diplomásoknak, pályakezdőknek és szakképzett fiataloknak kínált kapcsolatépítési lehetőséget a munkaerőpiaci szereplőkkel. Az eseményen közel ötven kiállító több száz gyakornoki és munkahelyet kínált az érdeklődőknek.


A Széchenyi István Egyetem félévente megrendezett Állásbörzéje a vállalkozások és a hallgatók körében is nagy népszerűségnek örvend, hiszen mindkét oldal számára kitűnő alkalom a kapcsolatépítésre. Az eseményen sok fiatal találhatja meg gyakorlati helyét vagy éppen munkaadóját.

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg a Széchenyi István Egyetem őszi Állásbörzéjét. (Fotó: Adorján András)
„Jelenlegi és egykori hallgatóink számára is fontos esemény az állásbörze, hiszen itt nemcsak általános ismerkedés történik, hanem a kiállító cégek konkrét ajánlatokkal várják a jövő szakembereit. Örömteli, hogy nemcsak az érdeklődők között, hanem a standok másik oldalán is szép számmal találkozhatunk volt széchenyisekkel”

– fogalmazott Zentai Effi, a Széchenyi István Egyetem karrier-szakreferense. Mint mondta, ezúttal 48 kiállító több száz pozícióját ismerhették meg az egyetemisták.

„Elsősorban azért jöttem az állásbörzére, mert nagyon vonzó számomra a ZalaZone tevékenysége. Szeretek autókkal foglalkozni, tesztelni azokat, amihez kiváló körülményeket biztosít a zalaegerszegi pálya. Az ott működő cégek – mint a Rheinmetall vagy a Bosch – is érdekelnek, hiszen mindegyik kitűnő lehetőség egy fiatal szakembernek”

– fogalmazott kérdésünkre a Széchenyi-egyetemre Zalaszentgrótról érkezett Büki Bence harmadéves mechatronikai mérnök szakos hallgató. Hozzátette, a Széchenyi István Egyetem páratlan lehetőséget kínál azzal, hogy saját innovációs parkot működtet Zalaegerszegen. Mint mondta, zalaiként az egyetem elvégzése után szívesen tervezne akár hosszú távra is a ZalaZone-on.

A zalaszentgróti Büki Bence, a Széchenyi István Egyetem harmadéves hallgatójaként érdeklődött a zalaegerszegi a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZone kínálta lehetőségek iránt. (Fotó: Adorján András)

A ZalaZone Ipari Park Zrt.-hez hasonlóan a Techtra Technológiai Transzfer Intézet is a Széchenyi Egyetemi Csoport tagja. Standjánál rengetegen megfordultak a nap folyamán, ami nem csoda, hiszen a cég mérnökei olyan innovatív területekkel foglalkozhatnak, mint a dróntechnológia, az autonóm járművek vagy a mesterséges intelligencia. A kutatás-fejlesztés iránt érdeklődő hallgatók ezúttal 14 – gyakornoki, junior és senior – mérnöki pozíciót ismerhettek meg többek közt szoftverfejlesztő, hardverfejlesztő, gépészmérnök, funkciófejlesztő vagy éppen mesterséges intelligencia kutató-fejlesztő területeken.

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Techtra Technológiai Transzfer Intézet kínálata is sok hallgatót vonzott. (Fotó: Adorján András)

A Komárom-Esztergom vármegyei Bábolnáról származó Konczi Tamás az egyetem elsőéves gépészmérnök-hallgatója, aki első alkalommal vett részt a börzén.

„Azért jöttem, hogy a tanulmányaimhoz kapcsolódó gyakornoki állást keressek, mert a tudás mellé szakmai tapasztalatot, a diplomaszerzés után pedig biztos állást is szeretnék szerezni. A kiállítók közül leginkább az Audi Hungaria és a Rába érdekelt, és standjaiknál sok információt kaptam az általuk kínált lehetőségekről”

– fogalmazott a hallgató.

A bábolnai Konczi Tamás, a Széchenyi István Egyetem elsőéves hallgatója a Rába standjánál. (Fotó: Adorján András)

A börzén résztvevő cégek nyitott pozíciói megtalálhatók az allasborze.sze.hu és a karrier.sze.hu oldalakon is. Az egyetem ezeken a felületeken olyan tanácsokkal, praktikákkal is ellátja a fiatalokat, amelyek az önéletrajz elkészítéséhez, a jó motivációs levél megírásához, a sikeres állásinterjúhoz járulhatnak hozzá. A helyszínen az egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának emberi erőforrás tanácsadó mesterszakos hallgatói személyesen is segítettek az érdeklődőknek ezekben a témákban.


Kiállítóink voltak:

Adient Mezőlak Kft., ÁllásStart Magyarország, Alprosys Kft., Astotec Automotive Hungary Bt., Attrecto Zrt., Audi Hungaria Zrt., Autoliv Kft., Becton Dickinson Hungary Kft., BOS Automotive Products Magyarország Bt., Continental Automotive Hungary Kft., Dana Hungary Kft., Donation-OVB Kft., Eaton Manufacturing Hungary Kft., EDAG Hungary Kft., ETN Magyarország Kft., Federal Mogul Hungary Kft., Federal Mogul Systems Hungary Kft., Güntner Tata Hűtőtechnika Kft., Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt., Hays Hungary Kft., IKEA Industry Magyarország Kft., International Care Ltd., INZI Controls Hungary Kft., KITE Zrt., Leadec Kft., MÁV-START Zrt., MBH Bank Nyrt., Nestlé Hungária Kft., Nolato Magyarország Kft., OSI Food Solutions Hungary Kft., Practing Alapítvány, Prohuman 2004 Kft., Rába Járműipari Holding Nyrt., Robert Bosch Kft., Schaeffler Savaria Kft., SK ON Hungary Kft., SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt., SPS Germany GmbH Magyarországi Fióktelepe, Techtra Technológiai Transzfer Intézet, Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft., Valeo Auto-Electric Magyarország Kft., Veolia Water Hungary Kft., VT Mechatronics Kft., VT Tipa Vezérléstechnikai Kft., West Hungária Bau Kft., Yanfeng International Automotive Technology Hungary Kft., ZalaZone Ipari Park Zrt., Zyntern.com Gyakornoki és Pályakezdő Állásportál

Comments


bottom of page