top of page

Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási MA

Jogi

Mesterképzés

Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

A képzésről

A szak a humán ismeretekre, jogi, közigazgatási, közgazdasági megközelítésre épít, e körben kínálja a tárgyak széles spektrumát, kitekintéssel az európai és nemzetközi munkaügyi gyakorlatra is. Jelentős munkajogi megalapozás után kerül sor a szaktárgyak ismereteinek elsajátítására, ez képessé teszi a végzett hallgatókat arra, hogy vezetői döntéstámogató, vagy önálló döntéshozó pozícióban dolgozhassanak a szakterületen.

Képzés helyszíne

Győr

Félévek száma

4

Képzés nyelve

Magyar

A szakmáról

A képzés a személyügyi, HR, munkaügyi és szociális (társadalombiztosítási) területeken képez jogi és igazgatási ismeretekkel felvértezett szakértőket. A képzésre azokat várjuk, akik e területen dolgoznak, illetve e területeken képzelik el a későbbi szakmai pályafutásukat.

Elhelyezkedés

Munkaügyi szakemberekre a kis-, közép- és nagyvállalatok, multinacionális cégek is igényt tartanak, emellett a közigazgatás (kormányhivatalok, önkormányzatok) is jelentős felvevő bázisa az itt végzett hallgatóknak.

bottom of page