Keresési találatok erre: „WA 0812 2782 5310 [[PANDAWA]] Harga Window Film Mondokan Sragen”
1083 találat
- Világszínvonalú koncertsorozat: film készült a Jávorkai testvérek és a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak japán turnéjáról
A film bárki számára elérhető az egyetem YouTube-csatornáján .
- Mindkét számot megnyerték a Széchenyi István Egyetem hallgatói az egyetemi–főiskolai alpesisí-bajnokságon
Franciaországban még nem voltam sem edzőtáborban, sem versenyen, így két legyet ütöttem egy csapásra” – mondta
- Gondoskodáspolitika: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet
A Széchenyi István Egyetem és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet együttműködési megállapodást Ehhez a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet nyújt majd szakmai támogatást egy, az intézmények Mint mondta, jelentős az igény az idősellátásra, ezért a Zrínyi utcai területen mintegy 140-150 fős idősotthon Tóth Tibor, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója kifejtette, az elmúlt évek lendületes intézmény, amely hatékonyan járulhat hozzá ezen szakmák vonzóvá tételéhez a fiatalok számára” – mondta
- Az országban elsőként indított harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést a Széchenyi-egyetem
kibervédelemig számos területen szereznek korszerű ismereteket azok, akik elvégzik a Széchenyi István Egyetem harc honvédség tiszti állománya számára, akik hosszú távon képesek kiszolgálni, támogatni és irányítani a harci Később ebben a szegmensben tervezek dolgozni is” – mondta. rendelkezők harc- és páncélozott gépjármű szakember végzettséget szereznek. , https://felveteli.sze.hu/harc-es-pancelozott-jarmu-szakember-.
- Drónok harca a Széchenyi István Egyetemen: látványos küzdelmeket ígér a győri világkupaverseny
A Széchenyi István Egyetem ad otthont a Drone Racing World Cup Hungary 2023 nemzetközi versenynek augusztus 25–27-én, amely a magyar bajnokság záró fordulója is egyben. A győri campus szomszédságában tíz ország pilótái – köztük a magyar válogatott tagjai – által vezérelt drónok látványos futamait élvezhetik a nézők. Az esemény ingyenesen látogatható. A Széchenyi István Egyetem és a tatabányai Edutus Egyetem szervezésében, a Cloud for Intelligent Airplace Zrt., valamint a Magyar Drón és Multirotoros Egyesület szakmai közreműködésével kerül sor a Drone Racing World Cup Hungary 2023-ra. A győri egyetem biztosítja a Nemzetközi Repülőszövetség (FAI) által elismert hivatalos bajnokság helyszínét, amely a második nemzetközi, multirotoros FPV drónverseny lesz Magyarországon. A kiemelt európai futamnak minősülő világkupán a mintegy negyvenfős mezőnyben a magyarok mellett bolgár, román, szerb, horvát, macedón, olasz, lengyel, cseh és szlovák versenyzők mérik össze tudásukat. A nemzetközi élvonalból olyan nevek is jelen lesznek, mint a világ egyik leggyorsabb pilótája, a lengyel Pawel Laszczak. A közönség az októberi, dél-koreai világbajnokságra készülő magyar válogatott tagjait is láthatja, akik közül többen dobogós esélyekkel indulnak, köztük felnőtt kategóriában Rontó Roland, míg junior kategóriában Kőkuti Márton. A győri világkupa egyben a magyar bajnokság zárófutama is. „A drónok rengeteg lehetőséget rejtenek magukban, amelyek hatékony kiaknázásához járul hozzá az ökoszisztéma építése, valamint a készülő drónstratégia is. Igaz ez a technológiafejlesztésre, magára a dróngyártásra és a drónok széles körű felhasználására a mezőgazdaságtól egészen a honvédelemig” – fogalmazott a verseny nyitó sajtótájékoztatóján Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára. Hozzátette, a sportcélú használat az edukáció miatt fontos, hiszen látványos módon hozza közelebb a technológiát a fiatalokhoz. Prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese elmondta, hogy sok más mellett a modern technológia és a versenyképesség az, ami összeköti a győri intézményt a drónversenyzéssel. „Magyarország egyik legkorszerűbb infrastruktúrájával, kiváló hallgatókkal és kutatási eredményekkel rendelkező, nemzetközi rangsorokban is jegyzett egyetemünk markánsan járul hozzá a technológiai fejlődéshez, a fenntarthatóság szem előtt tartásával” – hangsúlyozta. Megjegyezte: az intézmény szándéka, hogy a jövőben is helyet adjon hasonló versenyeknek, népszerűsítve a dróntechnológiát. Prof. dr. Palkovics László, a győri egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, egyúttal a Magyar Drón Koalíció elnöke kijelentette: a Széchenyi-egyetem dróntechnológiában Magyarország vezető felsőoktatási intézménye, amelynek tulajdonrésze van hazánk egyik legnagyobb dróngyártó cégében is. Hozzátette: a Magyar Drón Koalíció jelenleg készíti elő a hazai drónstratégiát. A dokumentum többek között azt a célt szolgálja majd, hogy a jogszabályi környezet támogassa a drónokkal kapcsolatos tevékenységeket, megteremtse a biztonságos működtetés feltételeit, elősegítse a technológiafejlesztést, szolgáltatások, alkalmazások létrehozását, valamint az ezen szerkezetekben rejlő lehetőségekkel, veszélyekkel kapcsolatos társadalmi tudatosítást. Árvai-Füleki Judit, az Edutus Egyetem vezérigazgatója utalt a Széchenyi István Egyetemmel kialakított jó kapcsolatra, amelynek keretében már több sikeres versenyt bonyolítottak le közösen, a drónok mellett a Lego-robotok tárgykörében is. „Nem titkolt célunk, hogy együttműködésünk révén a drónok világát a tanulmányi versenyek tematikájába is beemeljük. Októberben kísérleti jelleggel drónversenyt szervezünk a Győr-Moson-Sopron vármegyei iskolák részvételével” – húzta alá az igazgató. Bársony Péter, a Magyar Drón és Multirotoros Egyesület elnöke elmondta: a versenydrónok egy másodperc alatt gyorsulnak 100 kilométer/órás sebességre, és akár 160-180-nal is képesek repeszteni. A győri világkupára olyan pályát alakítottak ki, hogy 140 kilométer/óra körül legyen a legnagyobb tempó. „Elképesztő szem-kéz koordináció szükséges az eszközök profi irányításához” – jegyezte meg. Izgalmas versenyekre kerül sor a győri egyetem szomszédságában. (Fotók: Májer Csaba József) A verseny biztonságos helyszínéül Győr egyik legszebb szabadtéri területe, a Széchenyi-egyetem kampuszának szomszédságában fekvő püspökerdei Holt-Duna-part szolgál. A pilótáknak három kört kell teljesíteniük a lehető legrövidebb idő alatt. A szombaton kilátogatók egymás után láthatják a drónokat a gyorsasági forduló során, míg vasárnap 11 órától az egymás elleni küzdelmek következnek. A szűk kanyarokat is tartalmazó pályán futamonként négyen mérkőznek majd egymással, ami várhatóan igen látványos csatákat eredményez. Az esemény ingyenesen látogatható, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. A részletes program elérhető a https://droneracehungary.hu/faiwc/hu/a-verseny/idoterv oldalon.
- Az űrből sugároz jeleket a Széchenyi István Egyetem hallgatói által fejlesztett kommunikációs modul
hatalmas munkát végzett, először a műholdra fejlesztett aprócska, mindössze 2,1 gramm súlyú kommunikációs modul A modullal a csapat elsődleges célja – mikrokontrellerek űrbeli működésének vizsgálata mellett – az volt
- Elhunyt Varga Etelka, a győri jogászképzés adminisztrációs hátterének kiépítője
Megrendülten tudatjuk, hogy életének 74. évében elhunyt Varga Etelka, a Széchenyi István Egyetem Deák Varga Etelka óvoda pedagógusi diplomával 1976 nyarán lett az akkori Közlekedési és Távközlési Műszaki munka, az eredményes évek után 1995 nyarán a győri jogászképzés szervezetének vezetői keresték meg Varga Varga Etelka munkáját az elismerést, a megbecsülést jelző hallgatói visszajelzések, a későbbi öregdiák akkor és utólag is értékes támogatásként minősítették. 2005-ben – elérve az akkori nyugdíjkorhatárt – Varga
- Varga Róbert a Széchenyi-egyetem szélessávján halad a tudományos hírnév felé
Új távlatokat nyitott a távdiagnosztikai eljárások terén Varga Róbert egészségügyi innovációs fejlesztése Varga Róbertben már az általános iskolában megfogalmazódott, hogy műszaki területen szeretne továbbtanulni A fejlesztésével kapcsolatban Varga Róbert érdeklődésünkre elmondta: „Szeretném folytatni a megkezdett Mérföldkő a digitalizációs fejlődésben Varga Róbert terveihez minden feltétel adott, hiszen a Széchenyi Varga Róbert annak ellenére, hogy a megkezdett szakmai út elején jár, már most olyan mérföldkövet helyezett
- Varga Enikő világszínvonalú képzést kapott a Széchenyi Egyetem doktori iskolájában
Nagy formátumú mentor-oktatók, szemléletformáló gondolatok, maximális támogatás – Varga Enikő elmondása A két út, amin Varga Enikő elindult, a győri doktori iskolában ért össze. Kutatása segítheti a döntéshozókat Varga Enikő a világ egyik legnagyobb vállalatánál, a GE Lightingnél „Azt mondja, kevesen érnek el idáig pályájukon? éjjel haladt, és a sikerhez elengedhetetlen volt családja őszinte és maximális támogatása, de mint mondta
- Őszi-téli koncerteső: Dzsúdló, Carson Coma és Nagy Bogi a Széchenyi István Egyetem klubjának színpadán
Az ősz egyik legjobban várt vendége Dzsúdló, aki dupláz a Bridge-ben – mindkét alkalom teltházas, még Ennek jegyében fellép többek között a már említett Dzsúdló, Carson Coma, FILO és Nagy Bogi, fergeteges Mudfield (felső szint) 2026. október 30. – Bankrupt + The Lubricators (alsó szint) 2026. október 31. – FILO
- Nagy siker a Magyar Filmklub a Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói körében
„A sorozat célja kettős: egyrészt a filmeken keresztül szeretnénk közelebb hozni hozzájuk a magyar kultúrát érzi, átment a film üzenete” – fűzte hozzá dr. „Ez egy csodálatos film, amely megtanít felfedezni önmagadat és legyőzni a félelmeidet. „A film a természet közelségét helyezte a középpontba, ami nagyon tetszett. A program a film alkotója számára is nagy élmény volt.
- „A jószemű José” Madridban is sikert aratott
Ez az alkalom a film spanyolországi ősbemutatója is volt egyben. Kovács Barnabás, a Széchenyi István Egyetem címzetes egyetemi tanára, nagykövet, a film producere és vetítést követően lehetőség nyílt a címszereplővel, Tóth-Zele Józseffel egy kötetlen beszélgetésre, a film Tóth-Zele József, a kiemelkedően sikeres labdarúgó utánpótlásedző színes és kalandos életét bemutató film A filmben megszólal az egykori tanítványok mellett a Real Madrid jelenlegi igazgatója, Emilio Butragueño
- Második helyet és fődíjat szereztek a Széchenyi István Egyetem képzőművészeti iskolájának tanulói az Országos Diákfilm Fesztiválon
Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékei is jelentkeztek, két filmjük A munka során a fiatalokat Balogh István és Nemes Zsolt segítette konzulensként, a filmhez Oravecz Bíborka „A filmek felépítésétől a technikai beállításokon át a tervezésig mindent megtanultak, ami az alkotáshoz Magát a filmet azonban teljesen önállóan készítették, én csak az eszközt, vagyis a tudást adtam a kezükbe
- Filmezz és találkozz olimpiai bajnokokkal – közönségtalálkozóval folytatódik az NFI FilmKlub a Széchenyi István Egyetemen
klasszikus közösségi filmnézés élményét kívánták visszahozni az egyetemisták kulturális életébe” – mondta klasszikusokat igyekszünk rendszeresen, legalább évente bevenni a programok közé, hiszen az ilyen örökzöld filmek lesz a Széchenyi-egyetem NFI Filmklubjának életében, hiszen most először érkeznek vendégelőadók két, a filmben
- Az önálló életre is felkészítette a Széchenyi István Egyetem hallgatóját az olaszországi szemeszter
minden tájáról származó diákok között a legjobban az arab országokból érkező hallgatókkal találta meg a hangot állt, ráadásul egy teljesen idegen közegben, sokkal önállóbbá tett, ez pedig otthon is megmarad” – mondja
















