Keresési találatok erre: „WA 0812 2782 5310 [[PANDAWA]] Estimasi Biaya Keramik 2 Warna Terpercaya Nguter Sukoharjo”
194 találat
- Jubilálók: ezért szeretnek a Széchenyi István Egyetemen dolgozni (2. rész)
Az ünnepelteket sikereikről és elköteleződésükről kérdeztük. (2. rész) Barsi Ernő emlékét élteti Dr.
- Szerezz mérnöktanári, zenetanári diplomát a Széchenyi-egyetemen 2–4 félév alatt állami ösztöndíjjal!
István Egyetem esetében egyrészt a főiskolai mérnöktanári és mesterszakos (MSc) szakképzettségre építő 2
- Állami ösztöndíjjal, 2–4 félév alatt szerezhető mérnöktanári diploma a Széchenyi István Egyetemen
Egy törvénymódosításnak köszönhetően azok is állami ösztöndíjjal szerezhetnek mérnöktanári diplomát a Széchenyi István Egyetemen, akik korábbi tanulmányaik során már igénybe vették a 12 államilag támogatott félévet. A lehetőség sokak számára könnyítheti meg, hogy ezt a hivatást válasszák. A kedvezmény a zenetanári és zeneművésztanári szakokra jelentkezőkre is vonatkozik. „A műszaki fejlesztések, a technológiai újítások, az ehhez szükséges kreatív és problémamegoldó gondolkodás fejlesztésének kulcsszereplői a mérnöktanárok. A Széchenyi István Egyetemen a műszaki tanárképzés öt évtizede teszi lehetővé az érdeklődő szakoktatók, főiskolai végzettségű mérnöktanári vagy mérnöki szakképzettséggel rendelkezők mesterszintű felkészülését a mérnöktanári hivatásra kettő-négy félév alatt” – mondta Kövecsesné dr. Gősi Viktória, a Széchenyi István Egyetem Tanárképzési és Módszertani Főigazgatóságának főigazgatója. Hozzátette: egy új lehetőség sokak számára nyithatja meg az utat, hogy a pedagógusi hivatásnak ezt a különleges területét – vagy a zenetanári, a zeneművésztanári szakokat – válasszák, ahol magas szintű szakmai ismereteket kell átadni a diákoknak. A törvénymódosítás lényege, hogy egyes rövid ciklusú tanárképzéseken tanuló hallgatók támogatási lehetősége a támogatási idő kiszélesítésével bővült. A kedvezményre való jogosultság független attól, hogy a jelentkezőnek a korábbi felsőfokú tanulmányai alapján rendelkezésre áll-e még támogatási idő. Ez azt jelenti, hogy a szóban forgó tanárképzéseken állami ösztöndíjas finanszírozási formában folytathatják tanulmányaikat azok is, akik korábban már igénybe vették vagy akár meg is haladták a számukra biztosított állami ösztöndíjas támogatási időt. Kövecsesné dr. Gősi Viktória ezzel kapcsolatban elmondta: a változás a Széchenyi István Egyetem esetében egyrészt a főiskolai mérnöktanári és mesterszakos (MSc) szakképzettségre építő két féléves mérnöktanári, illetve az alapszakos (BSc) szakoktatói és mérnöki szakképzettségre építő négy féléves mérnöktanári képzésre jelentkezőket érinti kedvezően. Ezek a szakok gépészet-mechatronika, informatikus, közlekedés és agrár szakirányon indulnak az intézményben. (Azok a BSc mérnöki szakképzettséggel rendelkezők, akiknek van köznevelési gyakorlatuk, három félév alatt is elvégezhetik az egyébként négy féléves képzést.) Másrészt a kedvezmény vonatkozik a zenetanári és zeneművésztanári képzést választókra is. Idén szeptemberben is indul valamennyi említett szak, amelyekre február 15-ig lehet jelentkezni a felvi.hu rendszerében. „A mérnöktanári képzés célja a műszaki képzettségre építve mind az iskolarendszerű, mind az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az elméletigényes szakmai tantárgyak tanítására, valamint a pedagógiai kutatási és fejlesztési feladatokra való felkészítés, továbbá a tudományos (Phd) minősítés megszerzésének megalapozása. A nagy hagyományokkal rendelkező szakon olyan kompetenciák fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt a leendő tanároknál, melyek nemcsak a szakképzési centrumok intézményeiben, de a vállalatoknál, vállalkozásoknál is alkalmassá teszik a végzett mérnöktanárokat az oktatói feladatok ellátására” – hangsúlyozta Kövecsesné dr. Gősi Viktória. Az említett tanárképzési szakokról a következő linkeken található bővebb információ: https://felveteli.sze.hu/mesterkepzesi-szakok-5, https://felveteli.sze.hu/tanari-agrarmernoktanar-msc-1, https://felveteli.sze.hu/tanari-mernoktanar-ma-gepesz-kozlekedesmernok-mernok-informatikus-1, https://felveteli.sze.hu/tanari-zenetanar-ma-1, https://felveteli.sze.hu/tanari-zenemuvesztanar-1-1.
- Mérnöki gondolkodással a fenntarthatóságért: a legjobb előadó díját nyerte el dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem docense
Hanula Barnát. Hanula Barna 2011-ben csatlakozott a Széchenyi István Egyetemhez, hogy a motorfejlesztésben szerzett Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem docense (balra) kapta a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 71 Hanula Barna „A közlekedés generációváltásának fenntarthatósági kérdései” címmel tartott előadásáért Hanula Barna rendszeres előadója a legjelentősebb szakmai fórumoknak: a Széchenyi István Egyetem idei
- Bay Zoltán-díjat kapott dr. Vári Péter, a Széchenyi-egyetem oktatója, az NMHH főigazgató-helyettese
A külgazdasági és külügyminiszter által adományozott Bay Zoltán-díjjal tüntették ki dr. Bay Zoltán a XX. század nemzetközi hírű magyar fizikusa, feltalálója volt, akinek nagyjelentőségű Föld–Hold–Föld
- Több mint 60 díjat nyertek a Széchenyi István Egyetem hallgatói az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián
Takó Dalma) Kalmár Dorotea, Állam- és Jogtudományi Szekció, 2. hely (konzulense: prof. dr. Sulyok Gábor) Vigh Eszter Éva, Állam- és Jogtudományi Szekció, 2. hely (konzulense: dr. Nyerges Éva) Kiss Eszter, Had- és Rendészettudományi Szekció, 2. hely (konzulense: dr. Czebe András) Sedivi Roland, Had- és Rendészettudományi Szekció, 2. hely (konzulense: prof. dr. Simon Sára Leona, Közgazdaságtudományi Szekció, 2. hely (konzulense: dr.
- Fenntartható kultúra: országos első helyezést szereztek a Széchenyi István Egyetem közösségszervezés szakos hallgatói
A Szarva András, Lázs Bernadett, Zvér Eszter és Máté Bianka alkotta győri négyes olyan intézményeket A Széchenyi István Egyetem győztes csapata: Lázs Bernadett, Szarva András, Zvér Eszter, Máté Bianka (
- Irány külföld: Erasmus-ösztöndíjpályázatot hirdetett a Széchenyi István Egyetem
Kalamár Bianka, a Széchenyi-egyetem Nemzetközi Programok és Alumni Központjának Erasmus-koordinátora elmondta: a hallgatók október 1-jén 24 óráig adhatják be pályázatukat 2–6 hónapos részképzésre vagy szakmai Ezek a tulajdonságok, készségek később a munkaerőpiacon is jól hasznosíthatók” – mondta Kalamár Bianka
- Sikerrel zárult a Széchenyi István Egyetem rangos Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenye
Fájnensz (Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar), 2. A verseny záró rendezvényén Jankovics Dóra, Lengyel Zsófia és Bella Bettina Bianka szakkollégiumi díjat
- Átvették diplomáikat a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának végzősei
A végzettek nevében Varga Kata Bianka és Nguyen Thi Hong Ngoc búcsúzott az egyetemtől.
- A legjobbak közt végeztek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a szakmák világbajnokságán
Dely Bianka grafikus és az ipar 4.0 kategóriában negyedikként záró Izsó Roland kiválósági érmet szerzett A pécsi Dely Bianka ugyancsak Sopronban végezte a középiskolát, ahol grafikus oklevelet szerzett.
- Ötödször is világcsúccsal nyerte meg a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét
„Már az első futásunkon 282 kilométer/kilowattórás eredményt értünk el, s utólag kiderült, hogy ez önmagában
- Föld hívja Holdat: tudománytörténelmi jelentőségű kísérletet reprodukáltak a Széchenyi-egyetemen
„A hallgatókkal régi vágyunk, hogy a történelmileg jelentős Bay Zoltán-féle Föld–Hold–Föld radarkísérletet A Honfy József Rádióamatőr Klub vezetőjeként a kísérlet történelmi hátterét is megvilágította: Bay Zoltán Bay Zoltán nevéhez kötődik a fénysebességre alapozott méterdefiníció is. mestermérnök-hallgató, a rádióamatőr-egyesület tagja és annak vezetőhelyettese, Kéri Lajos javaslatára Bay Hamar kiderült azonban, hogy a Bay Zoltán által egykor használt 120 MHz-es frekvenciát ma már a légi
- Átadták a 36. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának díjait a Széchenyi István Egyetemen
Mezey Barna, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke, a Széchenyi-egyetem professzora nyitotta : Barna Nóra Anna (Debreceni Egyetem) Nemzetközi Jogi Tagozat 1.: Kemény Bálint (Pécsi Tudományegyetem Mohay Ágoston Európai Jogi Tagozat 2. 1. Hegedűs Andrea Polgári Jogi Tagozat 2. 1. Keserű Barna Arnold Különdíj 1: Cserba Lajos Levente (Miskolci Egyetem) Konzulens: Prof. Dr.
- Zsinórban harmadszor is bajnok a Széchenyi István Egyetem jégkorongcsapata az Andersen Ligában
A hétvégi, jászberényi mérkőzésre az UNI Győr ETO HC 2–1-es előnnyel érkezett, hiszen az első, győri találkozót 4–0-ra nyerte, azt követően idegenben 5–4-re alulmaradt, majd otthon 5–2-re diadalmaskodott Az utolsó felvonást tehát 4–2-es ETO vezetéssel várhatták a csapatok. párharcot, de a bajnokságot is lezárták: Makovics Bence, Almási Márk és Dézsi Barnabás góljaival 7–2-
















