Keresési találatok erre: „WA 0821 1305 0400 Harga Niton Xl2 Thermo Scientific Near Me Nunukan Kalimantan Utara”
1010 találat
- Úton a világszabadalom felé – Száz lábon áll a Széchenyi István Egyetem mechatronikai mérnöke
Kérdésemre, hogy mire utal a különleges névválasztás, Dorogi Gábor elmondta, a több lábon állást szimbolizálja A fiatal szakember ezzel kapcsolatban elmondta, hogy már 2012 nyarán dolgozott egy projekten dr. Startup vállalkozói utam elindulását pedig megalapozták az ott elhangzott mentorok és zsűrik tanácsai
- Értékek, kihívások, együttműködések: a Széchenyi István Egyetem adott otthont a Magyar Tehetséggondozó Társaság országos szakmai konferenciájának
Célunk megismerni, hogy házigazda intézményünk és a régió intézményei hogyan találják meg az utat a tehetségekhez
- Oktatással és kultúrával a békéért: a Széchenyi István Egyetem is részt vett az UNESCO nemzetközi konferenciáján
hogy munkájában nagy hangsúlyt fektet a fiatalok – köztük az egyetemisták – bevonására és arra, hogy hangjukat Varga Réka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának dékánja,
- Nemzetközi sikerek: két ezüstéremmel és egy különleges díjjal tért haza a Széchenyi István Egyetem betonkenucsapata Lengyelországból
A csapat az elmúlt évtizedben nagy utat járt be, hiszen első hajójuk még 380 kilogrammot nyomott, a 2024 A verseny lezárultával a betonkenucsapat utazása még nem ért véget, mert ellátogattak a Silesia Ringen
- Arany minősítés a fenntartható jövőért: rangos nemzetközi elismerést nyertek el a Széchenyi István Egyetem fiataljai
kompozitok” című munkájuk egyedülálló módon ötvözi a formatervezést és a környezettudatosságot, miközben új utakat
- Ismét Japán legjelentősebb koncerttermeiben léptek fel a világhírű Jávorkai fivérek a Széchenyi István Egyetem hallgatóival
folytatva az együttműködést – 2025 decemberében és idén januárban is újabb két szigetországi turnéra utaztak vonóshangszereken játszó hallgatója 2024 decemberében húsz hangversenyből álló adventi koncertsorozatra utazhatott Az előbbi utunkon tizenhárom, míg az utóbbin húsz hallgató lépett fel velünk” – mondta el Jávorkai Ádám
- Úttörő megoldások híve a Széchenyi Egyetemen végzett HR-igazgató
Bátor döntések, új utak a siker felé Gazdag András első munkahelyén, a Linde Gáz Magyarország Zrt. Ehhez pedig egy éles váltással az akkori gyakorlatoktól meredeken eltérő utat választottak. „A szombathelyi régió legnagyobb foglalkoztatójaként úgy döntöttünk, hogy a nehezebb utat járjuk, és Nyitottságuk, elhivatottságuk és felkészültségük révén hamar megtaláltuk a közös hangot. „Ehhez sokszor kell a nehezebb utat járni, egy-egy feladatnak többször nekifutni, nem egyszer éjszakákba
- A mesék és művészetek általi nevelés állt a Széchenyi István Egyetemen rendezett Tanítók napja fókuszában
A nap folyamán a kar előkertjében emlékfát ültettek Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója (Fotó: Korinek Bettina) A program emlékfaültetéssel kezdődött a kar Kiss János utcai előkertjében Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója és a tanítók napja alkalmából, a boldogságóra keretében.
- MEFOB Feszt: 13 sportágban rendeznek országos hallgatói versenyeket a Széchenyi István Egyetemen
sárkányhajóversenyeket az Aranypart II-n (holtág), a sakkot a Menedzsment Campus épület földszinti termében , az e-sport-kupát pedig az egyetem e-sport-termében rendezik.
- Széchenyi István Egyetem: fenntarthatósági kihívásokra keresnek választ a hallgatók az Audi Development Campen
Látni a jövő kihívásait, és megtalálni a helyes utat másokkal együtt dolgozva: ez a munkaerőpiacon leginkább
- Nagyvállalati stratégiaalkotás: a VELUX-csoport egyik globális vezetője tartott előadást a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak
saját pályámat is meghatározták oktatóim, néhány előadásra a mai napig jól emlékszem – ezek vezettek az utamon
- Nagy fölénnyel lett aranyérmes a Széchenyi-egyetem női csapata a tízevezős országos bajnokságon
A hétvégén a budapesti Margit-sziget melletti kisebb Duna-ágon tíz egyetem részvételével megrendezett tagjai: Fazekas Fanni, Biró Kata, Czencz Hanna Kamilla, Marcalek Margaréta, Vaday Katalin, Samu Lilla, Varga
- Oktatási és kiállítóteret avattak a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karán
Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara tavaly ünnepelte névadója születésének 400 Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara az Apáczai 400
- A Széchenyi István Egyetem idén harmincéves jogászképzése is bekerült a Győri Értéktárba
otthont adjon az értéktárat bemutató vándorkiállításnak, amely május végéig tekinthető meg az Áldozat utcai Bóka Zsolt, Csattos Ramóna, Varga Máté, Varga Vilmos, illetve Czvikovszky Tamás, a „Kulcsár Béla helyismereti
- Sport és képzésfejlesztés: közös úton a Széchenyi István Egyetem és a Nemzetközi Vívószövetség
A felek közös célja, hogy a vívók számára olyan nemzetközi szintű képzési utat alakítsanak ki, amely
















