499 találat
- Ösztöndíjakkal is várja a nemzetközi hallgatókat a Széchenyi István Egyetem
is nagy lesz az érdeklődés” – fogalmazott Mészáros Márta, hozzátéve, hogy az intézményben most közel 400
- Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia a Széchenyi-egyetemen: itt az összes eredmény
A mostani konferencián 35 szekcióban 305 hallgató mutatta be pályamunkáját.
- Értéket mentene és teremtene a Széchenyi István Egyetem a mosonmagyaróvári postapalota megvásárlásával
kezdte meg tanulmányait szeptemberben, az utóbbi időben ugyanakkor ez a szám rendre 200, sőt tavaly már 400
- Olimpiai álmokat sző Bukor Ádám, a Széchenyi-egyetem világbajnok sportolója
„A felszíni úszás esetén 50-től 1500 méterig, a gyorsnál 50-től 400 méterig terjednek a távok. két évvel később már édesapjával úgy készült a világbajnokságra, hogy a cél három távon (1500, 800 és 400 A végső lökést Győr felé egy baleset adta meg: a vágsellyei medence, ahol Ádám gyerekkora óta edzett, Próbálkozunk, melyik szám illik hozzám a legjobban, úgy néz ki, a 400 gyors lesz a nyerő.
- Az ország legjobb CT-berendezésével vizsgáltak meg tizenkét hazai aranybullát a Széchenyi-egyetemen
(Luxemburgi) Károly német–római császártól (1355–1378) kettő, I. Mátyástól (1458–1490) és II.
- Keresztféléves felvételi 2025: a tavalyinál is több felkészült hallgató került be a Széchenyi István Egyetem képzéseire
. – A februártól hozzánk járó 400-nál is több új hallgató olyan támogató közösségbe kerül, ahol a tanórákon
- Újabb három kar tartotta meg diplomaátadó ünnepségét a Széchenyi István Egyetemen
Horváth Balázs szólt a végzősökhöz és hozzátartozóikhoz, megköszönve azt a sok munkát és áldozatot, amely Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar július 20-án tartott diplomaátadóin közel 400
- Megemelt összeggel, évi 600 millió forinttal ösztönzi a tudományos munkát a Széchenyi István Egyetem
A nemrégiben befejeződött tanév második félévében 79-en éltek a lehetőséggel, ami összesen 130 pályázatot
- Mérnöki tudományok: a Széchenyi István Egyetem felkerült a THE szakterületi világranglistájára is
A mérnöki tudományok (engineering) kategóriában több mint 1400 universitas került a listára, köztük most
- A Széchenyi István Egyetem büszke Európa legjobbjának választott dzsúdósára
persze a magas szintű technikai tudás jelenti, a ráadást pedig az, hogy mindkét oldalra tud dobni, de balra
- Rendkívül magas a felvett hallgatók száma a Széchenyi István Egyetemen
Több mint 3400 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a Széchenyi István Egyetemen szeptemberben példa a legnépesebb alapszak, a gazdálkodás és menedzsment, amelyen az elsőévesek mintegy 60 százaléka 400
- Szakmai elismerés: Erasmus+ nívódíjat nyert a Széchenyi István Egyetem nemzetközi mobilitási projektje
„A siker mértékét mutatja, hogy közel száz partnerintézménnyel együttműködésben több mint 400 külföldre
- Digitális bankolás, amivel nemcsak spórolsz, de még kereshetsz is
A kóddal 10 számlát lehet nyitni, így akár 80 000 forintot is kereshetsz! Az ajánlásért járó 8 000 Ft-ot akkor írjuk jóvá mindkét félnek, ha sikeresen teljesültek a bankkártyás
- Előadás és együttműködési megállapodás: a Széchenyi István Egyetem aktív résztvevője volt a III. Magyar–Marokkói Rektori Fórumnak
Megjegyezte: a marokkói hallgatók száma meghaladja a 400-at, és a kapcsolatok bővülését mutatja, hogy
- Nemzetközi szinten is népszerű a Széchenyi-egyetem Apáczai-napok konferenciája
Kifejtette: három tudományterületről 13 szakterületen, 17 szekcióban összesen 135 előadást hallgathat
















