Keresési találatok erre: „WA 0821 1305 0400 Biaya Pasang Geocell Jalan Berkualitas Bolaang Mongondow Utara Sulawesi Utara”
899 találat
- Bemutatta első elektromos autóját a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapata
„Kellett hozzá bátorság is, hiszen járt utat hagytunk el a járatlanért, ráadásul »benzinvérűként« a belső Az utóbbiban sokkal többen szeretnének indulni, ez is mutatja, hogy merre van a Formula Student jövője
- Újabb technikusképzések indulnak Győrben a Széchenyi István Egyetem együttműködésével
Az előbbi esetében az egyetem a turizmus-vendéglátás ágazatban segíti a technikusképzést, míg az utóbbiban Az egyetem együttműködése révén valóban emelt szintű tudást, ráadásként pedig könnyebb utat tudnak kínálni A fiatalok egyéni szakmai sikereire utalva kiemelte, egyik diákjuk, Tóth Bendegúz tagja lehetett a Bocuse
- Föld hívja Holdat: tudománytörténelmi jelentőségű kísérletet reprodukáltak a Széchenyi-egyetemen
„A hallgatókkal régi vágyunk, hogy a történelmileg jelentős Bay Zoltán-féle Föld–Hold–Föld radarkísérletet Bay Zoltán nevéhez kötődik a fénysebességre alapozott méterdefiníció is. Hamar kiderült azonban, hogy a Bay Zoltán által egykor használt 120 MHz-es frekvenciát ma már a légi kilométerre voltak, de az általunk indított rádióhullámok fénysebességgel 2,6 másodpercig oda-vissza utazva kétszer tették meg a Föld–Hold közel 400 ezer kilométeres távját” – világította meg teljesítményük értékét
- Innovációs és Tudományos Tanács segíti a Széchenyi István Egyetem további fejlődését
Bokor József kutatásért és innovációért felkelős elnökhelyettes –, akik bemutatták azt az utat, amelynek
- Élen a Széchenyi-egyetem judósai
Schlag Krisztián 2. helyezést, Dékány Bálint pedig 7. helyezést harcolt ki magának és csapatának az UTE
- A Széchenyi István Egyetem jogi karának iskolateremtő professzorait köszöntötték
Az előbbi a 70., az utóbbi a 65. életévét töltötte be idén, s ebből az alkalomból rendezett számukra Kívánom, hogy ünnepeltjeink még sokáig segítsék ezt az utat” – húzta alá. A két professzort dr. Későbbi utam alakulásában, s abban, hogy a politika közelébe kerültem, e két személyiség nagy szerepet
- Úttörő megoldások híve a Széchenyi Egyetemen végzett HR-igazgató
Bátor döntések, új utak a siker felé Gazdag András első munkahelyén, a Linde Gáz Magyarország Zrt. rendkívül szigorú, következetes és hosszú éveken át szívvel-lélekkel végzett csapatmunka volt, amire utólag Ehhez pedig egy éles váltással az akkori gyakorlatoktól meredeken eltérő utat választottak. „A szombathelyi régió legnagyobb foglalkoztatójaként úgy döntöttünk, hogy a nehezebb utat járjuk, és „Ehhez sokszor kell a nehezebb utat járni, egy-egy feladatnak többször nekifutni, nem egyszer éjszakákba
- Best of Design Campus: a Széchenyi-egyetem hallgatóinak legjobb munkáiból nyílt kiállítás a Kockában
Utóbbiakból, vagyis a legjobb hallgatói művekből nyílt kiállítás az egyetem Győri Innovációs Parkjában „Remélem, gyakran visszatérnek majd hozzánk, és személyes példájukkal mutatnak utat a következő generációknak
- Újabb diplomaátadók a Széchenyi István Egyetemen: három kar több száz végzőse vehette át oklevelét
Szabó-Szentgróti Gábor dékánhelyettes hangsúlyozta, az egyetem és a kar az utóbbi időszakban jelentős „A Széchenyi István Egyetem kiemelkedően jó utat választott, amikor folyamatos kapcsolatot tart fenn
- Izgalmas hétvége előtt: Győrbe és a Széchenyi István Egyetemre érkezik a 3. WHB Győr Rally
pénteken 16 és 23 óra között több győri útszakaszt lezárnak, így például a Jedlik hidat, a Töltésszer utcát , a Hédervári utat, a Dunakapu teret és a Káptalandomb környékét.
- Rangos elismerést gyűjtött be Szerbiában a Széchenyi István Egyetem közreműködésével készülő drón
„Cégünk rövid idő alatt nagy utat járt be, hiszen ma már ott tartunk, hogy a világ számos pontjáról érdeklődnek
- Győr Rally: látványos kitelepüléssel és izgalmas pályaszakasszal várja a nézőket a Széchenyi István Egyetem
Széchenyi-egyetem lesz, a verseny egyik gyorsasági szakasza ugyanis a központi campus épületeit körülvevő kanyargós utakat szakasz – a Rábaring és a belvárosi gyorsasági pálya – idén két külön napon lesz, előbbi szombaton, utóbbi Hozzátette: a szórakozás mellett cél a pályaorientáció segítése is. „ Szeretnénk hozzájárulni a motorsport-utánpótlás
- Szerezz mérnöktanári, zenetanári diplomát a Széchenyi-egyetemen 2–4 félév alatt állami ösztöndíjjal!
Hozzátette, ez a lehetőség sokak számára nyithatja meg az utat, hogy a pedagógusi hivatás olyan különleges
- Állami ösztöndíjjal, 2–4 félév alatt szerezhető mérnöktanári diploma a Széchenyi István Egyetemen
Hozzátette: egy új lehetőség sokak számára nyithatja meg az utat, hogy a pedagógusi hivatásnak ezt a
- A világ alulnézetből – Havasi Dániel fényképeiből nyílt kiállítás a Széchenyi István Egyetemen
úgy fogalmazott róluk: a művek nem egy konkrét projekt eredményei, hanem több, 2011 és 2020 közötti utazás „Az utolsó nagyobb utam a koronavírus-járvány első, felívelő szakaszára esett. Utána a korlátozások miatt is úgy éreztem, hogy nem a további utazások, hanem az összegzés ideje jött elmondta: fotói nem mindig vidám embereket és helyszíneket ábrázolnak, és nem az a szempont vezette, hogy utazásra
















