524 találat
- Innováció és a szállodaipar kihívásai az Alumni Talk podcastban
szólnak, hogyan tudja ösztönözni a hallgatók vállalkozásindítását és az innovációs szemléletmódot az alma mater
- Baumgartner Zsolt a Forma–1 után a Széchenyi-egyetem révén váltott sávot élete autópályáján
A száguldó cirkusz magyar sztárja egykori alma materébe látogatott, és érdeklődésünkre élete új fejezeteiről újra a falak között, hiszen látom, kézzelfogható eredményeket ért el, hatalmasat fejlődött az alma materem
- Rendkívül magas a felvett hallgatók száma a Széchenyi István Egyetemen
Több mint 3400 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a Széchenyi István Egyetemen szeptemberben Baranyi Péter rektor. példa a legnépesebb alapszak, a gazdálkodás és menedzsment, amelyen az elsőévesek mintegy 60 százaléka 400
- Diplomaátadó Mosonmagyaróváron: a gazdászok egy életen át számíthatnak egymásra
Beszédében hangsúlyozta, hogy bár egy korszak véget ért a végzősök életében, de az alma mater mindenkit
- Nemzetközi kiválósági projekt indult a Széchenyi István Egyetemen autonóm és energiatakarékos járművek fejlesztésére
A 400 millió forintos összköltségvetésű projekt nemzetközi együttműködésben valósul meg.
- Magas színvonalú képzések: a Széchenyi István Egyetem három karának 250 hallgatója vette át diplomáját
Pongrácz Attila, az Apáczai-kar dékánja kifejtette, 2025-ben születésének 400. évfordulója alkalmából Az egyetem nem csupán az órák, a vizsgák helyszíne, hanem egy olyan közeg, ahol barátságok születnek,
- Mexikóból Győrbe: „Teljesebb ember lettem a Széchenyi István Egyetemen”
Rebeca élménydús éveket tudhat maga mögött a széchenyis nemzetközi közösség részeként: az Üveges Bar
- Az élet legszebb hivatását adta Gogolák Rékának a Széchenyi István Egyetem
Az alma mater fiatal alumnájával a szülésznői hivatás szépségéről, valamint az egyetemen zajló gyakorlatorientált Elmondta, a közös szakmai kihívásoknak és élményeknek köszönhetően igen közeli barátságok alakultak ki
- Középpontban a fenntarthatóság: átadták a Széchenyi István Egyetem felújított postaépületét
eltelt időszakban már mintegy 175 új típusú postapartnet indítottunk el, így összességében már mintegy 400 Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója.
- A nemzetközi kávétrendeket hozta el Győrbe a Széchenyi István Egyetem új kávézója
érkező vendégeknek – a skála ma már az üzemi étkezdétől (Széchenyi Étterem) a prémium bárokig (Elixir Bar Természetesen idővel ez az érzet megváltozik, és az eleinte savas ízt a gyümölcsök, például eper, barack
- A Széchenyi István Egyetem hallgatóit díjazták a „K&H a fenntartható agráriumért” pályázat alapképzés kategóriájában
A pénzintézet a PhD-kategóriában 800, 400 és 200 ezer forint díjazásban részesítette a három nyertest
- 45 év után visszatértek a postaüzemi mérnökök a Széchenyi István Egyetemre
Az egykori hallgatóknak kedvezményes kollégiumi elhelyezést biztosított alma materük.
- Alumni Talk podcast: Némethné Farkas Kata szürke köpönyege alatt egyetem alakú szív dobog
Alma mater sorozatunk első vendégének munkamódszere évtizedek óta ugyan az. Barátságok szövődtek, ismertük egymás családját, gondját és baját.”
- Gyakorlatorientált és digitális megújulás a Széchenyi István Egyetemen: komplex fejlesztési program szolgálja a hallgatókat és az oktatókat
számítógépes kabinetek és a könyvtári terminálok, modernizálják az informatikai hálózatot, valamint közel 400
- Széchenyi Alumni: Jakus Gabriellát az Audi Hungariánál a jövő munkahelye várja vissza
„Örülök, hogy azt mondhatom, alma materem olyan szellemi műhely, amelyre sok hazai cég mellett az Audi
















