Keresési találatok erre: „WA 0812 2782 5310 [[PANDAWA]] Harga Window Film Mondokan Sragen”
1084 találat
- Nemzetközi perbeszédverseny: Európa legjobbjai közt a Széchenyi István Egyetem világűrjogi csapata
Ezek beküldése nyomán szereznek részvételi jogot a szóbeli fordulón, ahol mindkét fél képviseletében
- Széchenyi István Egyetem: autonóm robotjárműveket programoztak a versenyző diákok a ZalaZONE-on
továbbtanulást, ezért nem kizárt, hogy a Széchenyi István Egyetemen folytatom majd tanulmányaimat” – mondta
- Közönségdíjat nyert a Széchenyi-egyetem Kukorelli István tiszteletére készített tanulmánykötete
kiadvány nyerte el az elismerést, mércét állított fel a következő évek díjazottjainak kiválasztásához” – mondta
- Diaszpórában tanítók: a magyar nyelvet-kultúrát adják át a Széchenyi-egyetem képzésének résztvevői
Emellett fontos azt is éreznem, hogy nem vagyok egyedül, aki ezt a feladatot vállalja” – mondta kérdésünkre
- A mesterséges intelligencia és a jog viszonyáról rendeztek workshopot a Széchenyi István Egyetemen
Mint mondta, a ChatGTP megjelenése óta minden eddiginél nagyobb figyelmet kap a mesterséges intelligencia
- Létezik a fehér köpeny varázsa – itt az Alumni Talk podcast új epizódja
A Széchenyin szerzett tudásra és tapasztalatra pedig, mint mondta, minden nap számíthat a munkájában,
- Győr és az egyetemi élet szépségeit mutatták meg a Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói
„Reméljük, ez a pályázat csak az első lépés volt művészi fejlődésükben” – mondta, majd felhívta a figyelmet
- Éremözön: a Rába Sárkányhajó Klub a Széchenyi-egyetem hallgatóival tarolt az Európa-bajnokságon
zajlottak, majd ezt követően tavasszal vízre szálltunk, és heti négy, illetve kilenc edzésen készültünk” – mondta
- Magyar klubot indított a Széchenyi István Egyetem a nemzetközi hallgatóknak
kombinálva gyakorolhatták a hallgatók egy vicces szöveges matematikafeladat megoldásával, amit Kis Zita Margit
- Egy húron pendülnek: az oktató családi zenekara adott koncertet a Széchenyi-egyetem nagy családjának
Mint mondta, egy iskolai családi napra kérték fel feleségével egy kis műsorra, és akkor jött az ötlet
- A Széchenyi István Egyetem közel hétszáz frissdiplomása vehette át oklevelét a hétvégén
A mérnöki hivatás felelősség, ugyanakkor kiváltság is” – mondta.
- Dunai Regatta: Újra csúcson a Széchenyi István Egyetem sárkányhajócsapata
Mint mondta, a húszfős hajó használatát, valamint a nyári edzések helyszínét a Győri Vízisport Egyesület
- Ergométeres bajnokság: oktatók és hallgatók együtt versenyeztek a Széchenyi-egyetemen
Varga Patrik 10. Vas Dominik 11. Dombi Balázs 12. Kis Attila 13. Denson Mulaze 14.
- Bűnmegelőzési vándorkiállítás nyílt a Széchenyi István Egyetemen
Ehhez nyújt nagy segítséget a vándorkiállítás anyaga” – mondta el a megnyitón dr.
- Ismét a világ legjobbjai között a Széchenyi István Egyetem a THE fenntarthatósági rangsorában
intézmény nemcsak a hallgatókra, hanem a térség lakosaira, szervezeteire is pozitív hatással van” – mondta
















