522 találat
- Az 5G és a 3D nyomtatás dominált a Széchenyi-egyetem pályázatán
a rendszerünket, erre azonban nem volt esélyünk” – árulta el Vári Péter, aki a legnagyobb elismerés hangján
- Minőség és tudásmegosztás: a Széchenyi István Egyetemért tevékenykedőket díjazták az Akadémiai Napon
Vezetésével valósult meg a főiskola egyetemi rangra emelése.
- Az űrből sugároz jeleket a Széchenyi István Egyetem hallgatói által fejlesztett kommunikációs modul
nevéhez kötődő amerikai SpaceX Falcon 9 elnevezésű rakétájával útjára indított eszköz június 22-én 15:11 perckor
- Bográcsok, karestélyek, gólyabál: változatos őszi programok a Széchenyi István Egyetemen
sportnapok vagy éppen a hagyományos Stúdiós Maraton, melynek során az évszámnak megfelelően idén 2024 percig
- Új fejlesztéseivel a Formula Student elitjébe léphet a Széchenyi-egyetem csapata
A tavaly március óta eltelt időszakot Sebestyén Regina csapatvezető foglalta össze. „2020-ban sajnos
- Rangos elismeréseket adtak át a Széchenyi István Egyetem március 15-i ünnepségén
Teiter Zoltánnak címzetes egyetemi docensi címet, dr.
- Sikeresen szerepelt a Széchenyi István Egyetem Csapata a debreceni MEFOB Feszten
Az All Star csapatba a győriek közül Rozmán Lilla és Perl Zsófia is bekerült, Rozmán Lilla holtversenyben
- Felvételi 2022: több mint 3200 elsőéves jutott be a Széchenyi István Egyetem minőségi képzéseire
Az adatokból itt is a minőségi irányba történő elmozdulás látszik: tovább emelkedett a 400 pont feletti
- Az ország első pizzaautomatáit helyezték üzembe a Széchenyi István Egyetemen
megfelelő, elősütött pizzát, átviszi a sütőrészre, ott a dobozból kiemeli, beteszi a sütőbe, majd három perc
- Ezüstérmet nyert a Széchenyi-egyetem hallgatója a junior cselgáncs-világbajnokságon
az egyesült államokbeli Christian Konoval ellen egy kontrával hamar előnybe került, majd a harmadik perc
- Bajtársak: a Széchenyi-egyetem négyszáz hallgatója segít a kórházban és a mentőszolgálatnál
A térségben élők az elmúlt hónapokban több mint 400 önkéntes hallgatóra számíthattak, akik összefogásuk
- Nemzetközi perbeszédverseny: Európa harmadik legjobbja lett világűrjogban a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata
egyenként közel hetven oldal terjedelemben elkészítették a két állam írásbeli beadványát, amelyek a perben
- Színek nyomában az Audi Hungaria lakkozójában
Az Audi Hungaria évente több mint 150 000 autót gyárt, amelyek prémium minősége akár egy hajszálon is
- Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor kutatóűrhajós a Széchenyi István Egyetem, a Mobilis és az NMHH közös programján
A kapcsolatfelvételre 9 óra 50 perckor került sor, ezt követően egész napos tudományos és ismeretterjesztő
- Robotika: első magyar indulóként Európa-bajnoki dobogón a Széchenyi István Egyetem csapata
A Szakmák Európa-bajnokságán 31 ország közel 400 fiatalja mérte össze tudását 38 szakmában, amelyen Magyarország
















