522 találat
- Ablonczyné dr. Mihályka Lívia utat mutat a Széchenyi István Egyetem tehetségeinek
Egyetemi tanári kinevezését 2016-ban kapta meg. 2004-től a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Nemzetközi
- Az Amazon bécsi logisztikai központjában jártak a Széchenyi István Egyetem Széll Kálmán-szakkollégiumának hallgatói
„Az Amazon áruforgalmi központjában minden perc és minden mozdulat tervezett.
- Szigetköz–Csallóköz: a Széchenyi-egyetem közössége összeköti a turizmus fejlesztésének szereplőit
Szeredi Ádám, a Flexum Thermal Mosonmagyaróvár ügyvezetője arról beszélt, hogy 2018-ban vették át a fürdő
- A tudás és értékteremtés otthona: ünnepséggel kezdődött a tanév a Széchenyi István Egyetemen
Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja, a Waberer’s-csoport elnök-vezérigazgatója. „1993-ban
- Fiatal tudósjelöltek online seregszemléje a Széchenyi István Egyetemen
tudósjelöltek számára 16 nagy tudományterületi szekcióban megmérettetési lehetőséget kínáló és 2018-ban
- Felemelő ünnepséggel nyílt meg a Széchenyi István Egyetemen az új tanév
Csilla-díjat alumni szakkollégisták kezdeményezésére a Batthyány Lajos Szakkollégium alapította 2020-ban
- A Széchenyi István Egyetem közreműködésével magyar műhold vizsgálja az aszályos területeket
Ez azért időigényes, mert mindössze néhány perc áll rendelkezésünkre a műholddal folytatott kommunikációra
- Széchenyi István Egyetem: a hétvégi magyar iskolákban tanítókat segíti a képzés
János Kar szakmai együttműködésével módszertani-pedagógiai segédanyagok forrásaként létrejött 2020-ban
- „Egy csapat vagyunk!” – közösséget kovácsolt a Gólyahét a Széchenyi István Egyetemen
„Remekül éreztük magunkat, hiszen a kiváló szervezésnek köszönhetően egy percig sem unatkoztunk.
- Volt hallgató portréja: Szárnyakat adott a Széchenyi-egyetem mesterképzése
A balatonfűzfői Vágfalvi Ottó Művelődési Központ és Könyvtár vezetője lesz. 2020-ban végzett kulturális
- Föld hívja Holdat: tudománytörténelmi jelentőségű kísérletet reprodukáltak a Széchenyi-egyetemen
rádióhullámok fénysebességgel 2,6 másodpercig oda-vissza utazva kétszer tették meg a Föld–Hold közel 400
- Dr. Vásárhelyi Zsuzsanna: példaértékű pálya a Széchenyi István Egyetemen
Eredményes munkájáért az OTDK Tudományos Diákköri Tanácstól, 2003-ban „Mestertanár” kitüntető címben
- A Széchenyi István Egyetem rektorhelyettese a Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottsága élén
Utóbbi egyik kategóriájában – a „fenntartható városok és közösségek” elnevezésűben – a top 200-ban van
- Példát mutattak a járvány idején: a Széchenyi István Egyetem elismerte önkéntes hallgatóit
A Széchenyi István Egyetem csaknem 400 hallgatója segítette koronavírus-járvány elleni védekezést az
- Elhunyt dr. Lados Mihály, a területi tervezés és városfejlesztés jeles egyetemi oktatója
Az idős ember 1983-ban csak azon sírta el magát, hogy most már nem kell titkolóznia. megyei tanács finanszírozta jelentős részben az intézetet, így „átadták” ehhez a projekthez. – 1988-ban vehettem, a publikációs és kutatási hátterem pedig lehetővé tette, hogy alapító törzstagja lehettem a 2008-ban
















