Keresési találatok erre: „WA 0821 1305 0400 Harga Niton Xl2 Thermo Scientific Near Me Nunukan Kalimantan Utara”
1012 találat
- Széchenyi István Egyetem: jeles évfordulók jegyében zajlott az Apáczai-napok Tudományos Konferencia
két István, Szent és Széchenyi” táblaképeket, amelyek mostantól az Apáczai Csere János Kar Barsi Ernő termét
- Nemzetközi karmesterverseny legjobb magyar indulója lett a Széchenyi István Egyetem hallgatója
Az eredmény már csak azért is kiemelkedő, mert a megmérettetésre közel 400 tehetség jelentkezett, akik
- Siker a nemzetközi porondon: Magyarország első profi szimulátorcsapata alakult meg a Széchenyi István Egyetemen
A csapat tagja Varga Máté, a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium tanulója
- Széchenyi-egyetem: továbbfejlesztett motorral várja a versenyszezont a SZEngine hallgatói csapat
Az elnevezés arra utal, hogy járműfejlesztésben ez az a pont a naptárban, ahol befagyasztják a tervezési Szuper, amit csináltok” – szólalt meg a dicséret hangján, szavait a hallgatóknak címezve.
- Nemzetközi drónversenynek ad otthont a Széchenyi István Egyetem augusztus utolsó hétvégéjén
arra biztatnak, hogy legyen részese a nem mindennapi élménynek, és kövesse figyelemmel élőben a drónok harcát
- Dupla bronz a Világjátékokon: kétszer is dobogóra állhatott a Széchenyi-egyetem hallgatója
A Széchenyi-egyetemi hallgatója 200 és 400 méter felszíni úszásban indult az idén júliusban megrendezett
- Ötven éve végeztek – aranydiplomás mérnököket köszöntött a Széchenyi István Egyetem
tanulhattunk, akik egy életre adtak nekünk mind szakmai, mind emberi útravalót” – emlékezett vissza Varga
- Csaknem ötvenen nyerték el az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíját a Széchenyi István Egyetemen
Varga László, az Egyetemi Doktori Tanács elnöke.
- Új távlatokat nyithat a rovarpiacon az Agroloop és a Széchenyi István Egyetem együttműködése
fenntarthatósági célok alapján összeállított rangsorán „a fenntartható városok és közösségek” kategóriában a világ 400
- Nigériai kapcsolatait erősítette a Széchenyi István Egyetem
Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora felvázolta azt az utat, amelynek során egy műszaki
- A Széchenyi István Egyetem adott otthont a Kárpát-medence egyik legjelentősebb ifjúsági szabadegyetemének
tanácsok nem csupán adminisztratív szervezetek, hanem olyan hatékony fórumok, amelyek a fiatalok független hangját
- Világszerte elismert professzorok adtak elő a Széchenyi-egyetem fenntarthatósági konferenciáján
világranglistájára is, fenntarthatósági célok alapján összeállított listáján pedig több kategóriában a világ 400
- Fenntarthatóság és digitalizáció: a jövő szakemberei vették át diplomáikat a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán
Lencsés-Varga Erika, az Állattudományi Tanszék egyetemi docense.
- Uszonyos úszó világbajnok Bukor Ádám, a Széchenyi István Egyetem hallgatója
uszonyos úszó világbajnokságon a 200 méter felszíni úszás fináléjában a dobogó legfelső fokára állhatott, 400
- A jövő szakembereiért: átfogó technológia- és oktatásfejlesztési program valósult meg a Széchenyi István Egyetemen
Hozzáfűzte, a 79 jelenléti alkalmon összesen 947-en vettek részt, az online képzéseket pedig közel 400
















