top of page

1703 találat

  • Játék és tanulás: LEGO-robotokkal versenyeztek a diákok a Széchenyi István Egyetemen

    A Széchenyi István Egyetem adott otthont nemrég a First LEGO League nemzetközi robotikai verseny regionális fordulójának. Az intézmény Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán tartott programon 9–16 éves diákok mérték össze tudásukat, ötvözve a kódolást, a mérnöki tervezést és kutatást. A legjobb három csapat hamarosan a budapesti országos döntőben is bizonyíthat. A First LEGO League egy 9–16 éves diákok számára szervezett nemzetközi robotikai verseny, amelyen a csapatok meghatározott pályán oldanak meg különböző feladatokat saját építésű robotjaikkal. A megmérettetés regionális, győri fordulójának a napokban a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara adott otthont, ahol a LEGO élménypedagógia évek óta fontos szerepet játszik . A programot a kar mellett az intézmény Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központja, valamint Járműipari Kutatóközpontja szervezte. A 2025–2026-os tanévben a verseny témáját a régészet adta. A Győrből és környékéről érkező csapatok mentoraikkal a STEM (természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai) képességeket és együttműködési készségeiket felhasználva készítették el robotjaikat, amelyek műszaki megoldásait is értékelte a szakmai zsűri. A diákok mindemellett egy innovációs projektet is bemutattak, s a csapatmunka, valamint a kommunikáció szintén számított a végeredménynél. A versenyre a győri intézmények mellett felvidéki iskolák diákjai is érkeztek Nagymagyarból és Nagyfödémesből. A megmérettetést végül a Széchenyi István Egyetem „Bits” csapata nyerte, amelynek tagjai mind az intézmény Robotika, programozás  mikrotanúsítványos képzésének hallgatói. A második helyen a Győrladamér Községi Általános Iskola „Ladamértech”, míg a harmadikon a Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola „Győri Gárdonyi_2” együttese végzett. A dobogósok mind továbbjutottak a február 28-án, Budapesten sorra kerülő országos döntőbe. A First LEGO League Széchenyi István Egyetemen megrendezett regionális fordulóját a „Bits” csapata nyerte, amelynek tagjai az intézmény Robotika, programozás mikrotanúsítványos képzésének hallgatói. (Fotó: Dudás Máté) Boros Norbert főszervező, az egyetem képzési szakreferense elmondta: nagy siker, hogy a First LEGO League ismét visszakerült Győrbe néhány év kihagyás után. „A kezdeményezés olyan népszerűnek bizonyult, hogy nyolc iskola csatlakozott a programhoz. A regionális fordulóra nevezett tizenegy csapatból nyolcat olyan mentorok készítettek fel, akik a Széchenyi-egyetem Apáczai-karán elérhető »Robotika, programozás pedagógusoknak«  képzés hallgatói, s a nemzeti döntőbe továbbjutott fiatalok oktatói is mind közülük kerültek ki”  – részletezte. Elárulta, hogy a győztes csapat az innovációs projektek terén kiemelkedő eredményt mutatott be, mert vakok és gyengénlátók számára kifejlesztett múzeumi megoldásukat már a gyakorlatban is használják: a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum is alkalmazza az Eszterházy-palotában látogatható kiállításán. Az Apáczai-kar nagy hangsúlyt fektet az élményalapú oktatás népszerűsítésére, ezért nemrég „Interdiszciplináris robotikai és STEM-kompetenciafejlesztő” szakirányú továbbképzést  is hirdetett, amelynek keretében külön specializációként jelenik meg a First LEGO League robotverseny. Érdekesség, hogy a „LEGO oktatás” elnevezésű tantárgy a tanító szakosok mintatantervébe is bekerült, akik így már első diplomájuk megszerzése előtt megismerkedhetnek a módszertannal. Galéria az eseményről. (Fotók: Dudás Máté, Nagy Gergely)

  • A technológia és a jogtudomány kapcsolata került fókuszba a Széchenyi István Egyetem doktoranduszkonferenciáján

    „A Jogtudomány sajátosságai” címmel rendezett nemzetközi konferenciát a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája a napokban. A technológia és a jogtudomány kapcsolatát körüljáró rendezvényen több mint száz doktorandusz mutatta be a kutatási eredményeit magyar és angol nyelven. „Technológia és jogtudomány: interdiszciplinaritás, multidiszciplinaritás, transzdiszciplinaritás” – ezzel a mottóval rendeztek konferenciát a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán. A rendezvény az állam- és jogtudományok területén doktori kutatásokat folytató, hazai és határon túli doktoranduszok számára biztosított lehetőséget tudományos kutatásaik bemutatására, a kutatási eredmények és kihívások megvitatására, valamint szakmai kapcsolataik kiszélesítésére. Mintegy százötven doktorandusz részvételével rendezett tudományos konferenciát a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája. (Fotó: Adorján András) „A fiatalos lendület és a szakmai tapasztalat találkozik a doktori iskolában, ahol a PhD-tanulmányaikat végzők nemcsak a professzoroktól, de egymástól is rengeteget tanulhatnak”  – fogalmazott az esemény megnyitóján dr. Smuk Péter professzor, a jogi kar dékánja. Hangsúlyozta, az intézmény számára kiemelt jelentőségű, hogy a doktoranduszok minél aktívabb tudományos tevékenységet végezzenek, és annak eredményeit minél magasabb színvonalon mutassák be a szakmai közvéleménynek. Ennek is kitűnő platformja az évtizedes hagyományokkal rendelkező konferencia, aminek a története 2014-ig nyúlik vissza. Dr. Sulyok Gábor professzor, a szervező doktori iskola vezetője elmondta, a vártnál is magasabb részvétel azt mutatja: jól döntöttek, hogy a koronavírus-járvány óta idén először ismét jelenléti formában rendezték meg a programot. „Plenáris üléseink mindig valamilyen aktuális témára reflektálnak. Az idén a technológia és a jog megkerülhetetlen kapcsolata, valamint az egyre erősödő interdiszciplinaritás, vagyis a több tudományterületet egyszerre érintő területek kerültek előtérbe” – ismertette. A plenáris előadások sorát dr. Mezei Kitti, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa nyitotta, aki a mesterséges intelligencia jogi szabályozásáról beszélt, majd dr. Páll-Orosz Piroska, a Honvédelmi Kiberbiztonsági Hatóság osztályvezetője a jogászi gondolkodás új dimenzióiról nyújtott áttekintést a jog és technológia kapcsolatának tükrében. „Hírközlés-szabályozás a globális gazdasági és technológiai hatások metszetében” címmel tartotta előadását dr. Lapsánszky András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hírközlési elnökhelyettese, a Széchenyi-egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének vezetője. A plenáris részt dr. Nogel Mónika habilitált tudományos főmunkatárs, a doktori iskola tudományos igazgatója zárta egy különleges, több tudományterületet érintő témával, amely a biotechnológiai áttöréseknek a forenzikus és klinikai genetika közötti bizalmi egyensúlyra és a jog szabályozó szerepére gyakorolt hatásait mutatta be. A plenáris előadásokat követően a résztvevők száznál is több előadást hallhattak tíz magyar és öt angol nyelvű szekcióban. A doktoranduszok előadásainak írásos változata a „ Doktori műhelytanulmányok ” című kötetbe kerül majd. Dr. Smuk Péter professzor, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, dr. Lapsánszky András, a kar Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszékének vezetője, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hírközlési elnökhelyettese, dr. Páll-Orosz Piroska, a Honvédelmi Kiberbiztonsági Hatóság osztályvezetője, dr. Mezei Kitti, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóintézet Jogtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, dr. Nogel Mónika, a győri Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola tudományos igazgatója és dr. Sulyok Gábor professzor, a doktori iskola vezetője (Fotó: Adorján András)

  • A Rally2 tavalyi győztese a Széchenyi István Egyetemmel vívná ki az Európa-bajnoki indulás jogát

    A tavalyi magyar Rally2 bajnokság győztese, a győri származású Faltusz Dávid a 2026-os idényt már a Széchenyi István Egyetem versenyzőjeként kezdi meg. Célja, hogy az újabb hazai sikerek mellett a nemzetközi mezőnyben is megmutassa magát és kijusson az Európa-bajnokságra. A tehetséges fiatal a középiskola elvégzése után tanulmányait is az intézményben tervezi folytatni. Faltusz Dávid  már 2024-ben történelmet írt a magyar ralisportban, hiszen a Széchenyi István Egyetem társszervezésével megvalósult II. WHB Győr Rallyn  abszolút első helyezést ért el az ORB2-es kategóriában. Ezzel minden idők legfiatalabb versenyzője lett, aki valaha magyar bajnoki futamon diadalmaskodott. Tavaly már nem csupán egy versenyt, hanem a teljes Rally2 bajnokságot is megnyerte. A győri fiatal 2026-tól a Széchenyi István Egyetem színeiben szerepel annak érdekében, hogy újabb hazai és nemzetközi sikereket érjen el. A Rally2 tavalyi bajnok párosa: Faltusz Dávid pilóta és Balai Róbert navigátor. (Fotó: Pál István Bence) „Dávid háromévesen egy quaddal kezdte a technikai sportokkal való ismerkedést, de mentségemre legyen mondva, hogy nem tőlem kapta a járgányt”  – emlékezett vissza a kezdetekre Faltusz Péter, a fiatal versenyző édesapja, aki egykor maga is számos sikert ért el a ralisportban. Mint mondta, fia hatévesen már gokartozott, tízévesen pedig már raliautót építettek neki egy Skoda Favoritból. „A junior bajnoki címeket követően jött a Peugeot-korszak, és tizenhét évesen az első kiugró felnőtt siker a már említett Győr Rally megnyerésével. A 2025-ös bajnoki cím is történelmi jelentőségű, hiszen korábban még senkinek sem sikerült elsőre megnyernie a sorozatot”  – fogalmazott.  Mint mondta: bizakodóak az új idényt illetően, hiszen az idei évtől a Széchenyi István Egyetem motorsportszakosztályának színeiben versenyeznek. „A győri intézmény »motorsportegyetemként« olyan hátteret jelent, amely nagyban hozzájárulhat szakmai fejlődésünkhöz és a jövőbeli sikereinkhez. Büszkék vagyunk arra, hogy ide tartozhatunk, és arra törekszünk, hogy az egyetem is büszke legyen ránk”  – hangsúlyozta az édesapa, aki csapatvezetőként segíti fiát a mindennapokban, és aki maga is az intézmény hallgatója a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzésen . Faltusz Dávid jelenleg a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium diákja; idén érettségizik, jövőre pedig a technikusi végzettséget szerzi meg. „Azt követően a Széchenyi-egyetem járműmérnök szakára készülök felvételizni. Számomra ugyanis az autókkal való kapcsolat egy életforma, amitől aktív versenyzői pályafutásom után sem szeretnék majd elszakadni”  – vázolta a jövőt. Hozzáfűzte, 2026-ban már a rali első vonalában, a Peugeot Kupában lesz érdekelt, amelyben minél jobb eredményt szeretne elérni. „Aki megnyeri a sorozatot, az kvalifikálja magát az Európa-bajnokságra. Ez a következő nagy célom. De mihamarabb letenném a névjegyem a nemzetközi mezőnyben, ezért márciusban már Ausztriában állok rajthoz a Mitropa Kupában” – sorolta terveit a pilóta. Az apa-fia ralipáros, Faltusz Péter és Faltusz Dávid a Széchenyi István Egyetemhez csatlakozva nagy célokért szállnak harcba. (Fotó: Dudás Máté) A fiatal versenyző állítja, mindig csak a következő feladatra koncentrál, de a legnagyobb álma, hogy egyszer a WRC-ben, azaz a rali-világbajnokságon szerepeljen, és rajthoz állhasson a Monte-Carlo ralin. „A napokban Oliver Solberg nyerte meg ezt a futamot, aki ugyancsak a szülői mintát követve lett raliversenyző. Sok a hasonlóság közöttünk, ezért az ő példája roppant motiváló számomra”  – árulta el.  Faltusz Péter hozzátette, tudatosan építik Dávid karrierjét, egy gondosan megtervezett utat szeretnének bejárni, amelyben a győri egyetem technikai felkészültsége, infrastruktúrája és tudása nagy segítséget jelenthet. Faltusz Dávid első felnőtt sikerét a 2024-es WHB Győr Rally ORB2-es kategóriájának megnyerésével aratta. A felvételen a fiatal győri pilóta autója a 2025-ös verseny Széchenyi István Egyetem előtti szakaszán látható. (Fotó: Dudás Máté) Dr. Szauter Ferenc, az egyetem Járműipari Kutatóközpontjának vezetője elmondta, az intézmény jelentős hagyományokkal rendelkezik a járműgyártással kapcsolatos tudás területén, és az autó-motor sport világának is egyre meghatározóbb szereplője. „ Hallgatói csapataink világraszóló sikereket érnek el , egyre több jelenlegi  és volt hallgatónk  dolgozik a nemzetközi motorsport élvonalába tartozó cégeknél, illetve csapatoknál. Olyan egyedülálló képzéseket kínálunk, mint a motorsportmérnök mesterszak  és a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzés, amelyeken nemzetközileg elismert, többek között a Forma–1-ből érkező szakemberek  is oktatnak. Tavaly év végén elkezdte működését a Széchenyi István Egyetem Hungaroring Autó-Motorsport Külső Tanszéke , amely a gyakorlatorientált képzésben játszik fontos szerepet. Mindemellett saját motorsportszakosztályunk, az Uni Győr WMS is egyre sikeresebb  a gokart, a motor- és az autóversenyzés területén egyaránt  – hangsúlyozta.  – Ehhez a csapathoz csatlakozott Faltusz Dávid, akinek érett gondolkodását mutatja, hogy sportkarrierje mellett továbbtanulását is tervezi. Számára is segítség lehet majd egyetemünk kettős életpályamodellje, hogy a versenyzést össze tudja egyeztetni a tanulással, és felkészülhessen későbbi civil életére.”

  • Gyakorlatorientált vizuális alkotó szakirányú továbbképzést indít a Széchenyi István Egyetem

    A vizuális tartalmak szerepe ma már megkerülhetetlen a kommunikációban, a marketingben és a rendezvényszervezésben is. Erre az egyre erősödő piaci igényre reagálva indít új, két féléves vizuális alkotó szakirányú továbbképzést a Széchenyi István Egyetem, amely a fotózás, a videókészítés, a vizuális kommunikáció és a kapcsolódó kreatív területek gyakorlati tudását komplex, egymásra épülő rendszerben adja át a hallgatóknak. A Széchenyi István Egyetem képzésfejlesztési gyakorlatában elsődleges szempont, hogy az oktatási kínálat szorosan illeszkedjen a gazdasági és az intézményi szféra igényeihez, és olyan tudást közvetítsen, amely a mindennapi szakmai munkában is hasznosítható. Az egyetem folyamatosan figyeli azokat a területeket, ahol szakemberhiány mutatkozik, illetve ahol új kompetenciák iránt erősödik a kereslet. Ezek a piaci és szakmai visszajelzések hívták éltere a vizuális alkotó szakirányú továbbképzést  is, amely a kreatív és a kommunikációs területeken jelentkező, egyre összetettebb elvárásokra ad érdemi választ. „A struktúra kidolgozásánál nem egy már meglévő modellt vettünk át, hanem a hazai felsőoktatásban jelenleg egyedülálló konstrukciót hoztunk létre. Ez a szakirányú továbbképzés arra a kihívásra reagál, hogy ma már nem elég egyetlen szűk szakterület ismerete, hanem komplex, többféle kompetenciát összekapcsoló tudásra van szükség” – fogalmazott Némethné Farkas Kata, a Széchenyi István Egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjának vezetője. Hozzátette: mindez illeszkedik ahhoz a nemzetközi trendhez is, amely szerint a fiatalok egyre inkább kisebb, rugalmasan felépíthető tudásegységekben szeretnének fejlődni, és saját ütemükben állítják össze kompetenciaportfóliójukat. A két féléves, levelező képzés többek között a fotózás, a videókészítés a vizuális kommunikáció, valamint a marketing, a rendezvényszervezés és az egyéni vállalkozói működés határterületeit kapcsolja össze. A hallgatók nemcsak elméleti alapokat szereznek, hanem valós feladatokon keresztül is elsajátítják a szakmához szükséges készségeket, megismerik a vizuális tartalomkészítés teljes folyamatát az ötlettől a megvalósításig. A hallgatók valós feladatokon keresztül is elsajátítják a szakmához szükséges készségeket. (Fotó: Adorján András) „A vizuális alkotó elnevezés is azt fejezi ki, hogy nem pusztán technikai képzésről van szó, hanem a képi információ tudatos megalkotásáról, a történetmesélésről és a különböző szakterületek közötti együttműködésről ” – hangsúlyozta Adorján András, a szak szakmai vezetője. „Fontos volt számunkra, hogy a hallgatók a legfrissebb, a jelenlegi szakmai trendekhez és elvárásokhoz igazodó tudással találkozzanak. Ezért az egyetemi oktatók mellett olyan külső szakembereket vontunk be, akik a fotózás, a videókészítés, a tartalomgyártás vagy a rendezvényszervezés területén kiemelkedők. Így szakmai partnereink között ott van a Győr+ Média Zrt., az MTI, a Kisalföld, a Fotoplus és az X-Meditor, akik eszközökkel, workshopokkal és személyes jelenléttel segítik, hogy a hallgatók valós szakmai környezetben szerezzenek tapasztalatot” – tette hozzá. A vizuális alkotó képzés a képi történetmesélés és az alkotói szemlélet fontosságát is hangsúlyozza. (Fotó: Adorján András) A kiscsoportos (10–20 fős), jelenléti és gyakorlatorientált formában megvalósuló képzés egyelőre diplomával rendelkezők számára nyitott. A jelentkezési határidő február 15., a program pedig mindazokat várja, akik a vizuális kommunikáció, a média és a kreatív ipar területén szeretnék rendszerezni, elmélyíteni és piacképes módon bővíteni tudásukat. Jelentkezni elektronikus formában az intézmény honlapján lehet. A képzés a hagyományos posztgraduális struktúra mellett szeptembertől mikrotanúsítványos formában is elérhető lesz akár hallgatók számára is, lehetővé téve az egyes elemek rugalmas, moduláris teljesítését és későbbi beszámítását.

  • Pedagógia, humán- és társadalomtudományok: továbbtanulás előtt állókat várt nyílt napján a Széchenyi István Egyetem Apáczai-kara

    Az emberközpontú szemlélet, a gyakorlatorientált képzések, a pedagógia, valamint a társadalomtudomány iránt elkötelezett közösség világába nyerhettek betekintést mindazok, akik a napokban részt vettek a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának nyílt napján, Győrben. A továbbtanulás előtt álló fiatalok a kar kilenc alapképzési és öt mesterképzési szakán kínált pályalehetőségekről kaptak átfogó képet. A Széchenyi István Egyetem Apáczai-kara a pedagógusképzés, a társadalomtudományok és a humán területek meghatározó műhelye, amely alap-, mester- és szakirányú továbbképzési programjaival egyaránt a hivatástudatra, a gyakorlati felkészültségre és a közösségi felelősségvállalásra épít. Kínálatában olyan képzések szerepelnek, mint a gyógypedagógia, a tanító, a szociálpedagógia, a szociális munka, a szociológia, a közösségszervezés, a nemzetközi tanulmányok, a rekreáció és életmód, valamint a szakoktató alapszak, illetve az emberi erőforrás tanácsadó, a gondoskodáspolitikai tanulmányok, a gyermekkultúra, a kulturális mediáció, valamint a közösségi és civil tanulmányok mesterszak. „Közel két és fél évszázados hagyományokra építünk, ugyanakkor modern képzési struktúrával és infrastruktúrával várjuk a továbbtanulás előtt álló fiatalokat. Célunk, hogy hallgatóink olyan pályát válasszanak, amely hosszú távon is szakmai kihívást és társadalmi hasznosságot kínál számukra. Karunk mintegy kétezer-ötszáz hallgatójával az egyetem csaknem tizenhétezer fős hallgatói közösségének egyik meghatározó egysége”  – fogalmazott Pongrácz Attila dékán. A résztvevőket dr. Pongrácz Attila, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának dékánja köszöntötte. (Fotó: Dudás Máté) A rendezvényen az érdeklődők találkozhattak az oktatókkal és a hallgatókkal, megismerhették a képzések tartalmát, a gyakorlati lehetőségeket, valamint azt a közösséget, amelybe felvételüket követően bekapcsolódhatnak. A napot a LEGO-terem, valamint a kari könyvtár bemutatása tette teljessé. A rendezvényre több mint kétszázan regisztráltak előzetesen. (Fotó: Nagy Gergely) A székesfehérvári Prím Károly Boldizsár a rekreáció és életmód szak, valamint a szakoktatói képzés iránt érdeklődött. „Az Educatio Kiállításon  és a Széchenyi István Egyetem központi nyílt napján  is jártunk, ott hívták fel a figyelmemet a mai programra. Ami különösen meggyőző, az a közvetlen, barátságos légkör: az oktatók és a hallgatók is nagyon nyitottan, személyesen mutatták be a képzéseket, és ez sokat segít a döntésben” – emelte ki. A székesfehérvári Prím Károly Boldizsár számára Győr elhelyezkedése is fontos szempont, amely kiváló lehetőséget kínál többek között a kajak-kenuzásra. (Fotó: Dudás Máté) Németh Bence László Sopronból érkezett, és a nemzetközi tanulmányok szak iránt érdeklődött.   „Elsősorban angol nyelvű képzésben gondolkodom. Már voltam az egyetem központi nyílt napján is, most pedig ide is ellátogattam, mert szerettem volna személyesen is megtapasztalni a légkört. Hasznos volt hallani a külföldi tanulmányi lehetőségekről. Sokat számít, hogy a bátyám is itt tanul, és jó tapasztalatai vannak, így biztos, hogy megjelölöm az egyetemet” – mondta. A soproni Németh Bence László a külpolitika iránt érdeklődik leginkább. (Fotó: Dudás Máté) Az esemény nemcsak a középiskolások, hanem a jelenlegi hallgatók körében is népszerű volt: egy tanító alapszakos édesanya a mesterszakos továbbtanulási lehetőségek miatt látogatott el a nyílt napra. „A gyermekkultúra és a kulturális mediáció iránt érdeklődőm leginkább. Most még benne vagyok a tanulás lendületében, és szeretném ezt a professzionális fejlődést tovább vinni” – osztotta meg Balázsné Für Kamilla Polla. A jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról a felveteli.sze.hu  oldalon lehet részletesen tájékozódni, ahol a Széchenyi István Egyetem képzési kínálatából, a felvételi eljárás menetéről és a pontszámítás szabályairól is átfogó információ érhető el, valamint innen  tölthető le az intézmény felvételi kiadványa is. Az Apáczai-kar képzési palettája itt  érhető el.

  • Az oktatási módszerek megújulását is támogatja a Széchenyi István Egyetem fejlesztési programja

    A Széchenyi István Egyetem európai uniós támogatásból megvalósuló fejlesztési programjának egyik kulcseleme az oktatásmódszertan megújítása, amely hallgatóközpontú, projektalapú, interaktivitásra épülő és digitálisan is támogatott tanulásszervezési formák elterjesztését szolgálja. Az élvezetesebb és hatékonyabb tanulás mellett a cél, hogy a képzések még szorosabban kapcsolódjanak a munkaerőpiaci elvárásokhoz, és a hallgatók gyakorlatban is alkalmazható tudással lépjenek ki az intézményből. A Széchenyi István Egyetem az RRF-2.1.2-21-2022-00028 azonosítószámú, „Gyakorlatorientált képzések infrastrukturális- és készségfejlesztése a Széchenyi István Egyetemen” című projekt keretében nemcsak az eszköz- és laborinfrastruktúrát újítja meg, hanem átfogó módszertani fejlesztéseket is megvalósít. Ennek során olyan korszerű tanulási környezetet alakítanak ki, amelyben a hallgatói aktivitásra, együttműködésre és problémamegoldásra épülő oktatási formák kerülnek előtérbe. A program oktatásmódszertani pillérét az intézmény Tanár- és Pedagógusképzési Központja koordinálja. Kövecsesné dr. Gősi Viktória, a központ főigazgatója hangsúlyozta, hogy a rendszer kialakítását átfogó igényfelmérés előzte meg, amely feltárta az oktatók által leggyakrabban jelzett kihívásokat a digitális generáció sajátosságaitól a projektalapú és kooperatív tanulásszervezés módszertanáig. „Azok a módszerek, amelyekről korábban sokan úgy gondolták, egyes tudományterületeken nehezen alkalmazhatók, a gyakorlatban mégis működni kezdtek, amikor az oktatók saját tárgyaikhoz és hallgatói közösségükhöz igazították őket” – fogalmazta meg az egyik legfontosabb felismerést a főigazgató. Kövecsesné dr. Gősi Viktória, a Széchenyi István Egyetem Tanár- és Pedagógusképzési Központjának főigazgatója ismertette a projekt keretében megvalósuló oktatásmódszertani fejlesztéseket és az oktatói továbbképzési rendszert. (Fotó: Dudás Máté) A továbbképzések jelenléti tréningekből, saját ütemben végezhető online kurzusokból és szakmai műhelyekből épülnek fel. A program keretében eddig 65 alkalommal mintegy háromszáz kolléga összesen csaknem nyolcszázas részvételi számmal bővítette tudását ezeken a képzéseken. Ezek témái felölelik többek között a tanulási és gondolkodási képességek fejlesztését, a gamifikációt (vagyis a játékosítás módszertanát), a kiégés megelőzését támogató tréningeket, a sajátos nevelési igényű hallgatók oktatásának pedagógiai kérdéseit, valamint a hallgatói csoportokkal való hatékony együttműködést. A projekt egyik fontos eleme az oktatói jógyakorlatok rendszere, melyben több mint száz módszertani megoldást gyűjtöttek össze, mutattak be szakmai konferenciákon és rögzítettek videóanyag formájában, elősegítve az egyetem oktatói közti tudásmegosztást, értékmegőrzést és az egymástól való tanulást. A fejlesztések hosszú távú fenntarthatóságát a mikrotanúsítványos képzési rendszer biztosítja. „ A célunk az volt, hogy a megújulás ne lezárt projekt legyen, hanem olyan folyamat, amely a későbbiekben is tovább él, és amelyhez az oktatók – de akár egyetemen kívüli érdeklődők, szakmai partnereink – a jövőben is vissza tudnak térni ” – fogalmazott Kövecsesné dr. Gősi Viktória. A fejlesztések szorosan kapcsolódnak a tantervi megújuláshoz is: a projekt keretében 38 szak tantervét vizsgálták felül, és eddig 21 képzésben kezdték el a projektalapú oktatás bevezetését, amely a hallgatók gyakorlati, együttműködésre épülő feladatmegoldását helyezi előtérbe. A szakmai program keretében az oktatók jógyakorlatok bemutatásán, módszertani műhelymunkán és közös szakmai egyeztetésen keresztül tekinthették át, miként épülnek be a projekt keretében kidolgozott megoldások a mindennapokba. (Fotó: Dudás Máté) A Széchenyi István Egyetem 3,323 milliárd forint támogatásban részesült az RRF-2.1.2-21 azonosítószámú, „Gyakorlatorientált felsőfokú képzések infrastrukturális- és készségfejlesztése” elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott, „Gyakorlatorientált képzések infrastrukturális- és készségfejlesztése a Széchenyi István Egyetemen” című, RRF-2.1.2-21-2022-00028 azonosítószámú projektje megvalósítására. A támogatás mértéke a projekt elszámolható összköltségének 100 %-a, mely vissza nem térítendő támogatás. A projekt a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből és a hazai központi költségvetési előirányzatból valósul meg.

  • Szakmai és infrastrukturális fejlesztések: a Széchenyi István Egyetem tovább erősíti a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolát

    A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet a fenntartásában működő Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola szakmai és infrastrukturális fejlesztésére. Mindez egyszerre szolgálja a mindennapi oktatási környezet megújulását és a diákok hosszú távon is kiszámítható művészeti életpályájának megalapozását. A Széchenyi István Egyetem 2024 augusztusában vette át a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium fenntartását. Az integrációval az egyetem egyértelmű stratégiai célt jelölt ki: az intézmény szakmai és infrastrukturális fejlesztését, valamint egy olyan művészeti életpálya megteremtését, amely a tehetséggondozást már gyermekkorban megalapozza, és egészen a diplomaszerzésig kínál fejlődési utat. A fenntartóváltást követően az egyetem kiemelt figyelmet fordított az iskola infrastrukturális megújítására. Ennek keretében tavaly ősszel mintegy 75 millió forint értékű fejlesztés valósult meg : új sporteszközök, játszótér és gumiburkolat került az udvarra, miközben megújultak a közösségi terek és a zöldfelületek is. A beruházás jelentősen javítja a diákok mindennapi környezetét, bővítve a mozgás és a pihenés lehetőségeit. Dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese kifejtette: a stratégiai fejlesztések másik pillérét a szakmai megújulás jelenti. Ennek középpontjában egy egyedülálló táncművészeti életpályamodell áll, amely a Magyar Táncművészeti Egyetemmel és a nemzetközi hírű Győri Balett-tel szoros együttműködésben  kínál előre tervezhető karrierutat a tehetséges fiatalok számára. A program révén az iskola 11. évfolyamos, tánctagozatos diákjai már idén jelentkezhetnek a Magyar Táncművészeti Egyetem táncos és próbavezető alapképzésre. Sikeres felvétel esetén szeptembertől két éven át párhuzamosan lehetnek középiskolai tanulók és egyetemi hallgatók, és összességében két esztendővel hamarabb juthatnak el a diploma megszerzéséig. Az elnökhelyettes hozzáfűzte: a szakmai célok megvalósítását az egyetem az iskola vezetésének megerősítésével is támogatja. Január második felétől fejlesztési igazgatóhelyettesként Zsámboki Marcell, a Magyar Táncművészeti Egyetem docense segíti az intézmény munkáját. A stratégiai irányítást Velekei László, a Győri Balett igazgatója látja el, míg a művészeti vezetői feladatokat Kara Zsuzsanna, a Győri Balett örökös tagja, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója végzi. A Győri Balett ilyen mélységű bekapcsolódása nemcsak a gyakorlati képzés erősítését szolgálja, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy az iskola a hazai és a nemzetközi táncéletben is egyre markánsabban jelenjen meg. A Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola diákjai kihasználhatják a Széchenyi István Egyetem és partnerei által kínált életpályamodellben rejlő lehetőségeket. (Fotó: Dudás Máté) Velekei László hangsúlyozta: az iskola létrehozásának eredeti célja az volt, hogy szakmai utánpótlást biztosítson a társulat számára, és a Győri Balett bázisaként működjön. „Ezt az alapvető küldetést szem előtt tartva és újragondolva emeljük most még magasabb szintre a stratégiai partnerekkel való együttműködést. Az így létrejövő modellből óriásit nyernek a tehetséges fiatalok és velük együtt az egész táncszakma”  – fogalmazott a balettigazgató. Derczó Tibor igazgató szerint mérföldkő volt az iskola életében, hogy a Széchenyi István Egyetem fenntartásába került. „Ezáltal új stratégiai fejlődési irányok nyíltak meg intézményünk előtt. Ilyen a korábbi diplomaszerzés lehetősége, az egyetem Művészeti Karának Design Campusával való együttműködés, valamint a Győri Balett-tel való még szorosabb szakmai kapcsolat – fogalmazott. –  Mindez egyedülálló és modellértékű, és hosszú távon határozza meg diákjaink jövőjét és iskolánk szerepét a művészeti életben.”

  • Magas ponthatárok mellett csaknem háromszáz hallgató került be a Széchenyi István Egyetem keresztfélévben induló képzéseire

    Az Oktatási Hivatal közzétette a keresztféléves felvételi eljárás ponthatárait, melyek értelmében közel 300 hallgató kezdheti meg tanulmányait februártól a Széchenyi István Egyetemen. Több mint háromnegyedük állami ösztöndíjas helyre nyert felvételt. A felkészült fiatalokat a minőségi képzések mellett nemzetközi közösség, modern infrastruktúra és európai színvonalú hallgatói szolgáltatások várják. A keresztféléves felvételi eljárás keretében a továbbtanulni vágyók tavaly november 15-ig adhatták be jelentkezésüket a 2026 februárjában induló egyetemi szakokra. A ponthatárok a napokban váltak ismertté. A Széchenyi István Egyetemen csaknem 300 hallgató örülhet, akiknek a túlnyomó többsége mesterszakos felvételi sikerről kapott értesítést, több mint háromnegyedük pedig állami ösztöndíjas helyre nyert felvételt. A ponthatárok a tavalyihoz képest számos képzésen emelkedtek, egyes szakokon 20–40 százalékkal, míg a távoktatási szakokon akár 50 százalékkal. A legtöbben a Kautz Gyula Gazdaságtudományi, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki, valamint az Informatikai és Villamosmérnöki Kar képzéseire jutottak be. A fenntarthatósági témával foglalkozó ESG – környezeti, társadalmi és irányítási szakember keresztféléves képzés idén is rendkívüli népszerűségnek örvendett, de az óvári karon kínált növényorvosi mesterszakra is sokan jutottak be. Ugyancsak sokan kezdhetik meg tanulmányaikat az Egészség- és Sporttudományi Karon először induló táplálkozástudományi mesterszakon, de vonzónak bizonyult az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar második éve meghirdetett, angol nyelvű motorsportmérnök képzése is. Az Informatikai és Villamosmérnöki Kar mechatronikai, villamosmérnöki és gazdaságinformatikus mesterszakjaira az előző évekhez hasonlóan jelentős volt az érdeklődés, illetve az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar műszaki menedzser távoktatási alapképzése is szép létszámmal indulhat el februárban. A Széchenyi István Egyetem keresztféléves képzései februártól indulnak az intézmény győri és mosonmagyaróvári campusán. (Fotó: Dudás Máté) „Fontosnak tartjuk, hogy a keresztféléves képzési kínálatban is olyan szakokat indítsunk, amelyek értékes, magas színvonalú diplomát biztosítanak hallgatóinknak. Új képzéseink kialakításakor is azt tartjuk szem előtt, hogy a megszerezhető diploma a munkaerőpiac elvárásaihoz igazodó, értékes tudást biztosítson”  – hangsúlyozta dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi-egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Mint mondta, a továbbtanulók Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézményében kezdhetik meg tanulmányaikat, amely nyolc nemzetközi rangsorban is előkelő helyen jegyzett. A felvetteket korszerű infrastruktúra, sokszínű, nemzetközi közösség és európai színvonalú hallgatói szolgáltatások várják. „A felvételi adatok egyértelműen visszaigazolják, hogy a fiatalok vonzónak találják gyakorlatorientált, magas színvonalú képzéseinket. Jó látni, hogy a legnépszerűbb szakjainkon az emelt ponthatárok mellett felkészült hallgatókat vehetünk fel, akik diplomájukkal hozzájárulnak majd a térség és a gazdaság fejlődéséhez”  – emelte ki. Hozzátette: az intézmény kiterjedt partneri kapcsolatrendszerének köszönhetően a végzett hallgatók iránt jelentős a munkaerőpiaci kereslet, és sokan már tanulmányaik alatt, illetve diplomájuk megszerzését követően rövid időn belül szakterületükön versenyképes jövedelmet kínáló állást találnak.

  • A sportegészségügy és a digitalizáció állt az MLSZ és a Széchenyi István Egyetem nemzetközi konferenciájának fókuszában

    A sportegészségügy, a sporttudomány és a digitalizáció legfrissebb eredményeit mutatta be a SPEED 2026 – Sport egészségtudatosan és digitálisan című konferencia, amelyet a napokban rendezett a Széchenyi István Egyetem és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Orvosi Bizottsága. A fórumon hazai és külföldi kutatók, valamint gyakorló szakemberek keresték a válaszokat a biztonságos sportolás, a rehabilitáció és a megelőzés legfontosabb kérdéseire. A program részeként bemutatkozott az UEFA Get Trained, Save Lives kezdeményezése, amely az életmentő beavatkozásokra való felkészülést erősíti a sport világában. A napokban rendezték meg Győrben a SPEED 2026 – Sport egészségtudatosan és digitálisan című nemzetközi konferenciát, amelyet az MLSZ Orvosi Bizottsága a Széchenyi István Egyetemmel közösen szervezett. A kétnapos eseményen hazai és külföldi szakértők az orvostudomány, a sporttudomány és a digitalizáció legfrissebb eredményeit mutatták be, különös tekintettel a megelőzésre, a rehabilitációra és az egész életen át tartó, biztonságos fizikai aktivitás támogatására. A rendezvényt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár nyitotta meg, aki a sport stratégiai jelentőségéről és a sporttudomány szerepének erősödéséről beszélt. „Ma már nem az a döntő, ki edz többet, hanem az, hogyan zajlik a regeneráció, a felépülés, és milyen sporttudományi, sportegészségügyi háttér segíti a teljesítmény fenntartható fejlesztését”  – fogalmazott. Hangsúlyozta: a sport stratégiai jelentősége nemcsak a versenyeredményekben, hanem az egészségmegőrzésben is megmutatkozik. Rámutatott, hogy minden sportba fektetett forint sokszorosan térül meg az egészségügyben, hiszen a rendszeres fizikai aktivitás hozzájárul a betegségek megelőzéséhez és a jobb életminőséghez. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a megnyitón kitért arra is, hogy a mindennapos testnevelés, az iskolai sportlétesítmények fejlesztése és az olyan országos programok, mint az Úszó Nemzet Program hosszú távon alapozzák meg az egészségtudatos életmódot és a sportolási kultúra erősödését. (Fotó: Adorján András) A konferencia programjának kialakításában és a fő témák kijelölésében meghatározó szerepet vállalt dr. Szelid Zsolt, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kar Sportmedicina és Digitális Egészségtudományi Tanszékének vezetője, az MLSZ Orvosi Bizottságának elnöke. „Kiemelt figyelmet kapott a szív- és érrendszeri, valamint neurológiai betegségeket követő rehabilitáció és a sportba való visszatérés támogatása, továbbá az okoseszközök, a mesterséges intelligencia és az adatalapú megoldások szerepe a gyógyulás és a teljesítmény optimalizálásában”  – fejtette ki. Dr. Szelid Zsolt, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Sporttudományi Kar Sportmedicina és Digitális Egészségtudományi Tanszékének vezetője, az MLSZ Orvosi Bizottságának elnöke, a SPEED 2026 konferencia szakmai főszervezője   (Fotó: Adorján András) A nemzetközi előadók között szerepelt az egyesült államokbeli Princeton Egyetem vendégprofesszora, a New York-i Mount Sinai Orvostudományi Egyetem docense, dr. Nicole Avena, aki a sporttáplálkozás és az agyműködés összefüggéseit vizsgálja. „Kutatásaim arra irányulnak, miként hatnak az elfogyasztott ételek az agy működésére, a hangulatra, a döntéshozatalra és az egészségre, valamint hogyan befolyásolja mindez a sportteljesítményt és a regenerációt. A konferencia különleges értékét jelentette, hogy ritka módon, nemzetközi közegben és interdiszciplináris szemlélettel hozta egy térbe a kutatókat, a klinikai területen dolgozó szakembereket, az oktatókat és a hallgatókat. Ez egyedülálló lehetőséget teremtett új együttműködések elindítására” – mondta. Kiemelte továbbá, hogy rendkívül időszerűnek és unikálisnak tartja azt a szemléletet, amely a sportorvoslást, a táplálkozástudományt és a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazását együttesen vizsgálja. Mint fogalmazott, a digitális és MI-alapú megoldások a jövőben egyre nagyobb szerepet kaphatnak az egyéni szintű tanácsadásban, a rehabilitációban és az egészségmegőrzésben, nemcsak az élsportolók, hanem a lakosság szélesebb köre számára is. Dr. Nicole Avena, a New York-i Mount Sinai Orvostudományi Egyetem docense, a Princeton Egyetem vendégprofesszora a SPEED 2026 konferencián a cukorfogyasztás teljesítményre és egészségre gyakorolt hatásáról tartott előadást. (Fotó: Adorján András) A konferencia keretében indult el hazánkban az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Get Trained, Save Lives elnevezésű kezdeményezése, amelynek célja, hogy a futball világán keresztül hívja fel a figyelmet az újraélesztés és a defibrillátorhasználat jelentőségére, és gyakorlati tudást adjon a hirtelen szívmegállás ellátásához. A programhoz az MLSZ és az egész hazai labdarúgás-egészségügy is csatlakozik – jelentette be az eseményen dr. Szelid Zsolt. Az UEFA Get Trained, Save Lives kezdeményezésének bemutatóján újraélesztési gyakorlatot tartottak, szemléltetve az azonnali beavatkozás jelentőségét a sportpályákon és a mindennapokban. A programon az ETO FC fiatal labdarúgói is részt vettek. (Fotó: Adorján András) „Hirtelen szívmegállás esetén döntőek az első percek, ezért kulcsfontosságú, hogy a pályán, a lelátón vagy akár a szurkolói zónákban legyenek, akik azonnal és szakszerűen tudnak beavatkozni. A futball elérése óriási, így kivételes lehetőséget ad arra, hogy tömegeket ösztönözzünk a gyakorlati képzéseken való részvételre. A kampány üzenete eddig több mint százmillió emberhez jutott el, és tízezrek sajátították el az újraélesztés alapjait – ez mutatja meg igazán a sport társadalmi erejét” – hangsúlyozta dr. Evert Verhagen, az UEFA vezető tudományos tanácsadója. Dr. Evert Verhagen, az UEFA vezető tudományos tanácsadója (Fotó: Adorján András)

  • Ismét Japán legjelentősebb koncerttermeiben léptek fel a világhírű Jávorkai fivérek a Széchenyi István Egyetem hallgatóival

    A Jávorkai fivérek a Széchenyi István Egyetem zeneművész-hallgatóival először 2024 végén indultak közös koncertsorozatra Japánba. Fellépéseiket nagy siker övezte, ezért a művészek – folytatva az együttműködést – 2025 decemberében és idén januárban is újabb két szigetországi turnéra utaztak a győri növendékekkel. A győri származású, világszerte ismert testvérpár,   Jávorkai Sándor hegedűművész és Jávorkai Ádám csellóművész hosszú évek óta visszatérő vendég Japánban, de számos földrész sok más országában léptek már fel. A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának 14 vonóshangszereken játszó hallgatója 2024 decemberében húsz hangversenyből álló adventi koncertsorozatra utazhatott  az ázsiai országba a művészekkel. Erről látványos dokumentumfilm is készült . Japán legjelentősebb koncerttermeiben léptek fel a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának hallgatói Jávorkai Sándor hegedűművésszel és Jávorkai Ádám csellóművésszel. „Akkori előadásainkat nagyon pozitívan fogadta a közönség, így ezúttal már két turnét, egy decemberit és egy januárit is lekötöttünk. A karácsony előtti koncerteken csak vonószenekarral léptünk fel, míg az újévi sorozatban fúvósokkal, ütősökkel is kiegészültünk, és énekesek is színpadra álltak. Az előbbi utunkon tizenhárom, míg az utóbbin húsz hallgató lépett fel velünk”  – mondta el Jávorkai Ádám. Hozzátette, a győri egyetem hallgatói büszkék lehetnek azokra a kitörő sikerekre, amelyeket Japánban közösen arattak. „Minden egyes koncert után négy ráadást kellett adnunk. Sokan személyesen is odajöttek, és megköszönték az élményt, amit nyújtottunk nekik. Mindezt úgy, hogy olyan, a világ élvonalába tartozó zenekarokkal és szólistákkal léptünk fel egy sorozatban, mint a Bécsi Filharmonikus Zenekar vagy Schiff András zongoraművész”  – emlékezett vissza Jávorkai Ádám. Hozzáfűzte, számos ikonikus helyszínen szerepeltek, köztük a Tokyo Opera City Concert Hall, a Yokohama Minato Mirai Hall vagy az oszakai Symphony Hall több ezer férőhelyes előadótermeiben. A csellóművész megjegyezte, a győri hallgatók sokat léptek előre művészileg és a zenekaron belüli együttműködést tekintve. Nemcsak a közönség, de a szakemberek részéről is számos pozitív visszajelzést kaptak, ennek köszönhetően már most meghívták őket a következő téli szezonra.  Haraszti Elvira énekesnő, színésznő, a Madách Színház, a Veszprémi Petőfi Színház és a Rátonyi Róbert Színház művésze, a Széchenyi István Egyetem osztatlan énektanár szakos hallgatója számára gyerekkori álma beteljesülését jelentette, hogy ezeken a helyszíneken énekelhetett.  „Fantasztikus érzés volt esténként a színpadon állni a többezres közönség előtt, és a páratlan akusztikájú koncerttermekben a zenekarral együtt átélni a különleges hangzást. Életre szóló élményt adott a telt házas produkciók sikere, a közönség szeretete”  – fogalmazott.  Kiemelte, nagyon szeretett együtt dolgozni a Jávorkai testvérekkel és a zenekarral, miközben sokat tanult a közös munkából. „Nem sok egyetemen nyílik mód arra, hogy a növendékek ilyen neves művészekkel közösen koncertezhessenek Japánban. Egy egészen más világot, egy különleges kultúrát ismerhettünk meg, valamint megtapasztalhattuk, hogy a komolyzene és annak képviselői milyen értéket képviselnek a szigetországban. Minden hallgatót arra biztatok, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel, amelyekből rengeteget profitálhatnak”  – hangsúlyozta az énekes. Haraszti Elvira számára meghatározó élmény volt a szigetországi turné. Bódai Ákos klasszikus hegedű szakos hallgató már a 2024-es turnén is részt vett, ezúttal pedig decemberben koncertmester-helyettesként, míg januárban koncertmesterként is fontos szerepet kapott. „ Karácsony előtt meghittebb hangulatú, a klasszikus zene jelentős műveit felvonultató, majd az újévben vidámabb hangvételű, keringőkkel, polkákkal és operettrészletekkel fűszerezett előadásokat vittünk színpadra”  – emelte ki. „Meghatározó heteken vagyok túl, amelyek szakmai fejlődést és értékes tapasztalatot jelentenek. Jávorkai Sándor és Ádám kiemelkedő technikai tudással rendelkeznek, amiből én is sokat tudtam tanulni – húzta alá. – Hálás vagyok azért, hogy mindössze húszévesen ekkora lehetőséget kaptam, hiszen ezidáig már ötven koncerten játszhattam egy olyan országban, ahol a klasszikus zenének nagyon magas a presztízse, és ahol a legnevesebb előadók lépnek fel.” Jávorkai Ádám és Jávorkai Sándor (elől), a Széchenyi István Egyetem növendékeiből álló zenekar tagjaival. Bódai Ákos a hátsó sorban, balról a harmadikként látható a felvételen. (Fotó: Adorján András)

  • Ismét Európa 400 legjobbja között a Széchenyi István Egyetem a QS rangsorában

    A Széchenyi István Egyetem a 399. helyen szerepel a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet friss európai rangsorában, így továbbra is Európa 400 legjobb felsőoktatási intézménye között tartják számon. Az eredmény annak tükrében különösen jelentős, hogy a lista idei kiadása csaknem 300 egyetemmel bővült.  A felsőoktatási intézményeket minősítő két legnagyobb nemzetközi szervezet egyikének számító QS január 28-án tette közzé európai rangsorát, amelyben az Európa Tanács 46 tagállamának mintegy négyezer egyetemét vizsgálta az oktatás minősége, a kutatási teljesítmény, a nemzetköziesítés és a munkaerőpiaci kapcsolatrendszer alapján. A Széchenyi István Egyetem Magyarország hatodik legjobbjaként az idén a 399. pozíciót foglalja el, megőrizve helyét a kontinens legjobb 400 egyeteme között. Az összeállítás presztízsét jól mutatja, hogy élmezőnyét olyan, világszinten is meghatározó intézmények alkotják, mint az Oxfordi Egyetem, a Zürichi Műszaki Egyetem vagy a londoni Imperial College. A rangsor egyes mutatói alapján a Széchenyi István Egyetem a vállalatok és munkaadók körében rendkívül kedvező megítéléssel rendelkezik, miközben a részidős képzések iránt jelentős a nemzetközi hallgatói érdeklődés. Mindez jól tükrözi az intézmény munkaerőpiaci beágyazottságát és nemzetközi vonzerejét. „Intézményünk számára a mostani eredmény is azt erősíti meg, hogy nemzetközi kapcsolatrendszerünk tudatos építése, valamint a képzések és a kutatások globális hálózatokba való bekapcsolása alapvető feltétele a versenyképességnek. Mindehhez korszerű infrastruktúrát, ösztöndíj-lehetőségeket, publikációs és konferencia-részvételi támogatásokat biztosítunk, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a Széchenyi-egyetemen folyó munka eredményei a szélesebb szakmai közegben is láthatóvá váljanak, és tovább erősítsék pozíciónkat” – fejtette ki dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese. Hozzátette: Európa jövője szempontjából kulcskérdés, hogy az egyetemek olyan tudást, szemléletet és nemzetközileg is versenyképes diplomát adjanak a hallgatóknak, amely valódi értéket képvisel a munkaerőpiacon.  „A Széchenyi István Egyetem stratégiája és mindennapi működése is ezt a célt szolgálja” – fogalmazott. A Széchenyi István Egyetem európai színvonalú képzéseket és infrastruktúrát, valamint valódi nemzetközi környezetet kínál a hallgatóknak. (Fotó: Korinek Bettina)

  • A Széchenyi István Egyetemmel partnerségben kínálnak okleveles technikusi képzéseket az ország kiemelkedő középiskolái

    A Széchenyi István Egyetemmel együttműködő középiskolák közül 14 is a legjobbak között kapott helyet a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal nemrégiben közzétett Top 100 technikumi rangsorában. Kiemelkedő eredmény, hogy a győri intézmény fenntartásában működő Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskola egy év alatt 33 helyet előrelépve a 32. a listán. A Széchenyi István Egyetem az elmúlt években összesen kilenc szakképzési centrummal és húsz középiskolával kötött együttműködési megállapodást nemcsak Győrben, hanem az egész országban. Ennek háttere, hogy a technikusi képzés jól szolgálja a középiskola és a felsőoktatás közti könnyebb átjárhatóságot, emellett hozzájárul ahhoz, hogy a fiatalok olyan kompetenciákat és készségeket szerezzenek, amelyek segítségével az egyetemen, illetve szakmájukban egyaránt sikeresek lehetnek. Az iskolákkal együttműködésben működtetett okleveles technikusi képzésekben jelenleg ezernél is több diák tanul. Számukra az egyetem meghatározott képzésén való továbbtanulás esetén kreditbeszámításra nyílik lehetőség. A Széchenyi István Egyetem nemrégiben újabb partnerekkel, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrummal és a Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikummal írt alá képzési együttműködést. A felvételen dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese, dr. Friedler Ferenc professzor, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese, Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár, Elek Csaba, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum főigazgatója és Kóbor Zoltán, a BKSZC Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum igazgatója. (Fotó: Bankó József) A közelmúltban megjelent technikumi rangsorban  az egyetem 14 partnere is a legjobb száz intézmény között szerepel. A Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium az 5., a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum a 14., a Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum a 17., míg a Győri SZC Hild József Építőipari Technikum a 20. A 23. helyen található a Zalaegerszegi SZC Csány László Technikum, a 29.-en pedig a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum. A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskola jelentősen előrelépett, hiszen egy évvel ezelőtt még a 65. helyen szerepelt, a mostanin viszont már a 32. A Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum a 37., a Győri SZC Sport és Kreatív Technikum a 39., a Vas Vármegyei SZC Gépipari és Informatikai Technikum a 42., míg a Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum az 59. pozíciót foglalja el. A 60. helyen szerepel a Budapesti Komplex SZC Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum, a 61.-en a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum, a MAMI Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola pedig a 64.-en. „A felsőoktatás és a szakképzés összekapcsolását stratégiai feladatunknak tekintjük. Mindez nemcsak a képzések szakmai összehangolását jelenti, de a diákoknak életpályaprogramot is kínál. A fiatalok ezáltal már a középiskolai továbbtanulás esetében is aszerint dönthetnek, hogy egy szakma elsajátításán túl egyetemet és szakirányt, vagyis egy értékes diplomát is tudnak választani maguknak”  – fogalmazott dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem általános és oktatási elnökhelyettese. Hozzáfűzte, az intézmény ennek érdekében a legkiválóbb technikumokkal működik együtt, amelyet a legfrissebb rangsor is visszaigazol. A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Szent-Györgyi-iskola diákjai korszerű demonstrációs teremben gyakorolhatják a tanultakat. (Fotó: Adorján András) „Helyezésünk azt mutatja, hogy intézményünk biztos szakmai alapokon áll, képes alkalmazkodni a folyamatosan változó elvárásokhoz, és valódi, piacképes tudást nyújt tanulóinak. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy Győrben az ötödik legjobb technikum a miénk, országos összehasonlításban pedig mi vagyunk a legjobbak az egészségügyi és szociális technikumok között”  – fogalmazott Pákozdi Magdolna, a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Technikum és Szakképző Iskola igazgatója. Hozzátette, a rangsor megállapításánál figyelembe vett indikátorok közül esetükben a legfontosabbak közé tartozik a beiskolázás, a folyamatosan javuló érettségi átlag, a szakmai vizsgák stabilan jó eredménye és a jól szervezett duális partneri hálózat. „Különösen fontos számunkra, hogy fenntartónk a Széchenyi István Egyetem, amely lehetőséget teremt a közép- és felsőfokú képzés közötti szakmai kapcsolódások erősítésére, a továbbtanulási utak kiszélesítésére. Kiemelném az Egészség- és Sporttudományi Karral közös szakmai programunkat, amely az okleveles általános ápoló technikus képzésre építve lehetővé teszi tanulóink számára, hogy két és fél év alatt diplomás ápoló  végzettséget szerezzenek”  – hangsúlyozta. A jövőre nézve elmondta, a digitális és gyakorlatorientált módszerek széles körű alkalmazása mellett a tehetséggondozásra is nagy figyelmet fektetnek az egyetemmel együttműködésben. „Bízunk abban, hogy mindezzel erősítjük az ágazat szakember-utánpótlását”  – zárta.

  • Ünnepélyesen felavatták a Konfuciusz Intézetet a Széchenyi István Egyetemen

    A győri campuson tartott ünnepségen avatták fel a Széchenyi István Egyetem Konfuciusz Intézetét január 23-án. Az új szervezet mérföldkő a magyar–kínai felsőoktatási, tudományos és kulturális együttműködésben. Az elmúlt években látványosan erősödtek a Széchenyi István Egyetem kínai kapcsolatai. Egyre gyarapodik Győrben az ázsiai ország hallgatói közössége, folyamatosan érkeznek kínai vendégprofesszorok, és már több mint tucatnyi együttműködési megállapodás köti össze a győri intézményt kínai partneregyetemekkel. A nyelvoktatás szintén fejlődött: minden korosztály számára elérhető  kínai nyelvtanfolyam, miként egyre szélesebb kört vonzanak a közösségi programok – például a holdújév  és az őszközépünnep  ünnepségei – is. Az akadémiai együttműködések ugyancsak bővülnek: sikerrel zajlik a Jiaxingi Egyetemmel közös kettős építőmérnöki képzés; az első hallgató tavaly kitüntetéssel végzett . Éppen a Jiaxingi Egyetemmel létrejött partnerség jelenti az alapját a győri intézményben létrejött Konfuciusz Intézetnek, amelynek avatását január 23-án tartották a győri campuson. Az eseményen a köszöntők sorát Zhao Lingshannak, a Kínai Nemzetközi Oktatási Alapítvány elnökhelyettesének, főtitkárának videóüzenete nyitotta. „ Meggyőződésünk, hogy a két egyetem tudományterületeire támaszkodva a Konfuciusz Intézet a kínai nyelvoktatást kiindulási pontként tekinti majd, a »kínai nyelv plusz új technológiák« modellt alkalmazza, és technológiaorientált intézményként fog fejlődni, tehetségeket nevelve a kínai–magyar barátság ügyének”  – hangoztatta. Zhao Lingshan, a Kínai Nemzetközi Oktatási Alapítvány elnökhelyettese, főtitkára videóüzenetben üdvözölte a győri Konfuciusz Intézet megalapítását. (Fotó: Adorján András) A rendezvényen beszédet mondott Mei Deqing, a Jiaxingi Egyetem elnöke. Mint fogalmazott, „a civilizációk a kölcsönös megértés révén kerülnek közelebb egymáshoz, a barátság pedig a kölcsönös tanulás által mélyül el” . Rámutatott: bár Jiaxing és Győr földrajzilag távol esik egymástól, közös értékeik – a nyitottság, a befogadás és a jövőbe vetett hit – szilárd alapot teremtenek az együttműködéshez. Kiemelte, hogy az intézet nem csupán a kínai nyelv oktatásának fóruma, hanem egymás kultúrájának megismeréséé is, amely új lendületet ad a közös képzéseknek, kutatásoknak és csereprogramoknak. A Széchenyi István Egyetem részéről dr. Lukács Eszter nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes kifejtette, hogy az intézet létrejötte egy hosszú folyamat kézzelfogható eredménye. Hangsúlyozta: jól mutatja intézményük nyitottságát, hogy az angol nyelvű képzések száma a 2019-es ötről mára 63-ra, míg a nemzetközi hallgatóké tíz év alatt 66-ról 1186-ra nőtt. „Prioritásként tekintünk Kínára, hiszen a világgazdaság motorjáról, stratégiai jelentőségű államról beszélünk. Képzési programjaink iránt egyre nagyobb az érdeklődés a kínai hallgatók körében, kutatási tevékenységünkben Kína a második legfontosabb partnerünk – tudományos eredményességünk csaknem negyedét kínai egyetemekkel közösen érjük el. Győri Innovációs Parkunkban nyitottan várjuk a kínai vállalatokat”  – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a kétoldalú kapcsolatok csak akkor lehetnek igazán tartósak, ha kulturális és nyelvi megértés is kíséri őket . „Ezért kiemelt feladatunknak tartjuk a kínai nyelv és kultúra közvetítését a vállalatok, oktatási intézmények, illetve a fiatalok és a lakosság felé. 2012 és 2025 között mintegy hatszázan tanultak nálunk kínai nyelvet, és jelenleg is több mint százan vesznek részt kínai nyelvi képzéseinken”  – húzta alá. Az ünnepségen dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke, dr. Lukács Eszter, az intézmény nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Gong Tao, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, valamint Mei Deqing, a Jiaxingi Egyetem elnöke közösen leplezték le a Széchenyi István Egyetem Konfuciusz Intézetének tábláját. (Fotó: Adorján András) Gong Tao, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete beszédében kiemelte: Magyarország hetedik Konfuciusz Intézetének létrejötte jól tükrözi a kínai–magyar kapcsolatok dinamikus fejlődését, valamint azt, hogy a két állam a modernizáció útján egymás stratégiai partnerei. Rámutatott: Kína és Magyarország egyaránt elkötelezett a zöld átállás, az ipari szerkezet korszerűsítése és az innovációvezérelt fejlődés mellett, amelyben az egyetemeknek meghatározó szerep jut. A nagykövet kitért arra is: Kína immár harmadik éve Magyarország legnagyobb külföldi befektetője, a kétoldalú kereskedelem volumene folyamatosan növekszik, és újabb ipari együttműködések indulnak mindkét országban. Meggyőződését fejezte ki, hogy a Széchenyi István Egyetem Konfuciusz Intézete fontos szerepet tölt majd be a két ország közötti oktatási, tudományos és kulturális kapcsolatok további elmélyítésében. A kínai küldöttség tagjainak és a Széchenyi István Egyetem képviselőinek csoportképe. (Fotó: Adorján András) Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a győri Konfuciusz Intézet megalapítása a kölcsönös tisztelet jele, amitől az együttműködés fokozása, az emberek közötti kapcsolatok megerősödése várható. Köszönetet mondott a Jiaxing Egyetem vezetőinek, amiért úgy döntöttek, hogy szövetségre lépnek a Széchenyi-egyetemmel. „Ez nagy előrelépés nekünk, mert a Széchenyi-egyetemhez hasonlóan önök is nagy hangsúlyt fektetnek a mérnöki és természettudományos területre, és vallják, hogy az iparnak és az oktatásnak szorosan együtt kell működnie” – fogalmazott. Megjegyezte: a két intézmény partnersége egyszerre erősíti a magyar–kínai gazdasági együttműködést és ad új lendületet a hazai gazdaság alapjainak megerősítéséhez. Leszögezte azt is: „Ellentétben Európával, mi, magyarok ott ülünk annál a bizonyos asztalnál, ahol a világrend jövőbeni szabályait írják. És ez bizonyítja az elmúlt évtized külpolitikai stratégiájának sikerét, amikor is célként azt tűztük ki magunk elé, hogy a világ minden nagyhatalmi központja legyen érdekelt Magyarország sikerében.” A programot látványos kulturális elem színesítette: a Magyar Chang Wu Harcművészeti Szövetség oroszlántáncot adott elő, amely a kínai kultúrában az erő, a szerencse és az új kezdetek szimbóluma. (Fotó: Adorján András)

  • Innovatív szolgáltatások: Könyvtári Minőségi Díjat nyert el a Széchenyi István Egyetem könyvtára és levéltára

    A Kulturális és Innovációs Minisztérium által meghirdetett Könyvtári Minőségi Díjat január 20-án, ünnepélyes keretek között adták át Budapesten. Az évente odaítélt, legmagasabb szakmai elismerésben a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár is részesült az iskolás korosztályt megszólító programjainak és az innovatív, kutatás- és publikálástámogató szolgáltatáscsomagjának köszönhetően. A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár támogatja a képzést, a kutatást és az élethosszig tartó tanulást, valamint közösségi térként az egyetemi polgárok és a térségben élők számára is olyan hely, ahol az olvasás, a kikapcsolódás és a tudomány egyszerre kap helyet. Feladata, hogy felhasználóbarát szolgáltatások nyújtásával segítse a gazdasági és társadalmi igényekhez alkalmazkodó, versenyképes oktatást és a magas szintű tudományos kutatómunkát, illetve az innovációk előmozdítását. Az intézmény tevékenységét évtizedek óta a minőség jellemzi: 2017 óta Minősített Könyvtár  címmel rendelkezik, tavaly pedig a Könyvtári Kihívás felsőoktatási és szakkönyvtárak kategóriájában elért első helyezéssel  ismerte el a Kulturális és Innovációs Minisztérium. A szaktárca január 20-án egy újabb díjban részesítette a könyvtárat, amely innovatív szolgáltatásainak köszönhetően elnyerte a Könyvtári Minőségi Díjat. A címet 2014 óta csupán egy felsőoktatási könyvtár érdemelte ki, így a győri a második díjazott ebben erről a területről. A Könyvtári Minőségi Díjat az Országos Széchényi Könyvtárban adták át. A felvételen Kékesi Ilona könyvtáros, Tóthné Marek Eszter központvezető, Tóth Csilla igazgató, Tóth Henrietta osztályvezető és Makkai Csilla könyvtáros kollégák láthatóak. A pályázat célja a könyvtári minőségmenedzsment tudatos alkalmazásának elismerése, valamint azoknak az innovatív fejlesztéseknek a bemutatása volt, amelyek mérhetően növelik a felhasználói elégedettséget és erősítik a partnerségi kapcsolatokat. „Két olyan innovatív szolgáltatáscsomagunkat mutattuk be, amelyek jól példázzák a fejlesztési irányainkat, ráadásul már bizonyították gyakorlati hatásukat olyan területeken, ahol az innováció nem csupán formabontó ötletként jelent meg, hanem strukturált programmá, működő gyakorlattá fejlődött” – árulta el Tóth Csilla, a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója. Kifejtette: a „Book-kanj ránk! – Út az egyetemre” program célja az iskolás korosztály megszólítása, míg a „KutatóKapocs: kutatás- és publikálástámogatás szolgáltatáscsomag” fókuszában a kutatói közösség támogatása áll. „Előbbi a felsőoktatási könyvtári szférában még ritka, egyedülálló törekvés, ugyanakkor pozitív tapasztalataink másoknak is inspirációt jelenthetnek. A második bemutatott innováció pedig nemcsak reagál a publikálási szokások megváltozására, a tudománymetriai elvárások és a nemzetközi láthatóság iránti igények kihívásaira, hanem proaktívan támogatja is a kutatókat munkájuk különböző szakaszaiban” – részletezte. A könyvtár a díjjal együtt kétmillió forintot is nyert, amelyet a stratégiai célok további támogatására, illetve a munkaeszközök és az infrastruktúra fejlesztésére terveznek fordítani. A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltára a második felsőoktatási könyvtár, amely elnyerte a díjat.

  • A Széchenyi István Egyetem várja a díszdiplomára jogosultak jelentkezését

    A Széchenyi István Egyetem díszdiploma-átadó ünnepséget szervez a jogelődjén, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán (KTMF) végzettek számára. Azok a mérnökök, akik ötven éve, azaz 1976-ban vagy azt megelőzően a KTMF-en szerezték oklevelüket, jogosultak aranydiplomájuk igénylésére. A jelentkezési időszak 2026. április 30-ig tart. A Széchenyi István Egyetem képzési palettája – és ezzel együtt hallgatói létszáma – az 1968-as alapítást követően folyamatosan bővült, a térségben betöltött társadalmi-gazdasági szerepe pedig egyre hangsúlyosabbá vált. Az intézmény mára nemzetközi színvonalú oktatási és kutatási tevékenységet folytat tizenegy képzési területen, amelyek széles spektrumot ölelnek fel a műszaki, informatikai és gazdaságtudományoktól a jogon, az egészség-, a sport-, a társadalom- és élelmiszer-tudományokon át egészen a pedagógiáig és a művészetekig. A Széchenyi István Egyetem eddig elért eredményeit nagyban köszönheti végzettjeinek, akiknek megbecsülését kiemelten fontosnak tartja. 1976-ban is több száz mérnök és technikus szerzett oklevelet a KTMF-en, így idén ennyien jogosultak díszdiplomájuk igénylésére. Az egyetem azok jelentkezését is várja, akik korábban végeztek, ám esetleg a tavalyi vagy a korábbi ünnepségekről lemaradtak. Bővebb információ és a jelentkezéshez szükséges regisztrációs űrlap az alumni.sze.hu honlapon a Díszdiplomaátadó/KTMF díszoklevél   menüpont alatt található. A 2025-ös díszdiploma-átadási ünnepségen is megtelt a Széchenyi István Egyetem győri campusának aulája. (Fotó: Korinek Bettina)

Keresés

bottom of page