940 találat
- Hazai és nemzetközi sikereket érnek el a Széchenyi István Egyetem backgammonosai
A helyszínek között stílszerűen a győri kampusz négy kiváló vendéglátóhelye, az Elixir Bar n’ Kitchen
- Ha április, akkor SZEN: egy hét fesztiválhangulat a Széchenyi István Egyetemen
Bridge Hallgatói és Oktatói Klub üzletvezetője, aki azt is kiemelte, hogy idén először az Elixir Bar ’n Kitchen
- Jogtudatosan: újabb sikeres tanévet zárt a Széchenyi István Egyetem felvételi előkészítő programja
Varga Péter dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntőjében Varga Péter dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője (Fotó: Rákos láttam arra, hogy többet megtudjak az egyetemről, a jogról, és persze, hogy pluszpontokat szerezzek” – mondta A fiatal a Széchenyi-egyetem turizmus-vendéglátás szakára jelentkezett, és mint mondja, sok tapasztalatot
- Magas színvonalú képzések: a Széchenyi István Egyetem három karának 250 hallgatója vette át diplomáját
Mint mondta, tevékenységük hívó szavai az értékátadás és az innováció. „Emlékszem, amikor Győrbe költöztem, és átléptem az intézmény kapuit, úgy izgultam, mintha csak egy fontos Mint mondta, négyéves kora óta élete része az úszás, de mindig fontosnak tartotta a tanulást is. Mint mondta, rendszerszintű változások kezdődtek a közlekedés területén, a magyar mobilitás korszakváltás időszakban, a győri Széchenyi István Egyetemen, amelynek diplomája – és ezt vezetői tapasztalatból mondom
- Vallás és tudomány: nemzetközi konferenciát tartottak Győrben a Széchenyi István Egyetem közreműködésével
aki doktori disszertációját is Jáki atyáról írta, valamint hozzá hasonlóan az egyesült államokbeli Seton
- Trombitával a nemzetközi élvonalban: világversenyen lett harmadik a Széchenyi-egyetem hallgatója
javaslatára adta be jelentkezését a tallinni versenyre a szegedi származású előadóművész-hallgató, aki mint mondja Hatéves korától játszik trombitán, és mint mondja, nem volt nehézségektől mentes az idevezető út, mostanra lehet tanulni, de maximálisan támogató hozzáállásukkal segítik a versenyekre való felkészülést is” – mondta
- A Rally2 tavalyi győztese a Széchenyi István Egyetemmel vívná ki az Európa-bajnoki indulás jogát
Dávid háromévesen egy quaddal kezdte a technikai sportokkal való ismerkedést, de mentségemre legyen mondva Mint mondta, fia hatévesen már gokartozott, tízévesen pedig már raliautót építettek neki egy Skoda Favoritból Mint mondta: bizakodóak az új idényt illetően, hiszen az idei évtől a Széchenyi István Egyetem motorsportszakosztályának ralipáros, Faltusz Péter és Faltusz Dávid a Széchenyi István Egyetemhez csatlakozva nagy célokért szállnak harcba legnagyobb álma, hogy egyszer a WRC-ben, azaz a rali-világbajnokságon szerepeljen, és rajthoz állhasson a Monte-Carlo
- Marica grófnő: a Széchenyi István Egyetem hallgatója játssza a címszerepet a Győri Nemzeti Színház nagy sikerű előadásában
Gábor és Dolhai Attila egyaránt kitűnő partner, így e nehézség ellenére is biztonságban érzem magam mindkét Madách, a Veszprémi Petőfi, a székesfehérvári Vörösmarty és a Rátonyi Róbert Színháznak is tagja, s mint mondja „Haraszti Elvira ehhez kettőzött erővel járult hozzá, hiszen a sors úgy alakította, hogy mindkét szereposztásban
- Ismét szakirányú továbbképzési szakot indított a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítóknak a Széchenyi István Egyetem
Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért , fiatalokért felelős államtitkára köszöntőjében felidézte Kapu Tibor űrhajós első űrbéli nyilatkozatát , amiben azt mondta, hogy „15 millió magyar ember emelt ma idáig” .
- Képzés és innováció: Nagyváthy János-díjat kapott a Széchenyi István Egyetem oktatója
mind a kar tudományos és infrastrukturális területeken is folyamatosan, dinamikusan fejlődhessen” – mondta „Köszönetet mondok továbbá azon egyetemi, kari és tanszéki munkatársaimnak, akik az elképzeléseimet,
- Föld hívja Holdat: tudománytörténelmi jelentőségű kísérletet reprodukáltak a Széchenyi-egyetemen
„A hallgatókkal régi vágyunk, hogy a történelmileg jelentős Bay Zoltán-féle Föld–Hold–Föld radarkísérletet megismételjük itt, az egyetemen, egész pontosan annak tetején” – mondta el Németh Péter Ernő, az intézmény Bay Zoltán nevéhez kötődik a fénysebességre alapozott méterdefiníció is. Hamar kiderült azonban, hogy a Bay Zoltán által egykor használt 120 MHz-es frekvenciát ma már a légi számát így siker koronázta a próbálkozásunkat, és sikerült visszavenni a Holdról a saját jeleinket” – mondta
- Már száz hallgató nyerte el az MNB kiválósági ösztöndíját a Széchenyi István Egyetemről
Az ünnep fényéhez a hallgatók kiemelkedő eredményei jelentősen hozzájárulnak” – mondta. Az idei évben az ösztöndíjat elnyert alapszakos hallgatók: Bella Bettina Bianka, Hamuth Mónika, Bujáki Zsuzsanna, Csiszér Csenge Réka, Varga Viktória, Pataki Zsófia, Mészáros Bettina, Spekhardt Fanni, Kovács
- Irány külföld: Erasmus-ösztöndíjpályázatot hirdetett a Széchenyi István Egyetem
Kalamár Bianka, a Széchenyi-egyetem Nemzetközi Programok és Alumni Központjának Erasmus-koordinátora A külföldön eltöltött idő teljes hosszára kapható ösztöndíj” – mondta. Ezek a tulajdonságok, készségek később a munkaerőpiacon is jól hasznosíthatók” – mondta Kalamár Bianka
- Több mint harmincan nyerték el a Hallgatói és a Sportolói Ösztöndíjat a Széchenyi István Egyetemen
megismerésében, az információk előadásában és publikálásában is, ami későbbi pályámon is hasznos lehet” – mondta Dolmány Kíra Zsuzsanna (jogász szakos hallgató) Doma Dániel (mérnökinformatikus alapszakos hallgató) Haga gazdálkodási és menedzsment alapszakos hallgató) Ördög Rita Rebeka (építészmérnöki szakos hallgató) Sági Bianka sportága: evezés) Talabér Szonja (sport- és rekreációszervezés alapszakos hallgató, sportága: súlyemelés) Varga
- Cápák között: Balogh Péter startupper személyes tapasztalataival segítette a Széchenyi István Egyetem hallgatóit
Felidézte kezdeti próbálkozásait, amelyek zátonyra futottak, mert – mint mondja – a programozáshoz ugyan az ügyfél látná, megtörténhet, hogy rengeteg energiát belefektetünk, és végül senkinek sem kell” – mondta Mint mondta, örömmel vállalta el a felkérést, de akkor még maga sem gondolta, hogy az ilyen népszerű
















