Keresési találatok erre: „WA 0821 1305 0400 Konsultan Hydroseeding Penghijauan Area Lamongan Jawa Timur”
119 találat
- A betű ünnepe – a Széchenyi István Egyetem Design Campusán rendezték meg az ország első tipográfiai biennáléját
Egyetem Design Campusán rendezték meg a betűművészetre fókuszáló Typoflow Biennálét, amely több mint 1300 (Fotó: Dudás Máté) A nemzetközi zsűri több mint 1300 pályaművet bírált el, és a legjobb 200 alkotásból
- Újabb diplomaátadók a Széchenyi István Egyetemen: három kar több száz végzőse vehette át oklevelét
Ezt követően a frissdiplomások nevében Timár András villamosmérnöki alapszakos hallgató búcsúzott.
- Újabb együttműködési lehetőségek: a Széchenyi István Egyetemre látogatott Csehország nagykövete
Alumni Központjának vezetője, Pavla Kačenová, a nagykövetség első titkára, Tibor Opěla, a nagykövetség konzulja
- QS-világranglista: a nagy magyar egyetemek közé zárkózott fel a Széchenyi István Egyetem
A mostani eredmény ugyanakkor előrelépést jelent abból a szempontból, hogy a tavalyi listán 1300, a mostanin pedig már több mint 1400 intézményt rangsoroltak, azaz a korábbinál nagyobb versenyben sikerült megőrizni
- A Széchenyi István Egyetemhez kötődő cég jutott be a San Franciscó-i startup-világbajnokság döntőjébe
Mint Pazaurek Piros, Magyarország közép-floridai tiszteletbeli konzulja elmondta: az EV.analytica emellett
- Floridában fejlődhetett három győri középiskolás a Széchenyi István Egyetem támogatásával
A Pazaurek Piros, Magyarország közép-floridai tiszteletbeli konzulja által koordinált program célja,
- Oktatási és kiállítóteret avattak a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karán
Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara tavaly ünnepelte névadója születésének 400 Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara az Apáczai 400
- Mesterséges intelligencia és függőség: Isztambulban tartott nagy sikerű előadást a Széchenyi István Egyetem professzora
(Yeşilay/Green Crescent) Törökország egyik legjelentősebb közegészségügyi szervezete, amely mintegy 105
- Magyar–amerikai kapcsolatépítés: a Széchenyi István Egyetem látta vendégül az 5. Hungarian Summit résztvevőit
stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, Pazaurek Piros, Magyarország tiszteletbeli közép-floridai konzulja
- Megjelent az ÚNKP utódjaként bevezetett Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) pályázati felhívása a 2024/2025. tanévre
A nyertes pályázók konstrukciótól függően havi 130-250 ezer forint nettó támogatásban részesülnek.
- Technológiai és műszaki területeken működhet együtt az amerikai Quinnipiac Egyetem és a Széchenyi István Egyetem
Széchenyi István Nemzetközi Közgazdasági Tanszékének vezetője Magyarország tiszteletbeli connecticuti konzuljaként
- Felvételi: rekordszámú elsőéves jutott be a Széchenyi István Egyetem minőségi képzéseire
elmúlt évek trendjébe igazodóan nagy, az előző évit is meghaladó létszámú – nappali tagozaton több mint 130 helyek közel 10 százalékos bővülése ellenére nappali tagozaton a ponthatár a tavalyihoz hasonlóan, 400 A felvettek átlagpontszáma több szakon meghaladja a 400 pontot.
- Díszokleveleket adtak át a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán
Gruits Lászlóné Timár Zsuzsanna Blanka 2. Illésné Orosz Mária 3.
- Világbajnoki ezüst Sanghajban: a Széchenyi István Egyetem oktatója készítette fel a győri autószerelő-diákot
WorldSkills világbajnokságot szeptember 22. és 27. között rendezték Sanghajban, ahol 68 ország közel 1400
- Kínai hagyományok: őszközépünnepet rendezett a Széchenyi István Egyetem Konfuciusz Intézete
Az őszi kurzusokra több mint 130-an jelentkeztek, így összesen 15 csoportot indítanak, különböző nyelvi
















