141 találat
- Sorstársait képviseli a Széchenyi István Egyetem látássérült doktorandusza
A Széchenyi István Egyetem jogász alumnáját már gyermekkorában rabul ejtette a jogászi hivatás.
- Dr. Bokor József kutatóprofesszor: a Széchenyi István Egyetem nemzetközi szintű kutatási eredményei erősítik a jövő szakembereinek képzését
A Széchenyi István Egyetem az elmúlt évtizedben jelentős fejlődési utat járt be, amelynek eredményeként „Ahogy az egyetem, úgy a JKK is jelentős és sikeres utat járt be, hiszen a fenntartható közlekedés, az
- Mérföldkő: elektromos kategóriára vált a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapata
Bettina) Felmerül a kérdés: miért döntött úgy a csapat, hogy fennállása legnagyobb sikerét követően új utakat Nagy fába vágtuk a fejszénket, mert a járt helyett a járatlan utat választottuk, de azt gondoljuk, hogy
- Demo Day: hallgatói startupötletek versenyeztek a Széchenyi István Egyetemen
A pitcheket olyan szakemberek értékelték, akik különböző nézőpontokból, mégis közös innovációs szemlélettel
- Középpontban a körforgásos gazdaság: regionális kutatói ösztöndíjat nyert a Széchenyi István Egyetem oktatója
A humán érdeklődést szerettem volna ötvözni a reál iránnyal, kerestem a köztes utat, s végül így kerültem
- Szakmai és infrastrukturális fejlesztések: a Széchenyi István Egyetem tovább erősíti a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolát
amely a tehetséggondozást már gyermekkorban megalapozza, és egészen a diplomaszerzésig kínál fejlődési utat
- Fenntartható és környezettudatos jövőért tevékenykedik a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara
Szalka Éva dékánsága alatt megkezdett utat dr. Tóth Tamás viszi tovább. Az általa megkezdett utat szeretném folytatni, ezért nem véletlen, hogy dr.
- A Széchenyi István Egyetem két volt hallgatója nyerte az adó 1 százalékának felajánlására buzdító plakátpályázatot
Ezzel együtt nem bántam meg, hogy ezt a szakot választottam, mert közben fedeztem fel a saját utamat,
- A 100 éves GROB gyárát és szakmai kiállítását tekinthették meg Németországban a Széchenyi-egyetem hallgatói
Utunkról több nemzetközi partnernek is beszámoltunk, amelynek eredményeként további cseh, lengyel, német
- Innováció a sportban: a Nemzetközi Autómobil Szövetség egyik legrangosabb elismerésével díjazta a Széchenyi István Egyetem versenyzőjét
Idén is ezt az utat szeretném folytatni, bajnokságot nyerni, és tovább fejlődni.
- Nemzetközi sikerek: két ezüstéremmel és egy különleges díjjal tért haza a Széchenyi István Egyetem betonkenucsapata Lengyelországból
A csapat az elmúlt évtizedben nagy utat járt be, hiszen első hajójuk még 380 kilogrammot nyomott, a 2024
- Arany minősítés a fenntartható jövőért: rangos nemzetközi elismerést nyertek el a Széchenyi István Egyetem fiataljai
kompozitok” című munkájuk egyedülálló módon ötvözi a formatervezést és a környezettudatosságot, miközben új utakat
- Innováció a szakképzésben: a Széchenyi István Egyetem győri campusán épül meg a Győri Járműipari Tudásközpont
Ma már százból hatvanhárom tanuló ezt az utat választja a régióban.
- Széchenyi István Egyetem: fenntarthatósági kihívásokra keresnek választ a hallgatók az Audi Development Campen
Látni a jövő kihívásait, és megtalálni a helyes utat másokkal együtt dolgozva: ez a munkaerőpiacon leginkább
- Nagyvállalati stratégiaalkotás: a VELUX-csoport egyik globális vezetője tartott előadást a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak
saját pályámat is meghatározták oktatóim, néhány előadásra a mai napig jól emlékszem – ezek vezettek az utamon
















