940 találat
- Audi Hungaria IT Kerekasztal-beszélgetések a Széchenyi István Egyetemmel közös szervezésben
www.audi.hu/it oldalon Pályázói profilod létrehozását követően már csak egy kattintás a négykarikás vállalat kapuja
- Március 15: doktorok avatásával és az intézmény rangos elismeréseinek átadásával ünnepelt a Széchenyi István Egyetem
Mint mondta, az egyetemnek is ebben a szellemben kell helytállnia: oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs Lencsés-Varga Erikának, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Állattudományi Tanszéke egyetemi docensének
- Világcsúcs és két arany: tarolt a Széchenyi-egyetem Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén
Idén a Shell Eco-marathon mindkét kategóriáját Nogaróban rendezték május 19. és 25. között, részben párhuzamosan két első hely megszerzését tűzte ki célul a rendkívül erős mezőnyben, s a várakozásokat beteljesítve mindkét fejlesztésű telemetriánknak köszönhetően verseny közben tudtuk monitorozni a járművet és a pilótát” – mondta
- Újabb mérnöki diplomaátadók a Széchenyi István Egyetemen
Mint mondta, a duális programot 2015-ben indította útjára az egyetem és az Audi, és ma már jó néhány Mint mondta, a jövendőbeli mérnökök és az adott vállalkozás a képzés során megismeri egymást, rengeteg kérdésre választ kap mindkét fél, a hallgató gyakorlati tudást, jó kapcsolatokat szerez, mindezek révén eskü szövegét Lantos Zsuzsanna Gabriella gazdaságinformatikus valamint Cservenyi Péter járműmérnök mondta
- Egyetemi tanulmányaik mellett technikus oklevelet is szereztek a Széchenyi István Egyetem hallgatói
kiegészíti egymást, és tapasztalatom szerint a piacon rendkívül keresettek azok a szakemberek, akik mindkét Ráadásul az oklevél jól mutat az önéletrajzomban is” – mondta.
- Átvették diplomájukat a Széchenyi-egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának végzősei
hogy az intézmény folyamatosan fejlődik, építkezések zajlottak és zajlanak nagy örömünkre immár a Duna mindkét „Mi adtuk az alapokat, most már önökön a sor, hogy erre építve megvalósítsák álmaikat” – mondta útravalóul kereskedelem és marketing alapszakos, valamint Máté Eszter vezetés és szervezés mesterszakos hallgató mondta
- Kiss Viktória kalandregényét Széchenyi-egyetemi élmények inspirálták
Számomra az a történet jó, ami az adott pillanatban képes arra, hogy behúzzon és elfelejtsem minden gondomat Mint mondja, a sikert nem a betöltött pozícióban méri, hanem abban, mennyivel járul hozzá a joggyakorlat
- Partnerségre lépett a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Varga Péter rendőr dandártábornok, Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrfőkapitány, dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány kiemelte, az egyetemmel való közös munka
- Szigetköz–Csallóköz: a Széchenyi-egyetem közössége összeköti a turizmus fejlesztésének szereplőit
„A Budapest–Bécs–Pozsony háromszög közepén helyezkedik el, ahol meg kell találnia a helyét” – mondta, A határ mindkét oldalán fontosak a vízi fejlesztések Érsek Árpád volt szlovákiai közlekedési és építésügyi kell alakítani és társadalmasítani a város vízi koncepcióját, illetve a megfelelő szabályokat is” – mondta Mint mondta, a vállalkozók mennyiségi helyett a minőségi turizmust részesítik előnyben.
- Példát mutattak a járvány idején: a Széchenyi István Egyetem elismerte önkéntes hallgatóit
Nagyon szerettem segíteni az embereknek, akik rendkívül hálásak voltak” – mondta kérdésünkre Jakab Léna munkájukért kaptak: tavaly a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége díszoklevélben részesítette őket, amit Varga
- Szabadtéri koncertek a Széchenyi-egyetemen: ByeAlex, Kispál, T. Danny a Bridge Garden színpadán
Széchenyi István Egyetem hallgatói klubjának udvara május 11-én, szombaton ByeAlex fellépésével nyitja meg kapuit
- „Az év edzője” díj: a Széchenyi-egyetem hallgatóival ír sporttörténelmet az evezős sikertréner
az elismerést, ezért büszkeség számomra, hogy már hetedszer érdemeltem ki ezt a megtisztelő címet” – mondta Mint mondta, ezek nagyon nehezen feldolgozható krízisek voltak az életében, de olyan elszántságot és Az egyetem evezős élsportolói harcban állnak az Európa- és világbajnoki szereplésekért, ifjúsági Eb következik
- Jótékonysági jogászdíszvacsorát tartottak a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak támogatásáért
Varga Zs. András, illetve Életút díjat vehetett át dr. Szalai Éva és dr. Varga Zs.
- A Széchenyi István Egyetem büszke fenntartója a 150 éves zsinagógának
„Ennek köszönhető, hogy a zsinagóga megmenekült, és a kultúra szentélyévé válhatott” – mondta, utalva Csukjuk be egy pillanatra a szemünk, és halljuk meg az egykor itt imádkozók hangját, a kántorok fohászát , az itt beszédet mondó rabbik szavát, mert ők voltak azok, akik ezt a zsinagógát különleges, spirituális
- A Széchenyi István Egyetem jogi karának iskolateremtő professzorait köszöntötték
Mint mondta, nemcsak oktatói tevékenységük, hanem a győri egyetemért és az ország érdekében végzett munkájuk Tanításra vagy rendelve” – mondta. Kukorelli István meghatottsággal a hangjában köszönte meg az elismeréseket és a kötetet, mert – mint
















