Keresési találatok erre: „WA 0859 3970 0884 Biaya Borongan Renovasi Lemari Dapur Rak Premium Wates Kulon Progo”
1464 találat
- A készségfejlesztés és a projektalapú oktatás áll a Széchenyi-egyetem képzési reformjának fókuszában
A reform első elemeiként az intézmény bevezeti a Hallgatói Kompetenciafejlesztő Programot, illetve a Hallgatói Projekttámogató Programot. bevezetik a projektalapú képzést, hogy aztán azt valamennyi szakra, néhány éven belül az összes képzési programra A folyamatokat a Hallgatói Projekttámogató Program és a tutori rendszer kiépítésével is segítik. meghatározott szempontok alapján hívták a hallgatókat, de önkéntes alapon is lehetett csatlakozni a programba
- Sokszínű őszi évadra készül a Széchenyi István Egyetem SosemART színtársulata
Több izgalmas projekttel is foglalkoztak, melyek célja az volt, hogy mindenki megtalálja a hozzá közel A társulat tagja a törökbálinti Boda Bianka, aki gyógypedagógia alapszakon tanul.
- Újabb diplomaátadók a Széchenyi István Egyetemen: három kar több száz végzőse vehette át oklevelét
István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kara február 19-én tartotta diplomaátadó ünnepségét, amelyet prof A hallgatói szervezetekben betöltött szerepéért Pro Progressum díj emléklap minősítésében részesült az A Pro Progressum díj oklevél minősítését kapta Jáhn Máté (SZEngine – gépészmérnök alapszak), Sándor Dávid A Pro Auditoribus díj emléklap minősítését Ladoniczki Péter Zoltán vehette át. A Pro Progressum díj emléklap minősítésében részesült Frech Mátyás villamosmérnöki és Sziklai Botond
- Eötvös József-díjjal tüntették ki a Széchenyi István Egyetem professzorát, dr. Tossenberger Jánost
konferenciaszereplési tevékenység mutatja, munkáját pedig több nemzetközi együttműködés és vállalati, innovációs projekt közreműködéssel, 250-nél is több tudományos közleménnyel, illetve több mint száz kutatás-fejlesztési program
- Beszámolás hete: új lehetőség teszi rugalmasabbá a szorgalmi és a vizsgaidőszakot
Így több idő jut akár az elmaradt órák, gyakorlatok és zárthelyi dolgozatok pótlására, akár a projektes A kezdeményezés célja az volt, hogy pluszlehetőség nyíljon az elmaradt órák, gyakorlatok, zárthelyi dolgozatok jelent az aláírás, illetve az érdemjegy megszerzésére, és természetesen fontos számunkra az esetlegesen elmaradt
- Amerikai kapcsolatok: az USA magyarországi nagykövetségének delegációját fogadta a Széchenyi István Egyetem
Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Győr-Moson-Sopron vármegyei szervezete és a USA Accelerator Program tartott találkozón részt vett Orosz-Barczi Réka, az intézmény Nyelvi és Kulturális Központjának vezetője, prof legkiemelkedőbb amerikai együttműködését, a Massachusettsi Műszaki Egyetemmel (MIT) megvalósuló Catalyst Europe programot tudományos titkár, az egyetem HUN-REN Nemzetközi Kiválósági Egyetemi Centrumának központvezetője, a program
- A Széchenyi István Egyetem közel hétszáz frissdiplomása vehette át oklevelét a hétvégén
A Pro Progressum díj emléklap minősítésében Farraj Barham Jeries Barham, a SZEnergy Team, valamint Dülk A Pro Progressum díj oklevél minősítését vehette át Boros Levente Péter, az Arrabona Racing Team tagja Kiemelte a kettős képzési programban végzett első hallgatót , a kar betonkenucsapatát, a SZEnavis-t, A Pro Progressum díj emléklap minősítésében részesült a SZEnavis csapat nyolc tagja: Béry Sára, Herman Szintén a csapat tagja, Gerencsér Máté építőmérnöki alapszakos hallgató oklevél minősítésű Pro Progressum
- Mocsai Lajos motivációs előadása nyitotta a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáját
Rajtuk kívül közel hetven középiskolás diák vett részt a programon, közülük hatan az egyetemistákkal Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnöke. Prof. dr. A program nyitóelőadását dr.
- Európa egyik legismertebb designkiállításán mutatkoztak be a Széchenyi István Egyetem formatervező hallgatói
„A projekt a Blickfang Vienna 2025 kiállításon mutatkozott be először, ami mérföldkő, hiszen ez az esemény A szakmai program lehetőséget ad a fiatal designerek bemutatkozására is.
- Nagy sikerrel zárult a Széchenyi István Egyetem jogtudatosságról szóló középiskolai előadás-sorozata
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara az Út a felsőoktatásba program keretében Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara által szervezett felvételi előkészítő programot „Az Út a felsőoktatásba elnevezésű programot azért hirdettük meg, hogy közelebb hozzuk egyetemünket a Bencze Krisztina, a Jogtudatosan program szakmai felelőse, a Bűnügyi Tudományok Tanszékének oktatója A Jogtudatosan program során a legtöbb pontot holtversenyben két diák érte el: Rácz Zoé, Révai Miklós
- Történelmi értékű fényképek: a Széchenyi István Egyetem levéltára hozzáférhetővé teszi Matusz Károly fotóművész hagyatékát
volt. 2004-ben Győr városának sajtódíjával tüntették ki, 2005-ben megyei Prima díjat, 2012-ben pedig Pro A már közzétett felvételeket hamarosan a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban 1970–1989 között készült ipartörténeti
- Bajor egyetemekkel közösen fejleszt önvezető járműveket a Széchenyi István Egyetem
A program részeként a német kollégák a győri egyetemre látogattak, ahol többnapos workshopon vettek részt Bizottságban megszületett projektben vesz részt, melynek célja tudományterületeken átívelő hallgatói programok A program során nemrégiben workshopot tartottak a győri intézményben. A projekt remek alkalmat biztosít a nemzetközi kapcsolatok építésére és a tudáscserére. A program hazai mentorálásában fontos szerepet játszik a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontja
- Értékes kutatások: a Széchenyi István Egyetem két doktorandusza került a rangos 3MT verseny hét legjobbja közé
első alkalommal rendezte meg a munkavállalók doktori képzésbe vonását elősegítő Kooperatív Doktori Program legjobb hét pályázót választotta ki a zsűri, amelynek tagjait olyan neves személyiségek alkották, mint prof Szendrő Péter, a Kooperatív Doktori Kollégium, prof. dr. Témavezetője prof. dr.
- Széchenyi István Egyetem: a Forma–1 legendás mérnökei adtak elő a Formula Student Symposiumon
A program előadói között volt többek közt Claude Rouelle, a motorsport egyik szaktekintélye, aki versenymérnökként hallgatóinkkal, ezáltal tovább erősítve pozíciónkat a nemzetközi arénában” – húzta alá köszöntőjében prof tapasztalat a szakma minden területén, beleértve ebbe a kommunikációs készségeket, a konfliktuskezelést és a projekt
- Izgalmas hétvége előtt: Győrbe és a Széchenyi István Egyetemre érkezik a 3. WHB Győr Rally
Ismét igyekeztünk nekik kedvező programot kialakítani, ezért néhány változás mellett döntöttünk. „A program központja a győri Dunakapu tér, ahol pénteken délután a városi szakasszal indítunk. A verseny történetében először a program online is követhető lesz. West Hungária Bau Kft. főtámogatásával megvalósuló versenyen – amelyhez sok segítséget nyújtott a Győr Projekt pénteki belvárosi prológ előtt és után junior versenyzők is bemutatkoznak, a közönséget pedig a Showtime program
















