940 találat
- A jogi karhoz kötődő huszonöt kötetet mutattak be a Széchenyi István Egyetemen
sokszínűséget, amelyekről az általuk jegyzett kismonográfiák, gyűjteményes kötetek is árulkodnak” – mondta Lapsánszky András – Patyi András – Varga Zs. András: A magyar közigazgatási jog általános tanai.
- Új távlatokat nyithat a rovarpiacon az Agroloop és a Széchenyi István Egyetem együttműködése
Az együttműködés kiinduló alapját képezi a fenntarthatóság, amely mindkét fél működésében kiemelt fókuszt legmeghatározóbb fenntarthatósági stratégiájával rendelkező intézményével köthetünk ebben partnerséget” – mondta
- A Széchenyi István Egyetem idén harmincéves jogászképzése is bekerült a Győri Értéktárba
Bóka Zsolt, Csattos Ramóna, Varga Máté, Varga Vilmos, illetve Czvikovszky Tamás, a „Kulcsár Béla helyismereti
- Birodalmak kora – nemzetközi jogtörténeti konferenciát rendezett a Széchenyi István Egyetem
iparosodó, gyarmatosító birodalmak már nyitottak a világ felé, állandó hatalmi, kulturális és politikai harcot ugyan az első világháború előtti időszak tapasztalatainak feltárása a feladatunk, azonban a hatalmi harcok
- Átadták a 36. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának díjait a Széchenyi István Egyetemen
Mint mondta, az OTDK hangsúlyozottan konferencia és nem versengés, mert itt a tudás kicseréléséről, tudományos Varga Ádám, Dr. Zakariás Kinga Alkotmányjogi Tagozat 4. 1. Varga Ádám Közigazgatási Jogi Tagozat 2. 1. Varga Nelli Polgári Jogi Tagozat 3. 1. Varga Norbert
- A Széchenyi-egyetem rekorder csapatát köszöntötték az intézmény és a fenntartó alapítvány vezetői
Az idei Shell Eco-marathon mindkét kategóriáját a franciaországi Nogaróban rendezték május 19. és 25. Mint mondta, már a tavalyi rekord is remek teljesítménynek számít, de az, hogy ezt nemcsak megismételték
- Újabb mérföldkőhöz érkezett a Széchenyi István Egyetem komplex képzésfejlesztési programja
Így erősíteni tudjuk a projektalapú képzést, és új kompetenciákat biztosíthatunk számukra” – mondta dr tudjuk erősíteni, és olyan naprakész tudást adjunk a hallgatóknak, amely az ipar számára is megfelelő” – mondta pontos felmérését és digitális modellezését, ami az oktatásban és a kutatásban is hasznosítható” – mondta
- A világ több mint 40 országába utazhatnak a Pannónia ösztöndíj révén a Széchenyi István Egyetem hallgatói
A tanulmányok mellett volt lehetőségem beutazni az országot is” – mondta el. Ligeti Virág (a felvétel jobb szélén) Mons Klint mészkőszirtjeihez is eljutott szaktársaival.
- Szerelemből házasság: Brian és Judit a Széchenyi István Egyetemen találtak egymásra
Mint mondja, a kommunikáció nem jelent akadályt, és a kulturális különbségek is leküzdhetők.
- A Széchenyi István Egyetemen mondott köszönetet támogatóinak a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC
június 2-án az Audi Arénában rendezett találkozón ünnepelték a szurkolókkal, másnap pedig a partnereknek mondtak Mint mondta, ebben a keretrendszerben kiemelten fontos a biztonság, amit a klub mellett álló támogatók Büszkék vagyunk arra, hogy az egyetemet is magunk mellett tudhatjuk” – mondta el kérdésünkre Endrődi A bajnoki és a BL arany-, valamint a Magyar Kupa ezüstérmével jelképesen köszönetet mondtak a két névadó
- Elismerésben részesült a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontjának két marketinggyakornoka
Dorottya alkotta csapat az AszuTime különdíját vihette haza, melyet a vállalat képviseletében Némedi-Varga Bartha Biborka, Rácz Dorottya és Némedi-Varga Zoltán (Fotó: Hegedűs Fanni) A hat kiváló csapat közül
- A Szigetköz és a felszín alatti vízbázis állt a Széchenyi-egyetemen rendezett konferencia fókuszában
Mint mondta, a konferencián résztvevők képet kaphatnak a Szigetközben jelenleg is zajló és tervezett Iskola és EGYMI, Győr) 3. hely: Bognár Martin (Radó Tibor Általános Iskola és EGYMI, Győr) Különdíj: Varga-Horváth végeredménye: 1. hely: Lakatos Balázs (Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium, Mosonmagyaróvár) 2. hely: Varga
- Tiszteletre méltó életút: zafírdiplomával ismerte el a Széchenyi István Egyetem a 99 éves egykori tanítót
Egészségügyi és Szociális Intézmény Lepke utcai idősek otthonában került sor, ahol 2022 óta viselik gondját Őt mindenki igazán szerette” – mondta.
- A legjobbaktól tanulhatnak: a Győri Audi ETO KC elnöke adott elő a Széchenyi-egyetem hallgatóinak
Mint mondja, még sokat kell tanulnia, de célja, hogy sportvezetőként is hasonló módon segítse a klubot
- A természet ritmusa: tíz ország hallgatói mutatták be a tavaszi hagyományokat a Széchenyi István Egyetemen
emlékeztető arra, hogy a közös élmények határokon átívelő módon teremthetnek tartós kapcsolatokat ” – mondta , hogy képviselhettem Etiópiát, és a magyar népdal közös éneklése is emlékezetes marad számomra ” – mondta még az esemény után is sokági velem maradt, emlékeztetve arra, hogy a zene nem igényel fordítást ” – mondta
















