Keresési találatok erre: „WA 0859 3970 0884 Biaya Borongan Renovasi Lemari Dapur Rak Premium Wates Kulon Progo”
1464 találat
- Beszámolás hete: új lehetőség teszi rugalmasabbá a szorgalmi és a vizsgaidőszakot
Így több idő jut akár az elmaradt órák, gyakorlatok és zárthelyi dolgozatok pótlására, akár a projektes A kezdeményezés célja az volt, hogy pluszlehetőség nyíljon az elmaradt órák, gyakorlatok, zárthelyi dolgozatok jelent az aláírás, illetve az érdemjegy megszerzésére, és természetesen fontos számunkra az esetlegesen elmaradt
- Okoskert és technológiai újítások segítik a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karának fejlődését
A közel egymilliárd forintos projekt során oktatási, demonstrációs és kutatási célból okoskertet alakítanak Az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programjának célja bemutatóüzemi programok megvalósítása, valamint A Vidékfejlesztési Program keretében az egyetem az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán működő tejfeldolgozó A projekt célja a tradicionális élelmiszer-előállítási technológiák ösztönzése, a népi gyógyászatban A projekt eredménye a közép- és felsőfokú oktatásban tevékenykedő oktatóknak, kutatóknak és diákoknak
- Egy nap alatt közel hatszázan vehették át értékes diplomájukat a Széchenyi István Egyetemen
kezükben, mozdulataikban van, amelyet elméletben és gyakorlatban elsajátítottak” – hangsúlyozta beszédében prof A végzett hallgatók nevében Bella Bettina Bianka kereskedelem és marketing alapszakos hallgató köszönt
- Együttműködésre lépett a Széchenyi István Egyetem és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség
A program középpontjában a kis- és középvállalkozások projektmenedzsment-szemléletének és gyakorlatának állt, különös tekintettel a digitalizáció és a mesterséges intelligencia alkalmazására, a strukturált projekt tudományos diákköri témákban vehetnek részt, emellett új továbbképzések, mikrotanúsítványos és duális programok
- Sikerrel zárult a Széchenyi István Egyetem először megrendezett nemzetközi mechanikai konferenciája
A programot színvonalas előadások, közös kutatásokat ösztönző megbeszélések jellemezték. Hagyományteremtő céllal hirdettük meg a programot, amelyre első alkalommal kifejezetten a Budapest–Bécs–Pozsony Az eseményen prof. dr.
- Innovatív vízgazdálkodási megoldások: nemzetközi workshopnak adott otthont a Széchenyi-egyetem
A Széchenyi István Egyetem adott otthont a napokban a Horizon Dalia európai uniós projekt nemzetközi A program részeként a résztvevők ellátogattak a szigetközi rehabilitáció legfontosabb helyszíneire is A Horizon Dalia projekt résztvevői olyan innovatív megoldásokat fejlesztenek és valósítanak meg, amelyek A program különös figyelmet fordít a folyók átjárhatóságának növelésére és a biodiverzitás védelmére A szakmai programokon túl a résztvevők Darnózselin ismerkedhettek a helyi gasztronómiával, míg Győrben
- Sokszínű őszi évadra készül a Széchenyi István Egyetem SosemART színtársulata
Több izgalmas projekttel is foglalkoztak, melyek célja az volt, hogy mindenki megtalálja a hozzá közel A társulat tagja a törökbálinti Boda Bianka, aki gyógypedagógia alapszakon tanul.
- Nemzetközi település- és közlekedéstervezési gyakorlatnak adott otthont a Széchenyi István Egyetem
A program a szakmai ismeretek bővítése mellett nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is lehetőséget nyújtott -ban Koren Csaba professzor, valamint szlovák és német kollégái indítottak útjára – mára nemzetközi programmá Az idei, a Széchenyi István Egyetem által megszervezett program résztvevői Magyarországon kívül Szlovákiából Miletics Dániel, hozzátéve, hogy az idei program sikeréhez nagyban hozzájárult az egyetemi vezetés, a A programban a leginkább az tetszett, hogy számos különböző kultúrát, szemléletmódot ismerhettem meg,
- Fenntarthatóság: elektromos kerékpárral és rollerrel közlekedhetnek a Széchenyi-egyetem polgárai
A fenntarthatóságot és szemléletformálást szolgáló program öt héten át nyújt erre lehetőséget az intézményben Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke annak kapcsán, hogy a két fél közreműködésével újabb program Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. finanszírozásával – támogatva a Klímabarát Magyarország Évtized program A tanszékvezető elmondta, az egyetem a programban nemcsak a felhasználók képzését végzi, illetve a be További információk a program Facebook oldalán találhatók.
- A tudomány vonzásában: videókon osztják meg kutatási eredményeiket a Széchenyi István Egyetem hallgatói
Konczosné prof. dr. Konczosné prof. dr. Konczosné prof. dr. , valamint Kommunikációért és Sajtókapcsolatokért Felelős Igazgatósága közreműködésével megvalósuló projekt Bízunk benne, hogy ez a projekt jelentősen hozzájárul ehhez” – tette hozzá dr. Konczosné prof. dr.
- Insula Magna látogatóközpontot és könyvtárat avattak a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári karán
térítendő európai támogatásból megvalósult Insula Magna Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program Az intézmény ennek megfelelően az Insula Magna Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program Hozzátette, a program tématerületein belül 18 munkacsomagot dolgoztak ki a szakemberek. A program eredményeként a jövőben megvalósuló projektek pozitív hatást gyakorolnak a környezetre, a régió Az Insula Magna Program végrehajtása megmutathatja, hogy képesek vagyunk a ránk bízott természeti és
- Technológiai és műszaki területeken működhet együtt az amerikai Quinnipiac Egyetem és a Széchenyi István Egyetem
intézmény mára közel tízezres hallgatói közösséggel, élvonalbeli jégkorongcsapattal és számos tudományos programmal A program Széchenyi István nevét viseli, méltó módon tisztelegve öröksége előtt” – részletezte. Ugyan mérnöki programokat a laborgyakorlatok miatt nehéz összehangolni, de biztosak vagyunk abban, hogy vendégek betekintést nyertek a Széchenyi-egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának tevékenységébe prof Mellettük a Széchenyi István Egyetem képviselői: prof. dr.
- Történelmi értékű fényképek: a Széchenyi István Egyetem levéltára hozzáférhetővé teszi Matusz Károly fotóművész hagyatékát
volt. 2004-ben Győr városának sajtódíjával tüntették ki, 2005-ben megyei Prima díjat, 2012-ben pedig Pro A már közzétett felvételeket hamarosan a Rába Magyar Vagon- és Gépgyárban 1970–1989 között készült ipartörténeti
- Büféből rendelős applikációt fejlesztettek a Széchenyi-egyetem hallgatói győri középiskolásokkal
A programban a diákok szállították az ötletet, amit az egyetemisták csapatmunkában valósítottak meg: program keretében a Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikum (PÁGISZ) tanulói jelentkezhettek olyan A fiatalok a projekt megvalósításán együtt dolgoztak az egyetem hallgatóival, akik három csapatban alkalmazást „Azért éltem ezzel a lehetőséggel, mert a program segítségével beleláthattam az egyetem életébe, informatikai
- Ha hétvége, akkor Bridge: Lmen Prala, Kiscsillag, Deák Bill a Széchenyi-egyetem klubjának színpadán
: a téli szezonban is az ország legjobb könnyűzenei fellépőivel találkozhatnak azok, akik hétvégi programjuk eseményeinek listája: 2025. december 12. – Leander Kills (felső szint) 2025. december 12. – Westside Waves
















