Search results for "WA 0852 2611 9277 [[GLORION]] Biaya Bikin Interior Sekat Kaca Dapur Apartment El Centro Bogor"
391 találat
- A győri egyetem hallgatói segítik a TSPC Csoportot Budapest legnagyobb egészségügyi fejlesztésében
Összesen 150 ezer négyzetméteren újul meg az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő Az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő projekt minden résztvevő életében
- SZEppelin: országos sikert aratott a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata a távközlési versenyen
A Széchenyi-egyetem hallgatói utolsóként álltak a zsűri elé, és nemcsak mindenre kiterjedő előadásukkal
- Alumni Talk: középpontban az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar
A kar léte azonban nem előzmények nélküli, hiszen 2011-ig lényegében a mai kar oktatási és kutatási területeit
- A nemzetközi kávétrendeket hozta el Győrbe a Széchenyi István Egyetem új kávézója
pörkölésű kávékat kínál az igényes kávéfogyasztók számára, természetes környezetben, fiatalos hangulatú enteriőrrel
- Történelmi pillanat az Országházban: megalakult az első Magyar–Német Ifjúsági Parlament
évben a parlament által elfogadott határozatokban foglaltakat terjessze a magyar és német döntéshozók elé
- Több mint 200 ezer alkalommal vették igénybe a Széchenyi-egyetem könyvtárának szolgáltatásait tavaly
Az egyetem stratégiai céljaihoz igazodva támogatja a tudományos kutatómunkát és a nemzetközileg elért
- Innovatív tervek: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a thyssenkrupp Automotive
összeszereléssel is foglalkozik, amelynek keretében Győrben futómű-összeszerelő üzemet, valamint egy Steel Service Center-t
- Pető tábor: a térségben élőkért fogott össze a Széchenyi Egyetem és a Semmelweis Egyetem
egy „Pető Pont” is helyet kaphat a győri Széchenyi István Egyetemen kialakítandó egészségtechnológiai centrumban
- A legújabb kutatási eredményeket mutatták be a Széchenyi István Egyetemen rendezett országos sporttudományi kongresszuson
professzor, az intézmény rektora, tudományos elnökhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportban elért
- Fóbián túl – legyőzhető-e a tűfóbia?
szintetikus úton nem lehet előállítani Az albumin és az immunglobulinok mellett számos olyan fontos elemet
- Díszdiploma-átadással és teremavatással kezdődött a tanév a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán
elismeréssel az intézmény munkásságuk előtt tisztelgett, életútjukat példaként állítva a fiatalabb nemzedék elé
- A Williams Forma–1-es csapat mérnöke, dr. Kling Sándor is oktatja a Széchenyi István Egyetem motorsportmérnök-hallgatóit
Ezek nagyon izgalmas projektek, hiszen a 2026-ban érvénybe lépő szabályváltoztatások mindkét elemet jelentősen
- A jogi karhoz kötődő huszonöt kötetet mutattak be a Széchenyi István Egyetemen
Hazatérését követően közreműködésével közös workshopot szerveztünk a National CyberWatch Center kiberbiztonsági
- Mérföldkő az orvostudományban: dr. Peták István, a Széchenyi István Egyetem kutatóprofesszora mesterséges intelligenciával forradalmasítja a rákkutatást
Peták István, a Széchenyi István Egyetem kutatóprofesszora a rákkutatásban elért eredményeiről tartott
- A Széchenyi István Egyetem fejlődésével ismerkedett Belgium magyarországi nagykövete
Jeroen Vergeylen nagykövet lenyűgözőnek nevezte a Széchenyi István Egyetem viszonylag rövid idő alatt elért
















