Keresési találatok erre: „WA 0821 1305 0400 Harga Sewa Thermo Fisher Scientific EdXRF Near Me Teluk Bintuni Papua Barat”
848 találat
- QS-világranglista: a nagy magyar egyetemek közé zárkózott fel a Széchenyi István Egyetem
A mostani eredmény ugyanakkor előrelépést jelent abból a szempontból, hogy a tavalyi listán 1300, a mostanin pedig már több mint 1400 intézményt rangsoroltak, azaz a korábbinál nagyobb versenyben sikerült megőrizni
- Az évfolyamok legjobbjait is díjazták a Széchenyi István Egyetem építészhallgatóinak munkáiból nyílt kiállításon
Az eseményen alkotótábort hirdettek, amelyet 2025 nyarán Erdélyben rendeznek meg a tehetséges fiataloknak Barátságukat egy közös tervpályázat alapozta meg.
- Chicagói sikertörténet: rangos nemzetközi versenyen remekelt a Széchenyi István Egyetem szimulátorcsapata
Az egyesült államokbeli Challenge Series döntőiben Oláh Dániel, Tóth Dávid és Varga Máté is megmutatták Széchenyi István Egyetem csapatának három versenyzője – Oláh Dániel, Tóth Dávid és a győri születésű Varga Ebben a versenyszámban Varga Máté a negyedik helyet szerezte meg. Varga Máté, Oláh Dániel és Tóth Dávid kiváló eredménnyel képviselték az Egyesült Államokban a Széchenyi Time Attack kihívások is magyar sikereket hoztak: az ötszáznál is több indulóból Tóth Dávid az első, Varga
- A Széchenyi István Egyetem hallgatóit is várják a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjába
megvalósuló külföldi részképzések és szakmai gyakorlatok – évről évre számos fiatal számára nyitnak kaput Társadalomtudományi, Karának tudományos és nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, valamint Orosz-Barczi
- Társadalmi felelősségvállalás: a Széchenyi István Egyetem támogatásával indult el hazánkban a „Biciklivel kortalanul” program
kerékpárra, riksára ülhetnek fel, amelyet önkéntesek hajtanak, hogy együtt induljanak egy élményekkel teli
- Német kitekintés 2021
A Deutsche Telekom (a Magyar Telekom résztulajdonosa) 45 ezer antennát üzemeltet már, és a lakosság kétharmadát
- Sikeres a táncos és próbavezető képzés a Széchenyi István Egyetemen
a fiatalok, akik a Széchenyi István Egyetemen a Magyar Táncművészeti Egyetem által, a Győri Balett-tel
- Jogtudatosan: újabb sikeres tanévet zárt a Széchenyi István Egyetem felvételi előkészítő programja
Varga Péter dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntőjében Varga Péter dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője (Fotó: Rákos Wellmann Barna Bencének, a Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék adjunktusának, valamint dr.
- Sikerrel indult el a Magyar Táncművészeti Egyetem kihelyezett képzése a Széchenyi István Egyetemen
A két intézmény a komplex ismereteket nyújtó szak kapcsán szorosan együttműködik a Győri Balett-tel. Széchenyi István Egyetemen indult el első alkalommal ebben a tanévben a nemzetközi hírű Győri Balett-tel
- Állásajánlattal távoztak a Széchenyi István Egyetemről az Audi Development Camp fiatal tehetségei
autóipar élvonalába tartozó Audi Hungaria és partnerei révén, valamint olyan szakmai kapcsolatok és barátságok a tábor az oktatásnak az az új, innovatív formája, amiben magunk is hiszünk: élménydús, izgalommal teli
- A Széchenyi István Egyetem büszke fenntartója a 150 éves zsinagógának
református, a római katolikus, a görögkatolikus és a zsidó – temploma található Győr-Újvárosban egy 400 „Mindez azt mutatja, hogy évszázadok óta békében és barátságban élnek itt ezen egyházak képviselői” – Csukjuk be egy pillanatra a szemünk, és halljuk meg az egykor itt imádkozók hangját, a kántorok fohászát József, Győr Megyei Jogú Város Levéltára igazgatója a zsinagóga építéséről és történetéről, míg Tóthné Papp Baranyi Péter rektornak, dr. Kovács Zsolt kancellárnak, dr. Szekeres Tamás korábbi rektornak, dr.
- Forma–1-es szakemberek is oktatnak a Széchenyi István Egyetem egyedülálló motorsportmérnök-képzésén
„Magyarország tele van meglepetésekkel, és a legtöbben nem is tudják, hogy mennyi ehhez hasonló különleges
- Télen sem lassít a Bridge: minden hétvégére jut koncert a Széchenyi István Egyetem klubjában
Májustól októberig idén is tele volt a naptár koncertekkel, a közönség jelentős érdeklődése mellett.
- Filmezz és találkozz olimpiai bajnokokkal – közönségtalálkozóval folytatódik az NFI FilmKlub a Széchenyi István Egyetemen
Steinmetz Barna és Gergely István lesznek a meghívott vendégek a Menedzsment Campus MC-001-es termében Steinmetz Barna és Gergely István személyében.
- QS Europe Summit: a Széchenyi István Egyetem lesz Európa egyik legjelentősebb felsőoktatási fórumának házigazdája
amelynek az elmúlt években olyan meghatározó európai városok adtak otthont, mint Brüsszel, London, Dublin, Barcelona városból: Európa egyik legjobban összekapcsolt és kulturálisan leggazdagabb fővárosát, mint a régió kapuját
















