top of page

1703 találat

  • Újabb 1000 végzős, kimagasló elégedettség

    Átütő sikert arat a XVI. Velencei Biennálén a Széchenyi István Egyetem építészképzésének installációja. Már az első órákban több ezren nézték meg a FACES (Arcok) nevet kapó különleges kompozíciót. A napokban nyitotta meg kapuit a világ legnagyobb építészeti kiállítása, és ez a legelső alkalom, hogy a hivatalos partnerek által szervezett kiállításon magyar építészképzés is bemutatkozhat. A győri egyetem kapta a megtisztelő felkérést. „A kétévente megrendezett építészeti világtalálkozón több ezer építészközösség állít ki, minden négyzetméter telis-tele van tervekkel, makettekkel. A fő kérdés az volt, hogyan lehet megalkotni úgy egy installációt, ami ebben a hatalmas információáradatban egyediségével megszólítja, megállítja a látogatót, kíváncsiságot kelt benne” – mondja Cseh András DLA, tudományos dékánhelyettes, az Épülettervezési Tanszék oktatója. A győri egyetem építészképzésén mindennapos gyakorlattá vált, hogy hallgatók-oktatók együtt dolgoznak különböző projekteken. (Itt írtunk már erről.) Azután sem történt ez másként, hogy a velencei Európai Kulturális Központtól megérkezett a felkérés az általuk megrendezett Time, Space, Existence című válogatáson való részvételre. A Velencei Biennálé külsős helyszínére, a Palazzo Mora győri kiállítóterének megtervezésére pályázatot írtak ki, és a nyertes diákok, Bacsa László, Berbik Ferenc és Horváth Márton eredeti ötletre épülő munkáját meg is valósították. Az installáció a FACES (Arcok) nevet kapta. A címmel is a győri építészképzés személyes jellegéből adódó előnyökre utalnak. A képzőművészet és építészet határmezsgyéjén egyensúlyozó térben hallgatók arcainak lenyomatai várják a kiállítás nézőit, akik az arcokba belebújva a többi pályázó csapat gondolataival találkozhatnak a térben megjelenő skicceken. A hallgatók arcairól készült maszkokon keresztül pillanthatnak be a kiállítótérbe a látogatók. „Minden reményünket, előzetes várakozásunkat felülmúlta a fogadtatás. Nagyon jól működik, hogy a kiállítóterünk egyszerre lett erős építészeti térbeli installáció, ugyanakkor a bemélyedő arclenyomatokkal pedig valóban nagyon-nagyon személyessé vált. Mindegyik pályaművet beadó csapatból egy-egy hallgató arclenyomata bekerült az installációba a karakterek, arcvonások finom részleteinek megjelenítésével. Ha valaki az egyik maszkon keresztül belenéz a térbe, megismerheti az arclenyomat gazdájának gondolatvilágát. Minden egyes archoz más-más gondolatburok, építészeti skicc tartozik, de nem ad választ minden kérdésre, a továbbgondoláshoz szabadságot ad a szemlélődőnek” – mondja Cseh András. Az Európai Kulturális Központ katalógusában a Biennálé kiállítói között a Széchenyi István Egyetem építészképzése is bemutatkozik, mutatja Cseh András. Oktatókból és hallgatókból álló csapat utazott ki Velencébe, és a Palazzo Mora padlásterében Élő József, Katona István, Nagy András és Gábor Erika szakmai vezetésével felépítették az installációt. Cseh András a nyitás előtti héten utazott ki egy másik konferenciára, az ő feladata volt, hogy a végső simításokat elvégezze, leszedje a védőfóliát, majd pedig fogadja a látogatókat. „A kiállítás kurátorai is akkor látták először teljes valójában a végleges installációt, ami náluk is átütő sikert aratott. Olyannyira, hogy a nyitás előtti preview-k alkalmával felhívták a sajtósok, VIP-vendégek figyelmét arra, hogy a Széchenyis kiállítóteret nem szabad kihagyniuk. Így a nulladik napokon is több ezren nézték meg az Arcokat” – újságolta nagy örömmel Cseh András. A kezdeti félelmek már ekkor, a hivatalos nyitás előtt szertefoszlottak. Némi bizonytalanságot keltett ugyanis, hogy a látogatók fel fognak-e lépcsőzni a padlástérbe, és belenéznek-e maszkokba. A kétségekre gyors választ adott a folyamatosan kígyózó sor az installáció előtt. „Rengetegen játszanak velünk. Bátran bedugják a fejüket és végignézik a rajzokat. A Biennálé olyan nagymértékű ismertséget ad nekünk, amit korábban el sem tudtam volna képzelni. A nyitás napján, délelőtt tíztől este hatig folyamatosan özönlöttek a látogatók. Bach Péter vezetésével az utolsó pillanatban érkezett a felmentősereg. Péterék több ezer utánpótlás maszkot hoztak magukkal Győrből, ugyanis az első körben kivitt több száz, szóróanyagnak szánt papírmaszkot az első órákban elkapkodták. Szakmailag is fontos kapcsolatokat sikerült építenünk, és a kiállítói körökből is nagyon szép visszajelzéseket kaptunk. Elképzelhetetlennek tartottam, de névjegykártyából is több ezret kellett volna vinni az első napokra. Olyan hatalmas impulzushalmazt kaptunk Velencében, amit amennyire csak tudtunk, próbáltunk beszívni, és ebből is táplálkozni jó ideig szakmailag ” – sorolja élményeit már újra itthon Cseh András, és hozzáteszi, hogy a jövőre nyíló angol nyelvű mesterképzésük szempontjából is óriási értékkel bír a győri jelenlét az építészeti világkiállításon. A Széchenyis installáció november végéig lesz látogatható a Palazzo Morában. A város közepén két palotában működő Európai Kulturális Központ célja a Biennálé hivatalos partnereként a világ kiemelkedő építészirodáinak, építészeti alkotásainak és építészképző intézményeinek széles spektrumú bemutatása. A Széchenyi István Egyetem mellett például a Stanford University és a Chinese University of Hong Kong mutatkozhat be a Palazzo Morában, az építészvilág százötven elismert, nívós kiállítójával együtt.

  • MINDENKIT LENYŰGÖZTEK AZ ART ÚJ AUTÓJÁNAK TERVEI

    Alapjaiban újratervezett konstrukcióval és minden eddiginél több teszteléssel készül az idei versenyszezonra az Arrabona Racing Team – derült ki a csapat Design Freeze rendezvényén. Az ART_07 névre keresztelt új autó elődjéhez képest másfél másodpercet gyorsult a szimulált köridők szerint, amely a szűk elit közelébe, azaz a világ legjobb ötven csapata közé repítheti a gárdát a nyár folyamán. Dr. Hanula Barna is elismerését fejezte ki az új autó terveit látván. (Fotó: Májer Csaba József) De minek is szól ez az elismerés? Vegyük sorra azokat a komponenseket, amelyek ennyire magával ragadták a megjelenteket! Kezdjük rögtön a leglátványosabbal, magával a Design Freeze rendezvénnyel. Az ugyanis egyből szemet szúrhatott mindenkinek, hogy milyen színvonalas külsőségek között zajlik az esemény. Minden olyan volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva: angol nyelvű prezentáció, élő videós közvetítés, a csapat logóját viselő ajándéktárgyak és bőséges catering, mintha csak egy konferencián lennénk. Professzionális hatást keltett, és az is volt. „Tudatosan fektettünk ennyi energiát ebbe a rendezvénybe, szerettük volna, ha ezen a téren is felzárkózunk a top színvonalhoz” – felelte portálunknak Gudra Gábriel csapatvezető, akit arról kérdeztünk, mekkora kihívás volt számukra angolul tartani az előadást. „Sok magyarul nem beszélő vendégünk volt a rendezvényen, így nem is nagyon volt más lehetőségünk, mint angolul beszélni. Emellett jó gyakorlás volt számunkra, kicsit kilökött a komfortzónából minket, hiszen a versenyeken is angolul kell prezentálnunk a bíráknak. Harmadrészt nyitottunk a világ felé, így most már bárki megtekintheti, mire készülünk” – mondta a menedzser. A rendezvényt nemcsak a helyi közönség, hanem a YouTube-on keresztül az egész világ figyelemmel kísérhette. (Fotó: Májer Csaba József) Természetesen a formaságok sokat hozzátettek a pozitív összképhez, de pusztán egy igényes rendezvény még nem ejtené ámulatba a közönséget. Ehhez kellett az is, hogy a közönség lássa, a csapatnál uralkodó menedzsment szemlélet is a profikat idézi. „Nemcsak az autó változik a 2020-as évben, hanem az is, ahogy működünk” – mutatott rá Gábriel. „Szerettünk volna egy olyan fő célt megalkotni, amit mindenki a magáénak érezhet, ami keretet ad a munkának. Azt szerettük volna elérni, hogy ha valaki megkérdezi a csapattagokat, miért csinálod, akkor ez ugorjon be neki. Ugyanis ha egy csapattag nem tudja, miért dolgozik, akkor nem lesz kellő motivációja sem a célok eléréséhez” – szögezte le a csapatvezető. Ez a fő cél pedig nem más, mint hogy az Arrabona Racing Team szeretne bekerülni a világ legjobb ötven csapata közé. Korábban nem volt egy ilyen egyértelmű hosszú távú cél, amiért mindenki dolgozik. Azelőtt a részlegek minden szezon előtt előálltak a saját fejlesztési terveikkel, ezeket a menedzsment összefésülte és elkészült az autó. Tavaly óta azonban más szemlélet uralkodik a csapaton belül. Meghatároznak egy elérni kívánt produktumot és mindent ennek rendelnek alá. Ez az eredményorientált megközelítés az utóbbi másfél évben nagy sikerekhez vezetett, de a nyilvánosság most hallhatott róla ilyen kristálytiszta formában először. Az Arrabona Racing Team műhelyében minden a közös, nagy célra emlékezteti a tagokat. (Fotó: Horváth Márton) A rendezvényen bemutatkozott a SZEngine új motorja, az EVO7-es is, amely erősebb a tavalyi EVO6+-nál, azaz nagyobb teljesítményre képes. A csapat képviseletében Végh Patrik arról is beszélt, hogy olyan elektronikus rendszert fejlesztenek, amely automatikusan, a pilóta beavatkozása nélkül képes lesz gázt adni. A fiatal mérnök azt is kiemelte, hogy az idei szezonban különleges borítással fedik le majd a motort, így hozzásegítve némi aerodinamikai előnyhöz az autót. (A tavalyi adatok azt mutatják, hogy nem kell aggódni, nem fog emiatt túlmelegedni az eszköz.) Végezetül – keretbe foglalván az elhangzottakat – ismét a csapatvezetőt, Gudra Gábrielt kértük meg, hogy röviden összegezze az idei változások jelentőségét. „Sokkal nagyobb a különbség az ART_06 és az ART_07 között, mint az ART_05 és ART_06 között. Tavaly, ahogy a rollout rendezvényen is elmondtam, nem akartunk sok változást, inkább a lehető legtöbbet szerettük volna kihozni az autóból. Optimalizáltunk elsősorban. Idén is dönthettünk volna így, hiszen mindig lehet fejleszteni egy autón. Most viszont eljött az ideje annak, hogy egy nagyobb ugrást véghezvigyünk. Minden ideális volt: jó korban van a csapat, hétévesek vagyunk, most értünk el arra a szintre, amikor már van annyi tudásunk és tapasztalatunk, hogy merünk kockáztatni. Ez a tény és az eredményorientált menedzsment szerintem képessé tesz bennünket arra, hogy elérjük a célunkat, és történetünk legjobb helyezéseit érjük el ebben a szezonban” – bizakodott a csapatvezető. Természetesen a formaságok sokat hozzátettek a pozitív összképhez, de pusztán egy igényes rendezvény még nem ejtené ámulatba a közönséget. Ehhez kellett az is, hogy a közönség lássa, a csapatnál uralkodó menedzsment szemlélet is a profikat idézi. „Nemcsak az autó változik a 2020-as évben, hanem az is, ahogy működünk” – mutatott rá Gábriel. „Szerettünk volna egy olyan fő célt megalkotni, amit mindenki a magáénak érezhet, ami keretet ad a munkának. Azt szerettük volna elérni, hogy ha valaki megkérdezi a csapattagokat, miért csinálod, akkor ez ugorjon be neki. Ugyanis ha egy csapattag nem tudja, miért dolgozik, akkor nem lesz kellő motivációja sem a célok eléréséhez” – szögezte le a csapatvezető. Ez a fő cél pedig nem más, mint hogy az Arrabona Racing Team szeretne bekerülni a világ legjobb ötven csapata közé. Korábban nem volt egy ilyen egyértelmű hosszú távú cél, amiért mindenki dolgozik. Azelőtt a részlegek minden szezon előtt előálltak a saját fejlesztési terveikkel, ezeket a menedzsment összefésülte és elkészült az autó. Tavaly óta azonban más szemlélet uralkodik a csapaton belül. Meghatároznak egy elérni kívánt produktumot és mindent ennek rendelnek alá. Ez az eredményorientált megközelítés az utóbbi másfél évben nagy sikerekhez vezetett, de a nyilvánosság most hallhatott róla ilyen kristálytiszta formában először. Az Arrabona Racing Team műhelyében minden a közös, nagy célra emlékezteti a tagokat. (Fotó: Horváth Márton) Szintén a belső változásokhoz tartozik az a munkaszervezés is, amely a csapatban az utóbbi időszakban kialakult. Igyekeznek mindenhol időt spórolni, hogy a lehető leghamarabb elkészüljenek a járművel. Idén már április közepére „lábra áll” majd az új autó, ami a legkorábbi ilyen időpont lehet a csapat eddigi történetében. „Ha az alkatrészek gyártása nem csúszik meg, akkor tudjuk tartani ezt a magunknak kiszabott, rendkívül szűk határidőt. Ez persze a csapatra nézve nagy többletterhelést jelent, hiszen mindenkinek vannak órái, van magánélete, de ügyes időmenedzsmenttel ezt már tavaly is meg tudtuk oldani” – jegyezte meg Gábriel. Annak, hogy az autó június helyett már április közepén üzemkész lesz, felmérhetetlen jelentősége van, ugyanis ennek következtében jelentősen megnő a tesztelésre fordítható idő. A csapatvezető portálunknak azt mondta, már az előző szezon előtt is minden addiginál többet mentek a pilóták, de a mostanra kitűzött 500 levezetett kilométer abszolút rekord lehet a csapat hétéves fennállása során. „Nagyobb hangsúlyt fektetünk idén a tesztelésre, hogy ne visszafele süljön el versenyen a sok energiabefektetés” – hangsúlyozta Gábriel, aki szerint a tavalyi németországi kiesésük az Endurance versenyszámban arra is visszavezethető, hogy korábban nem ment annyit az autójuk verseny előtt. Emiatt nem sejtették, hogy a sok kormánymozdulat következtében el tud törni egy kábel a kormányoszlopban - ez csak versenykörülmények között derült ki. Ha viszont most többet tesztelnek, ilyen és ehhez hasonló fáradásos, kopásos, azaz használatból eredő hibák még a tesztelés során előkerülhetnek. Kicsit térjünk vissza ahhoz a bizonyos nagy, mindenkit megmozgató célhoz, amely ennyire feltüzelte a csapatot. Mi is volt ez? „Az Arrabona Racing team víziója, hogy bekerüljünk a világranglista első ötven helyezettje közé. Ez a mutató a legjobb indikátora a csapat egész éves teljesítményének, ezért idén mindent ennek rendeltünk alá” – deklarálta az ambíciózus célt Tari Csaba, a csapat konstrukciós vezetője. „Ahhoz, hogy elérjük az álmunkat, jól kell szerepelnünk a német versenyen, amely a legnagyobb presztízsű futam Európában. Ennek érdekében szimuláltunk egy kört a hockenheimi pályán és addig-addig változtattuk az autó paramétereit, míg a tavalyi körünknél másfél másodperccel gyorsabb köridőt nem produkáltunk” – fejtette ki, majd egy ábrán be is mutatta, hogy számításaik szerint ez a javulás minek köszönhető. „Világosan látható, hogy az aerodinamika nagyon sokat számít a Formula Studentben. Ez adja a köridő javulásának felét. Meglepő módon az, hogy az autó össztömege öt kilogrammal kevesebb a tavalyihoz képest, kevésbé számít, mint a tízszázalékos teljesítménynövekedés a motortól. A kevesebb rugózatlan tömeg is fontos, mivel hat a kocsi vezethetőségére, menetdinamikájára” – részletezte a konstrukciós vezető. A diagram szerint a másfél másodperces gyorsulásban a legfontosabb tényező a +30%-os leszorítóerő volt. (Forrás: ART) Eddig az Arrabona Racing Team sikerének összetevői közül csupán az igényes Design Freeze rendezvényt és a csapat belső menedzsmentjének fejlődését emeltük ki, az autóról még egy szót sem ejtettünk, holott nyilván ez váltotta ki a legnagyobb hatást a közönségből. A járművet ugyanis tavalyhoz képest jelentősen újratervezték. Hosszasan sorolhatnánk cikkünkben a különböző részegységeket, de csupán a két legfontosabb, legnagyobb horderejű újdonságot emelnénk ki: a felfüggesztést és az aerodinamikai elemeket, vagy egyszerűbben fogalmazva: a gumikat és a szárnyakat. A csapattagokkal beszélgetve egyértelműen kiderült, ezek a legjelentősebb és egyben leglátványosabb fejlesztések, amiken hamar megakad a laikusok szeme is. „Ha a gumit megváltoztatod, mindent megváltoztatsz. Ha más a gumi, más futómű kell. Ha más a futómű, az megváltoztatja a vázat, ekkor módosulnak a szárnyak is… Tehát a gumi mindent befolyásol, ezért sem vágtunk bele sokáig ebbe a projektbe. Most viszont úgy éreztük, muszáj” – árulta el portálunknak Csaba. „Már a nyáron éreztük azt, hogy a korábbi Continental gumikat le kell váltani Hoosierre. Beszélgettünk más csapatokkal, ők is csak megerősítettek bennünket ebben az elhatározásunkban. De semmiről sem döntünk anélkül, hogy ne lennénk biztosak benne, hogy az számunkra kedvező lesz. Ezért szimulációkat futtattunk és megvizsgáltuk, hogy az új gumival tényleg jobban járunk-e? A válasz pozitív volt, így szeptemberben már láttuk, hogy mindent az új gumikra kell tervezni” – hangzott az indoklás a konstrukciós vezetőtől. „Az általunk választott Hoosier gumi sokkal jobban melegedik, mint a Continental. Korábban sokszor volt probléma, hogy nem értük el az üzemi hőfokot, tehát nem volt ideális a tapadás. Most a melegedési karakterisztikákat vizsgálva úgy tűnik, hogy ez megoldódik. Ráadásul nem csak a gumi külső felülete ért el nagyobb hőmérsékletet, hanem az egész abroncs, köszönhetően a kisebb átmérőnek” – ecsetelte a fiatal mérnökhallgató. Az ART_07 modellje. (Forrás: ART) Az aerodinamikai elemek a leszorítóerő növelését célozzák. A motorsportban minden fejlesztés közvetve vagy közvetlenül erre irányul Csaba szerint. „Létezik mechanikus tapadás és aerodinamikai tapadás. A mechanikus tapadást a gumi befolyásolja, az aerodinamikai tapadást pedig a szárnyak és az autó formája. Csakhogy míg két hónap munkával a mechanikus tapadást minimálisan lehet csak növelni, ugyanennyi idő alatt a szárnyakkal látványos eredményeket produkálhat a csapat. Ahogy korábban is mutattam, a másfél másodperces gyorsulásunkban az új aerodinamikai csomag ötven százalékban játszott szerepet. Ezért is fordítottunk idén erre a szokásosnál is nagyobb figyelmet, hiszen hatalmas jelentősége van az autó köridejének csökkentése szempontjából” – fogalmazott. „Az aerodinamikai elemeken látszik legjobban az, hogy mennyivel magabiztosabb a csapat. Korábban mindig egy kitaposott ösvényen haladtunk, megszokott megoldásokat választottunk. Idén itt is mertünk újítani. Elértük az úgynevezett aero egyensúlyi célunkat, azaz azt, hogy az összes aerodinamikai elemet tekintve a balansz körülbelül azonos az első és hátsó tengelyen. Erre szolgál például az úgynevezett bullhorn, amelyet arra találtak ki, hogy védje a hátsó szárnyat az első szárny által keltett káros áramlatoktól. Ez az eszköz ugyanis felhajtóerőt termel, aminek persze első hallásra nincs sok értelme, hiszen nem repülőt tervezünk, hanem versenyautót. Ugyanakkor mégis kell ez a szükséges rossz a rendszerbe, hiszen hátul ezzel sokkal nagyobb leszorítóerőt tudunk elérni. Ez volt a legnagyobb kihívás az aerodinamikai elemeknél, az egymásra vetített hatásuk” – részletezte Csaba. Mivel a rendezvényen is elhangzott, foglalkozzunk kicsit az új autó önvezető képességeivel. Az Arrabona Racing Team ugyanis követi a trendeket, és évről évre több autonóm funkcióval vértezi fel járművét. Ez egyre inkább elvárás is lesz, hiszen 2021-től Németországban már nem lehet maximális pontszámot elérni enélkül. Jövőre ugyanis extra pontokat zsebelhet be az a csapat, aki pilóta nélkül teljesíti a gyorsulást, 2022-től pedig a Skidpadet is lehet majd önvezető módon abszolválni, szintén pluszpontokért. „Jelenleg arra képes a szoftverünk, hogy az autó körül lévő bójákat detektálja, és azokból egy nyomvonalat rajzol ki. Tavaszra működni fog az autonóm kormányművünk is, tehát emberi beavatkozás nélkül tudjuk majd forgatni a kormányt egy szervómotor segítségével. Ősszel már sokkal több erőforrást fogunk elkülöníteni erre a projektre is” – adott tájékoztatást a konstrukciós vezető. A rendezvényen bemutatkozott a SZEngine új motorja, az EVO7-es is, amely erősebb a tavalyi EVO6+-nál, azaz nagyobb teljesítményre képes. A csapat képviseletében Végh Patrik arról is beszélt, hogy olyan elektronikus rendszert fejlesztenek, amely automatikusan, a pilóta beavatkozása nélkül képes lesz gázt adni. A fiatal mérnök azt is kiemelte, hogy az idei szezonban különleges borítással fedik le majd a motort, így hozzásegítve némi aerodinamikai előnyhöz az autót. (A tavalyi adatok azt mutatják, hogy nem kell aggódni, nem fog emiatt túlmelegedni az eszköz.) Végezetül – keretbe foglalván az elhangzottakat – ismét a csapatvezetőt, Gudra Gábrielt kértük meg, hogy röviden összegezze az idei változások jelentőségét. „Sokkal nagyobb a különbség az ART_06 és az ART_07 között, mint az ART_05 és ART_06 között. Tavaly, ahogy a rollout rendezvényen is elmondtam, nem akartunk sok változást, inkább a lehető legtöbbet szerettük volna kihozni az autóból. Optimalizáltunk elsősorban. Idén is dönthettünk volna így, hiszen mindig lehet fejleszteni egy autón. Most viszont eljött az ideje annak, hogy egy nagyobb ugrást véghezvigyünk. Minden ideális volt: jó korban van a csapat, hétévesek vagyunk, most értünk el arra a szintre, amikor már van annyi tudásunk és tapasztalatunk, hogy merünk kockáztatni. Ez a tény és az eredményorientált menedzsment szerintem képessé tesz bennünket arra, hogy elérjük a célunkat, és történetünk legjobb helyezéseit érjük el ebben a szezonban” – bizakodott a csapatvezető. Az Eseményről készült videó megtekinthető:

  • Aranyérmet hoztak a fiúk az Egyetemi Evezős Világbajnokságról

    Világbajnok lett a magyar hajó az Egyetemi Evezős Világbajnokságon. A könnyűsúlyú négyesben három győri egyetemista is ült, akik a világraszóló eredménnyel öregbítik a Széchenyi István Egyetem hírnevét. Jegyezzük meg jól a nevüket, hiszen már eddig is szállították a csillogó érmeket, és ezután is sokszor hallunk még róluk: Szabó Bence, Szigeti Roland, Szlovák Rajmund. A négyes negyedik tagja, Furkó Kálmán a Testnevelési Egyetem hallgatója. Szabó Bence most szeptemberben kezdi a rekreáció szakot a Széchenyi István Egyetemen. Győri, pár percnyire lakik a GYAC csónakházától, az evezős klubtól, ahol versenyez. Szeret itt élni, nem vonzza a nagyvárosi tömeg. Győriként egyértelmű volt számára, hogy a Széchenyi Egyetemet választja. „Az első pár nap még szokatlan volt Sanghajban, nehezen tudtunk átállni az időeltolódás miatt, magas volt a páratartalom és nagy a hőség. Viszont már jópár nappal a verseny előtt kiutazhattunk, így sikerült akklimatizálódni, és ennek is nagy szerepe volt abban, hogy jó pályát tudtunk menni” - mondja Bence. Szlovák Rajmund ugyancsak az első évfolyamot kezdi most a Széchenyi Egyetemen, kereskedelem-marketing szakon. Eddig a fővárosban evezett, de már februárban a GYAC-hoz igazolt, mert Győrben látja a legnagyobb fejlődési lehetőséget. „Az egyetem markánsan, hatékonyan támogatja a sportot, a hallgatók részt vehetnek komoly versenyeken széchenyis színekben is." Közel van az evezős klub, két perc alatt leérek edzeni a GYAC-hoz. Ideálisak a körülmények a tanuláshoz és a sporthoz egyaránt. Magyarországon a legjobb feltételek mellett itt Győrben építhetem a pályafutásomat” – vallja Rajmund. A sanghaji páratlan sikerhez szerinte hozzájárult az is, hogy nagyon jó minőségű eszközökkel versenyezhettek. Gyakorlatilag ugyanolyan hajóval, amiben itthon is ülnek, és új, jó minőségű lapátokkal. Nem kellett hosszú időt elvesztegetni a beállításokkal, mint például Coimbrában, az Európai Egyetemi Játékokon, ahol nem volt ilyen szerencséjük a korosabb hajóval. Szigeti Roland műszaki menedzsernek készül, most másodéves a győri egyetemen. Nagyon tetszik neki a szak, amit választott. A tanulást és a sportot teljes mértékben össze tudja hangolni. Ebben segít, hogy nagyon közel van az evezős klub a campushoz. Ez páratlan lehetőség az egyetemi világban. Győriként ő is maradni szeretett volna a városban, ez is a Széchenyi melletti döntést segítette. „Sanghajban szerencsére volt időnk összehangolni a technikát és az evezést. Ezen sok múlt, hiszen a felkészülés, a sok munka bennünk volt, azt vittük magunkkal” – mondja Roland. A felkészülést a GYAC evezés szakosztályának vezetőedzője, Alföldi Zoltán is sikeresnek tartja. A legjobb formát éppen Sanghajra sikerült időzíteni. „Nagyon jó volt együtt dolgozni a fiúkkal, mindannyian maximalisták, inkább vissza kellett fogni őket, mint feltüzelni” – erősíti meg az edzőjük, akivel tavaly szeptemberben kezdték a felkészülést az Egyetemi Európai Játékokból, U23-as világbajnokságból, világkupákból, egyetemi világbajnokságból álló versenysorozatra. „Jövőre a nagyon szép eredményeket elérő ifi versenyzőink is itt szeretnék folytatni a tanulmányaikat a győri egyetemen, úgyhogy reméljük, az egyetemi evezős sport utánpótlása is biztosítva lesz” – mondja Alföldi Zoltán. A páratlanul szép eredményeket elérő győri egyetemi evezős sport motorja már hosszú évek óta Papp Oszkár, a GYAC evezés szakosztályának vezetője. Kiváló együttműködést épített fel, valósított meg az egyetem és az evezős klub között. Edzi is a fiúkat, és elkísérte őket a sanghaji világbajnokságra. „Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy ilyen fiatalokat akarok nevelni, mint az evezős négyes tagjai, akik a sportban is és a tanulásban is klasszis teljesítményt nyújtanak. Beérett a munkánk gyümölcse” – mondja Papp Oszkár, megköszönve a segítő hozzájárulást a támogatóknak, a Vill-Korr Hungária Kft-nek és személyesen Gasztonyi Lászlónak, az Unicentrál Kft-nek és Kovács Gyulának, a Széchenyi Egyetemnek és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségnek. A Széchenyi István Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának vezetője, Dr. Gyömörei Tamás is ott volt a magyar egyetemi evezős csapat mellett Sanghajban. „Kifejezetten kíváncsi voltam arra, hogy milyen népszerű ez a sportág az egyetemi világban. A vb-n tapasztaltak is megerősítettek abban, hogy nagyon is az. Minden földrészről jöttek Sanghajba, az egész világ egyetemistái űzik, szeretik ezt a sportágat. Őröm számomra, hogy ebben a fontos közegben a Széchenyi István Egyetem versenyről versenyre ott van a legjobbak között, vagy éppen több hajóhosszal előzi meg a teljes mezőnyt.”

  • A nemzetközi hallgatókat és a sportolókat is köszöntötték az tanévnyitón

    4114 elsőéves az egyetemen A zene nyelvén mi más fejezhetné ki jobban a Széchenyi István Egyetem szellemiségét, mint Bach összetett harmóniát sugárzó muzsikája, a nemzetköziesítést pedig a mexikói dallamok a Művészeti Kar fúvószenekarának tolmácsolásában. 4114 elsőéves kezdi meg tanulmányait a napokban a győri egyetemen. Dr. Földesi Péter rektor és Dr. Lukács Eszter rektorhelyettes külön is köszöntötte a nemzetközi hallgatókat a tanévnyitó ünnepségen. "Mire elég ötven év, mit jelent egy ember és egy intézmény életében?” – tette fel a kérdést köszöntőjében Dr. Földesi Péter, rávilágítva, hogy a győri egyetem jogelődje, a KTMF ötven éve, 1968-ban kezdte meg működését, és az elmúlt évtizedekben nemzetközi térben is jegyzett, igazi universitassá fejlődött XXI. századi oktatási portfólióval, módszertannal. „Hallgatóink már nemcsak az ország minden tájáról keresik képzéseinket. Kijelenthetjük, hogy a nemzetközi megmérettetésben is igazán sikeressé váltunk” – mondta a rektor. Kiemelte, hogy az az együttműködési rendszer, amelyet Győr városa, a régió ipara, elsősorban az Audi Hungaria, a különféle szervezetek, kamarák, vállalkozói szövetségek, és általában a győri polgárok kialakítottak az egyetemmel, sikert hozott. Magyarország kormánya is elismeréssel figyeli és támogatja ezt az összefogást. „Kedves elsőéves hallgatók, legyenek Önök is aktív részesei ennek a lüktető, dinamikus, izgalmas közösségnek. Hiszen amikor a Széchenyi István Egyetemet választották, nemcsak egy oktatási intézményre szavaztak, hanem Győr városára, Mosonmagyaróvár városára, a kétszáz éves óvári gazdászképzésre, az ennél még hosszabb múltra visszatekintő győri tanítóképzésre, a városok, a régió üzenetére. Arra a sokszínű kulturális, szellemi és sportéletre, melyre személyesen is rácsodálkozhatnak, és aktív alakítóivá válhatnak” – fordult az egyetemhez most csatlakozó diákokhoz Dr. Földesi Péter, azt kívánva, hogy érezzék jól magukat, fejlődjenek szellemben, testben, lélekben, legyenek igazik kollégák, választott szakmájuk, hivatásuk elkötelezett művelői. Az új tanévre minden egyetemi polgárnak, valamennyi régi és új hallgatónak, munkatársnak szakmai sikereket, egészséget, jókedvet kívánt, majd angol nyelven is köszöntötte az egyetem nemzetközi hallgatóit. Dr. Lukács Eszter rektorhelyettes köszöntőjében az egyetem prioritásként kezelt, egyre dinamikusabbá váló nemzetköziesítési folyamatáról beszélt. Elmondta, hogy immáron a világ negyvenhárom országából érkeznek hallgatók Győrbe. Bemutatta a hallgatóknak a város előnyeit, szépségeit, az egyetem ipari kapcsolatait, és tartalmas, élvezetes győri tanulmányokat kívánt valamennyiüknek. Dr. Fekete Dávid, Győr alpolgármestere kifejtette, hogy a város büszke arra a tudásbázisra, kutatási-oktatói kiválóságra, amit a Széchenyi István Egyetem hosszú évtizedek óta képvisel Győrben. Hangsúlyozta, hogy a jövőépítés továbbra is csak összefogással lehet sikeres a városban. Ebben a vízióban a szilárd alapokon álló járműipari központ ugyanúgy szerepel, mint a fejlődő sportgazdaság, valamint a kulturális és kreatív gazdaság erősítése. Arra kérte az elsőéves hallgatókat, hogy választott szakterületükön találják meg a kapcsolódási pontokat, és csatlakozzanak a jövőépítéshez Győrben. A köszöntők elhangzása után következett az elsőéves hallgatók fogadalomtétele. Az esküt az egyetem rektora fogadta. Ezt követően Dr. Földesi Péter Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj adományázásáról szóló okleveleket adott át. Az emberi erőforrások minisztere kiváló tanulmányi eredményeik, kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenységük alapján 44 hallgatónak adományozott Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a 2018/2019-es tanévre a Széchenyi István Egyetemen. A tanévnyitón külön elismerésben részesítették azokat a hallgatókat, akik kiemelkedő tanulmányi eredményük mellett valamely sportágban is jelentős eredményeket értek el. A Jó tanuló – jó sportoló verseny első helyezettje Balla Virág rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapszakos hallgató, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes kenus lett. A második helyezést elért Devecseriné Takács Kincső turizmus-vendéglátás alapszakos hallgató Virág társa a kenu kettesben, és ő is feljutott sportágában a világ tetejére. A Jó tanuló – jó sportoló verseny harmadik helyezettje, Gagyi Barbara rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapszakos hallgató a coimbrai Európai Egyetemi Játékokon harmadik lett női egyes (szkiff) hajóban az evezésben. A tanévnyitón a világraszóló sportsikereket elért széchenyis hallgatók rektori elismerő oklevelet vehettek át. Így például a sanghaji egyetemi evezős világbajnokságon világbajnoki címet szerző könnyűsúlyú evezős négyes tagjai. Az egyetemi kajak-kenu világbajnokságon kiváló eredményeket elért hallgatók. Az Egyetemi Európai Játékokon emlékezetes teljesítményt nyújtó széchenyis evezősök és kosárlabdázók. Az egyetemi evezős sport összefogója, a GYAC ezevés szakosztályának vezetője, Papp Oszkár egyetemi evezős sportért tett áldozatos munkáját emlékplakettel ismerték el.

  • Angol nyelvű doktori iskola Győrben, hozzáadott értékekkel

    Nyári workshopot szervezett a Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának angol nyelvű programja, a SzEEDSM. Vastag Gyula professzor vezetésével hatvan hazai és külföldi doktorandusz a gazdálkodás és szervezéstudományok területén a termelésirányítás, a fenntartható fejlődés, a marketing, a fogyasztói magatartás kérdéskörét kutatja. A kétnapos workshopra meghívták a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának doktori iskoláját is, tizenöt hallgatót és öt oktatót, így a program kiváló lehetőséget teremtett a győri és a debreceni doktoranduszoknak, a két iskola oktatóinak, témavezetőinek, mentorainak a szakmai tapasztalatcserére, hálózatépítésre, együtt gondolkodásra. A rendezvénysorozat gyárlátogatással kezdődött az Audiban, majd a SzEEDSM programigazgatója, Vastag Gyula professzor egy vacsorával összekötött ismerkedésen köszöntötte a részvevőket, ahol beszélt az angol nyelvű doktori iskola küldetéséről. A 2016-ban indult program célja, hogy helyi szinten elérhető, ugyanakkor világszerte elismert, releváns tudást biztosítson. A doktori iskola értékei a gazdasági szereplőkkel kötött együttműködésekre, a nemzetközi kapcsolatok, új megoldások iránti nyitottságra, az oktatásban alkalmazott legújabb trendekre, technológiákra épülnek. Vastag professzor bemutatta a doktori iskola felépítését, képzési rendszerét, oktatóit, mentorait, témavezetőit. A SzEEDSM egyik nagy erőssége, hogy a hazai kiváló oktatókon túl nemzetközileg elismert külföldi egyetemi tanárok is részt vesznek az oktatói közösség munkájában, megosztják értékes tudásukat a doktoranduszokkal. A vendégek nevében felszólaló Prof. Dr. Popp József, a Debreceni Egyetem intézetigazgatója, az Ihrig Károly Gazdálkodás- és Szervezettudományok Doktori Iskola vezetője is ezt emelte ki köszöntőjében. Mint mondta, nem találkozott még hazánkban olyan doktori iskolával, ahol ilyen nagy számban vennének részt nemzetközi professzorok az oktatói munkában. A két doktori iskola közötti kapcsolatról felidézte, hogy Vastag professzor briliáns előadást tartott diákjaiknak a munkásságáról, és ezt a nagyon sok pozitív visszhangot keltő látogatást viszonozzák most. Popp professzor részt vett a győri doktoranduszok második évét lezáró komplex vizsgáján is a vizsgabizottság tagjaként, ott is méltatva a SzEEDSM nívóját. A doktoranduszok közül, akik eredményesen szerepeltek az átfogó vizsgán, néhány hallgatót kutatási területéről kérdeztünk. Szendrői László például az úgynevezett gamification területét kutatja, ami magyarra fordítva játékelemek alkalmazását jelenti az élet játékon kívüli területein, akár a vállalati szférában, akár az oktatásban. Célja, hogy a folyamatokat még érdekesebbé, lebilincselőbbé tegye, így segítve a motiváció, az elkötelezettség erősítését. A legújabb kutatási irány szerint a gamification-ben is többféle kategóriába sorolhatók az emberek, és ezek alapján lehet meghatározni, hogy melyek a játékszerűvé tétel legmegfelelőbb, személyre szabott módszerei. Buics László a közszolgáltatások ügyfélközpontúbbá tételének lehetőségeit kutatja. Részt vesz egy projektben, ami pont ezt célozza meg, és ennek keretében gyűjt olyan adatokat, amiket felhasználhat az elemzéshez, a hatékonyabbá tételhez. A kormányablakokkal foglalkozik, azt vizsgálja, hogyan lehetnének még inkább ügyfélcentrikusak. PhD munkájának célja, hogy az állampolgárok jobban érezzék magukat, amikor igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat. László logisztikai menedzsmentet tanult, ezzel a szemlélettel közelíti meg a témát. Szimulációkat fog készíteni, és azokkal elemezni, keresi a javítási lehetőséget. A doktori iskolát mindketten kiválónak tartják. Nagyon sok pluszt kaptak már az elmúlt két évben is, sokkal mélyebb tudást, mint egy alap vagy egy mesterképzésen. Ahogy mondják, itt összefüggésekben kell gondolkodni, és a tantárgyak is teljesen mások. Sok külföldi oktató osztotta meg velük tudását, ez is rengeteg hozzáadott értéket adott a doktori iskolához, még szélesebbé tette a látókörüket. A nemzetközileg is elismert külföldi vendégprofesszorok egyike, Dhir Krishna a legdinamikusabb fejlődést továbbra is itt, az észak-nyugati régióban várja Magyarországon. A Széchenyi István Egyetem, ahol évek óta visszatérően oktat, szerinte ugyanilyen dinamikus fejlődés elé néz, egyre több külföldi hallgatóval, így a campus még inkább a kultúrák találkozási pontjává válhat. A külföldi professzorok a workshop második napján is kiemelkedő szerepet kaptak. A doktori iskolában is kurzusokat tartó Fikret Causevic, a Szarajevói Egyetem professzora, valamint Nigel Caldwell, az edinburgh-i Heriot-Watt Egyetem docense a transzdiszciplinaritás és a menedzsment égető kérdéseit járták körbe. Az ezt követő főszerkesztői kerekasztal résztvevői (Dusek Tamás, Peter Kelle és Vastag Gyula) pedig a tudományos publikációk készítéséhez, megjelentetéséhez adtak hasznos tanácsokat a PhD-hallgatóknak. Azért is fontos ez, mert a képzés alatt két „B” kategóriás angol nyelvű folyóiratban kell publikálniuk. Dusek Tamás a Statisztikai Szemle főszerkesztője, Peter Kelle az „International Journal of Production Economics” észak-amerikai főszerkesztője, Vastag Gyula pedig a „Decision Sciences” tudományági szerkesztője és a „Pannon Management Review” alapító főszerkesztője. A kétnapos workshop a doktoranduszok prezentációival zárult. A három hallgató kutatási területe is mutatja, milyen széleskörű a SzEEDSM programja. Darabos Katalin kutatási témája például a családi vállalkozások köré épül, a vállalkozások generációváltása a szűkebb területe, a célja pedig egy stratégiai döntéstámogató modell építése. Mindezt egy káoszelméleten alapuló rendszerben végzi majd el. Az eddigi kutatások alapján szerinte az látható, hogy nincsen olyan egyensúlyi pont, ahová a vállalkozásoknak mindenképpen vissza kell térnie a stratégiaalkotás során. Előfordulhat a stabilitás és a káosz közötti mozgás a vállalkozások életében, és nem kell törekedniük arra, hogy egy egyensúlyi pontba mindig visszatérjenek, mert ez nem segíti az innovációt, a fejlődést, a változást. A modern elmélet szerint a káosz és a stabilitás határán mozogva is előre tud lépni egy vállalkozás. Katalin ehhez a szálhoz kapcsolja a kutatásait, és reméli, hogy a doktori iskola sikeres elvégzése után számítani fognak rá a felsőoktatásban. Jelenleg kutatási témájához hűen családi vállalkozásban dolgozik, ő az anyukájával, nővére az apukájával, a saját cégeikben. Hasonlóan izgalmas területet kutat Dobra Zoltán. Az ember-robot együttműködés emberi oldalát vizsgálja az ipar 4.0 világában. Arra kíváncsi, hogyan hat egy munkaközösségre, ha bekerül közéjük egy robot, ami már nincs körbekerítve. Eddigi felmérései szerint az emberek segítségnek veszik a robot munkáját, és pontosan ez is az egyik cél, hogy a fizikai terhelésüket csökkenteni lehessen. Nem látják negatívan saját jövőjüket, nem tartanak attól, hogy elveszítik a munkájukat, ha majd mindenfelé robotokba lehet botlani. Az eddigi tanulmányok szerint a robotok nem lesznek az emberek vezetői a munkahelyeken. Nehéz elképzelni, hogy egy robot mondja meg egy embernek, hogy mit csináljon. Varga Enikő a bio-, organikus farmok kihívásaival foglalkozik, a személyes tudás felfrissítésével a „csináld magad” korában. Önmaga is egy farmon él a családjával. A doktori iskolát intellektuális kalandtúrának tartja. A kezdetekkor új látásmódot várt a programtól és önmegvalósítást, hogy bebizonyítsa önmagának, ezen a területen is megállja a helyét. Enikő doktorandusz társaival sikeresen átjutott a félidei komplex vizsgán a workshopot megelőző héten. Egyre közelebb kerül a céljához egy olyan kutatói, tudományos közösségben, ahová tartozni felemelő érzést jelent.

  • Sportos Egyetem

    Átütő sikert arat a XVI. Velencei Biennálén a Széchenyi István Egyetem építészképzésének installációja. Már az első órákban több ezren nézték meg a FACES (Arcok) nevet kapó különleges kompozíciót. A napokban nyitotta meg kapuit a világ legnagyobb építészeti kiállítása, és ez a legelső alkalom, hogy a hivatalos partnerek által szervezett kiállításon magyar építészképzés is bemutatkozhat. A győri egyetem kapta a megtisztelő felkérést. „A kétévente megrendezett építészeti világtalálkozón több ezer építészközösség állít ki, minden négyzetméter telis-tele van tervekkel, makettekkel. A fő kérdés az volt, hogyan lehet megalkotni úgy egy installációt, ami ebben a hatalmas információáradatban egyediségével megszólítja, megállítja a látogatót, kíváncsiságot kelt benne” – mondja Cseh András DLA, tudományos dékánhelyettes, az Épülettervezési Tanszék oktatója. A győri egyetem építészképzésén mindennapos gyakorlattá vált, hogy hallgatók-oktatók együtt dolgoznak különböző projekteken. (Itt írtunk már erről.) Azután sem történt ez másként, hogy a velencei Európai Kulturális Központtól megérkezett a felkérés az általuk megrendezett Time, Space, Existence című válogatáson való részvételre. A Velencei Biennálé külsős helyszínére, a Palazzo Mora győri kiállítóterének megtervezésére pályázatot írtak ki, és a nyertes diákok, Bacsa László, Berbik Ferenc és Horváth Márton eredeti ötletre épülő munkáját meg is valósították. Az installáció a FACES (Arcok) nevet kapta. A címmel is a győri építészképzés személyes jellegéből adódó előnyökre utalnak. A képzőművészet és építészet határmezsgyéjén egyensúlyozó térben hallgatók arcainak lenyomatai várják a kiállítás nézőit, akik az arcokba belebújva a többi pályázó csapat gondolataival találkozhatnak a térben megjelenő skicceken. A hallgatók arcairól készült maszkokon keresztül pillanthatnak be a kiállítótérbe a látogatók. „Minden reményünket, előzetes várakozásunkat felülmúlta a fogadtatás. Nagyon jól működik, hogy a kiállítóterünk egyszerre lett erős építészeti térbeli installáció, ugyanakkor a bemélyedő arclenyomatokkal pedig valóban nagyon-nagyon személyessé vált. Mindegyik pályaművet beadó csapatból egy-egy hallgató arclenyomata bekerült az installációba a karakterek, arcvonások finom részleteinek megjelenítésével. Ha valaki az egyik maszkon keresztül belenéz a térbe, megismerheti az arclenyomat gazdájának gondolatvilágát. Minden egyes archoz más-más gondolatburok, építészeti skicc tartozik, de nem ad választ minden kérdésre, a továbbgondoláshoz szabadságot ad a szemlélődőnek” – mondja Cseh András. Az Európai Kulturális Központ katalógusában a Biennálé kiállítói között a Széchenyi István Egyetem építészképzése is bemutatkozik, mutatja Cseh András. Oktatókból és hallgatókból álló csapat utazott ki Velencébe, és a Palazzo Mora padlásterében Élő József, Katona István, Nagy András és Gábor Erika szakmai vezetésével felépítették az installációt. Cseh András a nyitás előtti héten utazott ki egy másik konferenciára, az ő feladata volt, hogy a végső simításokat elvégezze, leszedje a védőfóliát, majd pedig fogadja a látogatókat. „A kiállítás kurátorai is akkor látták először teljes valójában a végleges installációt, ami náluk is átütő sikert aratott. Olyannyira, hogy a nyitás előtti preview-k alkalmával felhívták a sajtósok, VIP-vendégek figyelmét arra, hogy a Széchenyis kiállítóteret nem szabad kihagyniuk. Így a nulladik napokon is több ezren nézték meg az Arcokat” – újságolta nagy örömmel Cseh András. A kezdeti félelmek már ekkor, a hivatalos nyitás előtt szertefoszlottak. Némi bizonytalanságot keltett ugyanis, hogy a látogatók fel fognak-e lépcsőzni a padlástérbe, és belenéznek-e maszkokba. A kétségekre gyors választ adott a folyamatosan kígyózó sor az installáció előtt. „Rengetegen játszanak velünk. Bátran bedugják a fejüket és végignézik a rajzokat. A Biennálé olyan nagymértékű ismertséget ad nekünk, amit korábban el sem tudtam volna képzelni. A nyitás napján, délelőtt tíztől este hatig folyamatosan özönlöttek a látogatók. Bach Péter vezetésével az utolsó pillanatban érkezett a felmentősereg. Péterék több ezer utánpótlás maszkot hoztak magukkal Győrből, ugyanis az első körben kivitt több száz, szóróanyagnak szánt papírmaszkot az első órákban elkapkodták. Szakmailag is fontos kapcsolatokat sikerült építenünk, és a kiállítói körökből is nagyon szép visszajelzéseket kaptunk. Elképzelhetetlennek tartottam, de névjegykártyából is több ezret kellett volna vinni az első napokra. Olyan hatalmas impulzushalmazt kaptunk Velencében, amit amennyire csak tudtunk, próbáltunk beszívni, és ebből is táplálkozni jó ideig szakmailag ” – sorolja élményeit már újra itthon Cseh András, és hozzáteszi, hogy a jövőre nyíló angol nyelvű mesterképzésük szempontjából is óriási értékkel bír a győri jelenlét az építészeti világkiállításon. A Széchenyis installáció november végéig lesz látogatható a Palazzo Morában. A város közepén két palotában működő Európai Kulturális Központ célja a Biennálé hivatalos partnereként a világ kiemelkedő építészirodáinak, építészeti alkotásainak és építészképző intézményeinek széles spektrumú bemutatása. A Széchenyi István Egyetem mellett például a Stanford University és a Chinese University of Hong Kong mutatkozhat be a Palazzo Morában, az építészvilág százötven elismert, nívós kiállítójával együtt.

  • Menedzsment Campus II. ütem

  • FACES – SZÉCHENYIS ÉPÍTÉSZ ARCOK VELENCÉBEN

Keresés

bottom of page