1703 találat
- Minden nemzetközi hallgató kaphat koronavírus elleni oltást a Széchenyi-egyetemen
A Magyarországon tanuló valamennyi nemzetközi hallgató regisztrálhat a koronavírus elleni vakcinára, beleértve a Stipendium Hungaricum-ösztöndíjjal, az önköltségesen és az Erasmus+-csereprogram keretében az intézményben tanulókat. A Széchenyi István Egyetemen több fiatal már élt is a lehetőséggel, és megkapta az oltást. „Áprilisban kaptam meg az oltást. A kínai vakcinát ajánlották fel, elfogadtam. Nem vártam másra, mert megbizonyosodtam róla, hogy mindegyik hatásos. Nem számít, hogy amerikai, német vagy kínai, a lényeg, hogy védett legyek én és a családom is” – nyilatkozta portálunknak Rami AlSamhouri, aki marketing mesterszakon tanul a Széchenyi István Egyetemen a magyar kormány által indított Stipendium Hungaricum Felsőoktatási Ösztöndíjprogramnak köszönhetően. A jordániai származású hallgató biztonságban érzi magát Győrben, az oltási eljárással is elégedett. „Minden nagyon profin zajlott, tíz percig tartott az egész. Most már csak a védettségi igazolványt várom, amivel visszakaphatom a régi életemet” – mondta. Ramihoz hasonlóan az elsők között élt az oltás lehetőségével az egyetem dél-afrikai hallgatója, Mathapelo Motimele is. A logisztikusnak készülő fiatal lány tavaly október közepén érkezett Magyarországra. „Azonnal regisztráltam az oltásra, amint lehetett, mert tudtam, csak az átoltottsággal lehet enyhíteni a korlátozásokon. Bízom benne, hogy nyáron már utazni is tudok a környéken” – fogalmazott. Hozzátette azt is, nagyon várja a szeptembert, amikor is visszatérhet az élet az egyetemre. A kolumbiai Cristian Caro is azok egyike, akik már túl vannak az első oltáson. Az infrastruktúraépítő-mérnök mesterszakos hallgató úgy véli, a nyájimmunitás a kulcs a vírus legyőzéséhez, emiatt közös felelősségünk az oltás felvétele. „Ahhoz, hogy a gazdaság újraindulhasson és megnyissanak a szolgáltatások, azt mondják, tízből hét ember védettsége szükséges. Emiatt együtt kell működnünk” – húzta alá. „Úgy gondolom, csak idő kérdése és a védettségi kártyával minden ország látogatható lesz. A barátaim is így vélekednek, és mindannyian elégedettek az oltási programmal” – jegyezte meg Cristian. Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes kérdésünkre elmondta: a magyar kormány döntése értelmében valamennyi Magyarországon élő külföldi állampolgár jogosult arra, hogy regisztráljon a koronavírus elleni vakcinára. Ez a lehetőség természetesen minden nemzetközi hallgatónak is rendelkezésre áll, így a Stipendium Hungaricum Felsőoktatási Ösztöndíjprogram és az Erasmus+-ösztöndíj keretében, valamint az önköltségesen itt tanulók számára egyaránt. Jelenleg már hatféle vakcina érhető el (Pfizer, AstraZeneca, Szputnyik, Janssen, Moderna és Sinopharm). „Egyetemünk Nemzetközi Programok Központja valamennyi nemzetközi hallgatót tájékoztatta erről a lehetőségről, amellyel sokan már éltek is. Bízunk abban, hogy a következő időszakban még többen regisztrálnak, ezzel is hozzájárulva a maguk és környezetük egészségének védelméhez” – hangsúlyozta dr. Lukács Eszter.
- Varga Róbert a Széchenyi-egyetem szélessávján halad a tudományos hírnév felé
Új távlatokat nyitott a távdiagnosztikai eljárások terén Varga Róbert egészségügyi innovációs fejlesztése, amely tavaly ősszel felkeltette a szakma érdeklődését. A Széchenyi István Egyetem villamosmérnök hallgatója szeptembertől az intézmény mesterképzésén folytatja tanulmányait. Tervei szerint újabb tudományos felfedezések bölcsője lehet a győri műholdas labor. Varga Róbertben már az általános iskolában megfogalmazódott, hogy műszaki területen szeretne továbbtanulni. Ehhez a korai jövőképhez a reáltárgyak szeretete mellett nagyban hozzájárult családi vállalkozásuk is, egy győri röntgenszervíz. Az otthoni műhelyből aztán egyenes út vezetett a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karára. „A látóköröm az egyetemi évek alatt szélesedett ki. Tanáraimnak köszönhetően a matematika és a fizika egyre jobban megtetszett, és bár a középiskolában, a Győri SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Technikumban jobbára automatizálással foglalkoztam, a Távközlési Tanszék docense, dr. Vári Péter hatására az infokommunikáció kezdett el érdekelni. Tanár úrnak abban is kiemelkedő szerepe volt, hogy a SZE-SAT szakkolégiumhoz csatlakozva megszülessen annak az egészségügyi innovációs fejlesztésnek az ötlete, amely aztán a szakdolgozatom témája is lett” – hangsúlyozta Varga Róbert. Az innováció bölcsője A SZE-SAT szakkollégium a Műhold és Kábeltévé Laboratóriumban 2019-ben alakult Győrben a Széchenyi István Egyetemen hallgatói kezdeményezésre. Azért hozták létre, hogy a hallgatók kiélhessék a technika iránti érdeklődésüket, és megvalósíthassák elképzeléseiket a gyakorlatban. Varga Róbertnek is itt született meg az a műszaki innovációja: az országban elsőként továbbított nagyfelbontású röntgenfelvételt 5G hálózaton keresztül. Ez a digitális fejlesztés végül TDK-különdíjat és országos ismertséget hozott neki. A még mindig csak 24 éves mosonszentmiklósi fiatalember jövőbeli tervei között egyelőre a villamosmérnök mesterképzés elvégzése és a családi vállalkozás erősítése szerepel. „A mesterképzést azért is tartom fontosnak, hogy segítsen megerősíteni abban, az infokommunikáció melyik területén helyezkedjek el, mert most mind a vezetékes, mind a vezeték nélküli távközlés érdekel.” A fejlesztésével kapcsolatban Varga Róbert érdeklődésünkre elmondta: „Szeretném folytatni a megkezdett 5G-s projektet is, hiszen a Széchenyi István Egyetemen minden lehetőség adott a fejlett laborkörülményeknek és a kiváló oktatóknak köszönhetően, hogy az újgenerációs hálózatfejlesztés területén további sikereket érjünk el. Abban biztos vagyok, hogy az egyetem gyakorlatorientált képzései is segítenek majd a további magas szintű tudás megszerzésében.” Mérföldkő a digitalizációs fejlődésben Varga Róbert terveihez minden feltétel adott, hiszen a Széchenyi István Egyetem informatikai és távközlési fejlesztésekben mindig élen járt. Győrben működik Magyarország elsőként hálózatba kapcsolt, 2 site-os 5G tesztrendszere. Egy bázisállomás két antennával a Városház téren, egy másik szintén két antennával a Széchenyi István Egyetem területén kapott helyet, így az intézmény úttörő szerephez jutott az 5G alapú digitális fejlesztésben. Varga Róbert annak ellenére, hogy a megkezdett szakmai út elején jár, már most olyan mérföldkövet helyezett el a digitalizációs fejlődésben, amely alapján bizonyossággal kijelenthető, hogy a Széchenyi István Egyetemen megszerzett versenyképes tudását számos iparág hasznosíthatja majd. Országosan is jelentős tudás- és tesztcenter Győrben Május 17-e a távközlés világnapja, amelyet 1968 óta tartanak meg annak emlékére, hogy 1865. május 17-én Párizsban húsz ország képviselői aláírták a Nemzetközi Távközlési Egyesület létrehozásáról szóló alapító okmányt. A Széchenyi István Egyetem jogelőd intézménye, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola is ebben az évben indította el első évfolyamát. Az azóta eltelt több mint fél évszázad alatt rengeteget fejlődött a távközlés rendszere, a Digitális Fejlesztési Központ létrehozásával pedig országosan is jelentős digitalizációs tudás- és tesztcenter jött létre a győri egyetemen.
- Széchenyi István Egyetem: helyezések, díjak sora a 35. OTDK-n
Kiválóan szerepeltek a Széchenyi István Egyetem hallgatói a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) szekcióiban: összesen négy első, három második, egy harmadik helyezést és tizenöt különdíjat szereztek.
- A Széchenyi István Egyetem rendezi a távközlési világnapot
A Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszéke a hallgatókkal együtt 2021. május 13-án, csütörtökön tizenkettedik alkalommal rendezi meg a távközlési világnapot. A rendezvényen évről évre többen vesznek részt a hazai infokommunikációs szektorból, mely hazánkban egyedülálló módon emlékezik meg az ágazat ünnepéről. Az esemény idén minden korábbinál nagyszabásúbb lesz, több helyszínről közvetített előadásokkal, programokkal és virtuális kiállítással kiegészülve. A résztvevők a hagyományoknak megfelelően előadókhoz kérdéseket intézhetnek. A 2021. május 31-ig a kerdesek@tilb.sze.hu e-mail-címre érkező kérdéseket moderálás után megválaszolásra továbbítják az előadóknak. „Egy ünnepre készülni mindig reményteli, közösen várakozni e pillanatokra még reménytelibb. Főhajtással tisztelgünk mindazok előtt, akik közel egy éve naponta hozzájárulnak a hazai távközlési hálózatok működőképességének fenntartásához, akik a jelen időszakban »láthatatlanul« teszik a dolgukat, hogy mindenki számára elérhetők legyenek a tv- és a rádióműsorok, a fix- és mobilinternet-szolgáltatások, megkönnyítve mindennapi életünket! Nélkülük ez a virtuális távközlési világnap sem jöhetne létre!” – írták a szervezők. A rendezvény honlapja: https://tavkozlesvilagnap.sze.hu/2021/
- Nagyvállalatoknak segít a Széchenyi István Egyetem Big Data Kutatócsoportja
Nagyvállalatok gyártási folyamatainak optimalizálásában nyújt segítséget a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjában a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézettel (SZTAKI) való szoros együttműködésben megalakult Big Data Kutatócsoport. A mesterséges intelligencia eszközeit is alkalmazó módszerek használata áttételesen a fenntartható fejlődéshez is hozzájárul. „A manapság már általánosan használt big data kifejezés bő egy évtizede kezdett elterjedni. Akkoriban olyan számítási problémát értettek alatta, amelyeket a hagyományos adatbázis-kezelő szoftverekkel nem lehetett megoldani. Eleinte tipikusan az internetes webtartalom feldolgozása, kereshetővé tétele volt ilyen. A big data – amit én inkább adatvezérelt megközelítésnek hívnék – később megjelent más területeken, így az iparban is: lényege, hogy a keletkező összes szenzoradatot, mérést, folyamatleírást egyesítjük, és ezekből kiindulva vizsgáljuk meg magát a gyártási folyamatot” – fejtette ki dr. Benczúr András, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjában működő Big Data Kutatócsoport vezetője, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium vezetője, a SZTAKI Informatikai Kutatólaboratórium kutatólabor-vezetője. Dr. Benczúr András A kutató konkrét példával illusztrálta, hogy mire használható a technológia. „Az autók elektronikai alkatrészeit műanyagból öntik, hogy védjék őket a környezeti hatásoktól, azonban ennek viszonylag magas a selejtaránya. Az egyik lehetséges megoldás a gyártási folyamattal való kísérletezés, az egyes paraméterek változtatása, különböző anyagok kipróbálása, hogy kiderüljön, melyek a jó beállítások. A másik az említett adatvezérelt megközelítés: a gépek akár másodpercenként naplóznak minden egyes műanyagöntést, s az akár évekre visszanyúló teljes adatmennyisséget elemezzük a mesterséges intelligencia eszközeit is alkalmazva” – magyarázta a szakember. Az utóbbi megoldás előnye, hogy a jelenlegi és a múltbeli gyártási folyamatok is értékelhetők általa, emellett pedig nem igényel költséges próbagyártást. Ennek révén az energiafelhasználás is csökken, ami hozzájárul a fenntartható fejlődéshez. Dr. Benczúr András hangsúlyozta, hogy a big data módszerek kifejezetten hasznosak lehetnek a járműiparban. További alkalmazási lehetőséget rejtenek az autonóm közlekedési fejlesztések, hiszen akár gépi látási problémák is megtámogathatók e technológiával. Kiemelten keresik azokat a nagy gyártókat, amelyeknél hatalmas perspektíva rejlik a gyártási folyamatok optimalizálásában. Ilyen témában jelenleg együttműködés előkészítése zajlik a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja, a SZTAKI és a győri Audi Hungaria Zrt. között. Várják a jelentkezőket a kutatócsoportba A Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának Big Data Kutatócsoportja nyitott, és várja az érdeklődő kutatók, hallgatók jelentkezését jkk@sze.hu e-mail-címen. Elsősorban számítástudományi, programozási képességek, valamint statisztikai és gépi tanulási alapok szükségesek ahhoz, hogy valaki bekapcsolódjon a munkába.
- A világ legrangosabb dizájnversenyén nyert díjat a Széchenyi István egyetemi mérnökcsapat
A Széchenyi István Egyetem startupprogramjában kapott befektetést két éve az a csapat, amelynek mesterségesintelligencia-alapú forgalomirányítási és balesetvédelmi rendszere rangos nemzetközi díjban részesült. A tagok jó példával elöl járva kívánják ösztönözni a vállalkozó szellemű fiatalokat álmaik elérésében. Nemzetközi sikert ért el egy győri egyetemi kötődésű mérnökcsapat, amelynek tagjai nagyrészt az intézmény volt és jelenlegi hallgatói, sőt olyan is van, aki oktatóként tevékenykedik. Az elismert szakemberekből álló zsűri AX System nevű terméküket jutalmazta IF Design díjjal „product” kategóriában 52 ország közel tízezer terméke közül. Az 1954-ben alapított IF Design díj a világ egyik legrangosabb designversenye, ahol a külső megjelenés mellett az ötletet, az innovációt, a megoldás aktualitását és a kivitelezést is értékelik.Hagyományosan a legnagyobb intézmények és cégek versengenek az elismerésért. Az idei évben az indulók között szerepelt például az Apple, az Audi, a Siemens, a Virgin Galactic vagy a Bosch is. A friss IF Design díjas terméket a Safety Logistics Kft. csapata fejleszti a Széchenyi István Egyetemmel együttműködésben egy olyan program keretében, melynek célja, hogy segítse a vállalkozókat ötletük megvalósításában. „Az első fecskék egyikeként nagy a felelősségünk abban, hogy jó példával szolgáljunk, és ezzel ösztönözzük a vállalkozó szellemű fiatalokat álmaik elérésében. Ebben az egyetemen kívül segítségünkre van a Quantum Leap mint mentor és a Hiventures mint tőkebefektető” – nyilatkozta a programról Nemes Gábor, a cég ügyvezetője. Az AX System egy olyan mesterségesintelligencia-alapú forgalomirányítási és balesetvédelmi rendszer, melyet a gyártó- és raktárcsarnokok közlekedésbiztonságának növelése céljából fejlesztett ki a csapat. Érdekessége, hogy felismeri az objektumokat, azok haladási irányát, és ezek alapján hozza meg a döntést, szükséges-e figyelmeztető jelzéssel vagy más módon beavatkozni a baleset elkerülése érdekében. A szentgotthárdi kötődésű fiatalok 2019-ben csatlakoztak az innovációösztönzést célul kitűző Széchenyi István Egyetem startupprogramjához, akkor még csak a négy alapító. Az azóta kilenctagúra bővült csapat Győrben képzeli el a jövőt. „Az életünk egy folyamatos újratervezés, ezért nem tudom megmondani, mi lesz holnap, de jól érezzük itt magunkat, és szeretnénk innen irányítani a tevékenységünket, ameddig ez lehetséges” – beszélt elképzeléseikről Nemes Martina. Agg Áron és Murányi Péter vezető fejlesztő mérnökök az előttük álló feladatokról annyit árultak el, hogy a termékportfólió kiszélesítése mellett a növekvő ügyféligények kiszolgálása a következő nagy feladatuk. Ez azért is nagy kihívás, mert már nemcsak viszonteladói partnerüknél, a Prominens Kft.-nél, hanem a Linde Material Handling magyarországi értékesítési hálózatában is elérhető az AX System által nyújtott védelem. „A díj természetesen nem csak a mi érdemünk. Az említett intézmények mellett segítségünkre volt az amúgy többszörös Red Dot díjas formatervező csapat, a Flying Objects, a prototípus első verziójának kifejlesztésében a Cad-Terv, a termék bemutatásában a képi és videóanyagok elkészítésével Katona Zoltán és a Zeroz Films, míg a Velux fertődi gyáregysége javaslatokkal és teszthelyszín biztosításával járult hozzá a sikerhez” – tért vissza az együttműködés részleteire Nemes Gábor. „A jövő? Szeretnénk, ezt a nagyszerű csapatot tovább bővíteni, az ügyfeleinknek és a partnereinknek pedig mindig kicsit többet nyújtani, mint amit elvárnak, illetve elindítani a termék külföldi bevezetését” – zárta a beszélgetést az ügyvezető.
- Győri Gyerekegyetem 2021
A Széchenyi István Egyetem a Mobilis Interaktív Kiállítási Központtal együttműködésben 2021. június 28.- július 2. között immár 4. alkalommal szervezi meg a Győri Gyerekegyetemet 3. – 6. osztályos gyerekek részére.
- Széchenyi-egyetem: különdíjat kapott kutatásáért a volt válogatott labdarúgó
A Széchenyi István Egyetem rekreáció mesterszakos hallgatója Korsós György egykori válogatott labdarúgó, az M4 Sport szakkommentátora, aki nemrégiben különdíjat érdemelt ki az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Kutatásában a mindennapos testnevelésben résztvevő, valamint az amatőr és az elit akadémiai futballképzésben részesülő 14 éves fiúk fiziológiai jellemzőit vizsgálta. „A kilencvenes években kezdtem el felsőfokú tanulmányaimat Győrben, akkor azonban nem tudtam befejezni. Volt, hogy a klubom kérte, a sportra koncentráljak, volt, hogy én döntöttem így, majd a külföldre igazolásom is akadályozott benne. Négy éve éppen munkahelyi váltás elé néztem, és elhatároztam, hogy újrakezdem: miután edzéseket délután tartok, a tévés elfoglaltságaim pedig estére korlátozódnak, így napközben éppen ráérek tanulni” – mesélte kérdésünkre Korsós György, aki a Széchenyi István Egyetemen már elvégezte a sport- és rekreációszervező alapszakot, most pedig elsőéves rekreáció mesterszakon. A sportkedvelők tudják, hogy ő az ezredforduló körüli évek meghatározó alakja volt a magyar labdarúgásban. Összesen 33 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, s a Győri ETO után külföldön is kipróbálhatta magát. A legsikeresebb időszakot a Sturm Graz és a Rapid Wien csapatában töltötte, amelyek színeiben 22-szer lépett pályára a Bajnokok Ligájában – ezzel ma is magyar csúcstartó. Jelenleg a Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban játszó Bácsa FC szakvezetője, a győri Üstökös FC utánpótlásedzője, valamint az M4 Sport futball-szakkommentátora. Korsós György elmondta: elégedett a győri egyetemi képzéssel, amit rendkívül komolyan vesz, olyannyira, hogy nemrégiben az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Testnevelési és Sporttudományi Szekciójában különdíjat érdemelt ki. Kutatásában a mindennapos testnevelésben résztvevő, valamint az amatőr és az elit akadémiai futballképzésben részesülő 14 éves fiúk fiziológiai jellemzőit vizsgálta és hasonlította össze. „Ez teljesen másfajta megmérettetés volt, mint amiben eddig részt vettem életem során. Egyrészt kíváncsiságból vágtam bele, másrészt tudatosan, mert nem kizárt, hogy később megcélzom majd a doktori iskolát, amihez jól jön egy OTDK-s szereplés és különdíj – részletezte. – Kutatásomhoz részben méréseket végeztem, részben felhasználtam másokét, valamint áttekintettem a különböző tudományos eredményeket. Azt állapítottam meg, hogy a mindennapos testnevelésben résztvevőknél jobb fizikai paraméterekkel rendelkeznek azok, akik labdarúgással is foglalkoznak, viszont az amatőr és az elit akadémiai képzésben részesülők között ebben a korban még nincsenek akkora különbségek, hogy az előbbiek ne tudnának profi focistává válni.” Korsós György OTDK-dolgozatának témavezetője dr. Szakály Zsolt, az Egészség- és Sporttudományi Kar dékánhelyettese, a Sporttudományi Tanszék vezetője volt. „Karunknak kifejezetten célja, hogy lehetőséget nyújtson azoknak a profi sportolóknak, akik aktív pályafutásuk lezárultát követően tanulni szeretnének. Korsós György tipikusan olyan ember, aki képes arra, hogy a sport utáni életével is példát mutasson. Rendkívül szorgalmas, nagy benne a tudásvágy, és sokszor saját tapasztalataival kiegészíti, visszaigazolja, ami az órán elhangzik – mondta az egyetemi docens, aki tanítványa kutatását is nagyra értékeli. – A hallgatókat arra sarkalljuk, hogy próbáljanak meg az érdeklődési körükbe tartozó problémát felvetni és tudományos alapossággal megvizsgálni. Ő is olyan témához nyúlt, amivel foglalkozik, és amivel kapcsolatban voltak tapasztalatai. Új, komoly tudományos alapokon nyugvó kutatási irányt indított el a klubjában, az utánpótlás-nevelés fontos kérdését boncolgatva. A végeredmény érdekes, aktuális, novumokat is tartalmazó dolgozat lett.”
- QS: vonzó a külföldi hallgatók számára a Széchenyi István Egyetem
A minőségi oktatás, a sok angol nyelvű képzés, az elnyerhető ösztöndíjak és a rengeteg lehetőség mind azon tényezők között vannak, amiért érdemes a külföldi hallgatóknak a Széchenyi István Egyetemen tanulni – állítja a QS nemzetközi egyetemminősítő szervezet portálja, a TopUniversities.com. A nemzetközi hallgatók körében az elmúlt időben egyre népszerűbbé vált a Széchenyi István Egyetem, ahol most már 55 ország fiataljai tanulnak. A külföldi hallgatók száma meghaladja a 600-at, az angol nyelvi képzési programoké pedig elérte a 35-öt. Sokatmondó tény, hogy az intézmény felkerült a két legnagyobb globális egyetemminősítő szervezet, a QS és a Times Higher Education listájára is. A fejlődés látványos, nem véltelen, hogy a QS weboldala, a TopUniversities.com a napokban arról írt részletes cikket, mi teszi a győri universitast ilyen vonzóvá. Az írásban a Széchenyi István Egyetemen tanuló külföldi hallgatók szólalnak meg, köztük a jordániai Khalil, aki a Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programban vesz részt önköltségesként, amely a gazdaságtudományok terén az egyetlen ilyen szintű angol nyelvű képzés Magyarországon. Ő úgy nyilatkozik, hogy Magyarország a legjobb helyek egyike a külföldön való tanuláshoz. „Az ország nemcsak az Európai Unió, hanem a schengeni övezet tagja is” – hívta fel egy, a külföldiek számára fontos szempontra a figyelmet, amit ő is kihasznál, hiszen ősztől Milánóban vesz részt részképzésben. Volt miből választania, hiszen a Széchenyi István Egyetemnek több mint 200 európai egyetem a partnere az Erasmus+-ösztöndíjprogramban. A győri belváros, háttérben a Széchenyi István Egyetemmel. (Fotó: Májer Csaba József) A marketingszakos palesztin Anasnak az a tapasztalata, hogy a Széchenyi István Egyetem elősegíti a hallgatói és a személyes élet tökéletes egyensúlyát. „Az ember sok mindent érhet el a tanulmányai során, és azon túl is jól érezheti magát” – magyarázta. Anas Hawari, a Széchenyi István Egyetem marketing mesterszakos hallgatója. (Fotó: Horváth Márton) A logisztikai mérnöknek tanuló mexikói Waldónak összehasonlítási alapja is van más városokkal. Ő úgy látja, hogy Győr Szegednél és Budapesten is jobb hely a hallgatók számára: hiányzik belőle a főváros zaklatottsága, miközben kiváló az elhelyezkedése, a Tisza-parti városnál pedig több lehetőséget kínál. A cikk külön hangsúlyozza, hogy Győr nagyszerű életszínvonalat nyújt, az Egyesült Királysághoz vagy Észak-Amerikához képest megfizethetőbb áron. Szól arról is, hogy a Széchenyi István Egyetemen sok az angol nyelvű képzés, alacsonyabb tandíjjal, mint Nyugaton. Ráadásul azoknak, akik nyernek a kormány által támogatott Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogramban, még a tandíjat, a szállást, az egészségbiztosítást és részben a megélhetési költségeket is állják, ami érvényes a győri universitas esetében is. A szerző megszólaltatta a dél-afrikai Donovant, aki ennek az ösztöndíjnak köszönheti, hogy eljutott a Széchenyi-egyetemre, és sokkal olcsóbban szerezhet diplomát, mint hazájában. „A legpozitívabb hozadéka ennek az élménynek, hogy új emberekkel találkoztam, fejlődtem egyetemi tanulmányaimban, és élvezem a csodálatos, mozgalmas várost” – jegyezte meg.
- A Szenátus és a fenntartó alapítvány egységesen támogatta prof. dr. Baranyi Péter rektori pályázatát
A fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány az egyetem közösségét képviselő Szenátus véleményével egyezően úgy döntött, hogy dr. Baranyi Péter rektorrá kinevezésére tesz javaslatot Áder János köztársasági elnöknek. A nemzetközi hírű professzor hangsúlyozta: tudásával, tapasztalatával ahhoz kíván hozzájárulni, hogy az egyetem Magyarország egyik vezető, tekintélyes és szerethető felsőoktatási intézményévé váljon. Az alapítása óta töretlenül fejlődő Széchenyi István Egyetem számára több szempontból is mérföldkőnek számít az elmúlt időszak. Sikeresen lezajlott a modellváltás, amelynek során a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány vette át az egyetem fenntartói jogait 2020. augusztus 1-jével. Mindez rugalmasabb, szabadabb működést, stabilitást, pénzügyi erősödést és nagyobb tervezhetőséget jelent az intézmény számára, megteremtve a további fejlődés alapjait. Másrészt 2030-ig szóló stratégia készült az új struktúrában az egyetem előtt álló feladatok meghatározására. Emellett a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány dr. Knáb Erzsébet kuratóriumi elnök és dr. Földesi Péter rektor kezdeményezésére pályázatot írt ki a rektori tisztségre. A kiírás tervezetét a Szenátus előzetesen véleményezte és jóváhagyta. Ennek meglelően legkorábban július 1-jétől új rektora lesz az intézménynek, hiszen a szervezeti és működési szabályzat értelmében egy személy legfeljebb két cikluson keresztül töltheti be a pozíciót. A kiírásra pályázatot dr. Baranyi Péter professzor, az egyetem Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskolájának vezetője adott be, aki 2013-ban dr. Szekeres Tamás korábbi és dr. Földesi Péter jelenlegi rektor hívására érkezett az intézménybe. Csaknem három évtizedes sikeres tudományos pályafutás áll mögötte. 1996 óta számos külföldi neves kutatócsoportban töltött hosszabb-rövidebb időt, egyebek mellett a Tokiói Egyetemen és a Hong Kong-i Kínai Egyetemen, ahol informatikát tanított. Több nemzetközi laboratóriumot alapított, kilenc új tantárgyat dolgozott ki, száznál is többször tartott előadást az Egyesült Királyságtól Kínán és Ausztrálián át az USA-ig különböző egyetemeken és kutatóintézetekben, 2010 körül pedig megfogalmazta a mára önálló tudományterületté vált kognitív infokommunikáció koncepcióját, amelyről dr. Csapó Ádám tanítványával számos alapozócikket és könyvet írt. Tudományos munkáira épül mérnöki alkotása is: a virtuális valóság alapú komplex operációs rendszer már a nemzetközi piacon is sikeresen megjelent. Dr. Baranyi Péter online egyetemi fórumon, az egyetem Szenátusa és a fenntartó alapítvány kuratóriuma előtt egyaránt ismertette elképzeléseit. Hangsúlyozta: tudásával, tapasztalatával ahhoz kíván segítséget nyújtani, hogy a felhalmozott kiemelkedő potenciált beváltva az egyetem Magyarország egyik vezető, tekintélyes és szerethető felsőoktatási intézményévé váljon. Fontosnak nevezte, hogy az intézményben munkaidőn túl is legyen élet, és hogy a hallgatók „lájkolják” azt az időszakot, amit itt töltenek. A professzor leszögezte, hogy az universitas jellegnek megfelelően minden terület fontos, mert így a különböző tudásokat ötvözve integrált válaszok adhatók a problémákra. Beszélt a térséggel való szoros kapcsolatról is, mondván: az egyetem olyan partner kell legyen, amelyben lehet bízni, és amely felkészíti őket a jövő kihívásaira. Az egyetem Szenátusa és a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriuma egységesen támogatta dr. Baranyi Péter rektori pályázatát. Ez a döntés felterjesztésre került az ágazatirányító Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, illetve Áder János köztársasági elnökhöz. „Dr. Baranyi Péter személyében nagytudású, elismert, Győrhöz és az egyetemhez szorosan kötődő rektora lehet az egyetemnek, aki jelentősen hozzájárulhat az intézmény további fejlődéséhez, partnerkapcsolatainak, nemzetköziesítésének és szolgáltatóképességének további erősödéséhez. Közös cél, hogy azok a fiatalok, akik a Széchenyi István Egyetemet választják, versenyképes tudást szerezzenek” – nyilatkozta dr. Knáb Erzsébet, a kuratórium elnöke. Dr. Baranyi Péter professzor (fotó: Májer Csaba József)
- Széchenyi István Egyetem: Könyv az önvezető járművek világáról
Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent az „Önvezető járművek világa – Társadalmi hatások és kihívások” című tanulmánykötet online változata Csizmadia Zoltán és Rechnitzer János szerkesztésében. További szerzők: Smahó Melinda, Nick Gábor, Páthy Ádám, Szemerédi Eszter és Tóth Péter. A könyv online már olvasható a MeRSZ oldalán EduID használatával vagy előfizetéssel: https://mersz.hu/kiadvany/813/dokumentum/info/ A kötet megjelenését a Széchenyi István Egyetem és a Járműipari Kutatóközpont támogatta. Ismertető Önvezető járművek világa – Társadalmi hatások és kihívások Szerkesztők: Csizmadia Zoltán, Rechnitzer János Lektorálta: Lukovics Miklós Akadémiai Kiadó ISBN: 978 963 454 629 0 DOI: 10.1556/9789634546290 Online megjelenés éve: 2021 A járművek világa a nagy változások korát éli. Az elektromobilitás együtt jár a digitalizáció látványos terjedésével, a járművek és a közlekedési módok átalakulásával, csakúgy, mint az eszközök és az emberek viszonyának radikális módosulásával. Az önvezető jármű az egyik szimbóluma a korábbi magatartásokat, viszonyokat, gazdasági bázisokat és intézményeket felforgató innovációs hullámnak. A hazai szakirodalomban nem találkozhatunk a járműfejlesztés- és gyártás új irányának gazdasági és társadalmi hatásait feldolgozó átfogó kiadvánnyal. A szerzők a Széchenyi István Egyetemen egy kutatási program keretében dolgozták fel az önvezető járművek ökoszisztémájának legfontosabb társadalmi összefüggéseit. A tanulmánykötetben a téma hét kutatója elemzi a gép és az ember kapcsolatának változását a technológia fejlődés viszonylatában, de betekintést adnak a gazdasági, társadalmi hatásrendszerek bonyolult szövetébe, felvázolják a járműgyártást átrendező ipar 4.0 rendszer alapjait, a városfejlődés és a járművek elképzelhető trendjeiről olvashatunk, valamint a hazai automobilitás sajátosságairól nyerünk ismereteket. A kötet második része az első átfogó, országos léptékű, lakossági körben végzett az önvezető járművek ismeretére és fogadására irányuló reprezentatív kérdőíves felmérés eredményeit mutatja be. Képet kaphatunk arról, hogy mennyire élénk és nyitott a járművek új generációja iránti érdeklődés, és hogy milyen aggályok és bizonytalanságok fogalmazódnak meg a jövő elkerülhetetlen fejlődési irányaival szemben. Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akiket érdekelnek a ma és a holnap járművei, azok hatása az életünkre a termeléstől a fogyasztáson át az életmódig, valamint azoknak is, akik el kívánnak gondolkodni a ma emberének a jövőre vonatkozó vízióiról.
- Ismét a világ legjobbjai között a Széchenyi István Egyetem a THE rangsorában
Másodszor került a világ legjobbjai közé a Széchenyi István Egyetem az egyik legnagyobb nemzetközi minősítő szervezet, a Times Higher Education (THE) listáján, amely a felsőoktatási intézményeket gazdasági, társadalmi hatásuk és felelősségvállalásuk alapján rangsorolja. Van olyan kategória – a „fenntartható városok és közösségek” elnevezésű –, amelyben a top 200-ban található a győri universitas, mutatva, hogy nemcsak jó egyetem, hanem minden szempontból igyekszik megfelelni a fenntarthatóság kritériumainak is. A Széchenyi István Egyetem egyik stratégiai célja globális láthatóságának növelése, amelyben hatalmasat lépett előre az elmúlt években. Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes elmondta: a hallgatói közösséget most már 55 ország fiataljai alkotják, a külföldi hallgatók száma meghaladja a 600-at, az angol nyelvi képzési programoké pedig elérte a 35-öt. Ebben a folyamatban jelent mérföldkövet az is, hogy az intézmény felkerült a két legnagyobb globális egyetemminősítő szervezet listájára. Az egyik a QS, amely alapvetően a kutatási és tudományos eredmények alapján készíti el évről évre rangsorát, s ezen 2019 óta szerepel a Széchenyi-egyetem – az idein a kelet-európai és közép-ázsiai régióban 28 helyet javítva már a 173. helyen. A másik a THE, amely tradicionális listája mellett idén harmadik alkalommal állított össze egy hasonlóan fontosat, a világ felsőoktatási intézményeit az ENSZ által megfogalmazott 17 fenntartható fejlődési cél alapján vizsgálva. A napokban publikált legfrissebb rangsorban a tavalyihoz hasonlóan ismét szerepel a Széchenyi István Egyetem. „Tevékenységünket – amelyet már a modellváltás is segít – a tudásötszög modelljében végezzük. Ennek lényege az egyetem szoros kapcsolata az ipari, a kormányzati és a civil, egyházi, illetve médiaszereplőkkel, hangsúlyt fektetve a természeti környezettel való harmóniában való együttélés, a fenntartható fejlődés szempontjaira. A THE rangsorában elért kiváló eredmény újabb pozitív visszajelzést jelent ezen a területen, s azért is fontos, mert a külföldi hallgatók számára egyetemválasztáskor az egyik elsődleges szempont, hogy melyik intézmény szerepel a globális rangsorokban. A mostani helyezés így tovább erősítheti nemzetköziesítési törekvéseinket” – fogalmazott dr. Lukács Eszter. Dr. Lukács Eszter oktatási rektorhelyettes (fotó: Májer Csaba József) A THE listájának készítői vizsgálták az egyetemeken folyó oktatáson túl az intézményi működés jó gyakorlatait és minden olyan egyéb tevékenységet, amely a szűkebb-tágabb környezetben is kifejti értékteremtő hatását, az ismeretterjesztéstől a kormányzati szakértő munkáig. Figyelembe vették az ENSZ által megfogalmazott fenntartható fejlődési célokhoz kapcsolódó olyan, az egyetem kutatói által jegyzett publikációkat is, amelyek szerepelnek a Scopus adatbázisban. A Széchenyi István Egyetemet a világ 200 legjobb felsőoktatási intézménye közé sorolták a „fenntartható városok és közösségek” kategóriában, amely az erőforrásokkal való gazdálkodásról szól, ezenkívül vizsgálja az universitasok szerepét a közösségek örökségének fenntartásában és megőrzésében is, feltérképezve például a fenntarthatósággal kapcsolatos kutatásaikat és gyakorlataikat. Az intézmény ez alapján a nemzetközi felsőoktatás elitjébe tartozik a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét tekintve, együtt például a Valenciai, a Bordeaux-i, az Aalborgi, a Turkui, valamint a japán Ritsumeikan és Oszakai Egyetemmel. A győri egyetem kiválóan szerepelt a „tisztességes munka és gazdasági növekedés” kategóriában is, amelyben a 301–400. helyre sorolták, csakúgy, mint a Reykjavíki, a Salamancai, a Sao Pauló-i, a Sussexi és az Egyesült Arab Emirátusok Egyetemet. Itt a gazdasági növekedés motorjaként betöltött szerepét és munkáltatói felelősségét vették górcső alá, figyelembe véve a gazdasági témájú kutatásokat és a szakmai gyakorlatban részt vevő hallgatók arányát is. A top 600-ba került a Széchenyi István Egyetem az „egyenlőtlenségek csökkentése” kategóriában, többek között a Luzerni, a Sao Pauló-i Szövetségi, a Tokiói Nemzetközi, a Sevillai, az Oszakai és a Floridai Nemzetközi Egyetemmel együtt. Ennél az intézmények társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos kutatásait, diszkriminációellenes intézkedéseit, fejlődő országokból származó, illetve első generációs hallgatóinak arányát, valamint a fogyatékossággal élő hallgatók és alkalmazottak számát nézték. Az intézmény a „minőségi oktatás” kategóriában – egy sorban például a Bergeni, a Foggiai, a francia Pantehon-Sorbonne, a Ritsumeikan, a Tokiói Nemzetközi és a Nagojai Egyetemmel – a 601–800. helyre került, amelynél az ilyen témájú kutatásokon túl a gyermekkori, valamint az egész életen át tartó tanuláshoz való hozzájárulást is tekintetbe vették. Előnyként értékelték az első generációs értelmiségiek képzését, illetve a tanító szakos hallgatók létszámát is. A Széchenyi István Egyetem a „partnerség a célok eléréséért” kategóriában a világ legjobbjai között versenyezve, egy év alatt 200 helyet előrelépve a 401–600. helyén szerepel, olyan illusztris társaságban, mint többek között a Tamperei, a Pantheon-Sorbonne, a Cardiffi, a dél-koreai Ajou, a svéd Linnaeus és a Tajpeji Orvostudományi Egyetem. Ez a rangsor azt mutatja, hogy az egyetemek miként támogatják az ENSZ fenntartható fejlesztési céljait más országokkal, kormányzati és civil szervezetekkel való együttműködések, kutatások és az oktatás révén. A Széchenyi István Egyetemen a hallgatói közösséget most már 55 ország fiataljai alkotják. (Fotó: Májer Csaba József)
- 5G és az oktatás
A virtualizáció az élet számos területén hoz átütő változást. Az informatikában és az iparban is egyre nagyobb teret hódít, ezen felül - amit a jelenlegi vírushelyzet alatt is megtapasztaltunk -, az online platformok segítségével egyetemi, közép- és általános iskolai előadásokat lehet megtartani. A legnagyobb probléma, hogy az 5G térségi lefedettsége, valamint az eszközök teljesítménye nem mindig megfelelő ahhoz, hogy az előadás minősége élvezhető, akadálymentés és stabil legyen. Az 5G hálózatok kiépítésével olyan platformok fejlesztése történhet meg, amivel az oktatás online módon a technikai problémák csökkentésével megvalósítható. Digitális Fejlesztési Központ hírek - 2021. 04. 27. A fejlesztések mellett a valós-idejű virtuális oktatás lehetősége is megvalósulhat. Nyugat-európai országokban már számos tantárgynál kipróbálásra került (történelem, csillagászat stb.) a virtuális valóságban történő oktatás. Egyetemi szinten a mechanikai, és mérnökképzésben valamint az orvostudományi területeken történt tantárgyi integráció. A Digitális Fejlesztési Központ szakemberei együttműködve az egyetemi oktatókkal és a középiskolákkal közösen keresik a megoldásokat az oktatás fejlesztésére. A Digitális Fejlesztési Központ támogatása a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 projekt keretében valósul meg.
- SZEnergy: világhírű egyetemek előtt végzett a Széchenyi István Egyetem csapata
Los Angeles-i, müncheni és torinói egyetemeket maga mögé utasítva végzett a világ 18., Európa 6. helyén az autonóm programozó versenyen a SZEnergy Team, a Széchenyi István Egyetem hallgatói versenycsapata, amely egy másik versenyszámban a kontinens második legjobbja lett. A siker mutatja, hogy a műszaki tudományterületeken élenjáró intézmény mennyire fontosnak tartja a gyakorlatorientált képzést és a tehetségek támogatását. A Shell Eco-marathon a világ legnagyobb, hallgatók számára meghirdetett üzemanyag-takarékossági megmérettetése, amelyen a Széchenyi István Egyetem csapata, a SZEnergy is rendszeresen indul. A járványhelyzet miatt a versenyszámokat idén online rendezték minden indulónak megadott járműmodellel és szenzorkészlettel, virtuális szimulációs környezetben kellett teljesítenie a feladatokat. A SZEnergy kiváló eredményt ért el: világszinten a 18., Európában a 6. helyen végzett, megelőzve többek között a Müncheni és a Torinói Műszaki Egyetemet, valamint a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemet. Legalább ekkora sikernek számít az „adat és telemetria” versenyszámban európai viszonylatban elért 2. hely is, amivel a „Runner-up” különdíjat érdemelte ki a győri csapat. Itt a feladat egy olyan dokumentum elkészítése volt, amely a jármű belső monitorozó, adatgyűjtő és -kiértékelő rendszerét tartalmazta. A SZEnergy tagjainak dr. Bokor József professzor, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának elnöke és Simon Róbert Balázs győri országgyűlési képviselő személyesen gratulált az egyedülálló teljesítményhez. „Azért is fontos ez a siker, mert ma az autonóm járművekkel kapcsolatos kutatások nagy figyelmet és támogatást kapnak Magyarországon. Nemzeti laboratóriumok alakultak, s az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium egyik partnere a Széchenyi István Egyetem, amely képes arra, hogy figyelemreméltó, bizonyos területeken vezető szerepet töltsön be. Azok a feladatok, amelyeket ebben a versenyszámban a SZEnergynek meg kellett oldania, mindenhol a kutatások központi részét képezik” – hangsúlyozta prof. dr. Bokor József, megjegyezve, hogy a hallgatói csapatok tagjai lehetnek a jövő szakemberei az iparban, az egyetemi oktatásban és a kutatásban. Simon Róbert Balázs gratulációja mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt egy-másfél évtizedben a győri volt az egyik, ha nem a legdinamikusabban fejlődő egyetem az országban, amit többek között az új kollégiumi szárnyak építése, a labor- és más infrastruktúrafejlesztések jeleztek, a közeljövőben pedig a technológiai és innovációs park megvalósítása erősít tovább. „Mindezt persze meg kell tölteni minőségi tartalommal is, amihez megfelelő tudású oktatókra, kutatókra és tehetséges hallgatókra van szükség” – mondta, külön kiemelve, hogy a SZEnergy ebben a versenyben a világ 50 legjobb egyeteme közé tartozó münchenit is maga mögé utasította. Miklós Máté, a SZEnergy vezetője köszönetet mondott dr. Bokor József professzornak és Simon Róbert Balázsnak az elismerő szavakért, a Járműipari Kutatóközpont vezetésének és mentorainak – Kőrös Péternek, Pusztai Zoltánnak, valamint Krecht Rudolfnak – a szakmai tanácsokért, a Széchenyi István Egyetemnek és szponzoraiknak pedig a csapat támogatásáért. „Bízom abban, hogy a versenyeken elért eredmények új lendületet adnak a következő fejlesztésekhez” – fogalmazott. A SZEnergynek Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség elnök-vezérigazgatója is gratulált nemrégiben, tolmácsolva Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elismerését is. Levelében azt írta: „A SZEnergy Team teljesítménye értékteremtő, és biztos alapokat nyújt majd a csapattagoknak a digitalizáció uralta jövőben. Hosszú távú előnyökkel járhat az egyetemi tanulmányokkal párhuzamosan végzett munka, amelynek során szakmai tapasztalatokat gyűjthetnek, és hasznos nemzetközi kapcsolatokat építhetnek ki.” Miklós Máté, Simon Róbert Balázs és prof. dr. Bokor József (fotó: Májer Csaba József)
- Globális problémák és lokális válaszok az Üzleti SzEmlében
Üzleti SZEmle néven fontos szolgáltatás érhető el a Széchenyi István Egyetem (SZE) honlapján: az intézmény oktatói-kutatói olyan gazdasági témájú publikációk rövid összefoglalóit készítik el, amelyek hasznosak a vállalkozók, az üzleti döntéshozók és a fejlesztő munkakörökben dolgozó szakemberek számára. Megjelent az áprilisi szám. Az Európai Unió hétéves kohéziós politikájának előző programozási szakasza 2020-ban lezárult és a következő ciklus kapujában állunk. Az Üzleti SzEmle áprilisi számában több cikkben is áttekintéseket olvashatunk a globális tendenciákról, az új jellemzőkről, a változás irányairól. A kohéziós politika célja a tagállamok és régióik „átfogó harmonikus fejlődésének” előmozdítása és támogatása, a régiók közötti fejlettségi különbségek csökkentése. Középpontjában azok a kulcsterületek állnak, amelyek elősegítik, hogy az EU megfeleljen a 21. század kihívásainak, és versenyképes maradjon a világpiacon. Az egyik cikk bemutatja az EU 2021–2027 közötti költségvetési csomagját, ideértve az Európai Unió helyreállítási eszközét, az úgynevezett „Next Generation EU”-t, valamint az EU döntéshozatali folyamatát. Miért fontos mindezt áttekinteni? Állampolgárként, vezetőként, alkalmazottként és vállalkozóként is érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen tevékenységeket támogat az Európai Bizottság. Több cikk is részletesen foglalkozik azzal, hogy a tervezés folyamata hol tart Magyarországon és megismerhetjük azt is, hogy Győr-Moson-Sopron megye hogyan készül a források fogadására. Olvashatunk az okosfalu-koncepcióról, amelynek középpontjában a precíziós mezőgazdaság, a megújuló energiatermelés és az ökoturizmus áll. A bemutatott tanulmány szerint Magyarországon az okosfalu-fejlesztések megvalósításának több akadálya is van (elsősorban az elégtelen infrastruktúra és a fejlesztési kultúra hiányosságai). Ugyanakkor az okosfalu-fejlesztések jogi szabályozása adott, és a 2019-ben indult Magyar Falu Program jelentősnek tekinthető a vidékfejlesztésre vonatkozóan. A regionális fejlesztés jelentőségével kapcsolatban érdekes esettanulmányokat, kitekintéseket olvashatunk Lombardiáról és Kasztíliáról valamint a lengyel–cseh–szlovák határ mentén elhelyezkedő Beskydy Eurorégióról. Megismerhetjük, mi a szerepe a Dánia, Svédország, Norvégia, Finnország és Izland részvételével működő Északi Miniszterek Tanácsának (Nordic Council of Ministers). Bár itt nem egy ország egy-egy térségéről van szó, hanem egy több országot átfogó szervezetről, térségi szerepük mind Európában, mind a világban jelentős. Éppen ezért lehet érdekes látni azt, hogy egy ilyen regionális szerveződés milyen módon kíván hozzájárulni a fejlődéshez. A regionális fejlesztés az Európai Unión kívül is hangsúlyos szerepet tölt be, ezt ismerhetjük meg Izrael példájából. További cikkeket olvashatunk az ellátási láncok regionális kérdéseiről, az Egyesült Királyság pénzügyi intézményrendszerének reformjáról és a cégértékeléssel kapcsolatos kihívásokról. Következő számunkban az előttünk álló nyár nagy kérdésével, a turisztikai szektor jövőjével foglalkozunk. Visszatérő olvasóinknak hírlevél-feliratkozási lehetőséget biztosítunk (FELIRATKOZÁS)
















