1704 találat
- Villamos hajtások és teljesítményelektronika: nemzetközi workshopnak adott otthont a Széchenyi István Egyetem
A Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósított meg szakmai projektet a Széchenyi István Egyetem szlovák és lengyel partnereivel. Az intézmény nemrég a Kassai és a Wrocławi Műszaki Egyetem kutatóinak tartott kétnapos workshopot, amelyen a villamos hajtások és a teljesítményelektronika oktatása került fókuszba. Évek óta tartó, szoros szakmai kapcsolat adott alapot a Széchenyi István Egyetem és két partnerintézménye, a Kassai és a Wrocławi Műszaki Egyetem projektjének, amelyet a Nemzetközi Visegrádi Alap finanszírozott. A támogatás révén az intézmények három alkalmas workshop-sorozatot tartottak idén, amelynek utolsó állomására a napokban a győri campuson került sor. Dr. Horváth Krisztián, az intézmény Villamosmérnöki és Infokommunikációs Tanszékének adjunktusa, a projekt szakmai koordinátora elmondta: a program fókuszában a villamos hajtások és a teljesítményelektronika oktatási minőségének fejlesztése állt. A „Pathways to Excellence in Power Electronics and Electrical Drives Education” elnevezésű kezdeményezés célja emellett a jógyakorlatok átadása, a tapasztalatcsere és a részt vevő intézmények közötti szakmai együttműködések kiszélesítése volt. A nemzetközi projekt harmadik, egyben utolsó workshopjának a Széchenyi István Egyetem győri campusa adott otthont. (Fotó: Adorján András) „Kollégáimmal együtt igyekeztünk úgy összeállítani a kétnapos győri workshopot, hogy bemutassuk egyetemünk erősségeit, valamint lehetőséget adjunk a magyar, szlovák és lengyel kutatók közötti szakmai diskurzusra. A pályázatunk az oktatásmódszertani kérdéseket helyezte a középpontba, így olyan témákkal foglalkoztunk, mint a projektalapú oktatás, a fiatalok figyelmét felkeltő órai eszközök vagy épp a hallgatói csapatok és tehetséggondozás – fogalmazott dr. Horváth Krisztián. – Az eseményen az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar és az Informatikai és Villamosmérnöki Kar vezetése is részt vett, akik örömmel támogatták a projektet, és nyitottan állnak hozzá a további együttműködéshez.” A program során a kassai és a wrocławi szakemberek számára a Széchenyi-egyetem munkatársai és hallgatói vezettek foglalkozásokat. Dr. Kuczmann Miklós professzor, az Informatikai és Villamosmérnöki kar tudományos dékánhelyettese például a szabályozástechnika témakörének oktatásához tartozó, kísérleti eszközöket alkalmazó módszerét ismertette, a Matematika és Fizika Tanszék adjunktusa, dr. Kulcsár Nárcisz pedig a műszaki terület oktatása és a hallgatói figyelem fenntartása közti kapcsolatról, a modern kor kihívásainak lehetséges megoldásairól tartott előadást. A résztvevők mindemellett betekintést nyertek a Széchenyi-egyetem és az Audi Hungaria közti különleges kooperáció működésébe dr. Feszty Dániel professzor által, valamint érdekességként az intézmény világcsúcstartó hallgatói csapata, a SZEnergy Team is bemutatkozott a tehetséggondozás és a gyakorlati tapasztalatszerzés kérdéseit körbejárva. A célok között szerepelt a kultúrák közötti kapcsolat erősítése is, ezért a vendégek megismerhették a környék érdekességeit, például ellátogattak a Pannonhalmi Főapátságba. Ugyan a projekt ezzel lezárult, de a három részt vevő egyetem már a lehetséges jövőbeli együttműködésekről gondolkodik. Dr. Horváth Krisztián kiemelte: a programnak köszönhetően még szorosabb szakmai kapcsolat alakult ki a felek között, akik a következő időszakban hasonló nemzetközi projekteket, közös kutatásokat és publikációkat terveznek megvalósítani.
- A tudományos közösség ünnepe: harminckettedszer rendezett Akadémiai Napot a Széchenyi István Egyetem
Az Akadémiai Nap 1994 óta a Széchenyi István Egyetem legfontosabb ünnepe, amelyet névadója, gróf Széchenyi István születésének évfordulójához kapcsolódva rendez meg az intézmény. A hagyományoknak megfelelően az idei eseményen is doktorokat avattak, valamint rangos elismeréseket adtak át azoknak, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak az egyetem fejlődéséhez és közösségének erősítéséhez. A Széchenyi István Egyetem szeptember 23-án, győri campusán rendezte meg XXXII. Akadémiai Napját. Az intézmény életében ez a nap a hagyományok ápolása mellett a számvetésről és az ünneplésről szól, amelynek során a közösség együtt tekint vissza az elmúlt év eredményeire. „ Széchenyi életművének központi gondolata az volt, hogy a tudomány és a fejlődés nemzeti létünk záloga. Intézményünk is e hitvallás szellemében tevékenykedik, hogy kutatásaival, képzéseivel és innovációival szolgálja hazánk és tágabb térségünk versenyképességét ” – kezdte ünnepi beszédét dr. Friedler Ferenc professzor, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese. Hozzátette: az egyetem Magyarország legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézménye, amit nemzetközi megítélése, tudományos szerepvállalása és hallgatóinak sikerei igazolnak, alapját pedig a professzionális szervezeti működés és az elkötelezett oktatói, kutatói, munkatársi közösség jelenti. „Mindezen szempontok együttesen teszik lehetővé, hogy felelősséget vállaljunk a jövő generációjáért. Kiemelten figyelünk arra is, hogy a tudomány aktuális problémáira válaszokat adjunk – gondoljunk akár a mesterséges intelligencia alkalmazásaira, akár más korszakformáló kérdésekre. Munkánkat támogatja, hogy az ipari, gazdasági szféra képviselői megbízható és innovatív szakmai partnerként tekintenek intézményünkre ” – húzta alá. Megtelt a Széchenyi István Egyetem Új Tudástér Aulája a XXXII. Akadémiai Napon. (Fotó: Adorján András) Díjak és elismerések A köszöntő után az egyetem rangos elismeréseinek átadása következett. Az egyetem tiszteletbeli doktori címét Bogyay Katalin nagykövet kapta, aki Magyarország 15. állandó ENSZ-képviselőjeként, az UNESCO Közgyűlés 36. ülésszaka elnökeként, valamint a Magyar ENSZ Társaság elnökeként munkássága során mindig a béke, a fenntartható fejlődés, az oktatás és a művészetek ügyét képviselte. „Kaotikus időkben élünk, egyszerre élünk káoszban és rendben. A válság, amelyet körülöttünk érzünk, ökológiai, etikai, egzisztenciális, gazdasági, episztemikus és emocionális. Kockáztatjuk, hogy elveszítjük a kontrollt minden olyan alapvető dolog felett, amelyet túl sokáig természetesnek tartottunk. Hitem szerint koncentrálnunk kell olyan értékekre, mint a szeretet, az igazság és a barátság. Fiatalként mindez talán természetes, de felnőttként sem szabad ezekről leszokni” – emelte ki köszönőbeszédében. Hangsúlyozta, hogy a folyamatosság és az értékek melletti kitartás határozták meg pályáját. Köszönetet mondott családjának, külön kiemelve férje, dr. Lőrinczy Tamás és fia támogatását, akik erőt és hitet adtak számára. Zárásként a fiataloknak azt kívánta, hogy az egyetemi évek szabadságát és erejét a köz szolgálatába állítva, hittel, erővel és bizalommal találják meg mindig a helyes utat. Bogyay Katalin nagykövet, Magyarország 15. állandó ENSZ-képviselője, az UNESCO Közgyűlés 36. ülésszakának elnöke, valamint a Magyar ENSZ Társaság elnöke tiszteletbeli doktori címet vehetett át. (Fotó: Adorján András) A Széchenyi István Egyetem díszpolgára címet dr. Lukács Ágnes , a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató-helyettese és Pintér-Péntek Imre , a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vehette át. Lukács Ágnes több mint húsz éve köteleződött el a felsőoktatás szolgálata mellett, és egy évtizede szoros szakmai kapcsolatban áll az egyetemmel, amelynek fejlődését kiemelt figyelemmel segíti. Köszönőbeszédében kiemelte, hogy az intézményben olyan szakemberekkel működhet együtt, akik az akadémiai világon túl az üzleti gondolkodásban és a tudomány iránti elköteleződésben is példát mutatnak. „Amikor megérkezek a Hungaroringre, a bejáratnál a következő felirat fogad: »Köszöntjük a sebesség birodalmában«. Én ezt társítom a győri egyetemhez, hiszen az intézmény dinamizmusa pontosan azt a lendületet képviseli, amit mi Mogyoródon kicsiben megvalósítunk” – fogalmazott. Dr. Lukács Ágnes a Széchenyi István Egyetem díszpolgára címet vehette át. (Fotó: Adorján András) Pintér-Péntek Imre hosszú évek óta támogatja a gazdasági szféra és az intézmény közötti kapcsolatok folyamatos fejlesztését. Elkötelezett munkájával nagymértékben hozzájárul az ipari partnerségek erősítéséhez, ezáltal a régió versenyképességének növeléséhez. „Életem egyik legnagyobb megtiszteltetése, hogy ennek az egyetemnek lehetek a díszpolgára. Könnyű kimondani, hogy kössük össze a gazdaságot a felsőoktatással, de megvalósítani korántsem egyszerű. Már 1989-ben úgy gondoltuk, hogy a győri campuson olyan tudás van, amelyet a vállalkozások számára is hasznosítani lehet” – emlékezett vissza. Személyes példaképeként említette Szekeres Tamást, egykori főigazgatót, rektort, akinek vezetése alatt az intézmény az ország egyik legdinamikusabban fejlődő egyetemévé vált. Pintér-Péntek Imrét is az egyetem díszpolgárává avatták. (Fotó: Adorján András) A Pro Universitate díjat Gede Eszter , a Győri Szakképzési Centrum kancellárjának ítélték oda, aki kiemelkedően támogatta az intézmény és a szakképzés közötti együttműködést. Ugyancsak Pro Universitate díjjal ismerték el Tóth Esztert , az Universitas-Győr Alapítvány titkárát, aki hosszú ideje dolgozik az egyetem fejlesztéséért és polgárainak támogatásáért. Pro Universitate díjat ítéltek oda Gede Eszternek. (Fotó: Adorján András) Ugyancsak Pro Universitate díjjal ismerték el Tóth Esztert. (Fotó: Adorján András) Distinguished Professor címet adományoztak dr. Böröcz Péter és dr. Takács Péter egyetemi tanárok részére, míg dr. Törzsök Péter egyetemi docens, az Egészség- és Sporttudományi Karának dékánhelyettese Hegedűs Gyula tudományos ösztöndíjat kapott. Az Egyetemi Habilitációs Tanács döntése alapján ketten tettek eleget a habilitációs eljárás követelményeinek : a növénytermesztési és kertészeti tudományok területén Vonjich Viktor József , a gazdálkodás- és szervezéstudományok területén pedig dr. Keller Veronika . Doktori fokozatot több mint harmincan szereztek: dr. Frank Máté, az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolából; Al-Imareen Naseer Abdulhussein Jabbar, Aldoski Ziyad Nayef Shamsulddin, Alnmr Ammar, Bektaş Nurullah, Brinissat Marame, Eller Balázs, Gosztola Dániel, Görbe Polina, Juhászné Bíró Tamara, Kovács György, Kovács Márió, Momani Ahmad Abedel-Elah Mahmoud, Muhanad Khlaf Salman Al-Jubouri, Nagy Judit, Nagy Viktor Zoltán, Paulovics László, Porkoláb László, Pölöskei István, Pusztai Zoltán és Szabó Ádám István a Multidiszciplináris Műszaki Doktori Iskolából, dr. Pátkainé Bende Anna és Göndöcs Dóra a Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolából, Farkas Csaba László, Márton Judit, Bognár László, Szépné Tóth Violetta, Horváth Éva Rita, Biró Ákos Ferenc, Kelemen Henrietta és Zsebő Sándor pedig a Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszertudományi Multidiszciplináris Doktori Iskolából. Több mint 30-an tettek doktori esküt az ünnepségen. (Fotó: Adorján András) Címzetes egyetemi docensi címet kapott dr. Csóka János , az Audi Hungaria Kísérleti Motorgyártó Központ szegmensvezetője, valamint Székely Rita , Tényő Község Önkormányzatának polgármestere. Címzetes mesteroktatói címet adományoztak Dóber Gábornak , az Audi Hungaria Külső Tanszék projektkoordinátorának, illetve Lengyel Mónikának , a Gézengúz Alapítvány győri intézetvezetőjének. Pro Educatione díjban részesült dr. Glavanits Judit , a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar docense, aki a kiberbiztonsági jog területén végez kiemelkedő munkát, valamint dr. Kapcsándi Viktória , az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar docense, az élelmiszertudományok elismert oktatója. A Bakonyi István Kiváló Oktató díjat dr. Herczeg Géza , az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar mesteroktatója és Kőmíves Csaba , a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar docense kapták, akik szakmai kiválóságukkal és oktatói munkájukkal érdemelték ki az elismerést. A Kiváló Mentor díjat dr. Jungi Eszter Mária , a Győri Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnök bírája, dr. Vinkóczi Tamás , a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Vezetéstudományi és Marketing Tanszék egyetemi docense, valamint Tihanyi-Kovács Renáta , az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Élelmiszertudományi Tanszék egyetemi adjunktusa vehette át, akik az intézmény hallgatóit segítik szakmai útjukon. Érdemes Polgár díjat ítéltek oda Pákozdi Magdolnának , a Szent-Györgyi Albert Technikum igazgatójának, aki hosszú ideje támogatja az egyetemhez kötődő oktatási együttműködéseket. Irányító Testületi Elismerő Oklevél arany fokozatát vehette át Christian Stengel , az Audi Hungaria járműfejlesztési vezetője, Tobias Attensperger , az Audi AG Konvencionális és hibrid meghajtások minőségirányítása és műszaki irányítása vezetője, valamint Ivánné Szabó Tímea , az egyetem Irányító Testületének titkárságvezetője. Az Irányító Testületi Elismerő Oklevél ezüst fokozatát Horváth-Hutás Rita Mária , a Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola tanára és Kiss Géza , a Széchenyi Alumni Magazin munkatársa kapta. Kiváló munkatárs elismerésben részesült Bálint Ágnes Zsuzsanna , az Oktatásszervezési Igazgatóság Tanulmányi Osztályának tanulmányi referense, Horváthné Jeruska Ágnes , az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar Dékáni Hivatal kari titkársági referense , Silniczki Andrea , a Felnőttképzés és Kompetenciafejlesztési Központ képzési szakreferense, Tóth Henrietta , az Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvtárosa és Takács Péterné , az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Növénytudományi Tanszékének kari titkársági referense. Az Egyetemi Közösségért díjat Egyházi-Máté Eszter , a Kollégiumok és Lakhatási Központ vezetője vehette át. A Hallgatóbarát Egyetemért díjat Jeneiné Pintér Éva , az Oktatásszervezési Igazgatóság munkatársa kapta. Szolgálati elismerő oklevéllel köszöntötték a nyugdíjba vonuló Borbély Károlyt , az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar Neveléstudományi és Pszichológia Tanszékének mesteroktatóját, valamint dr. Nagy Zoltánt , az Alkalmazott Mechanikai Tanszék egyetemi docensét. Galéria: Adorján András, Nagy Gergely
- Minőség és innováció: együttműködik a Trigo Quality Support Kft. és a Széchenyi István Egyetem
Együttműködési megállapodást kötött a Trigo Quality Support Kft., a Széchenyi István Egyetem, valamint az intézmény hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. A partnerség célja, hogy közösen támogassák a technológiai fejlesztéseket, az ipari folyamatok hatékonyságának növelését és a fenntartható innovációk bevezetését, emellett pedig a minőségügy területén is közös kutatásokat és konzultációkat folytassanak. A Széchenyi István Egyetem és hasznosítóvállalkozása, az Uni Inno Zrt. együttműködésre lépett a gyártási folyamatok optimalizálásával foglalkozó Trigo Quality Support Kft.-vel. Az erről szóló dokumentumot a napokban ünnepélyes keretek között írták alá az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon. Az ünnepélyes aláírás résztvevői: Sármány Ferenc Hunor, a Trigo Quality Support Kft. műszaki szolgáltatás divíziómenedzsere, Nagy Dávid, a cég regionális menedzsere, Anatoly Kozlov, a cég country menedzsere, ügyvezető igazgatója , dr. Tóth Tamás, a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja és dr. Ásványi Balázs, a kar vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettese . (Fotó: Adorján András) A megállapodás értelmében a Trigo Quality Support Kft. vállalja, hogy bevonja az intézményt a legfontosabb fejlesztési feladataiba, amelyekben kiemelt hangsúlyt kap a digitalizáció, az automatizáció és a minőségbiztosítási rendszerek korszerűsítése, valamint a fenntarthatósági szempontok érvényesítése. A vállalat ipari környezetet és releváns adatokat biztosít a kutatás-fejlesztési tevékenységekhez, és előadók, illetve gyakorlati hely biztosításával is részt vállal a képzésekben. A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara aktívan segíti a cég szakmai igényeinek megvalósítását. Ennek keretében előadásokat, szakmai programokat és konzultációkat szervez, támogatja a hallgatók gyakorlatorientált szakmai fejlődését, valamint biztosítja cég megjelenését az állásbörzéken és egyetemi felületeken. Az együttműködés hozzájárul a fiatal szakemberek piacképes tudásának bővítéséhez és a vállalatokkal való kapcsolatuk erősítéséhez. Az Uni Inno Zrt. közvetítő szerepet tölt be, pályázati lehetőségeket kutat fel, és szakmai támogatást nyújt a projektek megvalósításában. Emellett koordinálja a közös fejlesztési folyamatokat, segíti az ipari problémák feltérképezését és előmozdítja a fenntartható megoldások alkalmazását. A felek megállapodtak abban is, hogy a közös kutatási-fejlesztési tevékenységek során létrejövő szellemi tulajdonjogok védelmét és hasznosítását együtt határozzák meg. Fontos cél, hogy a kutatási eredmények ipari alkalmazása ne csak hazai, hanem nemzetközi szinten is megvalósuljon. Dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a kar dékánja az aláírási ünnepségen elmondta, hogy az elmúlt két évben közel húsz vállalati együttműködést kötöttek, amelynek révén több mint harminc közös projekt indult. „Kiemelten fontos számunkra, hogy a vállalatokkal élő kapcsolatunk legyen, piacképes termékeket állítsunk elő együtt, partnerségünk eredményeit pedig visszaforgassuk az oktatásba is” – hangsúlyozta. Hozzátette, ezen kapcsolatok egyre nagyobb része – ahogy a most aláírt együttműködés is – épít az egyetem multidiszciplináris, több tudományterületet szintetizáló tudására. Dr. Ásványi Balázs vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettes kifejtette, az élelmiszer-minőségbiztosítás terén valós ipari igényeket kiszolgáló fejlesztéseket céloznak meg. A technológiai fejlesztések során az egyetem győri karainak, kompetenciaközpontjainak, járműmérnöki szakembereinek és a Digitális Fejlesztési Központ munkatársainak tudására támaszkodnak majd. Anatoly Kozlov, a Trigo Quality Support Kft. country menedzsere, ügyvezető igazgatója elmondta: számos jármű- és repülőgépipari, valamint elektronikai céggel állnak kapcsolatban, ezért munkájuk során kiemelt hangsúlyt fektetnek az új mérnöki megoldásokra. „Ugyancsak kulcsszó számunkra a fenntarthatóság, ugyanis a minőségbiztosítás egyik célja éppen a felesleges folyamatok kizárása. Az egyetemmel való együttműködésünk célja pedig, hogy közösen keressük meg a legjobb válaszokat a piacon felmerülő problémákra” – húzta alá. Végezetül reményét fejezte ki, hogy a partnerség gyümölcseként minél több közös kutatás és fejlesztés, valamint innováció valósul meg.
- Emlékdiplomás pedagógusokat köszöntött a Széchenyi István Egyetem Apáczai-kara
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán szeptember 18-án rendezték meg az idei emlékdiploma-átadó ünnepséget. A rendezvényen azokat a pedagógusokat ünnepelték, akik 50, 60, 65 vagy 70 éve szerezték meg tanítói oklevelüket, és pályájuk során több évtizeden át, hivatásukhoz hűen szolgálták a gyerekek nevelését és oktatását. Az emlékdiploma-átadó a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karának egyik legmeghittebb ünnepsége, amelynek középpontjában a tanítók iránti tisztelet és nagyrabecsülés áll. Az idei alkalmon összesen harminc jubilálót köszöntöttek személyesen két rubin-, egy vas-, két gyémánt- és huszonöt aranydiploma átadásával. Az ünnepség kezdetén a Győri Pedagógus Kórus lépett fel, amelynek előadásában klasszikus zeneművek csendültek fel. A kórus különleges kötődéssel bír az intézményhez: hetvenöt éve éppen az egykori tanítóképző falai között indult el a története, és azóta is meghatározó szerepet tölt be Győr és a régió zenei életében. Összesen harmincan vettek át emlékdiplomát az ünnepségen. (Fotót: Dudás Máté) A rendezvény hivatalos köszöntőit dr. Friedler Ferenc professzor, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese kezdte, aki beszédében a pedagógusok áldozatos életpályáját méltatta. „ Egyetemünk számára a tanítóképzés különleges jelentőségű. Tudjuk, hogy a tanulók jövőjének alapjai az iskolapadban, az első tanítók kezei alatt szilárdulnak meg, későbbi pályájuk nagyrészt ott alakul ki. Mi egyetemi professzorok is ezen az úton jutottunk ide, a mi sorsunk is ott dőlt el az első években. A díszdiplomák átadása ezért nem pusztán szimbolikus gesztus, hanem köszönetnyilvánítás mindazért, amit értünk és a nemzetért tettek ” – hangsúlyozta. Dr. Pongrácz Attila dékán az Apáczai Kar szellemiségét és sikerességét állította középpontba. „ Aki törekszik, mindent elér – vallotta Apáczai Csere János, és ez a gondolat a mai napig meghatározza karunk szellemiségét. Intézményünk sikeressége azoknak is köszönhető, akik ötven, hatvan vagy akár hetven éve végeztek nálunk, és példát mutattak a következő nemzedékeknek. Az önök életútja bizonyítja, hogy a tanítói hivatás értékei maradandóak, és ezekre az alapokra építhetjük jövőnket is ” – hangzott el a beszédben. Az emlékdiplomások nevében Szilágyi Irén aranydiplomás tanítónő mondott köszönetet. „ Ötven év hosszú idő, amely alatt nagy változások történtek, új kihívások elé állítva bennünket. A pedagóguspálya során sikerek és nehézségek egyaránt értek, de mindig erőt adott a tudat, hogy tanítványaink jövőjét formálhatjuk. A technikai fejlődés és az iskolai környezet átalakulása mindannyiunktól alkalmazkodást és szemléletváltást kívánt, de ezek erősítették szakmai kitartásunkat is ” – fejtette ki. Szilágyi Irén aranydiplomás tanítónő (Fotó: Adorján András) A programot a Széchenyi-egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolájának diákjai is színesítették, akik versekkel köszöntötték az ünnepelteket. Az esemény után a résztvevőket a Cziráki-kiállítótérben várták, ahol Németh Alexandra grafikusművész alkotásai, valamint a Győri Fotóklub Egyesület fényképei is megtekinthetők voltak. Megható műsort adtak a jubilálóknak az egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolájának tanulói. (Fotó: Dudás Máté)
- Éremesővel zártak a Széchenyi István Egyetem versenyzői a szakképzési Európa-bajnokságon
A Széchenyi István Egyetemhez kötődő fiatalok egy arany-, két bronz- és egy kiválósági éremmel tértek haza a szeptember 9–13 között a dániai Herningben megrendezett EuroSkills szakképzési Európa-bajnokságról. Az intézmény hallgatói és oktatói ipar 4.0, villanyszerelés, autószerelés és grafikus kategóriában járultak hozzá a magyar csapat sikereihez. A napokban Dániában rendezték meg az EuroSkills 2025 versenyt, amelyen hazánk kiválóan teljesített: a magyar csapat 32 ország közül a negyedik helyen zárt, összesen 16 érmet szerezve. A Széchenyi István Egyetemhez kötődő indulók közül Izsó Roland járműmérnök szakos hallgató aranyérmet nyert Császi Sándorral közösen ipar 4.0 szakágban. A tervezőgrafika szakos Amy Anne Funnell bronzérmet szerzett grafikában, míg a villamosmérnök szakos Losonczi Pétert a villanyszerelő kategóriában díjazták kiválósági éremmel. Rajtuk kívül Tánczos Bence az autószerelő versenyszám bronzérmese lett; az ő felkészülését a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának oktatója, Őri Péter, valamint a Nyelvi és Kulturális Központ tanára, Szabó Gábor segítette. Emellett a turizmus-vendéglátás szakos Horváth Berta pincér kategóriában a 17. helyet szerezte meg, értékes tapasztalatokkal gazdagodva a globális mezőnyben. A magyar csapat összesítésben a negyedik helyen végzett. (Fotó: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara) „A nemzetközi tapasztalat nemcsak a versenyzők, hanem a teljes szakmai közeg számára értékes. Fontosnak tartom, hogy az így megszerzett tudást visszaforgassuk az oktatásba – a legújabb technológiák, nemzetközi példák és módszerek megjelenjenek a tananyagban is” – hangsúlyozta Őri Péter, aki 2018 óta segíti a magyar autószerelő-versenyzők felkészülését. Mind Izsó Roland, mind Losonczi Péter tapasztalt résztvevőnek számít, hiszen a 2024-es WorldSkills világbajnokságot is megjárták Lyonban, ahol előbbi kiválósági érmet szerzett, utóbbi pedig a 20. helyen végzett. Az elmúlt évi szereplésre építve idén magabiztosan álltak rajthoz. „Megfeszített két év áll mögöttünk, különösen az utolsó hónapok voltak intenzívek, mert a tavalyi szoros eredmény után idén az arany volt a cél. A felkészülés során rengeteg gyakorlati feladatot oldottunk meg, a versenyen pedig egy gyártóállomást kellett kiegészítenünk és szimulációkkal, ipari hálózatokkal működőképessé tenni. Óriási élmény, hogy mindez végül aranyérmet ért, ami közös siker a csapattársammal és mindazokkal, akik támogattak minket” – fogalmazott Izsó Roland. Izsó Roland és Császi Sándor aranyérmes lett az ipar 4.0 kategóriában. (Fotó: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara) A verseny intenzitását Losonczi Péter is megtapasztalta. „ A lyoni WorldSkills után ez már a harmadik évem volt folyamatos felkészüléssel, és óriási élményként éltem meg a herningi versenyt. Fizikailag és szellemileg is nagyon megterhelt a három nap, de rengeteget tanultam belőle, és különleges érzés volt Magyarországot képviselni Európa legjobbjai között. Ez egy olyan tapasztalat, amit soha nem fogok elfelejteni, olyan volt, mintha az olimpián versenyeztünk volna ” – mondta. Losonczi Péter kiválósági érmet szerzett villanyszerelésben. (Fotó: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara) Az EuroSkills különlegessége, hogy a fiatal szakemberek valós munkakörnyezethez hasonló feladatokban mérik össze tudásukat több mint húsz szakmában, az építőipartól a kreatív iparágakon át egészen az informatikáig. Magyarország több mint egy évtizede vesz részt rendszeresen az EuroSkills és WorldSkills versenyeken, amelyek a szakképzés és a felsőoktatás együttműködésének sikertörténeteivé váltak. A következő nagy megmérettetésre, a 2026-os kerül sor sanghaji világbajnokságra a Széchenyi István Egyetem oktatói már megkezdték Albrecht Martin szakmai és nyelvi felkészítését, aki autószerelésben képviseli hazánkat.
- A Széchenyi István Egyetemhez kötődő cég jutott be a San Franciscó-i startup-világbajnokság döntőjébe
A Széchenyi István Egyetem volt hallgatói által alapított, az intézmény résztulajdonában lévő EV.analytica nyerte meg a startup-világbajnokság budapesti fordulóját. Az eredmény a világpiac kapuját nyitja meg előttük, hiszen ezzel egyenes ágon jutottak be a San Franciscó-i világdöntőbe, ahol a tét egy egymillió dolláros befektetés és a nemzetközi reflektorfény. Nemrégiben rendezték meg a startup-világbajnokság budapesti fordulóját, amelyen az EV.analytica is bemutatkozott. A vállalkozást három fiatal szakember – Németh András, Papp Zoltán és Simon Gergely – alapította, közülük az utóbbi kettő a Széchenyi István Egyetemen szerezte járműmérnöki mesterdiplomáját. Az általuk fejlesztett EV.app a hagyományos autók tankolásának kényelmét hozza el az elektromos járművek világába: egyetlen felületen teszi lehetővé a legjobb töltőpont megtalálását, a töltés elindítását és a fizetés lebonyolítását. Emellett a cég nagy hangsúlyt fektet az adatvezérelt fejlesztésekre, például az akkumulátorok élettartamának előrejelzésére, a hálózati energiatárolásra, valamint a biztosítói és flottakezelői együttműködésekre. Az EV.analytica most lehetőséget kap, hogy a világ legjobb startupjaival versenyezzen a Szilícium-völgy szívében, és elnyerje a Pegasus Tech Ventures által felajánlott egymillió dolláros fődíjat. A nemzetközi döntőbe jutás nemcsak a befektetési lehetőség miatt fontos, hanem azért is, mert globális partnerségek és piacra lépési lehetőségek nyílhatnak meg a magyar startup előtt. „A San Franciscó-i döntőbe jutás minden startup számára óriási lehetőség. Számunkra különösen fontos, hogy nemcsak Magyarországot, hanem a Széchenyi István Egyetem közösségét is képviselhetjük a világ innovációs fővárosában. Ez a nemzetközi megmérettetés arra is ösztönöz bennünket, hogy tovább gondoljuk a jövőt: célunk, hogy az EV.app ne csak mobiltelefonon, hanem közvetlenül az autók fedélzeti rendszereiben is megjelenjen, így a felhasználóknak még kényelmesebb élményt nyújthasson” – részletezte Simon Gergely. Az EV.analytica a startup-világbajnokság budapesti fordulóját nyerte meg, a céget Papp Zoltán (középen) képviselte (Fotó: pozi.io ) A Széchenyi István Egyetem és az EV.analytica kapcsolata nem csak az alapítók kötődésében érhető tetten. Az egyetem hasznosítóvállalata, az Uni Inno Zrt. szakmai befektetőként is részesedést szerzett a cégben, Digitális Fejlesztési Központja pedig hozzájárult az alkalmazás technológiai hátterének kialakításához. A fiatal vállalkozás így az egyetem tudásbázisára és innovációs infrastruktúrájára is támaszkodhatott. Mint Pazaurek Piros, Magyarország közép-floridai tiszteletbeli konzulja elmondta: az EV.analytica emellett részt vett a magyar–amerikai kapcsolatok erősítését célul kitűző idei Hungarian Summiton , valamint a Győri Innovációs Park USA Accelerator programjának intenzív tréningjén Orlandóban, ahol az amerikai piacra való felkészüléshez gazdagodtak hasznos üzleti ismeretekkel. „ Nagy élmény volt a budapesti fordulón bemutatni az EV.app-ot, hiszen első kézből tapasztalhattuk meg, mennyire nyitottan, elismerően fogadta a zsűri és a közönség a fejlesztésünket. Sikerült átadni, hogy nem csupán egy alkalmazásról, hanem egy átfogó megoldásról van szó, amely valódi kényelmet és biztonságot jelenthet az elektromos autózóknak. Ez a pozitív visszajelzés hatalmas motivációt ad számunkra a San Franciscó-i döntőre való felkészülésben” – fogalmazott Papp Zoltán. Az EV.app nyílt tesztelése hamarosan indul: a fejlesztők egy Facebookon létrehozott Insider Groupban várják az első felhasználókat, akik kipróbálhatják, és közvetlenül visszajelzést adhatnak. A csoporthoz bárki csatlakozhat, így a tagok az elsők között élhetik át, hogyan működik a jövő elektromos mobilitása. „Alapvetően más megközelítést alkalmazunk, mint a piac többi szereplője: mi ajánljuk a felhasználónak a megfelelő töltőoszlopot a jármű, a töltő-infrastruktúra és a felhasználói szokások alapján. Az algoritmus folyamatosan fejlődni fog, ahogy egyre jobban megismeri a felhasználók igényeit” – tette hozzá Németh András. A világdöntőt október 17-én rendezik meg, ahol a regionális versenyek több mint száz győztes startupja méri majd össze tudását, mintegy 2500 résztvevő és a nemzetközi innovációs szféra vezető szereplői előtt.
- Védelmi innovációk és kritikus infrastruktúrák: egyedülálló tanszéket alapított a Széchenyi István Egyetem
Ünnepélyes keretek között jelentették be a Széchenyi István Egyetem legújabb szervezeti egysége, a Védelmi Innovációs és Kritikus Infrastruktúrák Tanszék megalapítását szeptember 18-án. A Győri Innovációs Parkban tartott eseményen elhangzott: mindez egyszerre erősíti a nemzetbiztonságot, a Magyar Honvédség képességeit és az intézmény kutatási-oktatási profilját. A Széchenyi István Egyetem kiemelten fontosnak tartja, hogy az ipari szférával és a kormányzati szereplőkkel együtt hozzájáruljon a társadalom és a gazdaság fejlődéséhez, amelynek szerves része a nemzet biztonsága. Ezt a célt szolgálja a Védelmi Innovációs és Kritikus Infrastruktúrák Tanszék létrehozása – az ország első ilyen szervezeti egysége ebben a tanévben kezdte meg működését. Az alapítás alkalmából tartott ünnepségen dr. Kutnyánszky Zsolt haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkár szavaiból kiderült, hogy a tanszék megalapításával új szintre lép Magyarországon a védelmi iparhoz és honvédelemhez kapcsolódó mérnökképzés, egyedülálló példát mutatva arra, hogyan lehet a honvédelem, az ipar, az innováció és az akadémiai világ erejét egy cél szolgálatába állítani. Az államtitkár megjegyezte, a honvédelem ma már nem csupán a fegyverekről és a haditechnikáról szól, legalább ilyen fontossá vált a kritikus infrastruktúrák védelme, a kibervédelem és az informatika világa. Leszögezte: nemzeti érdek, hogy az energiaellátás, a közlekedési hálózatok, az egészségügy és a digitális rendszerek biztonságban legyenek – ezt szolgálja az új tanszék is. Az ünnepség résztvevői az új tanszék névtáblájával: Hendrich Balázs nagykövet, dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese, dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke, dr. Kutnyányszky Zsolt államtitkár, dr. Szauter Ferenc tanszékvezető, dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, dr. Ballagi Áron, az Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja, dr. Szabó Sarolta, az egyetem stratégiai igazgatója és Vályi Nagy Dávid, az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke. (Fotó: Adorján András) Dr. Friedler Ferenc professzor, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese köszöntőjében kiemelte, a mai világ legfontosabb megoldandó problémái több diszciplínát érintenek. „Intézményünk azért sikeres ezen új kérdések megválaszolásában, mert képes kihasználni, hogy számos tudományterületen rendelkezik kiváló szakemberekkel és infrastruktúrával. A honvédelem mindig a legmodernebb technológiákról szólt – ma a drónokról, autonóm rendszerekről, digitalizációról –, amelyekben intézményünk az ország egyik vezető szereplője” – fogalmazott. Hozzátette: a védelmi innovációkban csak az első hely az elfogadható, mert jobbnak kell lennünk, mint a potenciális ellenfelek. „Ennek eléréséhez egyszerre szükséges az akadémiai szféra hatékony tudásgeneráló képessége és a honvédség szigorú, hierarchikus követelményrendszere. Emiatt az egyetemek és a katonaság természetes szövetségesek: a hadsereg többek között a haditechnológiai trendek naprakész ismeretével, mi pedig kutatás-fejlesztési képességünkkel járulunk hozzá az innovációhoz” – húzta alá. Dr. Ballagi Áron, az Informatikai és Villamosmérnöki Kar dékánja rámutatott: az új tanszék szervesen illeszkedik a kar eddigi erősségeihez, különösen az informatikai, villamosmérnöki és kiberbiztonsági képzésekhez. Kifejtette: ezt egészítik ki olyan programokkal, amelyek a honvédelmi és biztonsági szektor kérdéseire adnak válaszokat. Így a kínálatot védelmi innovációs szakmérnök és menedzser szakirányú továbbképzésekkel, valamint mikrotanúsítványt nyújtó rövid képzésekkel (védelmi innovációs MI-fejlesztő; védelmi innovációs gyártástechnológiai menedzser; védelmi projektmenedzser; pénzügyi és jogi keretek a védelmi szektorban; modern védelmi rendszerek működése; légiipari autonóm rendszerek technológiája; logisztikai folyamatok a védelmi szektorban) bővítik. Mint megjegyezte: a hallgatók nemcsak a legmodernebb technológiákkal ismerkednek meg, hanem a jövő honvédelmi szakembereivé is válnak, akik tudásukkal és kreativitásukkal Magyarország biztonságát és nemzetközi versenyképességét szolgálják. Az új egység szakmai küldetését dr. Szauter Ferenc tanszékvezető ismertette. Bemutatójában kiemelte, hogy a tanszék egy évtizedek alatt felépített kutatási és innovációs bázisra épít. Ezek között olyan projektek szerepelnek, mint az autonóm funkciókkal felszerelt katonai terepjármű , a digitális katona koncepció, a 3D nyomtatás védelmi ipari alkalmazása, új kompozit védőburkolatok fejlesztése, valamint határfelügyeleti drón- és robotrendszerek. A tanszék számára országosan egyedülálló hátteret biztosít az egyetem Rádiófrekvenciás Vizsgálólaboratóriuma is, amely a katonai és polgári eszközök vizsgálatát támogatja. „Ez a tanszék nem újrakezdés, hanem koncentráció: minden tudásunkat és tapasztalatunkat egy fókuszba rendeztük, hogy hazánk biztonságát szolgálja – most és a jövőben egyaránt” – jelentette ki dr. Szauter Ferenc. A Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkja előtt kiállították a Gamma Zrt. Komondor harcjárművét, amelyet az intézmény kutatói autonóm járműfunkciókkal szereltek fel. (Fotó: Adorján András)
- 30 éves a modern kori győri jogászképzés: rendhagyó tanévnyitó a Széchenyi István Egyetem jogi karán
A győri jogászképzés újraindításának harmincadik évfordulóját ünnepelték a S zéchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának napokban rendezett tanévnyitóján a Richter teremben. Az ünnepségen köszöntötték a kar félezer elsőéves hallgatóját és rangos elismeréseket adtak át az intézmény fejlődésében meghatározó szerepet játszó személyiségeknek. Különleges tanévnyitóra került sor a Széchenyi István Egyetemen, amely 30 éve nyitotta meg kapuit a joghallgatók előtt. A kerek évforduló lehetőséget teremtett arra, hogy az elsőévesek köszöntése mellett a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar elismerje kiválóságait, és kiemelje azokat az értékeket, amelyek közösségét három évtizede összetartják. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának ünnepi tanévnyitóját a győri Richter-teremben rendezték (Fotó: Dudás Máté) Dr. Friedler Ferenc professzor, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese az ünnepségen elmondta, hogy a győri jogászképzés több mint száz év szünet után, 1995-ben indult újra az intézmény, az Universitas-Győr Alapítvány és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Kara összefogásával. „Jogászképzésünk mára egyetemünk meghatározó pillére lett. Nem csupán tudományos tekintélyt vívott ki magának, hanem formálója is lett Győr és a tágabb térség társadalmi, gazdasági és kulturális életének” – fogalmazott. Hozzátette, a jogtudománynak ma reagálnia kell az új társadalmi és gazdasági trendekre, a digitalizációra vagy akár a mesterséges intelligencia térhódítására. „Büszkék vagyunk arra, hogy jogi karunk számos más tudományterület képviselőivel összefogva képes új tudományos és gyakorlati eredményeket létrehozni. Ennek a közös munkának elengedhetetlen feltétele egy jól működő intézmény, amely biztosítja hozzá a szervezeti és az anyagi hátteret. Ez a Széchenyi István Egyetem küldetése és felelőssége” – emelte ki. Dr. Lamm Vanda professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke az alapításának 200. évfordulóját ünneplő MTA nevében köszöntötte a jelenlévőket. „Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a győri oktatási intézménynek magam is több mint negyedszázada a tagja lehetek. Az elmúlt három évtized alatt lelkes fiatal és idősebb kollégák közreműködésével sikerült kiépíteni és megszilárdítani a győri jogi kart” – hangoztatta. Köszöntőjében megemlékezett a 2022-ben elhunyt dr. Szalay Gyula alapító dékánról is, aki szívügyének tekintette az iskola megvalósítását. Mint mondta, a Deák-kar igazi tudományos műhellyé vált, amely elnyerte a szakma elismerését, s méltó versenytársává vált a többi nagy múltú hazai jogtudományi egyetemnek. A kar oktatóihoz szólva megerősítette, az Akadémia továbbra is számít rájuk a tudományos közéletben. Dr. Lamm Vanda professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke méltatta a győri jogászképzést. (Fotó: Dudás Máté) Dr. Mezey Barna professzor, az ELTE korábbi rektora – aki a budapesti egyetem dékánhelyetteseként aktív szerepet vállalt a győri képzés előkészítésében – kifejtette: „Magam is a kezdetektől részt vettem az oktatásban, hiszen az elején döntően a fővárosból jöttek a tanárok. Akkor azt ígértük, hogy elmegyünk, amikor felnő a győri oktatógeneráció, de nem mondtunk igazat, mert ez már régen megvalósult, és mi mégis itt ragadtunk. Szeretünk itt lenni, itt tanítani” – idézte fel. Az elsőévesekhez fordulva úgy fogalmazott, hogy jól döntöttek, amikor a győri intézményt választották. „Kiváló oktatók várják itt önöket, de fontos, hogy akarjanak tanulni. Azért vagyunk itt, hogy átadjuk a tudásunkat, mert azt szeretnénk, hogy minél jobb jogászokká váljanak, és ezzel is építsék az egyetem hírnevét” – hangsúlyozta. Dr. Mezey Barna professzor, az ELTE korábbi rektora a győri kar összetartó közösségét emelte ki. (Fotó: Dudás Máté) Dr. Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke több jeles évfordulóra is emlékeztette a hallgatóságot, köztük arra, hogy idén ünnepelte megalakulásának 150. évfordulóját a Győri Ügyvédi Kamara. „Ünnepi alakalom ez az év a Győri Ítélőtábla életében is, mert húsz éve indult újra az ítélőtáblai ítélkezés a régióban győri székhellyel” – említette. Hozzáfűzte, amikor az ítélőtáblák újraalapításának igénye megfogalmazódott, a jogászképzés már elindult az intézményben, és ez is nyomatékos érv volt székhelyük meghatározásakor. Kiemelte, az itt végzettek közül nemcsak a jogász, hanem az igazságügyi ügyintézői és a később létrehozott további szakok is képzett és keresett munkavállalókat adnak az országnak, akiket a klasszikus jogászi munkahelyek mellett a közigazgatási szervek, a rendőrség, a gazdasági társaságok és más munkáltatók is szívesen foglalkoztatnak. Dr. Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke több jeles évfordulóról is megemlékezett. (Fotó: Dudás Máté) Dr. Smuk Péter professzor, a kar dékánja köszöntőjében méltatta az alapítókat, majd a jövőbe tekintett. „A következő szintet a kifinomult képzési kínálat, a nemzetközi tudományos teljesítménnyel is hitelesített oktatói kar jelenti. A jogi kar partnerséget kínál a jogászi hivatásrendeken túl minden társadalmi és gazdasági szereplőnek, legyen szó innovációról, kutatásról, vagy éppen a jogtudatosság fejlesztéséről” – fogalmazott. Aláhúzta, az új tanévben 220 joghallgató, 45 jogi asszisztens szakos, 210 alap- és 30 mesterszakos hallgató kezdi meg tanulmányait, akik az intézmény nyújtotta lehetőséggel élve hamarosan akár nemzetközi űrjogi perbeszédversenyen lépnek fel, esetleg valamelyik műholdat, önvezető vagy energiahatékonysági világbajnok autót tervező team tagjai lesznek. „Büszkék vagyunk, hogy a modern kihívásoknak megfelelő egyetemünk olyan inspiráló szakmai és kulturális közeget biztosít munkánkhoz, amely a jövőépítés biztos alapja lehet” – hangoztatta. A dékán felolvasta az alapító dr. Bihari Mihály professzor üzenetét. Mint írta: „Tizenkét kollégámmal kezdtük el a jogászképzés megszervezését és »örök időre« való megtartását. Szakmai életem nagyon nagy eredményének tartom az itteni jogászképzés megalapítását, amelyre akkor felkért Szekeres Tamás akkori főigazgató. Elvállaltam, és biztos voltam benne, – ismerve a Győr-Moson-Sopron megyei jogászok és vezetők magas szintű képzettségét, elhivatottságát, akiknek részvételére szintén szükség volt, – hogy sikerülni fog. Reményeim valóra váltak, kiváló jogászképzés jött létre Győrben harmincév munka során.” Az évnyitó egyik ünnepi pillanata volt az elsőévesek eskütétele és egyetemi polgárrá fogadása. (Fotó: Dudás Máté) A győri jogászképzés 30. születésnapja alkalmából két ünnepi kiadvány is készült. A Széchenyi Alumni Magazin mellett a Jog-Állam-Politika folyóirat is különszámmal jelentkezett, amelyet dr. Szoboszlai-Kiss Katalin, a kar docense, a periodika vezető szerkesztője mutatott be. Az ünnepség az elmúlt 30 évben a győri jogászképzésért kiemelkedő munkát végző személyiségek elismerésével folytatódott. A kar alapító dékánjáról elnevezett Szalay Gyula- díjat dr. Czinege Imre professor emeritus, a Széchenyi István Egyetem első rektora vehette át. Vezetői időszaka alatt alakult ki az egyetemi infrastruktúra, amelynek keretében közel kétszeresére bővült a kollégiumi kapacitás, és modernizálódott az egyetemi informatikai hálózat. Akkor készültek el a tanulmányiépület-bővítés és az új könyvtár tervei, valamint 2003-ban került sor az Áldozat utcai épület megvásárlására, amely a jogászképzés számára teremtett méltó környezetet. Dr. Czinege Imre professor emeritus, a Széchenyi István Egyetem első rektora Szalay Gyula- díjat vehetett át. (Fotó: Dudás Máté) A Pro Facultate díj Hajnik Imre-fokozatában részesült dr. Stumpf István, az intézmény Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékének professzora. A díjazott 2013 óta oktat a győri tanszéken, 1998 és 2002 között kancelláriaminiszter, 2010 és 2019 között alkotmánybíró volt, jelenleg a Miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja. Kormányzati és alkotmánybírói tapasztalatával jelentősen gazdagította az alkotmányjog és a politikatudomány gyakorlatközpontú oktatását, valamint a tananyag fejlesztését. Dr. Stumpf István, a kar Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékének professzora a Pro Facultate díj Hajnik Imre-fokozatában részesült. (Fotó: Dudás Máté) Ugyancsak ezt a díjat kapta dr. Hulkó Gábor a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék egyetemi docense, aki 2006 óta tanít az intézményben, 2023–2024-ben pedig a kar tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese volt. Megbízatása alatt sokat tett az intézmény nemzetközi láthatóságának további erősítéséért, meghatározó szerepe volt a visegrádi országok társkarainak bevonásával megvalósított konferenciák szervezésében, valamint ezek eredményeinek nemzetközileg jegyzett folyóiratokban való megjelentetésében. Dr. Hulkó Gábor a Közigazgatási és Pénzügyi Jogi Tanszék egyetemi docense ugyancsak a Pro Facultate díj Hajnik Imre-fokozatát kapta meg. (Fotó: Dudás Máté) A Pro Facultate díj Zechmeister Károly-fokozatával ismerték el Nagy Ágnes rendőrezredes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese tevékenységét, aki példaértékű elkötelezettséggel támogatja a kar szakmai fejlődését. Több éve oktat a Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanszéken, s kiemelkedő szerepet vállal az egyetem és a rendvédelmi szervek közötti együttműködés erősítésében. Az Út a felsőoktatásba program keretében fontos szerepet vállal a Jogtudatosan felvételi előkészítő kurzus sikerében is. Nagy Ágnes rendőrezredesnek, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettesének a Pro Facultate díj Zechmeister Károly-fokozatát ítélték oda. (Fotó: Dudás Máté) A Dr. Aradi Csilla-díjat dr. Szabó Bernadett frissdiplomás jogász vehette át. Az évfolyamelsők elismerését, valamint a végzettek eskütételét követően a jubileumi tanévnyitó a Győr Symphonic Band hangversenyével zárult. Dr. Szabó Bernadett frissdiplomás jogász Dr. Aradi Csilla-díjban részesült. (Fotó: Dudás Máté) Évfolyamelsők Jogász szakon: Bezzeg Balázs (másodéves), Gál Viktória (harmadéves), Máté Anasztázia Margaréta és Szalay Violetta (negyedéves - mindketten színötös eredménnyel), Hruby Réka és Nyiri Gréta Fruzsina (ötödéves - mindketten színötös eredménnyel) Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási alapszakon: Szabó Csenge (másodéves), Aschenbrenner Júlia (harmadéves) Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási mesterszakon: Böröndi Barnabás (másodéves) Modern technológiák és kiberbiztonság joga mesterszakon: Hegyi Dániel (másodéves) Igazságügyi igazgatási szakon: Nagy Annamária Csenge (másodéves), Nyári Dóra (harmadéves) Jogi felsőoktatási szakképzési szakon: Bors Valentina (másodéves)
- A Széchenyi István Egyetemen rendezték meg a régió legnagyobb drogprevenciós programját
Csaknem 1200 középiskolás vett részt a Széchenyi István Egyetemen megrendezett komplex drogprevenciós napon. Az esemény célja a fiatalok szemléletformálása, a tudatos döntések fontosságának hangsúlyozása és az egészséges életmód népszerűsítése volt. A program sikeréhez a rendőrség és a civil szervezetek mellett az intézmény is hozzájárult, amely házigazdaként és szakmai partnerként biztosított fórumot a diákok megszólításához. A „Függőségek árnyékában” című komplex drogprevenciós napot szeptember 17-én rendezték meg a győri campuson. A programot a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara szervezte számos intézmény, civil szervezet partnerségével. A mintegy 1200 résztvevő középiskolás neves előadókkal, szakemberekkel és közéleti szereplőkkel találkozhatott, akik hiteles példákkal mutatták meg, hogy a függőségekkel szemben mindig van alternatíva. A program Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó jelenléte is színesítette, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport és a közösség ereje biztos alapot nyújthat egy teljes, értékes élethez. A Széchenyi István Egyetem képviselői és az intézmény együttműködő partnerei a program megnyitóünnepségén. (Fotó: Adorján András) Az esemény egyik fontos üzenete az volt, hogy a fiatalok lelki egészségének védelme és a függőségek megelőzése közös ügy. „A Széchenyi-egyetem hallgatóin túl a fiatalabb generációkat is támogatja abban, hogy kiegyensúlyozott, egészséges életet éljenek. Ezért különösen fontosak azok a programok, amelyek a megelőzésre, a tudatosság erősítésére és a közösség bevonására épülnek” – mutatott rá dr. Kovács Zsolt általános és oktatási elnökhelyettes köszöntőjében. Hozzátette: az intézményben a hallgatók számára elérhetők életvezetési és mentálhigiénés tanácsadások, de emellett a sport- és közösségi programok is azt szolgálják, hogy az itt tanulók támogató, biztonságos környezetben alakíthassák jövőjüket. A megnyitón Nagy Ágnes rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes is szólt a diákokhoz. „Arra kérem a fiatalokat, hogy felelősséggel szórakozzanak, mindig épségben érjenek haza. Nap mint nap találkozunk a függőségek árnyoldalaival, olyan történetekkel, amelyeket bízom benne, hogy ti soha nem tapasztaltok meg” – mondta. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó a sport és a közösség erejére hívta fel a fiatalok figyelmét. (Fotók: Adorján András, Dudás Máté) Az egyetem és a vármegyei rendőr-főkapitányság együttműködése nem újkeletű: a partnerség keretében a rendőrség szakemberei már a tanév elején is, a Gólyahéten tartottak drogprevenciós előadásokat közel ezer elsőéves hallgatónak. Emellett a jogi kar „ Jogtudatosan ” című felvételi előkészítő kurzusa középiskolás fiatalokat is megszólít, szintén a rendőrség szakmai támogatásával. A mostani esemény mindezt regionális szinten erősítette tovább. Az egyetemhez tartozó Mobilis Interaktív Élményközpont is gazdagította programjaival a napot, amely látványos bemutatójával világított rá, miként kapcsolható össze a tudomány, a játék és a prevenció. A Mobilis hosszú évek óta a fiatal generációk megszólításának egyik fontos eszköze: programjaival az élményszerű tanulást helyezi középpontba, ezúttal pedig a függőségekkel szembeni tudatos döntésekhez adott új impulzusokat.
- Használatiminta-oltalmat nyert el a Széchenyi István Egyetem kutatói által fejlesztett orvosi közvetítőrendszer
Iparjogvédelmi mérföldkőhöz ért a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának egyik egészségügyi innovációja: a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala használatiminta-oltalom besorolást adott a fejlesztésnek. A győri intézmény kutatói által megalkotott multimédiás rendszer akár több száz résztvevős műtéti közvetítést is lehetővé tesz, megkönnyítve a kórházak oktatói és szakmai munkáját. A Széchenyi István Egyetem évek óta kiváló kapcsolatot ápol a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházzal, amelynek köszönhetően a felek számos egészségtechnológiai projektben működnek együtt. Nemrég egy digitális szintlépést lehetővé tevő fejlesztés ért jelentős mérföldkőhöz: az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának MedTech & SportTech divíziója használatiminta-oltalmat kapott multimédiás közvetítőrendszerére. A műtéti stream-platform lényege, hogy minimál invazív, endoszkópos, laparoszkópos műtéteket képes valós időben közvetíteni a kórház belső hálózatán, hozzájárulva az egészségügyi dolgozók tudásának bővítéséhez. A lehetőség megkönnyíti az oktatást és lényegesen csökkenti a műtétmegfigyelés logisztikai terheit. Az innováción közel három éve dolgoznak az egyetem szakemberei, akik a Petz-kórház szakmai támogatásával már számos sikeres közvetítést végeztek. Dr. Villányi Balázs, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója, dr. Prukner Péter, a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központ MedTech & SportTech divízióvezetője és dr. Szepesváry Zsolt, a Petz-kórház urológiai osztályvezető főorvosa, az egyetem Egészség- és Sporttudományi Karának fejlesztési dékánhelyettese a közvetítőeszközzel. (Fotó: Adorján András) „A rendszer előnye, hogy nem csupán az orvostechnikai eszköz képét közvetíti, hanem a műtétet végző orvos tevékenységét is láthatóvá teszi, ami nagymértékben megkönnyíti az oktatási folyamatot” – mondta el dr. Prukner Péter, a Digitális Fejlesztési Központ MedTech & SportTech divízióvezetője. Hozzátette: eddig nagyrészt urológiai beavatkozások streamjére került sor, de az eszköz bármely szakterület műtétjeinek közvetítésére képes. Emellett számos különböző videó- és audióbemenettel rendelkezik, így akár egyszerre több műszer is csatlakoztatható rá. Elárulta: ugyan egyelőre csak a fejlesztés prototípusát állították elő, de már dolgoznak a továbbfejlesztésen, illetve keresik az értékesítési lehetőségeket is. „A Digitális Fejlesztési Központban arra törekszünk, hogy valós piaci igényeket szolgáljunk ki fejlesztéseinkkel, amelyeket szellemi alkotásokként be is nyújtunk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához az egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködés Központjának (FIEK) segítségével. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy ezzel is támogassuk az intézmény tudományos fejlődését és nemzetközi elismertségét. Óriási siker számunkra, hogy idén már nyolc szellemi alkotás ismertetése történt meg, három esetben pedig már a szabadalmi bejelentés is folyamatban van” – részletezte Vadász-Kalocsai Szilvia, a központ nemzetközi szakértője. Az egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájában innovációs területen PhD-tanulmányokat folytató szakember elárulta: céljuk a fejlesztések iparjogvédelmének nemzetközi szintre emelése, illetve a szellemi alkotások értékesítése a gazdaság, az ipar vagy az akadémiai világ számára. A kutatókat a szabadalmi kérdésekben a FIEK, főként Kohus Zsolt innovációs menedzser támogatta. A szakember feladata, hogy kezelje és bővítse az egyetem iparjogvédelmi portfólióját. „Sok karon és más szervezeti egységben – így például a Digitális Fejlesztési Központban – olyan munka zajlik, amelynek eredményeit nemcsak publikációkon keresztül, hanem az üzleti szféra számára értékes termékek formájában is tudjuk hasznosítani. A most használatiminta-oltalmat elnyert, több tudományterületet is érintő videó-adattovábbító rendszer erre tökéletes példa” – húzta alá. Kiemelte: az ehhez hasonló sikerekhez elengedhetetlen az alkotók, az iparjogvédelmi szakemberek, a szabadalmi ügyvivők és az iparjogvédelmi eljárásra szakosodott hivatalok közti hatékony kommunikáció, amiben minden egyetemi polgár számára örömmel nyújtanak segítséget munkatársaival.
- Közösségi sport: Örömfutással is teljesíthető a testnevelés a Széchenyi István Egyetemen
Egyedülálló lehetőséget kínál hallgatói számára a Széchenyi István Egyetem: a szeptembertől induló félévben az Uni Győr Örömfutás rendszeres részvételével kiválthatják a testnevelés tantárgy követelményeit. Az ingyenes sportprogram egyszerre támogatja a tanulmányok előrehaladását és az aktív, egészséges életmód kialakítását. A Széchenyi István Egyetem 2023-ban indította útjára az Uni Győr Örömfutás rendhagyó sportesemény-sorozatát, amely egész éven át minden szombaton reggel 9 órakor rajtol az Egyetemi Sportparkból. A résztvevők 5 vagy 10 kilométeres futás, 5 kilométeres gyaloglás vagy 20 kilométeres kerékpározás közül választhatnak. A pályák a Püspökerdőben és a folyópartokon vezetnek, biztonságos és természeti szépségekben gazdag környezetben. Az utóbbi két évben már több mint kétezren regisztráltak az eseményre, és a sikeres teljesítések száma meghaladta a tizenháromezret. A programsorozat a város legnagyobb tömegsportrendezvényévé nőtte ki magát, ahol hetente átlagosan 2-300 fős mezőny áll rajthoz. Az Örömfutás nemcsak kikapcsolódást nyújtó sportprogram, hanem tanulmányi szempontból is értékes lehetőség: az egyetem hallgatói ezzel is teljesíthetik a testnevelés tantárgy követelményeit. A 2025–2026-os tanév őszi félévében a TS03 (állóképesség) és a TS04 (sportági ismeretek) kurzusokhoz is beszámítható az eseményen való részvétel. A hallgatóknak ehhez összesen hat alkalmat kell teljesíteniük szintidő nélkül: a 10 kilométeres futás két, a többi egy alkalomnak számít. A TS04 esetében nemcsak a mozgás, hanem önkéntes rendezői közreműködés is elfogadott: ha valaki egy szombaton segít a lebonyolításban, azzal három testnevelésórai részvételt tud kiváltani. A követelmények a szemeszter végéig teljesíthetők. Rendszeresen több százan futnak szombatonként az Örömfutás keretében. (Fotó: Uni Győr Örömfutás) „Tapasztalatunk szerint sok hallgató hosszabb távon is bekapcsolódik a programba. Ebben segít a hűségajándék-rendszer, amely ösztönzi a rendszerességet – vannak, akik már több mint húsz alkalomnál járnak. A mezőny színes, sok a nemzetközi hallgató is, számukra a szombat délelőtti időpont különösen kedvező. Fontos, hogy aki egyszer a megadott szintidőn belül ér célba – ami öt kilométeren 28 perc 30 másodperc, tíz kilométeren pedig 59 perc 30 másodperc –, azzal a félévre előírt követelmény teljesítettnek számít, hiszen ilyen eredmény csak rendszeres mozgással érhető el” – hangsúlyozta dr. Horváth Ákos, projektvezető. A részvételhez szükséges a Neptunban az „Elfogadtatás” kurzus felvétele, valamint az egyszeri regisztráció a www.oromfutas-gyor.hu/nevezes oldalon. Aki a kerékpáros távot szeretné választani, annak is a gyaloglást kell bejelölnie a nevezési felületen. Az első indulás előtt a rajtszám átvételekor kell megadni a Neptun-kódot, hogy a szervezők rögzíthessék és automatikusan továbbíthassák a teljesítést a Testnevelés Tanszéknek. Az általunk megkérdezett hallgatók szerint az Örömfutás valódi alternatívát jelent a testnevelés teljesítésére. Ők nemcsak a tanulmányi előnyöket emelték ki, hanem azt is, hogy a rendszeres részvétel kézzelfogható fejlődést hozott számukra. Samu Alexandra kereskedelem és marketing szakos, másodéves hallgató Székesfehérvárról Győrbe költözve keresett olyan programot, ami egyszerre ad közösségi élményt és sportolási lehetőséget. „Erre kiváló volt az Örömfutás, ezért a testnevelés teljesítését is ezen keresztül választottam. Azóta is rendszeresen részt veszek a szombati futásokon, sokat javult az állóképességem is” – mondta. Szőke Richárd, másodéves gyógypedagógia szakos hallgató számára ez azért bizonyult jó választásnak, mert a sport iránti lelkesedését összehangolhatta a tanulmányi kötelezettségekkel. „S zabadidőmben is szeretek futni, így összeköthettem a testnevelés teljesítését azzal, amit igazán élvezek. Ráadásul az eredményekről kapott visszajelzéseknek köszönhetően jól követhetem a fejlődésemet, ezért számomra sokkal motiválóbb ez a forma – jegyezte meg. – Mivel nem helyben élek, a kötelező alkalmak után ritkábban jártam, de a program így is nagyon tetszett, és mindenkinek ajánlom, aki szeret mozogni.”
- Chicagói sikertörténet: rangos nemzetközi versenyen remekelt a Széchenyi István Egyetem szimulátorcsapata
Arany-, ezüst- és bronzérmeket is szereztek a Széchenyi István Egyetem szimulátorcsapatának versenyzői a chicagói Sim Gaming Expo rendezvényen megszervezett nemzetközi versenyen. Az egyesült államokbeli Challenge Series döntőiben Oláh Dániel, Tóth Dávid és Varga Máté is megmutatták a győri intézmény tehetséggondozásának erejét. 2025 eleje óta versenyez hazai és nemzetközi porondon a Széchenyi István Egyetem e-sport-divíziójának első profi szimulátorcsapata, amely többek között már az amerikai Daytona 24 órás versenyen , illetve a világ egyik legnagyobb szimulátoros autóversenyén, a Le Mans-i 24 órás futam virtuális változatának megfelelő Majors 24-en is bizonyította tudását. A győri csapat tagjai nemrég újabb jelentős sikert értek el: szeptember 5. és 7. között a chicagói Sim Gaming Expo-n mutatkoztak be a Challenge Series LAN döntőjében. A közel tízezer látogatót vonzó eseményen számos neves autóversenyző vett részt, jelen volt például a McLarent képviselő Tony Kanaan IndyCar-bajnok és Indy 500-győztes, de a versenyben rajthoz állt a virtuális autóversenyzés több ismert alakja is. Az esemény nemcsak a versenyzésről szólt: a kiállításon a világ legnagyobb szimulátorgyártói – köztük a Simucube, a Heusinkveld, a Gomez Sim Industries, a Corsair, a Cube Controls és a Simagic – mutatták be legújabb fejlesztéseiket. A háromnapos rendezvény így egyszerre volt világszínvonalú e-sport-bajnokság, technológiai bemutató és közösségi találkozási pont a terület kedvelőinek. A nemzetközi megmérettetés a központi helyszínen, tizenöt profi szimulátoron zajlott, a harminc döntőbe jutott játékos küzdelmeit pedig egy több száz fős nézőtérrel ellátott óriáskivetítőn követhették az érdeklődők. A korábbi selejtezők eredményeként a Széchenyi István Egyetem csapatának három versenyzője – Oláh Dániel, Tóth Dávid és a győri születésű Varga Máté – ezernél is több pilóta közül kvalifikálta magát a legjobbak közé. A Challenge Series döntőjében Oláh Dániel bizonyult a legjobbnak, aki így hatezer dollárnyi – mintegy kétmillió forint értékű – díjat nyert. Csapattársa, Tóth Dávid a dobogó második fokára állhatott, amiért 1700 dollár – megközelítőleg 570 ezer forint – értékben tárgynyereményt vihetett haza. Ebben a versenyszámban Varga Máté a negyedik helyet szerezte meg. Varga Máté, Oláh Dániel és Tóth Dávid kiváló eredménnyel képviselték az Egyesült Államokban a Széchenyi István Egyetem szimulátorcsapatát. Az expón megrendezett, gyorsaságra fókuszáló Time Attack kihívások is magyar sikereket hoztak: az ötszáznál is több indulóból Tóth Dávid az első, Varga Máté pedig a harmadik helyen végzett. A Széchenyi-egyetem csapatának versenyzői így összesítésben két arany-, egy-egy ezüst- és bronzéremmel, valamint negyedik hellyel zárták a hétvégét. „Nagyon büszkék vagyunk a csapat tagjaira, akik ismét megmutatták, hogy a nemzetközi élmezőnyben is kiemelkedő teljesítményre képesek” – jelentette ki Nagy Zsolt, a Széchenyi-egyetem Digitális Fejlesztési Központ e-sport-divíziójának munkatársa, a szimulátorcsapat vezetője. Hozzátette: a középiskolás versenyzők támogatása különösen fontos az intézmény számára, hiszen a fiatal tehetségek kibontakoztatása egyben pályaorientációs célokat is szolgál. „Ezek a sikerek jól mutatják, hogy az egyetem nyújtotta támogatás és infrastruktúra ideális közeget teremt élvonalbeli eredmények eléréséhez, valamint a tanulmányok és a versenysport összehangolásához” – húzta alá. A LAN-verseny győztese, Oláh Dániel elárulta: már az elejétől kontrollálni tudta a helyzetet, kiváló tempóval versenyzett, így boldogan tért haza első helyével. Csapattársai szintén elégedetten értékeltek, kiemelve az intézmény támogatását. Mint mondták, hálásak, hogy eljuthattak erre az egyedülálló eseményre, és az élmény további motivációt adott számukra karrierjük folytatásához.
- Képzés és innováció: az Agrofert Hungáriával alapít közös céget a Széchenyi István Egyetem
A Széchenyi István Egyetem, az Uni Inno Zrt. és az Agrofert Hungária Kft. a napokban együttműködési megállapodást írt alá, amely közös vállalkozás indítását, a Bábolna Campus külső tanszék fejlesztését, a gyakorlatorientált képzések erősítését, valamint egy új közösségi tér kialakítását célozza. Az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar tanévnyitóját követően egy másik ünnepségre is sor került: a Széchenyi István Egyetem, annak hasznosító vállalkozása, az Uni Inno Zrt. és az Agrofert Hungária Kft. együttműködési megállapodást kötött egymással. Ennek célja olyan piaci alapon működő, gazdaságilag fenntartható szolgáltatások létrehozása, amelyek elősegítik a tudományos innováció közvetlen gazdasági hasznosítását, valamint hosszú távon erősítik az ipar és a felsőoktatás integrációját. Az eseményen elhangzott: a kar az elmúlt két évben 18 megállapodást kötött különböző cégekkel, amelyek több mint harminc közös projektet eredményeztek, hozzájárulva a fenntartható fejlődéshez és a környezettudatos megoldások elterjedéséhez. Az aláírási ünnepség résztvevői: dr. Ásványi Balázs, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, az Agrofert Hungária Kft. részéről dr. Drucskó Zoltán operatív igazgató, country menedzser-helyettes, Pintér-Péntek Marica a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári létesítményvezetője, dr. Friedler Ferenc professzor, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese és dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a mosonmagyaróvári kar dékánja. (Fotó: Adorján András) Az aláírás alkalmával dr. Ásványi Balázs, a kar vállalati kapcsolatokért felelős dékánhelyettese hangsúlyozta: a megállapodás értelmében az egyetem és az Agrofert Hungária közös vállalkozást hoz létre Bábolnán és Mosonmagyaróváron, egyesítve a két fél szakmai tudását, innovációs képességét. „A tervezett vállalkozás célja, hogy fenntarthatóan, nyereségesen működve járuljon hozzá az egyetem hosszú távú működéséhez, miközben az Agrofert Hungária számára innovációs és munkaerő-utánpótlási bázist biztosít, valamint elősegíti a cégcsoport technológiai és piaci fejlesztési céljait. A Bábolna Campust közös fejlesztési térként kívánjuk hasznosítani, amelynek keretében az egyetemi külső tanszék infrastrukturális bővítésével együttesen támogatjuk a gyakorlatorientált képzés erősítését, továbbá egy kutatás-fejlesztési központ létrehozását is tervezzük. Emellett célunk olyan mikrotanúsítványos képzések indítása, amelyek a térség gazdálkodóinak és vállalkozóinak biztosítanak naprakész tudást és szakmai fejlődési lehetőséget” – fogalmazott. Dr. Tóth Tamás kutatóprofesszor, a kar dékánja kiemelte: az intézmény több évtizedes kapcsolatot ápol az Agrofert-csoporttal, amelyet a közös vállalatalapítási szándéknyilatkozattal új szintre emelnek. „Az együttműködés kiterjed a hallgatói szolgáltatások fejlesztésére is: az Agrofert Hungária Alapítvány támogatást nyújt az akadémiai épületünkben egy olyan hely létrehozásához, amely modern közösségi és tanulási térként szolgál a hallgatóknak” – tette hozzá. A dékán a cég képviselői mellett az egyetem vezetésének is köszönetet mondott a támogatásért, amelynek révén ezek a tervek megvalósulhatnak. Hangsúlyozta: emellett is több olyan beruházás zajlik a karon, amelyek a hallgatói közösség erősítését szolgálják. Az Agrofert Hungária Kft. részéről dr. Drucskó Zoltán operatív igazgató, country menedzser-helyettes tekintett vissza az egyetemmel való együttműködés eddigi állomásaira, majd a partnerség újabb mérföldkövéről beszélt. „A közös üzleti vállalkozás még erősebbé és sokrétűbbé teszi kapcsolatunkat. A tangazdaságban szeretnénk létrehozni területi központunkat, a közös cég megalapításával pedig a hallgatók számára is lehetőséget biztosítunk arra, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezzenek az üzleti élet működéséről. Jelenleg is több hallgató tölti cégcsoportunknál szakmai gyakorlatát, és bízunk benne, hogy közülük sokan folytatják majd pályafutásukat nálunk a diplomaszerzés után is” – hangsúlyozta.
- Összetett szerkezetek automatikus modellezését teszi lehetővé a Széchenyi István Egyetemen kidolgozott új eljárás
3D-s lézerszkenneres felmérés alapján automatikus digitális modell készítését teszi lehetővé többek között acél-, öszvérhidak és más összetett szerkezetek esetében az a szellemi alkotás, amelyet a Széchenyi István Egyetem kutatói hoztak létre. Az eljárás idő- és költségtakarékos megoldást kínál az állapotfelmérésekhez. A Széchenyi István Egyetem kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének célja, hogy a jelen kihívásaira gyakorlati megoldásokat kínáljon a piac számára. Ezt célozza az intézmény Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karán megvalósult kutatás is: ennek eredményeként egy olyan eljárás jött létre, amely összetett szerkezetek automatikus modellezését teszi lehetővé parametrikus tervezési módszerekkel. A szellemi termék kidolgozását célzó projektben dr. Nagy Richárd adjunktus, Grubits Péter és Gosztola Dániel tanársegédek, dr. Szép János, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar dékánja, Ajtayné dr. Károlyfi Kitti és dr. Hajdú Gábor egyetemi docensek vettek részt. (Fotó: Adorján András) „Rengeteg olyan meglévő szerkezet – híd, épület – létezik, amelyekről vagy nincs meg az eredeti tervdokumentáció, vagy az építése óta több beavatkozás, átalakítás is történt, esetleg azóta károsodások keletkeztek, a terhelés hatására deformációk következtek be. A megfelőséget igazoló tartószerkezeti számításokhoz, a felújításhoz, az átalakításhoz azonban elengedhetetlen a meglévő állapot dokumentálása, az építmény digitális terveinek – vagyis digitális ikertestvérének – elkészítése. A folyamat első lépése a felmérés, amit többféleképpen készülhet, akár kézi, akár lézeres módszerrel, ám mindez időigényes, és ezt követően az eredmények számítógépre vitele, az építménymodell elkészítése is nagy manuális munkát jelent. Manapság elterjedt a 3D-s, lézerszkenneres felmérés, amelynek eredményeként egy háromdimenziós állományt, vagyis pontfelhőt kapunk. Ebből azonban továbbra is időigényes az épületmodell elkészítése. A kutatásunk célja tehát az volt, hogy a pontfelhőt felhasználva dolgozzunk ki egy olyan módszert, amellyel automatikusan létre lehet hozni az építmény modelljét ” – részletezte a projektben részt vevő Ajtayné dr. Károlyfi Kitti, a Szerkezetépítési és Geotechnikai Tanszék docense. Hozzátette, az e ljárás csökkenti az építménymodell elkészítési idejét, minimalizálja az emberi beavatkozást, pontosabb eredményeket nyújt, és sokoldalúan alkalmazható különböző típusú szerkezetekre. „Az általunk kidolgozott algoritmus metszeteket vesz fel a pontfelhőről, amelyekre tudunk kontúrt illeszteni, s ezeket összekötve felületeket kapunk, végső soron előállítva a teljes 3D-s építménymodellt. Az automatizáció tehát továbbra is emberi kontroll alatt történik” – emelte ki. A Széchenyi István Egyetemen kifejlesztett eljárás idő- és költségtakarékos megoldást kínál az állapotfelmérésekhez. A kutató elmondta, a projekt során több szerkezettel is foglalkoztak: egy acél- és egy öszvérszerkezetű híd lézerszkenneres felmérését végezték el, és ezek alapján pontosították az automatizációs eljárást. Az így elkészített építménymodell könnyedén importálható több véges elemes szoftverbe, mint például a tartószerkezeti tervezésben hazánkban gyakori AxisVM-be és a tudományos célokra is alkalmas Abaqus-ba. Az eljárás piaci használata idő- és költséghatékonysága miatt jelentős versenyelőnyt eredményezhet, ennek megfelelően már van is vállalati érdeklődés az eljárás iránt. „A módszer az oktatásban is kitűnően használható. Magam is tartok olyan órákat az építész- és építőmérnök-hallgatóknak, amelyeken az úgynevezett »scan to BIM« eljárással foglalkozunk, vagyis azzal, hogy miként lesz a pontfelhőből épületinformációs modell” – hangsúlyozta a docens. Hozzáfűzte, kutatótársaival éppen egy tudományos publikáción dolgoznak, amely részletesen bemutatja a kifejlesztett módszertan működését, és gyakorlati példákkal támasztja alá alkalmazásának hasznosságát.
- Athéni nemzetközi tudományos kongresszuson képviselték a Széchenyi István Egyetemet az intézmény doktoranduszai
A Széchenyi István Egyetem két doktorandusza – Halmai Nóra és Kara Zsuzsanna – a Pannónia ösztöndíjprogram támogatásával tartott előadást nemrégiben az Európai Regionális Tudományi Szövetség (ERSA) 64. kongresszusán, amelyet Athénban rendeztek meg több mint 900 résztvevővel. Az ERSA idei rendezvényének a görög főváros adott otthont augusztus végén. A szakmai fórum a regionális tudományok egyik legjelentősebb találkozójának számít: a szervezők beszámolója szerint 915 regisztráció érkezett 52 országból, a legtöbb Olaszországból és Görögországból, de például Brazíliából, Japánból vagy az Egyesült Államokból is. A program 28 szekciót és 97 tematikus panelt foglalt magában, amelyekben a legkülönbözőbb tudományos irányzatok és kutatási kérdések kaptak helyet. A kongresszus középpontjában a fenntarthatóság, a reziliencia (vagyis a válságokkal szembeni rugalmas ellenálló- és alkalmazkodóképesség), valamint a befogadás témakörei álltak, különös hangsúlyt helyezve az Európai Unió kohéziós politikájának jövőjére. A rendezvény így egyszerre kínált tudományos vitafórumot és találkozási pontot a regionális fejlődés és gazdaságpolitika iránt elkötelezett kutatóknak. A Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskoláját (RGDI) Halmai Nóra és Kara Zsuzsanna doktoranduszok képviselték a Pannónia ösztöndíjprogram keretében. Az RGDI a Széchenyi-egyetem egyik meghatározó doktori iskolája, amely a regionális tudomány, valamint a gazdálkodás- és szervezéstudomány területén kínál képzést. Célja, hogy magas színvonalú programjaival elősegítse a tehetséges kutatók kibontakozását és bekapcsolódását a nemzetközi tudományos életbe. A kongresszuson Kara Zsuzsanna a kulturális intézmények és a művészeti oktatás regionális jelentőségére irányította a figyelmet. „ Athéni előadásomban az Európa Kulturális Fővárosa program evolúcióját mutattam be, amely a fenntarthatóság és a kultúraalapú városfejlesztés szempontjait ötvözte, építve a magyar példák – Pécs és Veszprém–Balaton tapasztalatainak, valamint Győr pályázatainak – tanulságaira is. A konferencia rendkívül inspiráló volt, hiszen számos elismert kutatóval, kulturális szakemberrel és döntéshozóval találkozhattam ” – mondta. Halmai Nóra az egyetemi harmadik missziós tevékenységek értékelését vizsgálja, különös tekintettel a pályázati konstrukciók alakulására. „ Az előadások és a plenáris viták sok új ötletet adtak a kutatásom továbbviteléhez, emellett értékes tapasztalat volt más országok doktoranduszaival összevetni a képzési gyakorlatokat ” – tette hozzá. Az athéni kongresszuson való megjelenés nemcsak szakmai tapasztalatot, hanem komoly motivációt is adott a két résztvevőnek. Mint fogalmaztak: a nemzetközi jelenlét megerősítette őket abban, hogy kutatásaik értéket képviselnek, és érdemes azokat szélesebb közönség elé tárni. Kara Zsuzsanna és Halmai Nóra számára óriási lehetőség volt, hogy a világ vezető regionális tudományi konferenciáján adhattak elő.
















