Keresési találatok erre: „WA 0821 1305 0400 Agen Geobag Erosi Proyek Mempawah Kalimantan Barat”
1131 találat
- QS-világranglista: a nagy magyar egyetemek közé zárkózott fel a Széchenyi István Egyetem
A mostani eredmény ugyanakkor előrelépést jelent abból a szempontból, hogy a tavalyi listán 1300, a mostanin pedig már több mint 1400 intézményt rangsoroltak, azaz a korábbinál nagyobb versenyben sikerült megőrizni
- A Széchenyi István Egyetem kutatói kifejtették, hogyan csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás
Hanula Barna dékán és dr. Eszerint a szén-dioxid-kibocsátásnak 2007-ben 13,5, 2014-ben pedig csupán 11,6 százaléka keletkezett „Ha ezzel az átlagos aránnyal számolunk, akkor 4000 dollár GDP nagyjából 2 tonna globális emissziót idéz Ha ez a 4000 dollár GDP történetesen egy 1 tonna szén-dioxid elkerülését célzó beruházás megvalósítása Kőrös Péter és prof. dr.
- Hőségtűrő városok: osztrák partnerekkel indított társadalmi célú projektet a Széchenyi István Egyetem
Az egyik ilyen projekt „A klímaváltozáshoz alkalmazkodó (hőségtűrő) városok” elnevezésű kezdeményezés „Ez a projekt éppen erre a problémára kíván tudományos megalapozottságú, gyakorlati megoldásokkal reagálni Együttműködési Program keretében megvalósuló „A klímaváltozáshoz alkalmazkodó (hőségtűrő) városok” projekt „Kezdeményezésünk egy széles körű Interreg-projekt keretében jött létre, hidat képezve a városi lakosság
- Innovatív tervek: együttműködik a Széchenyi István Egyetem és a thyssenkrupp Automotive
átalakításával hozza létre győri Tudományos és Innovációs Parkját a GINOP-2.3.1-20-2020-00005 azonosítószámú projekt Prof. dr. Prof. dr.
- Nemzetközi kutatás: a dunai tokfélék élőhelyeinek térképezésében vesz részt a Széchenyi István Egyetem
kezdődött meg az élő kövületnek is nevezett tokfélék – köztük a kecsege – védelmét célzó nemzetközi MonStur projekt Egyetem is fontos szerepet vállal a MonStur (Monitoring of Sturgeons in the Danube) elnevezésű nemzetközi projekt Guti Gábor a projekt hazai koordinátoraként nemrégiben kezdte el a terepi felméréseket a Duna szigetközi „A projekt nemcsak a tokhalak védelmét szolgálja, hanem hozzájárul a Duna ökoszisztémájának javításához Guti Gábor, a Széchenyi István Egyetem tudományos főmunkatársa, a MonStur projekt hazai feladatainak
- Korszerű agrárium és fenntarthatóság: csaknem kétszázan szereztek diplomát a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán
A diplomaátadón közösségi díjakat is átadtak: a Hallgatói Önkormányzat a Pro Auditoribus oklevél minősítésével A végzősök nevében Sinkó Ferenc Ferdinánd búcsúzott – aki a Pro Auditorimus díj bronz minősítésében részesült személyes szavaival is megerősítve: az itt töltött évek nem csupán tanulást, hanem közösségi kötődést, barátságokat
- A Magyar Jogi Könyvszalon három díja is a Széchenyi István Egyetemre került
Lévayné prof. dr. Fazekas Judit korábbi dékán tiszteletére készült tanulmánykötet részesült. Lévayné prof. dr. Keserű Barna Arnold tanszékvezető vehették át. Lévayné prof. dr. Fazekas Judit tiszteletére készült 65. születésnapjára. Wellmann Barna Bence.
- Diplomaátadók újabb négy karon: hosszú távú sikerek alapja a Széchenyi-egyetemen szerzett oklevél
folyó oktató-nevelő munkát, az értékátadás és az innováció együttesét említeném” – utalt a dékán az erős közösségi tevékenységért az egyetem hallgatói önkormányzata és Győr polgármestere által adományozott Pro Auditoribus díj emléklap minősítésben részesült Borda Fanni szociálpedagógia, Baráth Petra, Kiss Kata és Zsombori Nóra gyógypedagógia, Szőke Dorina egészségügyi szervező és Kovács Barna Levente sport- és Pro Auditoribus díj oklevél minősítésében részesült Mekota Bernadett nemzetközi tanulmányok alapszakos
- Tudás és digitalizáció: a Széchenyi István Egyetem részvételével vitték sikerre a Digitális Agrárakadémia Plusz programot
Farm Tangazdasága adott otthont az intézmény részvételével megvalósult Digitális Agrárakadémia Plusz projekt Tóth Tamás kutatóprofesszor, az egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának dékánja elmondta, a projekt GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. szolgáltatásmenedzsment-igazgatója és Laczó György, az Alpha-Vet Kft. baromfi-technológiai
- A Széchenyi István Egyetem tíz hallgatója vehette át az Év egyetemi sportolója díjat
Ugyancsak a kitüntetés bronz fokozatát vehette át az evezésben bronzérmes Barabás Márk, Glázer Márió dzsúdóversenyeit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol a Széchenyi István Egyetem Sportegyesületének versenyzői profi Barthalos Istvánnak és dr.
- Több száz hallgató mutatta be kutatását a Széchenyi-egyetem Tudományos Diákköri Konferenciáján
Konczosné prof. dr. Benkovics Marcell: Robert Muczynski: Sonata (Témavezető: Bánfi Barna) II. Lévayné Prof. Dr. Ocskai Miklós Árpád: Ionel Dumitru: Romanien Dance (Témavezető: Harasztia Zoltán) Különdíj: Nok Roland: Ernst Tóth Mária: Liszt Ferenc: Elegie No.1, 130b (Témavezető: Mahdi Kousay) II. Stier Laura: L. v.
- Átadás: a fenntarthatóságot szolgálja a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdasága
A 9,966 milliárd forint összköltségvetésű GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 kiemelt projekt keretében megvalósult Az egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, prof. dr. infokommunikációs arculattal jött létre, ez a terület felemelkedett a Széchenyi-egyetemen hagyományosan erős
- Világszerte elismert professzorok adtak elő a Széchenyi-egyetem fenntarthatósági konferenciáján
Az esemény megnyitóján prof. dr. világranglistájára is, fenntarthatósági célok alapján összeállított listáján pedig több kategóriában a világ 400
- Oktatási és kiállítóteret avattak a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karán
Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara tavaly ünnepelte névadója születésének 400 Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara az Apáczai 400
- 30 éves a modern kori győri jogászképzés: rendhagyó tanévnyitó a Széchenyi István Egyetem jogi karán
Mezey Barna professzor, az ELTE korábbi rektora – aki a budapesti egyetem dékánhelyetteseként aktív szerepet Mezey Barna professzor, az ELTE korábbi rektora a győri kar összetartó közösségét emelte ki. (Fotó: Dudás Máté) A Pro Facultate díj Hajnik Imre-fokozatában részesült dr. Stumpf István, a kar Alkotmányjogi és Politikatudományi Tanszékének professzora a Pro Facultate díj Hajnik Aschenbrenner Júlia (harmadéves) Személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási mesterszakon: Böröndi Barnabás
















