1794 találat
- RUN-EU: Négy partnerrel szervezett sikeres nemzetközi rövid képzési programot a Széchenyi-egyetem
A Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (RUN-EU) keretében interkulturális kommunikációs és készségfejlesztő rövid képzési program kidolgozásában és lebonyolításában vett részt a Széchenyi István Egyetem. A portugál, ír, osztrák és finn partnerekkel közösen szervezett program jelenléti részét Portugáliában, a Leiriai Egyetemen rendezték, jövőre pedig a győri egyetem lesz a házigazda. A 2020-ban megalakult RUN-EU konzorciumnak a Széchenyi István Egyetem mellett két portugál, valamint egy-egy holland, osztrák, ír és finn egyetem a tagja. A szervezet célja a jövő felsőoktatásának innovációja és alakítása, a fizikai és virtuális cserék előmozdítása, valamint a partnerek közötti intenzív együttműködés fejlesztése. Ennek egyik kiemelt eleme a hallgatói mobilitás egy új formájának ösztönzése, a rövid képzési programok, vagyis az úgynevezett SAP-ok (Short Advanced Programme) szervezése. Az 1–8 hét közötti időtartamú, döntően hibrid formájú (azaz online és személyes jelenléttel megvalósuló) képzések a hallgatók jövőben szükséges készségeinek fejlesztésére fókuszálnak. A Széchenyi István Egyetem egy ilyen rövid képzési program kidolgozásában és lebonyolításában vett részt október-novemberben. A „Who are we? – Mapping the identity of the RUN-EU-er” című, interkulturális kommunikációs és készségfejlesztő rövid képzési programban a Nemzetközi Tanulmányok és Kommunikáció Tanszék munkatársai, dr. Szőke Júlia tanszékvezető egyetemi docens, dr. Helen Sherwin és dr. Makkos Anikó egyetemi docensek vettek részt portugál, ír, osztrák és finn partnerekkel közösen. A Széchenyi István Egyetemet a képzésen a többszörös túljelentkezést követően végül hét hallgató is képviselte több tudományterületről, így a győri volt a legnagyobb létszámú „delegáció” a partneregyetemek között. Dr. Szőke Júlia, a RUN-EU rövid képzésekkel foglalkozó munkacsomagjának képviselője kifejtette: az ilyen képzések aktualitása és népszerűsége mögött az új típusú és időben rövidebb hallgatói mobilitás, a gyakorlatorientált kurzusok, a nemzetközi csapatban való munka, valamint a legújabb és legpiacképesebb kompetenciákra és készségekre való igény rejlik. „Nagy előnyük, hogy ezeket a hallgatók könnyebben illesztik be a tanrendjükbe és hangolják össze egyéb kötelezettségeikkel. Népszerűségükhöz a kulturális programok is hozzájárulnak, amelyek minden RUN-EU keretében szervezett rövid képzési program kötelező elemei, egymás kultúrájának megismerése, a látókör szélesítése és a kulturális érzékenyítés céljából.” Az új típusú mobilitásnak köszönhetően a hathetes program első öt hetét online formában bonyolították le, míg a program fizikai mobilitással járó utolsó hetére a portugál Leiriai Egyetem Peniche-ben található campusán került sor. A hallgatói visszajelzések rendkívül pozitívak, rámutatnak a fejlesztett készségek fontosságára és gyakorlati életben való jövőbeni hasznosíthatóságára. Dr. Helen Sherwin a RUN-EU pedagógiai módszerekkel foglalkozó munkacsomagjának képviselője hozzátette: a pozitív visszajelzések annak is köszönhetők, hogy az új típusú mobilitás újfajta pedagógiai módszereket is igényel, amelyek már ebben a programban is megjelentek. „A 21. századi munkaerőpiac ugyanis dinamikusabb, mint valaha, köszönhetően a globalizációnak, a digitalizációnak és a mesterséges intelligenciának. Így az egyetemeknek olyan jövőben hasznosítható, magas szintű készségeket kell fejleszteniük a hallgatóik körében, amelyek felkészítik őket minderre. Ezek a készségek pedig magukban foglalják többek között az interkulturális kommunikációt, a kritikai gondolkodást, a problémamegoldást, a csapatmunkát, és a digitális készségeket” – fogalmazott. A nagy érdeklődésre és túljelentkezésre való tekintettel a programot 2023 tavaszán újra meghirdetik a szervezők, a jelenléti hét lebonyolítását pedig ezúttal a Széchenyi István Egyetem vállalta. Az aktuálisan meghirdetett SAP-ok nyomon követése és jelentkezés a https://run-eu.eu/study-programmes/, míg a SAP-okhoz kapcsolódó ösztöndíjra történő jelentkezés a https://admissions.sze.hu/run-eu linken lehetséges.
- A thaiföldi folklórfesztiválon képviselte Magyarországot a Széchenyi István Egyetem hallgatója
A Széchenyi István Egyetem hallgatójának, Barta Dorottyának különleges kalandban volt része, amikor a thaiföldi Nemzetközi Folklór Fesztiválon képviselhette hazánkat az egyetemnek és dr. Bánhidi Miklósnak, az intézmény munkatársának köszönhetően. Ez a példa is jól mutatja, hogy az itt tanulók előtt számos lehetőség áll nyitva, hogy akár egzotikus helyszíneken tanuljanak vagy vegyenek részt kulturális programokon. Nem mindennapi élményeiről a széchenyis tanítójelölt mesélt. Thaiföld Nemzetközi Folklór Fesztivált rendezett idén ősszel, a koronavírus-járvány miatt az eredetileg tervezett időpontnál egy évvel később. A világbéke és a nemzetek közötti kapcsolatok erősítését is célzó eseményen a Széchenyi István Egyetemen rekreációszervezőként már végzett, de tanító szakon jelenleg is tanuló hallgató, Barta Dorottya is részt vett. Kérdésünkre elmondta: a magyar delegációval 2018-ban is részese lehetett egy hasonló rendezvénynek Kínában, ahol kiváló tánckoreográfiájukat látva meghívást kaptak a thaiföldi fesztiválra. A délkelet-ázsiai országban a program során a nemcsak fellépésükkel ejtették rabul a közönséget, hanem tapasztalatuk révén a szervezésbe is besegíthettek, emellett pedig rengeteg élményt gyűjtöttek. „Egy ízben egy közeli falu vendégszeretetét is élvezhettük. Kitüntetett figyelemben volt részünk, táncoltak, előadásokat tartottak nekünk” – említett egy példát Dorottya, aki elárulta, hogy kölcsönös volt az érdeklődés a thaiföldiek és a magyarok között, s az ottani diákok is szeretnének egyszer hazánkba látogatni. Hozzátette, a thaiföldi nagyon barátságos nép, az emberek vendégszeretők, így kiváló bánásmódban részesültek az ott töltött idő alatt. A vendéglátók a turisták által közkedvelt helyszínek mellett bepillantást engedtek az ország kevésbé ismert vidékeire is, így megismerhették az egzotikus kultúra valódi arcát. A Kínában és Thaiföldön megrendezett eseményen kiváló kapcsolatokat építettek, amit mutat, hogy mindkét ország visszahívta a magyar csoportot későbbi programjaira, valamint Bulgáriával és Indiával is partneri viszonyt alakítottak ki. Az utóbbi ország ad otthont a 2023-as folklórfesztiválnak, amire ugyancsak meghívást kaptak. Ebből is adódik, hogy izgalmasnak ígérkezik a jövő a Széchenyi István Egyetem hallgatója számára. Barta Dorottya hálás a Széchenyi István Egyetemnek és az intézmény munkatársának, dr. Bánhidi Miklósnak, hiszen a kiépült nemzetközi kapcsolatok révén eljuthatott külföldi fesztiválokra, ahol mind résztvevőként, mind szervezőként sikerrel képviselhette Magyarországot. Bízik abban, hogy a későbbiekben még több diákkal tud kapcsolatot építeni, ami akár a tanulás szempontjából is fontos lehet.
- Közösségünk normáit rögzíti a Széchenyi István Egyetem etikai kódexe
A Széchenyi István Egyetem etikai kódexe az intézmény minden polgárára vonatkozik, „együttélésünk” alapvető szabályait rögzíti, ezért fontos, hogy az oktatók, a hallgatók és az adminisztratív dolgozók egyaránt ismerjék az abban foglaltakat. A legfontosabb tudnivalókról az Etikai Bizottság elnökét kérdeztük. A Széchenyi István Egyetem etikai kódexe az intézmény valamennyi polgárára vonatkozik, a közösség tagjainak jogait és kötelezettségeit határozza meg. Az általános elvárások mellett külön szabályozza az oktatókra, kutatókra, hallgatókra, a vezetőkre és az adminisztratív munkatársakra vonatkozó normákat. „A dokumentum egyik kiemelt célja, hogy a Széchenyi István Egyetem jó hírnevét senki ne csorbítsa, sőt járuljon hozzá annak erősítéséhez. A másik fontos cél, hogy az egymás közötti viszonyokat tisztázza. Ahogy elvárjuk a megfelelő, tiszteletteljes magatartást a hallgatótól az oktatója felé, ugyanez igaz fordítva is” – világított rá dr. Dóka Ottó, az intézmény Fizika és Kémia Tanszékének professzora, az Etikai Bizottság elnöke. Hozzátette, ha a felek ismerik a kódexben foglaltakat, akkor viselkedésüket, a másikhoz való viszonyulásukat annak megfelelően tudják meghatározni, ezáltal elkerülhetik a kellemetlen helyzeteket, a vétség gyanúját is. A dokumentum rögzíti többek között, hogy az egyetem az oktatókat és a kutatókat az intézmény legfontosabb értékteremtőinek tekinti, biztosítja számukra az oktatási, kutatási szabadságot a kutatási terület szabad megválasztása, valamint a kutatási területükről való nyilvános beszéd és tanítás szabadsága által. A tudományos munkatársakkal szemben támasztott alapvető elvárások között szerepel a hallgatók szakmai és emberi fejlődésének tőlük telhető legteljesebb körű segítése, a hallgatók tevékenységének tárgyilagos megítélése, a tisztességes és felelősségteljes számonkérés. A szabályzat kimondja, hogy a hallgatóknak joguk van elvárni emberi méltóságuk és személyi jogaik tiszteletben tartását, és egyben kötelességük másokkal szemben ugyanezt gyakorolni. Joguk és egyben erkölcsi kötelességük a becsületes és tisztességes szakmai tevékenység végzése, a leendő hivatásra való felkészülés. Mindezek mellett a kódex tisztázza az előadásokkal, vizsgákkal kapcsolatos magatartási szabályokat, a dolgozatokkal összefüggő etikai normákat, a többi hallgatóval kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, például a plagizálással kapcsolatos tilalmat. A dokumentum külön részben szabályozza a vezető beosztású munkatársakra és az adminisztratív alkalmazottakra vonatkozó normákat, de részletesen kitér az összeférhetetlenség eseteire is. A kódex végezetül meghatározza az Etikai Bizottságra és az etikai eljárásra vonatkozó szabályokat, a lehetséges szankciókat és a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget is. A bizottság célja, hogy a szabályzatban rögzítetteket és az egyetemi élet gyakorlatát összhangba hozza. „Mi nem nyomozó hatóság vagyunk, és nem ítéletet hozunk, de igyekszünk körültekintően eljárni, meghallgatni az érintett feleket, és javaslattal élünk a vezetők felé az adott ügyben. Név nélküli bejelentésekkel, rágalmazásokkal nem foglalkozunk, de akit sérelem ért, bátran fordulhat hozzánk, mert a valós konfliktusok tisztázását és feloldását szeretnénk elősegíteni” – fogalmazott dr. Dóka Ottó. Az etikai kódex az alábbi linken bejelentkezés után közvetlenül elérhető: https://munkatars.sze.hu/downloadmanager/details/id/36412/m/13936
- Rekordot döntött a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciája
A Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciái (TDK) történetének eddigi legnépesebb mezőnyét köszönthették idén ősszel a szervezők. Összesen 44 szekcióban több mint 300 hallgató csaknem 300 pályamunkával nevezett. A nemzetközi hallgatók részvétele is minden eddigit felülmúlt az eseményen. A Széchenyi István Egyetem november 23-án rendezte a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia és Tehetségnap programsorozatát. A rendezvénnyel kapcsolatban Konczosné prof. dr. Szombathelyi Mártától, az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elnökétől megtudtuk: 253 hallgató adott be 217 pályamunkát – köztük – amelyből 24 angol nyelvűt – 36 szekcióban, nyolc karon, továbbá 69 művészeti kari hallgató nevezett 75 pályamunkával, további öt szekcióban. Újdonság, hogy az eseményen három középiskolás szekciót is rendeztek 22 diák részvételével. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy 50 hallgató kapott első, 39 második és 13 harmadik díjat, valamint 63 hallgatónak osztott ki különdíjat a zsűri a szekciókban. Összesen 179 hallgató 143 pályamunkával szerzett jogosultságot az Országos Tudományi Diákköri Konferencián való részvételre, amelyet 2023 tavaszán rendeznek meg. A korábban az International Scientific Workshopra csak prezentációval jelentkező hallgatók most pályamunkával is megjelentek a tudományos szekciókban. A novemberi TDK-n 21 külföldi hallgató vett részt 18 pályamunkával, amelyek közül nyolcat díjaztak. 13 hallgató díjat is nyert: két első, két második helyezés született és négy külföldi pályamunka lett különdíjas, öten pedig olyan kiemelkedően szerepeltek, hogy megszerezték az indulási jogot a 2023-as Országos Tudományos Diákköri Konferenciára is. Az eredmények innen elérhetők:
- Jól szerepeltek a Széchenyi István Egyetem hallgatói az I. Széchenyi Backgammon Kupán
Alig több mint egy éve indult el az első backgammonkurzus a Széchenyi István Egyetemen. A régi nevén ostáblának nevezett játék akkora népszerűségnek örvend az intézményben, hogy hagyományteremtő szándékkal megrendezték az I. Széchenyi Backgammon Kupát. Máté Richárd, a Széchenyi István Egyetem backgammonoktatója, az I. Széchenyi Backgammon Kupa főszervezője elmondta, nem volt nehéz megszerettetni a sportot a Széchenyi István Egyetem hallgatóival. „Nemsokára befejeződik a harmadik félév kurzusa is, és már egyértelműen látszik, hogy tovább bővül a backgammontábor újabb tehetségekkel. Az első félév után tizenegy, a második után már tizennégy hallgató nevezett az egyetemi bajnokságba. Egyre többen vagyunk, nagyon jó közösség épül” – ismertette. A kurzus iránti nagy érdeklődés és a játékban tehetséges hallgatók egyre bővülő létszáma is indokolttá tett egy „hazai” megmérettetést, amit a Széchenyi István Egyetem vezetése is támogatott. „A versengés, a versenyzés hozzátartozik a backgammonhoz. A hallgatók is nagyon élvezik, rutint és tapasztalatot szereznek többek között abban, hogyan tudnak jól teljesíteni nyomás alatt. Az intézmény támogatását igyekszem lelkesedéssel, elkötelezettséggel és maximalizmussal meghálálni. Gyakran egyeztetünk az elérni kívánt célokról az egyetemi vezetőkkel, ez a verseny is az egyik állomás volt. A szervezésnél egyértelmű cél, hogy azok is kipróbálhassák magukat, akik nem kívánnak nevezési díjat vagy útiköltséget fizetni, hogy részt vegyenek egy versenyen. Így a kupa jött el hozzájuk, a hallgatókhoz.” Az I. Széchenyi Backgammon Kupára összesen 31 versenyző érkezett, többek között Pozsonyból is. A Széchenyi István Egyetem hallgatói 12 fővel képviseltették magukat a mezőnyben. A verseny elején tartották az egyetem házi backgammonbajnoksága, a II. Pub Liga ünnepélyes díjátadóját, majd a nap során két kategóriára került sor. A Széchenyi Open egy nevezési díj nélküli verseny volt, hogy tét nélkül is kipróbálhassa magát az, aki még nem rutinos játékosok között szeretett volna indulni. Erre 13-an neveztek, köztük hét széchenyis hallgató, akik közül három a legjobb négy közé jutott. A másik számban, a Széchenyi Mastersen összesen 18-an indultak, köztük öt egyetemista, akik így tapasztaltabb játékosokkal mérkőzhettek meg. Végül az alapszakasz után a legjobb nyolc közé két hallgató jutott be. A versenyt követően Máté Richárd hangsúlyozta, hogy a jövőben minden félévben szeretnék megszervezni a Széchenyi Backgammon Kupát, egyelőre egynapos megmérettetésként, de a tervek között szerepel egy többnapos verseny is, hogy határainkon túlról is érkezzen minél több játékos. A szervezésben és lebonyolításban saját versenytapasztalata segíti őt, aki már több nemzetközi megmérettetésen is részt vett játékosként. A hallgatóknak nem kell sokat várni a következő kupáig, hiszen a Pub Liga, a Széchenyi István Egyetem házi backgammonbajnoksága folyamatos, ahol összemérhetik tudásukat, legközelebb a tavaszi szemeszterben. Ha valaki pedig most kapna kedvet a különleges táblajátékhoz, akkor hallgatóként a sportági ismeretek keretében veheti fel a kurzust: „Minden hétfőn és szerdán a szorgalmi időszakban 14 óra és 15:30 között van a hivatalos backgammonóra, utána 15:30-tól 18 óráig pedig a Backgammon Klub. Ide nagyon sok olyan hallgató is érkezik, akik már elvégezték a kurzust, megszerették a játékot, és visszajönnek a Pub Liga mellett gyakorolni. De ha bárki az egyetemről erre jár ebben az időintervallumban a K0 Kollégium konferenciatermébe, örömmel látom. Ezenkívül a Rustyban, az IrKában, az Üvegesben és az Elixirben van egy-egy backgammontábla, ott zajlanak a Pub Liga mérkőzései is. Mindenkit biztatnék tehát a játékra!” – tette hozzá Máté Richárd. A I. Széchenyi Open végeredménye: 1. Szalai Miklós 2. Seregélyes Mihály (eh – egyetemi hallgató) 3. Cservenák Attila (eh) 4. Nagy Dávid (eh) A I. Széchenyi Masters végeredménye: 1. Baranyai János 2. Kovács Zoltán 3. Jánki Zoltán 4. Kiss Dominik (eh) II. PUB Liga eredményei: 1. Nagy Milán 2. Horváth Máté 3. Kiss Dominik
- Formula Student Symposium: a legjobb mérnököktől tanultak a hallgatók a Széchenyi István Egyetemen
A Formula–1-ben jelenleg vagy korábban dolgozó mérnökök és számos más előadó mellett szerte a világból mintegy kétszáz hallgató vett részt a Széchenyi István Egyetemen megtartott Formula Student Symposiumon a hétvégén. A csapatok a három nap során inspirációt szerezhettek új, együléses versenyautójuk tervezéséhez, megépítéséhez. Az egyetemi motorsportot összefogó Formula Student-versenysorozatban világszerte több száz csapat dolgozik azon, hogy a legjobb eredményt érje el együléses versenyautója fejlesztésében, az ehhez kacsolódó mérnöki tervezésben, projektmenedzsmentben. A „mozgalom” egyik fontos eseménye a Formula Student Symposium, amelyet a Széchenyi István Egyetem hívott életre, és november 25. és 27. között nyolcadik alkalommal rendezett meg. Az esemény megnyitóján dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja az intézmény szerepét hangsúlyozta a rendezvény megvalósulásában. „A Formula Student versenyévada valójában januártól augusztusig tart, szeptembertől decemberig van egy időszak az éves menetrendben, amikor csendesebb a versenycsapatok világa. Ezt az űrt szerettük volna betölteni ezzel az értékes szakmai találkozóval, amely azt gondolom, valamennyiünk számára remek lehetőség a fejlődésre és a kapcsolatok építésére – fogalmazott. A megnyitón a győri Audi Hungaria Zrt. képviseletében dr. Feszty Dániel – egyébként a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kara Járműfejlesztési Tanszékének professzora – is köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy a vállalat régóta támogatja a Formula Student-közösséget. „Miért? Három okunk is van rá: a cég fejlesztési részlegének növekvő mérnökigénye, a Formula Student remek utánpótlásképző ereje és a motorsport iránti közös szenvedélyünk” – válaszolta meg rögtön a szakember. A kétnapos szimpózium Owen Carless előadásával indult, aki a Formula-1 jövőjébe engedett betekintést. A 2022-ben a konstruktőri világbajnoki és Max Verstappen révén az egyéni vb-címet is begyűjtő Red Bull szakembere megállapította: négy alapvető szempont szerint – a sport, a műszaki, a pénzügyi és a fenntarthatósági terület kritériumait egyaránt figyelembe véve – tervezhető a száguldó cirkusz jövője. A már ma is látható fejlesztési irányok a biztonság, a fenntarthatóság és az értékesíthetőség irányába mutatnak – összegezhetnénk Owen Carless prezentációját. A rendezvényen részt vevő hallgatók a hétvége folyamán számos érdekes előadást hallgathattak végig a pilóták felkészítésének titkaitól a motorsport karbonmentesítéséig. Mint az eddigiekből már kiderülhetett, a szervezők nem csupán a Formula Student, de a Formula–1 világából is meghívtak szakembereket, ami jól mutatja a két terület összefonódását. Kis túlzással kimondható: a Formula Student a Formula–1 előszobája – vagy valami nagyon hasonló. Ennek jegyében érkezett Győrbe – a nemzetközi szakemberek mellett – a magyar motorsport számos ismert alakja, mint például Wéber Gábor televíziós kommentátor, Kling Sándor vagy épp Jánvári Zsolt – néhányan vendégként, néhányan előadóként. Portálunk Hegedűs Andort, a Red Bull tervezőmérnökét kérdezte arról, hogy vélekedik a szimpóziumról. „Lenyűgöző számomra, hogy a hallgatók által használt technológiák és munkafolyamatok mennyire professzionális szintűek. Ez a rendezvény összehozza a legtehetségesebb fiatalokat a motorsport krémjével, ami részben motiválhatja a diákokat, részben pedig segíthet nekik abban, hogy megtalálják az útjukat akár a Formula–1 világába is” – vélekedett az osztrák versenycsapat munkatársa, aki az istálló védjegyévé vált szupergyors kerékcsere hátterét biztosító technológiákról és szervezési folyamatokról beszélt a hallgatóságnak. A programban helyet kapott egy olyan szekció is, amelyben Formula Student-csapatok osztották meg tapasztalataikat egymással. Itt szó esett az unikálisnak számító Arrabona Racing Team–SZEngine együttműködésről, melynek révén az ART az egyetlen olyan csapat Magyarországon, amelyik nem licenszelt versenymotort, hanem egyedi fejlesztésű, hallgatók által tervezett erőforrást használ. Az elektromos hajtású autót építő stuttgarti GreenTeam csapatának tagjai a győzelmet győzelemre halmozó, rekorder hajtásláncukról beszéltek az érdeklődőknek. Ennek kapcsán érkezett a Széchenyi István Egyetemre a csapat két volt hallgatója, Luis Laufenberg és Jakob Eifert, akik nagy lelkesedéssel csatlakoztak a programhoz. „Köszönjük a meghívást a szervezőknek, szívesen jöttünk. Mi már búcsút intettünk a Formula Student világának, de még mindig vonz minket ez a közösség, hiszen a versenyeken és itt a szimpóziumon is otthon érezzük magunkat. Nagyon jó érzékkel válogatták ki az előadókat, mindenki tanulhat számára hasznos dolgokat. Mindemellett természetesen kapcsolatépítésre is kiváló ez a rendezvény, semmiképp sem szerettük volna kihagyni” – jelentették ki egyöntetűen.
- A Széchenyi István Egyetemen valósítja meg álmait a kiválósági díjjal kitüntetett japán hallgató
„Ha nem találtam volna rá erre az ösztöndíjra, sosem engedhettem volna meg magamnak, hogy külföldön tanulhassak” – hangsúlyozta Suzune Kawamoto, a Széchenyi István Egyetem hallgatója, akit tanulmányi teljesítményének és közösségi szerepvállalásának elismeréseként nemrégiben Stipendium Hungaricum hallgatói kiválósági díjjal tüntettek ki. A japán lány úgy fogalmazott: megvalósult álomban éli napjait, ezért kötelességének érzi, hogy megszolgálja a belé vetett bizalmat. A Stipendium Hungaricum a magyar Kormány által alapított, a magyar felsőoktatás nemzetköziesítését, nemzetközi versenyképességének növelését szolgáló kiválósági alapú felsőoktatási program. A program 2013-as indulása óta számtalan külföldi SH-ösztöndíjas hallgató érkezett a Széchenyi István Egyetemre. Közéjük tartozik a japán Suzune Kawamoto is, aki a napokban átvehette a Tempus Közalapítvány által létrehozott Stipendium Hungaricum hallgatói kiválósági díjat (Stipendium Hungaricum Student Excellence Award). A zsűri indoklásában kiemelte, hogy a nemzetközi tanulmányok szakon tanuló lány eredményei mellett példamutató szorgalmával és a nemzetközi hallgatói közösségért végzett önkéntes segítő mentori munkájával érdemelte ki az elismerést. „Azért pályáztam, mert az oklevéllel járó presztízs mellett nagyon motivált, hogy a családom is láthatja, helytállok távol az otthonomtól, és jó úton haladok a céljaim felé. Megtiszteltetésnek tartom, hogy a Stipendium Hungaricum program révén Magyarországon tanulhatok, ezért igyekszem meghálálni a jelentkezéskor belém vetett bizalmat. Erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy komolyan vegyem a képzést, és megpróbáljak minél jobb jegyeket szerezni” – fogalmazott a japán hallgató. Suzune számára a Stipendium Hungaricum ösztöndíj lehetőséget teremtett, hogy hazáján kívül, nemzetközileg is versenyképes felsőoktatással rendelkező európai országban folytathassa tanulmányait. „Gyerekkorom óta vágyom arra, hogy külföldön tanulhassak. Szeretem az angol nyelvet, és érdeklődöm más kultúrák, társadalmak és eltérő környezetek iránt. Azt látom, hogy Magyarországon nyugodtabb körülmények között élnek az emberek, mint Japánban, meg tudják találni az egyensúlyt a munka és a magánélet között. Emellett az itteni egyetemek nagyobb hangsúlyt fektetnek a hallgatók egyéni meglátásaira, ötleteire, valamint a projektalapú csoportfeladatokra” – fejtette ki Suzune. A Stipendium Hungaricum ösztöndíj miatt a japán lány iránytűje Magyarország felé mutatott, ám felmerül a kérdés: miért Győrt választotta? „Tokióból jöttem, a világ talán legnyüzsgőbb városából. Győr sokkal nyugodtabb hely, még Budapesthez viszonyítva is. Az emberek gondtalanul sétálnak az utcákon, van idejük szemlélődni. Pontosan erre vágytam” – jegyezte meg a hallgató. Suzune rendkívül elégedett a Széchenyi István Egyetem oktatási színvonalával. Különösen tetszik neki, hogy Japántól eltérően a professzorok kikérik a hallgatók véleményét, majd közösen meg is vitatják azt. Szintén meglepő volt számára, milyen sok esetben kell előadnia a különböző tárgyakon – hazájában ez kevésbé jellemző. A japán lány egy olyan szellemiséget tapasztalt Győrben, amelybe rögtön beleszeretett. Az interaktív órák, a gyakorlatias projektek, a csoportmunkában zajló megoldások mind-mind imponáltak számára. „Nagyon sokat fejlődtem szakmailag, mióta ideérkeztem. Amellett, hogy tanulunk történelmet, szociológiát, jogot, rendkívül érdekesnek tartom az Európai Unióról szóló ismereteket. Ilyen nemzetek feletti szerveződés nincs máshol a világon. Személyes kutatási témám a bevándorlók helyzete és a kisebbségek kérdése; ebből írom a tudományos diákköri dolgozatomat is, amelynek fókuszába Japán bevándorláspolitikáját állítottam” – fogalmazott. Az elmúlt két évben az ösztöndíjnak köszönhetően személyiségében is előrelépett a japán lány. Korábban szerényen meghúzódott a háttérben, ha prezentációt kellett tartania, de mára levetkőzte a lámpalázát. Egyvalami azonban nem változott: mindig a tökéletességre törekszik, de hozzáfűzte, azért néha ő is hibázik. „Bár még sosem volt sikertelen vizsgám, tavaly egy kettes becsúszott. Azt mondtam magamban: nem végezhetek egy kettessel… Úgyhogy elmentem javítani, és a következő vizsgán ötössel zártam a tárgyat. Ez volt az első alkalom, hogy másodszor vettem fel egy vizsgát” – idézte fel nevetve az esetet. Suzune 2020-ban érkezett Győrbe, a pandémiás időszak kellős közepén. „A Covid után be tudtam kapcsolódni a nemzetközi közösségbe, új barátokra leltem. Az idei szemeszterben már mentorként tevékenykedem, így próbálok segíteni az újonnan érkező nemzetközi hallgatóknak a beilleszkedésben” – jegyezte meg a lány, akire a szerelem is rátalált Magyarországon. „Alapítottunk egy japán nyelvi önképző kört a társaimmal, amit meghirdettünk több helyen, így néhány magyar hallgató is érkezett hozzánk. A könyvtárban szoktunk összegyűlni rendszeresen. Ott ismerkedtem meg egy mérnök informatikus fiúval, aki apai részről horvát, anyai részről magyar származású. Az ismeretségből szerelem lett, azóta már együtt is élünk. Örülök, hogy támaszkodhatok rá, sokat jelent számomra” – árulta el. A Stipendium Hungaricum ösztöndíj révén Suzune számára olyan kapuk nyíltak meg, amiről korábban csak álmodozhatott. A kiválósági díj pedig mérföldkő számára, ami azonban még nem az út vége: azt tervezi, hogy ha megszerzi első diplomáját, mesterképzésen is marad Magyarországon. A jövőben pedig kisebbségvédelemmel és bevándorláspolitikával szeretne foglalkozni valamilyen hivatal vagy civil szervezet munkatársaként. „Bízom benne, hogy el tudok helyezkedni Magyarországon. Ez volt az álmom, és már csak néhány lépés választ el tőle” – zárta szavait a kitüntetett lány.
- Ultrakönnyű olajtermelő rendszer fejlesztésében vett részt a Széchenyi-egyetem
Az OILTECH Kft. és konzorciumi partnerei, a METÁL-KER Kft., valamint a Széchenyi István Egyetem 413,08 millió forint támogatásban részesült a GINOP-2.2.1-18 azonosítószámú, „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott, „Ultrakönnyű olajtermelő rendszer és kapcsolódó technológiai képességek fejlesztése” címet viselő projektje megvalósítására. A támogatás mértéke a projekt elszámolható összköltségének 57.93 %-a, mely vissza nem térítendő támogatás. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból valósult meg. A fejlesztés célja egy olyan új ultrakönnyű olajtermelő rendszer kifejlesztése volt, mellyel a már gazdaságtalanul termeltethető földgáz- és kőolajmezők újra termeltethetővé válnak, vagy új mezők termelésbe állítása előtt ún. próbatermeltetés végezhető. Fontos szempont volt a gyors (át)telepíthetőség, a költségek minimalizálása, a berendezések méreteinek és tömegének csökkentése, a környezet óvása, az egyszerű rekultiváció. A projektben az OILTECH Kft. a fejlesztési koncepció és a termék specifikáció kidolgozásán túl összeállította az új olajtermelő rendszert, a berendezés prototípusát hozta létre. A METÁL-KER Kft. feladata a kapcsolódó technológiai képességek fejlesztése volt, melynek keretében kidolgozásra kerültek új típusú hegesztési, felrakó hegesztési és termikus vágási technológiák. A Széchenyi István Egyetem feladata volt, hogy a Metál-Ker Kft. által kifejlesztendő hegesztési technológiákat ipari kutatási eredményekkel segítse, támassza alá. A projektben végzett feladatok teljes egészében kapcsolódtak a konzorciumi tagok alaptevékenységéhez: az Oiltech Kft. régóta gyárt olajipari berendezéseket, a Metál-Ker Kft. a hegesztési technológiák kifejlesztésével és alkalmazásával foglalkozik, a Széchenyi István Egyetem pedig ezen témákban főként anyagszerkezettani ipari kutatásokat folytat. A projekt Lovásziban, Zalalövőn és Győrben valósult meg a konzorciumi tagok székhelyén, egymással szorosan és folyamatosan együttműködve. A projekt 2022. november 30-án zárult. A projekt eredményeként létrejött új robotos megmunkálási technológiák nemcsak az OILTECH Kft. által kifejlesztésre kerülő termékek egyes elemeinek gyártásához kapcsolódnak, hanem ágazati szinten erősítik a hazai exportképes termékfejlesztést. A projekt keretében létrejövő eredmények kiterjeszthetők hasonló egyedi rendszereknél is, így az ultrakönnyű mobil olajtermelő rendszer kifejlesztése további kutatási témaköröket vethet fel. A szakirodalomban és más gyártóknál sem ismert olyan megoldás, amely mobil, kútkörzetekbe telepíthető berendezésekre utal. Ezért a projekt jelentősége iparági és nemzetközi szinten is újdonságtartalommal bír. A projekt a Széchenyi 2020 program keretein belül valósult meg.
- Széchenyi Alumni: Jakus Gabriellát az Audi Hungariánál a jövő munkahelye várja vissza
Már a Széchenyi István Egyetemen eltöltött évek alatt a kihívás, a folyamatos fejlődés és a humánum motiválta Jakus Gabriellát, az Audi Hungaria Projekt és Tréning Centrum egyik HR-vezetőjét, aki most első kézből tapasztalhatja meg a vállalat elfogadáson alapuló, újszerű HR-stratégiáját. Hogy milyen a jövő munkahelye, és mit is jelent a gyakorlatban az úgynevezett „new work” módszer, most kiderül. „Már a Széchenyi István Egyetemet is azért választottam, mert itt indult el az informatikai tudományra épülő mérnöktanárképzés, ami nyelvi osztályba járó gimnazistaként egyszerre jelentett szellemi kihívást és lehetőséget a pedagógia, a humánum iránti elhivatottságom kiteljesítésére. Az utána elvégzett MBA-képzés során pedig olyan vezetői kompetenciákra, szakmai kapcsolatokra tehettem szert, amelyekre a mai napig támaszkodom” – kezdte a beszélgetést Jakus Gabriella. A mai napig jó szívvel gondol oktatóira, akik számára példaképek, s a kezdetben még bonyolult informatikai ismereteket is megszerettették vele. Másfél éves kisfiát, Benedeket főleg a kismotor sebességének növelése érdekli a játszótérre menet, de ha az egyetem épülete előtt sétálnak el, már mutatja, hogy „ott”. Gesztusa pedig árulkodik róla, ő bizony már sokszor hallott édesanyja alma materéről. „Nagyon jólesik, hogy ezeket a szép emlékeket megoszthatom kisfiammal, és az is, hogy a család fontosságát, élethelyzetem változását munkahelyemen, az Audi Hungariánál tiszteletben tartják, sőt, közelgő visszatérésemkor erre tekintettel szeretnének lenni. Vezetőként nagy kihívás ez számomra, így sokat jelent, hogy a cég mindenben támogat” – mesélte, és mutatott rá egyúttal a vállalat HR-stratégiájának új irányára is. Mint mondja, az ő példája nem egyedi eset. Céljuk, hogy a cég rugalmasan reagáljon a munkatársak átalakuló élethelyzeteire, s számukra olyan karrierutakat kínáljon, amelyen haladva minden nap motiváltan vehetik fel a munkát. „Nem véltelen, hogy Magyarországon a legvonzóbb munkahely az Audi Hungaria. Itt nem tabutéma, hogy a dolgozók motivációja és élethelyzete is folyamatosan változásban van. A nyitottság és az innováció jegyében indítottuk el az úgynevezett »new work« stratégiát, amelytől azt várjuk, hogy kollégáink hosszú távon megtalálják számításukat a cégnél, és digitális képességeik is fejlődnek” – részletezte Jakus Gabriella, az Audi Hungaria Projekt és Tréning Centrum egyik HR-vezetője. Hozzátette: ennek előnyeit saját bőrén is tapasztalja. Édesanyaként ugyan változatlan elhivatottsággal, ám új preferenciákkal tér majd vissza, azonban emiatt egy cseppet sem kell aggódnia, hiszen vezetői azon vannak, hogy kényelmes megoldást találjanak számára. „Örülök, hogy azt mondhatom, alma materem olyan szellemi műhely, amelyre sok hazai cég mellett az Audi is támaszkodhat. Csak az én területemet kiemelve, HR-fejlesztési és digitalizációs stratégiánkon is együtt dolgozhatunk, s bízunk benne, hogy hamarosan az ötletekből hatékonyságnövelő új gyakorlatok alakulnak ki a cégnél. Emellett duális partnerként és számos területen számíthatunk egymásra” – büszkélkedett. Arra is kitért, hogy az Audi Hungaria mérnökeinek a fele a győri egyetemen szerezte diplomáját. „A széchenyis közösség igazán összetartó, jó érzés ide tartozni” – emelte ki. Névjegy: Jakus Gabriella 2009-ben szerezte első diplomáját a Széchenyi István Egyetem mérnöktanári szakán. Már előtte gyakornoki álláslehetőséget kapott az Audi Hungaria IT-részlegén, ahol a gyakorlatban is megismerkedhetett az általa választott hivatással. 2010-ben kérték fel, hogy az Audi Hungaria Projekt és Tréning Centrumban dolgozzon. 2018-ban elvégezte a Széchenyi-egyetem exkluzív MBA üzleti-vezetőképzését képzését, s tudását kamatoztatva kisfia megszületéséig a vállalat oktatóközpontjának egyik HR-vezetőjeként tevékenykedett – segítve főként a gyakorlatra vagy felnőttképzésre érkezőket.
- Megjelentek a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány ösztöndíjainak pályázati kiírásai
A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kiemelten fontosnak tartja, hogy ösztönözze az egyetemi polgárokat tehetségük, kreativitásuk kibontakozásában, amivel erősíteni kívánja az intézmény versenyképességét is. Ezen célokhoz járulnak hozzá azok az ösztöndíjak, amelyek a hallgatói tanulmányi és sportolói kiválóságot, valamint az oktatók-kutatók tudományos teljesítményét ismerik el. Az oktatók pályázhatnak külföldi tapasztalatszerzést támogató ösztöndíjra is. A Széchenyi István Egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítványnak köszönhetően ebben a tanévben is jelentős összegű ösztöndíjra pályázhatnak az intézmény hallgatói és oktatói, elismerve a sport, a tanulás, illetve a tudományos munka terén elért kiváló eredményeket. A cél, hogy tovább emelkedjen a tudományos és oktatási tevékenység színvonala, valamint a hallgatók motivációja. Az első félévi pályázatok kiírásai már megjelentek, és ITT érhetők el. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíjat azok a nappali tagozatos hallgatók nyerhetik el, akik kiemelkedő tudományos diákköri munkájukkal példát mutatnak a hallgatói közösségnek. A bírálatnál előnyt jelent az oktató- vagy kutatómunkában való részvétel, az alapfeltételen – egy középfokú nyelvvizsga – túli további nyelvtudás, az aktív szakkollégiumi tagság és a publikációs tevékenység. A nyertesek egyszeri 250 ezer forintot kapnak. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Sportolói Ösztöndíj a kiemelkedő sportteljesítményt felmutató hallgatókat ismeri el. Az összeg egyszeri 150, 350 vagy 500 ezer forint lehet, a hazai és nemzetközi versenyeken elért eredményektől függően. A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Tudományos Ösztöndíjat az egyetem oktatói, kutatói feladatokat ellátó, az intézménnyel munkaviszonyban álló azon munkatársainak ítélhetik oda, akiknek publikációját a Scopus adatbázis a szerzőhöz rendeli, valamint a szerző publikáción megjelenő affiliációjaként kizárólagosan a Széchenyi István Egyetem szerepel. Újdonság, hogy ezúttal már az intézmény professor emeritusai is pályázhatnak. Az ösztöndíj összegének megállapítása a Scimago Q1-Q4 szerinti folyóirati rangsora alapján történik, s személyenként nettó 150–700 ezer forint nyerhető el. A legmagasabb összeget azok kaphatják, akik Q1-es szakcikket készítenek nemzetközi kutatási hálóban, ahol a társzerzők közül legalább egy fő rendelkezik a következő országok valamelyikéhez tartozó intézményi affiliációval: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Kanada, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc. A Széchenyi István Egyetemért Alapítványnak köszönhetően Külföldi Tapasztalatszerzést Támogató Ösztöndíjra is pályázhatnak azok, akik legalább három féléven át angol nyelvű képzésben láttak el oktatói feladatokat. A 2,5 millió forintos támogatás célja a nyertesek globális szemléletformálási lehetőségének megteremtése, angol nyelvi tudományos kompetenciáinak fejlesztése, kutatásmódszertani tapasztalatszerzés támogatása, Scopus regisztrált publikációk készítésének ösztönzése. A pályázatok beadási határideje a 2022/2023-as tanév első félévében 2023. január 31., második félévében 2023. június 30.
- Valmar és NECC PARTY a gólyabálon – telt házas este a Széchenyi István Egyetemen
Sosem fordult még elő a Széchenyi István Egyetem Gólya- és Öregdiák Báljának történetében, hogy az esemény napján nem volt jegyárusítás – az idei évben ez is megtörtént. A Valmarral és a NECC PARTY-val fémjelzett rendezvényre hamar elkapkodták a belépőket az érdeklődők, hogy a szokásos gólyaavatás után hajnalig ropják a tánctéren. Szép számmal visszatértek egykori hallgatók is alma materükbe, hogy a régi barátokkal találkozva ismét együtt szórakozzanak. A Gólyahét után az őszi szemeszter legnagyobb (és egyben legtöbb résztvevőt megmozgató) hallgatói rendezvénye a Gólya- és Öregdiák Bál, amelyet idén is közösen szervezett meg a Helix Rendezvényszervező Iroda és a Széchenyi István Egyetem. „Telt házas rendezvényt zártunk, már napokkal a bál előtt minden jegyet eladtunk. Ilyen nagyfokú érdeklődést korábban sosem tapasztaltunk” – utalt a rendkívüli jegyértékesítési számokra Hering Petra, az esemény egyik főszervezője. „Egyetemi polgárok számára hallgató, alumni és alkalmazott kategóriákat különböztettünk meg, így a megfelelő státusz ellenőrzése után a széchenyisek közösségébe tartozó érdeklődők kedvezményes áron vásárolhattak jegyet. Külsős vendégeinknek úgynevezett kísérő jegyet tudtunk biztosítani, némileg magasabb összegért” – fejtette ki a főszervező. A bálon dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese és Pék Márton, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) elnöke köszöntötte a bálozó sokaságot, majd Aschenbrenner András EHÖK alelnök mondott pohárköszöntőt. A gólyákat esküjük letétele után egyetemi polgárrá fogadta a széchenyisek közössége. „Szerintem senki sem szeretne kihagyni egy ilyen rendezvényt. Olyan, mint a Gólyahét. Aki szeret közösségben lenni, szórakozni, az biztosan vett jegyet” – mondta portálunknak a soproni Tóth Petra, aki logisztikai mérnöki tanulmányait kezdte meg szeptemberben a Széchenyi István Egyetemen. „Különleges hangulata van az eseménynek, és nagyon színvonalas a díszítés. Egy évben egyszer fordul elő, hogy több száz hallgatótársammal együtt szórakozhatok egy bálon, szerintem ez vonzott ide mindenkit” – vélekedett. A nemzetközi hallgatók is remekül érezték magukat a gólyabálon. (Fotók: Horváth Márton) A rendezvény nevében nem véletlenül szerepel az öregdiák kifejezés, hiszen minden évben visszalátogat az alma materbe számos korábban itt végzett hallgató. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a gólyabál – a Gólyahét és az egyetemi napok mellett – fix találkozási pont az alumniközösség számára. „Régóta az egyetem padjait koptatom, egy éve már a katedra másik oldalán is, így idejét láttam, hogy én is részt vegyek a gólyabálon. Mikor, ha nem most?” – tette fel a kérdést Kovács Márió végzett gépészmérnök mesterszakos hallgató, aki jelenleg a Multidiszciplináris Műszaki Tudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. „Sok régi ismerőssel futottam össze, nagyon jó volt hosszú idő után újra találkozni és feleleveníteni a régi emlékeket. Másrészt úgy érzem, ez a rendezvény nekünk szól: nekem is, a gólyáknak is, mert mindannyian széchenyisek vagyunk. Otthon érzem magam itt” – fogalmazott a doktoranduszhallgató. Úgy látszik tehát, hogy a kulturált szórakozásra óriási igény mutatkozik a fiatalok részéről. Kit a közösség, kit a nosztalgia, kit a hangulat hozott el a Győr Városi-Egyetemi Csarnokba erre az estére, de egy biztos: emlékezetes volt. Tanúskodjon erről alábbi galériánk, amelyben megörökítettük a legjobb pillanatokat. Galéria a Gólya- és Öregdiák Bálról. (Fotók: Májer Csaba József)
- A jövő technológiái: a Széchenyi István Egyetem újabb hallgatói végezték el a Huawei képzését
Az 5G-től a mesterséges intelligenciáig számos modern technológia áll a Huawei Technologies Seeds for the Future elnevezésű tehetséggondozó programjának középpontjában. A képzést a Széchenyi István Egyetem újabb közel 20 hallgatója végezte el. A Huawei Technologies 2008-ban indította el Seeds for the Future elnevezésű programját, amely a magyar fiatalok számára 2014-ben vált elérhetővé. Hazánkból elsőként a Széchenyi István Egyetem csatlakozott a kezdeményezéshez. A vállalat a koronavírus-járvány miatti korlátozásokra reagálva néhány éve a digitális térben tartja meg a tehetségprogramot, amely így egy infokommunikációs online oktatási platformmá vált. A nyolcnapos, intenzív képzés során a résztvevők részben kínai kulturális ismeretekkel gazdagodhatnak, de a legnagyobb hangsúly természetesen a legkorszerűbb technológiai ismeretek átadásán van. A fiatalok olyan területeken gyarapíthatják tudásukat, mint az 5G, a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság vagy a felhőalapú számítástechnika. Az elsődleges cél az, hogy a hallgatók valós, gyakorlati ismereteket szerezhessenek a világ egyik vezető technológiai vállalatától, ezzel is közelítve egymáshoz az egyetemen megszerzett ismereteket és az iparág által megkövetelt készségeket. Idén novemberben a Széchenyi István Egyetem újabb csaknem 20 hallgatója teljesítette a képzést, és teljesítményüket a vállalat személyesen köszönte meg. Az ünnepségen Gecse Mariann, a Huawei Technologies magyarországi és nyugat-balkáni kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója, valamint Ablonczyné dr. Mihályka Lívia professzor, a Széchenyi István Egyetem társadalmi kapcsolatokért felelős elnöki megbízottja köszöntötte. „Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy egyre több, már mintegy ezer nemzetközi hallgató tanul egyetemünkön, amely nagyon erős a jövő mérnökeinek képzésében” – fogalmazott a professzor. Hozzáfűzte: az intézmény nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált oktatásra, amit támogat ez a program is. A Huawei képzését elvégezte az etiópiai Bereket Basa Kiflemariam, az egyetem Multidiszciplináris Doktori Iskolájának másodéves doktoranduszhallgatója is. Kérdésünkre elmondta: elsősorban azért jelentkezett, hogy fejlessze információs és kommunikációs technológiai tudását. Nem csalódott, mert sok újat tanult például az 5G-vel és a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, s az új technológiákat alkalmazni szeretné tanulmányai során. Az afrikai fiatal megjegyezte: 2019-ben érkezett a győri egyetemre, ahol fantasztikus tapasztalatokat szerzett. Külön kiemelte a modern környezetet, az oktatók és az egyetemi közösség segítőkészségét, valamint a képzések gyakorlatias jellegét.
- Világszabadalom is lehet a Széchenyi István Egyetem tudósainak díjnyertes kutatásából
Közép- és Kelet-Európa legfontosabb ipari elektronikai és mozgásvezérlési konferenciáján nyert különdíjat a Széchenyi István Egyetem három kutatója-oktatója. A nemzetközi elismerést kiváltó kutatás a villamos motorok érzékelő nélküli szabályozása témájában kínál újszerű, gazdaságilag is nagy jelentőséggel bíró megoldást. A több mint fél évszázados múltra visszatekintő Power Electronics and Motion Control Konferencia a téma egyik legjelentősebb nemzetközi tudományos seregszemléje, amelyen a teljesítményelektronika, a vezérlések, a villamos hajtások, a robotika és a kapcsolódó területek kutatási témái kerülnek terítékre. Érdekesség, hogy a rendezvény a hetvenes években magyar indíttatásra született annak érdekében, hogy a nyugat- és a kelet-európai szakembereket közelítse egymáshoz. Sikerességét mutatja, hogy a program azóta is él, sőt a legrangosabb villamosmérnöki szakmai szervezet, az IEEE égisze alatt világkonferenciává nőtte ki magát. Az idei eseményre több mint 200 résztvevő érkezett a világ 30 országából, 150 cikkel és előadással, valamint közel 100 poszterrel. Az idei konferenciát Győr testvérvárosában, az erdélyi Brassóban rendezték, ahol a Széchenyi István Egyetem kutatói jelentős sikert értek el. A legjobb tudományos cikk és előadás (Best Paper Award) különdíját dr. Fodor Dénes, az intézmény Teljesítményelektronika és Villamos Hajtások Tanszékének tanszékvezetője, Járműipari Kutatóközpontja e-Mobilitás Központjának tudományos vezetője Szalay István jelenlegi és dr. Enisz Krisztián egykori doktoranduszhallgatójával közösen nyerte el. Az állandó mágneses szinkronmotorok érzékelő nélküli szabályozása témájában született publikáció azt vizsgálja, hogy a forgójeladó, azaz a szöghelyzet-érzékelő – amely elengedhetetlen a hajtás szabályozásához – miként váltható ki nagyfrekvenciás jelbefecskendezéssel. Ezzel feleslegessé válik a hajtásláncban egy mechanikus érzékelő alkalmazása, amellyel a hajtás alkatrészköltsége csökken, megbízhatósága pedig növekszik. „Mi erre találtunk ki egy módszert. Létezik modellalapú érzékelő nélküli szabályozás, és jelbefecskendezés alapú szabályozás. A közelmúltban egy PhD-védésünk az előbbivel, míg a díjat nyert kutatás – amely szintén doktori téma – az utóbbival foglalkozik” – mondta el dr. Fodor Dénes. „A cikk azt vizsgálta, hogy az érzékelő nélküli kezdeti szöghelyzet-meghatározásban és különösen a megfelelő működéshez szükséges mágnespolaritás felismerésében milyen vizsgálójeleket kell befecskendezni a villamos gépbe ahhoz, hogy a leghatékonyabban és a legnagyobb megbízhatósággal tudjuk kiváltani a mechanikus érzékelőt” – fogalmazott Szalay István, a cikk első szerzője, akinek ez egyben doktori kutatási témája is. A doktorandusz kérdésünkre elmondta: „a cikk igazi innovációja, hogy a mágnespolaritás érzékelő nélküli felismerésére is megoldást ad, ezért a kutatási eredményünk világviszonylatban is különlegességnek számít”. A szerzők úgy látják, hogy a kidolgozott módszerük egyedisége okán világszabadalmi oltalom megszerzésére is alkalmas.
- Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és az Express Innovation Agency
Együttműködési megállapodást kötött egymással a Széchenyi István Egyetem és az Express Innovation Agency Zrt., amelynek célja az egyetemi-vállalati együttműködésben megvalósuló kutatás-fejlesztési projektek, valamint oktatási és képzési partnerségek kialakítása, fejlesztése. Az ügynökség által szakmailag koordinált Hungarian Startup University Programhoz (HSUP) kapcsolódva Innovációs és Technológiai Vállalkozási Kutatócsoport alakult az egyetemen, amelynek eredményei hozzájárulhatnak a hazai innovációs képesség erősítéséhez. A Széchenyi István Egyetem olyan szolgáltató, nyitott egyetem, ahol kiemelt hangsúlyt kapnak azok az ipari és gazdasági kapcsolatok, amelyek a térség fejlődését szolgálják. Az intézmény elkötelezett az innováció, valamint a tudástranszfer gyakorlati megvalósulása iránt, amely támogató közeget jelent az induló vállalkozások és startupok számára is. Az Express Innovation Agency Zrt. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) innovációs ügynökségeként aktívan támogatja az innovációs ökoszisztéma fejlesztését az utánpótlás-neveléstől a nemzetközi piac kapujáig. Az egyetem és az ügynökség eddig is kitűnő kapcsolatot ápolt, amit a felek az együttműködési megállapodás aláírásával még szorosabbra fűztek. Az ünnepélyes eseményre a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjában került sor, amely az egyetemi tudástranszfer kiemelt helyszíne. A központ több programmal is támogatja az intézményben létrejövő tudás piaci hasznosítását, a gazdasági és ipari szereplőkkel való kapcsolatok kiaknázását, valamint az oktató-kutatók és a hallgatók vállalkozásépítési törekvéseit. A megállapodást itt látta el kézjegyével dr. Lukács Eszter a Széchenyi István Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese és Fuchs Balázs az Express Innovation Agency Zrt. vezérigazgatója. Dr. Lukács Eszter úgy fogalmazott, a startupok fejlesztésének támogatását kiemelt feladatának tartja az egyetem, és hasonlóan fontos, hogy az oktatás illeszkedjen a piaci igényekhez. „Ebben az együttműködésben intézményünk mindhárom dimenziója megjelenik: oktatási és harmadik missziós tevékenyégünk magától értetődően, hiszen a HSUP kiváló e-learning program, ami hozzájárul a vállalkozásfejlesztéshez. Emellett azáltal, hogy a partnerség keretében kutatócsoport alakul, amelynek révén publikációk születnek, kutatási tevékenységünk is erősödik” – hangsúlyozta az elnökhelyettes, köszönetet mondva az Express Innovation Agencynek a hallgatók nagyvonalú támogatásáért. „Ez az együttműködés páratlan lehetőséget jelent a Széchenyi-István Egyetem és a kar számára” – mutatott rá dr. Csicsmann László, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar dékánja. Kiemelte, a magas szintű publikációk emelik az intézmény nemzetközi láthatóságát, s ehhez elengedhetetlenek az olyan kutatások, amelyek a partnerség révén elindulnak. Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár elmondta, a kormány 2021-ben fogadta el Magyarország kutatási, fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelyben azt a célt tűzték ki, hogy hazánk 2030-ra kerüljön Európa első tíz innovátora közé. „Ehhez világszínvonalú tudástermelésre van szükség, valamint arra, hogy ez a tudás hasznosuljon a magyar gazdaságban. A tudás gazdasági hasznosításából születik hazai hozzáadott érték és ezáltal erősödik magyar gazdaság versenyképessége. Ebben az egyetemeken születő ötletek spin-off vállalkozások formájában történő piacosításának kiemelt szerepe van – húzta alá a helyettes államtitkár. Hozzáfűzte, a HSUP kulcsszerepet játszik abban, hogy minél több fiatal gondolkodásában jelenjen meg a tudományos munka gazdasági tevékenységgé formálásának lehetősége, ahogy ezt segíti az Ügynökség és a Széchenyi István Egyetem együttműködése is. Kölkedi Krisztián, az Express Innovation Agency Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese kiemelte, a győri intézmény az elsők között csatlakozott a HSUP-hoz és már a kísérleti évben nagyszámú hallgatóval vett részt a programban. „A második évben minden rekordot megdöntött a hallgatói létszámot tekintve a Széchenyi István Egyetem, amelyben rendkívül jó partnerre találtunk. A jövőben készülünk egy országos, átfogó kutatási vizsgálattal, amelynek nagyon fontos része a Győrben létrejött kutatócsoport tevékenysége” – zárta a stratégiai vezérigazgató-helyettes. Az Innovációs és Technológiai Vállalkozási Kutatócsoport előtt álló feladatokat annak vezetője, dr. Dőry Tibor, az egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központjának központvezetője ismertette: „Az idén 187 startupprojekt, illetve hallgatói csapat indult el, amelyek útját szeretnénk követni. Elemezni figjuk a vállalkozói ötletet és a diákok mögöttes motivációit, de vizsgáljuk a piaci megvalósulás és a vállalkozásindítás lehetőségét is.” Hozzátette, az ügynökség és a szakpolitika munkáját ajánlásokkal segítenék a kutatási eredmények révén, az országos minta pedig lehetőséget ad nemzetközi szintű összehasonlításra is. Az eseményen a kutatócsoport többi tagja is bemutatkozott: dr. Rámháp Szabolcs adjunktus, az egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának startup inkubációs menedzsere, Makai Attila tudományos segédmunkatárs, PhD-hallgató, Dömötör Mihály PhD-hallgató, valamint dr. Novotny Ádám, az Eszterházy Károly Egyetem Vállalkozás-gazdaságtan Tanszékének tanszékvezetője. A kutatócsoporthoz a csatlakozás lehetősége nyitott azon hazai kutatók előtt, akik úgy érzik, hogy az innováció és a vállalkozás területén segíteni tudnák a munkát.
- Gyimes Nikoletta, a Széchenyi István Egyetem SE szakosztályvezetője lett a hónap utánpótlásedzője
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője októberi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Gyimes Nikoletta cselgáncsedzőé, a Széchenyi István Egyetem Sportegyesületének szakosztályvezetőjéé lett. Az idén alapított díj tízedik kiírásának három jelöltje Gyimes Nikoletta cselgáncs-, Kliment László birkózó- és Törteli Ferenc ökölvívóedző volt. A kuratórium döntése alapján az októberi elismerést – és az azzal járó 200 ezer forintot – a győri Széchenyi István Egyetem SE cselgáncsszakosztályát vezető szakember vehette át. A díjazott negyedszázada irányítja az egyetem cselgáncsszakosztályát. A kezdetektől tart edzéseket a legkisebb korosztályoktól (óvodások, általános iskolások) egészen a felnőttekig bezárólag. Az évek múltával egyre több tanítványa gyűjtögette az érmeket a hazai versenyeken, a legjobbak beverekedték magukat a korosztályos válogatottakba. A nemzetközi áttörést Sipőcz Richárd hozta el a műhely életében, ő 2016-ban ifjúsági Európa-bajnok lett a nehézsúlyúak között. Az azóta eltelt hat évben a mostanra 21 esztendős fiatal újabb hat Eb-aranyérmet nyert a különböző korosztályokban (ifjúsági, junior, U23). Két évvel ezelőtt öt napon belül szenzációs teljesítménnyel a junior és az U23-as Európa-bajnokságon is aranyérmet nyert. Ezután Gyimes Nikoletta tanítványát a kontinens legjobb utánpótláskorú dzsúdósának is megválasztották. Sipőcz junior vb-ezüstéremmel is büszkélkedhet, felnőtt Eb-n ötödik lett, míg fiatal kora ellenére tavaly már versenyben volt a tokiói olimpiai kvótáért, de arról végül lemaradt. A 49 éves edzőnő jelenleg 40 igazolt versenyzővel foglalkozik Győrben, közülük 30-an utánpótláskorúak. Sipőcz Richárd októberben U23-as Európa-bajnoki címet szerzett a +100 kilósok mezőnyében Szarajevóban (ezzel a magyar kontingens két elsőségéből az egyik az ő nevéhez fűződött), míg a vegyes csapatversenyben bronzérmet nyert a válogatott tagjaként. Az egyéni küzdelmeknek első kiemeltként vágott neki, és legnagyobb esélyesként magabiztosan dzsúdózott, a négy győztes meccsével 2019 és 2020 után már a harmadik alkalommal állhatott a dobogó tetején ebben az évjáratban. A díjátadón a Magyar Edzők Társaságát Csabai Edvin sportigazgató, a Porsche Hungariát Bujáki Zsolt kommunikációs igazgató, az Utanpotlassport.hu-t Bruckner Gábor főszerkesztő képviselte; mellettük Kovács Antal, a hazai cselgáncssport egyetlen olimpiai bajnoka, a Magyar Judo Szövetség szakmai alelnöke méltatta a kitüntetett munkáját. „Bár nem életműdíjat adtunk át, ebben az esetben akár ez is megtörténhetett volna – mondta Csabai Edvin. – Külön érdekesség, hogy Gyimes Nikoletta huszonöt évvel az edzői diploma megszerzése után kapta meg az elismerést, miután egy olyan sportágban ért el a versenyzője kiemelkedő eredményt, amely példás hozzáállást igényel, tiszteletre, fegyelemre és alázatra nevel a mindennapokban is.” „Az egész magyar sport nevében köszönöm a kezdeményezést” – fordult először a kuratórium tagjaihoz Kovács Antal, majd így folytatta: „Nikolettával még együtt versenyeztünk, és bár remek sportoló volt, benne maradt néhány nagy eredmény. Ugyanakkor ez kifejezetten előnyös, ha az ember később az edzősködésre adja a fejét, hiszen tisztában van vele, ő maga mit rontott el annak idején, és mire lehet szüksége a tanítványának az igazán nagy sikerek eléréséhez. Úgy gondolom, az ő legnagyobb értéke, hogy egészen kiskortól foglalkozik a tanítványaival, akiket aztán a végigkísér az úton. Sipőcz Richárd példája pedig azt bizonyítja, hogy a tartós kapcsolatnak megvan a maga hozadéka.” A kitüntetett így összegzett: „Hatalmas megtiszteltetés, hogy a díj történetének első női győztese lettem, ráadásul az első a dzsúdótrénerek közül is. Azon dolgozom, hogy a versenyzőim át tudják ültetni a sportban megszerezhető képességeket a sporton kívüli életükbe is. Azt hiszem, ha ez sikerül, már elégedett lehetek.” (Forrás: Utanpotlassport.hu)
















