Az innovációs és szállásépületek után elkészült a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Innovációs Parkjának előadó-épülete is a zalaegerszegi ZalaZone-on. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban elnyert 740,2 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósult beruházás célja, hogy az intézmény nemzetközi színvonalú oktatási-kutatási környezet megteremtésével járuljon hozzá a térség versenyképességének erősítéséhez.
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó ZalaZone-on a Széchenyi István Egyetem olyan korszerű infrastrukturális beruházásokat hajtott végre, amelyek egyszerre járulnak hozzá a magas színvonalú szakemberképzéshez, az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységéhez, valamint az ipari szektorral való együttműködés további erősítéséhez.
Az innovációs és a szállásépületek tavalyi átadását követően elkészült az előadó-épület is, s ezzel befejődött a 4,016 milliárd forintból megvalósult Zalaegerszegi Tudományos és Innovációs Park kialakítása.
Az 502 négyzetméter alapterületű, kétszintes új létesítmény földszintjén száz fő befogadására alkalmas oktató- és előadóterem, az emeleten pedig – a kiszolgáló helyiségek mellett – oktatói-kutatói irodaegység kapott helyet.
„A Széchenyi-egyetemet ma már hat jelentős felsőoktatási világranglistán jegyzik, amelyből négyre az idén került fel először. A QS ranglistája alapján Európában a legjobb tíz százalékba, a Times Higher Education világranglistája alapján pedig a világ egyetemeinek top öt százalékába tartozunk. Emellett mérnöki területen is a világ legjobbjai között jegyzik intézményünket. Különösen büszkék vagyunk továbbá arra, hogy egyetemünk két fenntarthatósági rangsorra is felkerült, a fenntarthatósághoz való hozzájárulás ugyanis kiemelt célkitűzésünk”
– fogalmazott a november 30-i átadóünnepségen dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese. Leszögezte: az intézmény ZalaZONE-on való jelenléte nemzetközi láthatóságának egyik fontos pillére.
„21. századi infrastruktúránk folyamatos modernizálása, valamint kutatás-fejlesztési és innovációs képességünk mellett képzéseink magas színvonala az, amivel hozzá kívánunk járulni a térség versenyképességéhez”
– hangsúlyozta. Dr. Lukács Eszter hozzáfűzte, az intézmény több mint kétszáz magyar és negyven angol nyelvű képzést kínál, köztük – az alap-, a mester- és a doktori képzések mellett – szakirányú továbbképzéseket és mikrotanúsítványokat nyújtó kurzusokat. Aláhúzta: ezeket az oktatási formákat szolgálja az új előadó-épület is.
Az ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a 2020-as években Magyarországnak azt kell bebizonyítania, hogy nemcsak a gyártásban, hanem a fejlesztésben is képes megállni a helyét.
„Arra törekszünk, hogy a ZalaZone-hoz hasonló regionális központok minél több tehetséget, tudást, innovatív energiát gyűjtsenek össze annak érdekében, hogy a hazai gazdaságnak ez az évtizede valóban erről szóljon”
– fogalmazott. Kiemelte: nem az a cél, hogy az egyetemek a fióknak végezzék kutatás-fejlesztéseiket, hanem az, hogy ezek közvetlenül beépüljenek a gazdaságba.
„El szeretnénk érni: a felsőoktatás, a tudományos világ egyik fontos mérőeszköze legyen az, hogy egy oktató milyen mértékben tud bekapcsolódni a gazdaság vérkeringésébe”
– jegyezte meg. Hozzáfűzte: a modellváltás által biztosított lehetőségeknek nagy szerepük van abban, hogy a Széchenyi-egyetem előre tudott lépni a világranglistákon.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere úgy fogalmazott: a város fejlődését erősíti a Széchenyi-egyetem partnersége, amely a gazdaságra is pozitív hatással van. Emlékeztetett arra, hogy a 2010-es évek elején ezen a területen szántóföld volt, ma pedig Európa egyik legjelentősebb járműipari tesztpályája működik, ahol nemcsak az egyetem, hanem számos jelentős nemzetközi cég is otthonra talált.
„2014-ben 7,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta a városban, azóta közel ötezer új munkahely jött létre, és 2,5 százalékra csökkent az álláskeresők aránya. Az iparűzési adó pedig hárommilliárd forintról hétmilliárdra emelkedett” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, az elért eredményekben a ZalaZone-nak és a Széchenyi-egyetemnek is nagy szerepe van.
Az ünnepségen elhangzott, a Zalaegerszegi Innovációs Park a Széchenyi István Egyetem innovációspark-hálózatának kiemelt eleme. E struktúra legfontosabb célja, hogy a jelentős hozzáadott értéket teremtő nagyvállalatok és az intézmény együttműködése tovább emelje a gyakorlatorientált képzések színvonalát, ezzel az itt megszerezhető diploma értékét.