Áll az Al/Ku a Széchenyi István Egyetemen: közös projekteken dolgoztak az építész és a designszakos hallgatók

Második alkalommal szervezte meg közösen a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki, valamint Művészeti Kara az Al/Ku alkotó- és kurzushetet. A program során közel 250 építészmérnök-, építőművész- és formatervező-hallgató dolgozott együtt, akik a különböző szakterületek szemléletét ötvözve valósították meg projektjeiket.
A Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karán (ÉÉKK) huszonötödik alkalommal rendezték meg az alkotóhetet, amelynek keretében a hallgatók a megszokott tanulmányi feladatoktól eltérő, kreatív problémákra kerestek megoldásokat. Hasonló célt szolgál a Művészeti Kar Design Campusán megrendezett kurzushét is. A két programot tavaly első alkalommal vonták össze Al/Ku néven, lehetőséget teremtve a különböző képzési területek szorosabb együttműködésére. A programot a napokban másodszor rendezték meg közösen.

Az idei Al/Ku keretében mintegy kétszáz hallgató 21, egyenként 8–12 fős vegyes csoportban foglalkozott a különböző projektfeladatokkal. Egyebek mellett közösségi bútort terveztek a Győri Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjainak, kísérleti hangszereket készítettek, valamint a mobilitás és a városi zajok kapcsolatát vizsgálták. Voltak, akik meglévő épületeket gondoltak újra, és olyanok is, akik szín- és anyagkísérleteket, illetve a környezetvédelemre reflektáló installációt alkottak. A résztvevők a hetet a Mobilis Interaktív Kiállítási Központban zárták, ahol bemutatták elkészült munkáikat.

„A program minden évben lehetőséget nyújt arra, hogy a hallgatók és oktatók kilépjenek a megszokott tanulmányi keretek közül, és kreatív feladatokon dolgozzanak együtt. Legalább ilyen fontos a közösségépítés: különböző évfolyamok és képzési területek fiataljai ismerkedhetnek meg egymással, miközben mi, oktatók is szorosabb kapcsolatokat alakíthatunk ki.
Egyik építészhallgatónk például egy formatervező csoporthoz csatlakozott, és később lelkesen mesélte, mennyire más szempontok alapján közelítették meg a feladatot a társai. Éppen ez a lényeg: új gondolkodásmódokat ismerhetnek meg, amelyekből később is sokat meríthetnek” – fogalmazott dr. Czigány Tamás, az Épülettervezési Tanszék docense.
Az általa irányított csoport egy padkompozíciót hozott létre, amelybe egy másik csapat munkáját is beépítették. Utóbbiak Peter Zumthor Bruder Klaus-kápolnájának kicsinyített, betonból készült mását alkották meg, az eredeti épület kivitelezési technológiáját követve. „A két alkotást összekapcsoltuk, így a kápolnamodell a padkompozíció részeként találhatja meg végleges helyét campusunk építész műteremháza mellett” – részletezte. Hozzátette, hogy a szakok közti együttműködést a jövőben akár közös féléves feladatokkal is tovább erősítenék.

Dr. Herczeg Tamás, az Építőművész Tanszék oktatója ugyancsak az együttes alkotás értékét hangsúlyozta.
„A csoportokat tudatosan úgy állítottuk össze, hogy mindegyikben legyenek építészmérnök-, építőművész- és formatervező-hallgatók is, mert eltérő szemléletük jól kiegészíti egymást. Számomra oktatóként is izgalmas megtapasztalni, hogyan közelítenek ugyanahhoz a feladathoz a különböző területekről érkező fiatalok” – mondta.
Az általa vezetett csoport a rend és a rendezetlenség, valamint az algoritmusok és azok hibáinak kapcsolatát vizsgálta. A hallgatók e témában nádból hoztak létre szabadtéri installációt. „Nem egy hosszú távon használható tárgy megalkotása volt a célunk, hanem egy olyan műé, amelynek mondanivalója van, és gondolkodásra késztet” – hangsúlyozta.

Az oktató arra is kitért, hogy a képzési területek közötti együttműködés már túlmutat az alkotóhéten. Az egyetem számos lehetőséget teremt a közös munkára: a hallgatók korábban a győri Káptalandomb jövőjével kapcsolatos ötletpályázaton is részt vettek, jelenleg pedig az intézmény Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara által meghirdetett belsőépítészeti pályázat kínál alkalmat a közös gondolkodásra. „Ezek a kezdeményezések is mutatják, hogy érdemes erősíteni a szakok közötti kapcsolatokat, hiszen így a hallgatók egymástól is tanulhatnak” – emelte ki.

A programhoz idén az egyetem fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium diákjai is csatlakoztak, köztük festészettel és animációval foglalkozó fiatalok. A szervezők célja az volt, hogy a középiskolások betekintést nyerjenek az egyetemi alkotótevékenységbe, és ösztönzést kapjanak arra, hogy később az intézmény designképzésein folytassák felsőfokú tanulmányaikat.




