A finiséhez érkezett az általános felvételi eljárás, február 15-ig, szombatig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló szakjaira a felvi.hu rendszerén keresztül. Azoknak is néhány napjuk van tehát, akik a Széchenyi István Egyetem kilenc karának minőségi képzéseire szeretnének bekerülni.
Dr. Kovács Zsolt, az intézmény általános és oktatási elnökhelyettese kiemelte: bizakodva tekintenek előre, mert mind a budapesti Educatio Kiállításon, mind a győri campuson megtartott Nyitott Kapukon hatalmas érdeklődést tapasztaltak, és emellett az egyéb csatornákon is nagyon sok megkeresés érkezett hozzájuk.
„Emögött több ok áll. Egyrészt a fiatalok kedvezően értékelik egyetemünk magas színvonalú képzéseit, legkorszerűbb technológiákat és fejlesztéseket középpontba helyező stratégiáját. Másrészt fontos az is, hogy a következő tanévben növekszik intézményünk állami ösztöndíjas hallgatói kapacitása” – hangsúlyozta az elnökhelyettes. Az utóbbival kapcsolatban kifejtette: az egyetem az ágazatirányító Kulturális és Innovációs Minisztériummal közösen, a korábban megkötött közfeladat-finanszírozási szerződés alapján az elmúlt évekhez képest szinte minden képzési területen növekvő számban határozta meg az állami ösztöndíjas férőhelyek tervezett létszámát. Aláhúzta, hogy igaz ez a műszaki, informatikai, agrár-, egészség-, sport- és gazdaságtudományi, pedagógus-, jogi, design- és művészeti képzésekre egyaránt. Az intézmény 2024-ben az általános és a keresztféléves felvételi eljárásban összesen 3789 államilag támogatott hallgatót vett fel, idén pedig a minisztérium által rendelkezésre bocsátott maximális államilag támogatott kapacitás 4780 fő.
„Ennek alapján bízunk abban, hogy szeptembertől ismét nagyon sok jó képességű, magas felvételi pontszámot elérő, motivált gólyát köszönthetünk falaink között. A fiatalokat most is arra biztatjuk, hogy legalább egy emelt színtű érettségivel és nyelvvizsgával jelentkezzenek hozzánk”
– mondta végül dr. Kovács Zsolt.
![A Széchenyi István Egyetem győri campusa – szeptembertől ismét sokan kezdik meg itt a tanulmányaikat. (Fotó: Korcz Miklós Máté/Széchenyi István Egyetem)](https://static.wixstatic.com/media/7f5c56_9ea3e18dc49a471590c50279212a6e26~mv2.jpg/v1/fill/w_980,h_653,al_c,q_85,usm_0.66_1.00_0.01,enc_auto/7f5c56_9ea3e18dc49a471590c50279212a6e26~mv2.jpg)