Ha április, akkor SZEN: idén is a Széchenyi István Egyetemen indult a fesztiválszezon
- Horváth Márton

- 2 nappal ezelőtt
- 3 perc olvasás
Számtalan szabadidős és sportprogram, koncert és buli várta az intézmény hallgatóit, valamint a vendégeket a Széchenyi Egyetemi Napokon. A Bridge Hallgatói és Oktatói Klub nagyszínpadán megfordult többek között Desh, Beton.Hofi és Dzsúdló is, napközben pedig a campus parkja volt a rendezvény központi helyszíne.
A Széchenyi Egyetemi Napok (SZEN) az utóbbi években nem csak az egyetem, de Győr egyik legtöbbeket megmozgató többnapos programjává vált. Ez a szó szoros értelmében is így van, hiszen sportból idén sem volt hiány a rendezvényen.
„Egyetemünk nagy figyelmet fordít a testmozgásra és az egészségre, ami találkozik a hallgatók érdeklődésével. Ezért számos sportprogramot kínáltunk a fesztiválozóknak”
– árulta el Malomsoki Milán, az egyetemi hallgatói önkormányzat sportreferense. „Idén több országos sportesemény selejtőzét is erre a hétre időzítettük. Mind a Red Bull Four 2 Score, mind az EFOTT dartsbajnokság nagy népszerűségnek örvendett. Örömmel nyugtáztuk azt is, hogy sokan vettek részt az I. SZE Sárkányhajó Kupán, amelyet jövőre is szeretnénk megrendezni” – tette hozzá.
A pilatestől a kosárlabdán át a dartsig mindenbe belekóstolhattak az érdeklődők a SZEN-en. (Fotók: Adorján András, Nagy Gergely)
„A nappali programok nagy részét a meghosszabbított nyitvatartású chill parkban rendeztük, amely tavalyhoz képest több pavilonnal és játékelemmel bővült. A fesztiválszolgáltatásainkat, mint hajfonás, sminkelés, fodrászat vagy masszázs sokan igénybe vették” – felelte érdeklődésünkre Szabó Bence Buda, a rendezvény főszervezője, aki további újdonságokról is beszámolt.
„Kiemelt célunk volt, hogy szélesítsük a SZEN közönségét, és a győriek számára is minél vonzóbbá tegyük a fesztivált. Ezért vidámparkos elemekkel bővítettük a repertoárt, melyek közül a dodzsemet és a lézeres agyaggalamb-lövészetet emelném ki” – fogalmazott.
A chill park volt a nappali programok központja a SZEN-en. (Fotók: Adorján András)
Hagyománnyá vált, hogy
a nemzetközi és a magyar hallgatók az egyetemi napok keretében bemutatják népük hagyományos ételeit, ezáltal a gasztronómián keresztül közeledhetnek egymás kultúrájához.
Az indiaiak csapata beryani csirkét készített, amely klasszikus fogásnak számít a szubkontinensen. „Örülünk, hogy megmutathattuk hazánk ízeit. Amellett, hogy élveztük a közös főzést, jó volt ennyi hallgatótársunkat megismerni” – árulta el az emberierőforrás-tanácsadó szakos Robert Anthony.
Az egyetem nemzetközi hallgatói ismét bemutatták hazájuk ételkülönlegességeit az aulában. (Fotók: Adorján András)
A fesztivál április 19-én, vasárnap a kollégiumi kidobóssal kezdődött, majd hétfőn egy autós ügyességi vetélkedővel folytatódott, kedden pedig sörpongbajnokság zárta a felvezető programok sorát. Szerdától aztán a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub is megnyitotta kapuit. A felső szinten Matyi és a Hegedűs, Nótár Mary, valamint a Fáraó együttes teremtett remek hangulatot, alul pedig népszerű hazai DJ-k léptek a pódiumra.
A klub udvarán csütörtök este rajtolt el a nagyszínpad, ahol az esték során a hiphop és rap stílus dominált, így többek között KKevin, Desh, a BSW, Beton.Hofi és Dzsúdló fémjelezte a fellépők névsorát, valamint a fesztivál történetében először szerepelt nagyszínpadon a Girlhood és az X-faktorból ismert Belano is. Ahogy az együttesek frontemberei jelezték a közönségnek: ez volt az idei első fesztiválkoncertjük, ezzel kimondható, hogy a SZEN nyitotta a szabadtéri koncertszezont 2026-ban is.
„A silent disco nagyon tetszett mindenkinek. Az, hogy fülhallgatóból szól a zene, több csatornán, teljesen más élmény, mint a hagyományos disco” – mondta Vadasi Benedek elsőéves építőmérnök-hallgató.
„A SZEN Győr egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, remek fellépőkkel, így nem hagyhattam ki” – szögezte le Rohály Bernadett, aki külsősként vett részt a rendezvényen. „Személy szerint Beton.Hofit vártam a legjobban, de a retro fellépőket is imádtam. A programban mindenki találhatott kedvére valót” – jelentette ki.
A SZEN ugyan véget ért, ám a nyár még számos programot tartogat: idén is kinyit a Bridge Garden, ahol egészen októberig a hazai zenei élet számos jelentős előadója megfordul majd.
A SZEN napjain megtelt a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub. (Fotók: Adorján András, Nagy Gergely)












































































































