top of page

Nemzetközi és Alkalmazott Közgazdaságtan Tanszék

Dr. LUKÁCS Eszter

nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettes, egyetemi docens

Gazdasági

Tudományterülete:

Gazdasági

Dr. Lukács Eszter doktori tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte, Nemzetközi tanulmányok PhD szakon. A diploma megszerzését követően a győri Széchenyi István Egyetem jogelődjén a Széchenyi István Főiskolán kezdte meg oktatói tevékenységét. 2018-ban oktatási rektorhelyettessé, majd 2021-ben nemzetközi rektorhelyettessé nevezték ki. 2022-től Nemzetközi stratégiai elnökhelyetteseként folytatta karrierjét. Az intézmény nemzetköziesítésében végzett elkötelezett és kitartó munkájának köszönhetően az elmúlt évek során a Széchenyi István Egyetem angol nyelvű képzési kínálata nyolcszorosára, nemzetközi hallgatóinak létszáma pedig 80%-al növekedett. Kutatási területei, melyekhez kapcsolódóan számos hazai és nemzetközi szintű publikáció fűződik nevéhez, az Ázsia (Kelet-, Délkelet-Ázsia, Kína, India, ASEAN) gazdaságának fejlődése, a külgazdaságpolitika (KKB-k) és a felsőoktatás és a nemzetközi rangsorok. Oktatói portfoliójában leggyakrabban oktatott tárgyak a Global Economics, az Asian Studies, a Világgazdaság és globalizáció, az Alkalmazott világgazdaságtan és Magyarország külgazdasági kapcsolata. Az akadémiai életben elért sikerei mellett a nemzetközi életben való szerepvállalása is kiemelkedő. 2008. óta a Magyar ENSZ Társaság tagja, 2020-ban elnökségi taggá választották. 2021. óta a Magyar Rektori Konferencia elnökévé választották, 2023-ban pedig a Tempus Közalapítvány Kuratóriumának tagja lett. 2022-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

bottom of page