top of page

1203 találat

  • Márványpor: nemzetközi projektben adtak zöldmegoldást a Széchenyi István Egyetem kutatói

    A Széchenyi István Egyetem Anyagtudományi és Technológiai Tanszékének két munkatársa, dr. Lendvai László és dr. Dogossy Gábor indiai kutatókkal közösen adott megoldást a világban fokozott környezeti problémát jelentő márványpor hasznosítására. Az erről szóló tanulmány egy nemzetközi folyóiratban jelent meg nyílt hozzáférésű formában, köszönhetően az egyetem által a lap kiadójával kötött szerződésnek. Ezzel a lehetőséggel az intézményben mások is élhetnek. A Széchenyi István Egyetem egyik stratégiai célja, hogy globális láthatóágát növelve minél előkelőbb helyen szerepeljen a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban. E törekvés eredményeként az intézmény az elmúlt években felkerült a két legnevesebb minősítő szervezet, a Times Higher Education és a QS listájára is, sőt az utóbbin tavaly év végén 28 helyet javítva már a 173. helyen szerepelt a kelet-európai és a közép-ázsiai régióban. A további előrelépést segítheti az olyan, nagy elérésű folyóiratban publikált kutatás, amilyet az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Anyagtudományi és Technológiai Tanszékének két munkatársa, dr. Lendvai László adjunktus és dr. Dogossy Gábor egyetemi docens végzett. „Indiai kutatók kerestek meg bennünket azzal a felvetéssel, hogy dolgozzunk együtt egy közös alapkutatási projekten. Az építőiparban világviszonylatban a legnagyobb mennyiségben felhasznált természetes kőzet, a márvány kitermelése során évi több száz millió tonna melléktermék, márványpor keletkezik. Ez sok helyütt, így India egyes részein is hatalmas környezeti problémát jelent, mert szennyezi a talajvizet, a levegőbe kerülve pedig növeli annak portartalmát. Kísérletsorozattal bizonyítottuk, hogy megfelelő hasznosítási lehetőség lenne, ha a márványport bioműanyagokban töltőanyagként alkalmaznánk” – részletezte dr. Lendvai László. A bioműanyagok szigorú definíció szerint azok a műanyagok, amelyek természetes anyagokból – tehát nem kőolajszármazékokból – készülnek, és hasznos élettartamukat követően lebomlanak. Ezek azonban jóval drágábbak, mint hagyományos társaik, így elterjedésük előállítási költségük csökkentésével segíthető. Erre széles körben elfogadott megoldás, ha ipari melléktermékekkel töltik meg őket úgy, hogy tulajdonságaik ne romoljanak, vagy csak annyira, hogy még a célnak megfelelő maradjon. Dr. Lendvai László, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar Anyagtudományi és Technológiai Tanszékének adjunktusa. Fotó: Májer Csaba József „A márványpor ilyen jellegű alkalmazását vizsgáltuk. Azt találtuk, hogy az általunk használt bioműanyag, a politejsav merevsége még jobb is lett, miközben a szilárdság, a szívósság és az alakváltozó képesség esetében nem mutatkozott meg egyértelmű tendencia” – ismertette az adjunktus. A kutatás az elmúlt években mind nagyobb hangsúlyt kapó körforgásos gazdaság kialakítása miatt is fontos, amely egy olyan rendszer, ahol nincs hulladék: az egyik folyamatban megtermelt termékek egy következő folyamat nyersanyagaivá válnak. Az eredményeket a Springer Kiadó egyik folyóiratában publikálták, úgynevezett „open access”, azaz szabadon hozzáférhető formában. A Széchenyi István Egyetem az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program konzorcium tagjaként idén január 1-jétől szerződést kötött ezzel a kiadóval, ami lehetővé teszi az intézmény kutatói számára, hogy az általuk írt cikkek így jelenjenek meg. „Ez számos előnnyel jár. Egyrészt a nyílt hozzáférés révén sokkal többen olvashatják őket, így nagyobb nyilvánosságot kapnak. Másrészt a statisztikák szerint az ilyen formában megjelent tanulmányok idézettsége átlagosan több mint másfélszerese a hagyományos előfizetéses rendszerben megjelenő cikkekhez képest, ami nemcsak a kutatók életpályája szempontjából kiemelt jelentőségű, hanem a QS nemzetközi rangsorainak összeállításakor is meghatározó tényező” – ecsetelte dr. Lendvai László, hozzátéve, hogy az általuk publikált cikk az első, amely a szerződés keretében így jelent meg a Springer Kiadónál.

  • Volt hallgató portréja: Bódi Csaba szíve-lelke a bébiételekben

    Dr. Bódi Csaba 26 esztendeje, megalakulása óta töretlen sikerrel vezeti a bébiételek előállításával foglalkozó hanságligeti Hipp Kft.-t. Amint az beszélgetésünkből kiderült, ide vezető útja egyáltalán nem volt kikövezve, mégis elmondható, hogy mosonmagyaróvári egyetemista évei alatt megszerzett tudása, illetve németországi ösztöndíjasként átélt tapasztalatai alapozták meg pályáját. Az agrármérnök példája megmutatja, mindig van kiút a kutyaszorítóból. „Életem egyik legszebb időszakát töltöttem a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karának jogelődjén mosonmagyaróvári agrármérnök-hallgatóként. Számomra – annak minden színével – a fiatalságomat jelentik az óvári alma materben töltött éveim” – repült vissza az időben a mára már 200 fős üzemet irányító szakember, aki nem túlzott, amikor a sokszínű közösségi életre utalt. Ugyanis egyetemistaként négy évig táncosa volt az Óvári Gazdász Néptáncegyüttesnek, amelynek tagjaival számos hazai és külföldi fellépésen színpadra állt, jelentős minősítő sikereket ért el. Emellett rendszeresen lovagolt és a gazdászstúdió csapatát is erősítette. „Ifjúsági fúvószenekar tagjaként, bariton kürtösként közel állt hozzám a zene, zenélés. Stúdiósként az volt a feladatunk, hogy a hallgatók ébredését hangulatosabbá tegyük egy kis zenével, információkkal” – emlékezett az óvári reggelekre dr. Bódi Csaba. Hozzátette: emellett persze a tanulásra is jutott ideje, s büszke arra, hogy agrármérnökként széles körű ismeretekre tett szert az egyetemen. „Akkoriban nem sejthettem, de fellépéseimnek köszönhetően szereztem meg azt a rutint, ami miatt könnyebb ellátnom ma vezetői feladataimat, kiállni több száz szempár elé” – mutatott rá. Dr. Bódi Csaba, a Hipp Kft. ügyvezető igazgatója. Kielből a Hipphez Mára már azt is egyértelműen látja, hogy 1989-es németországi ösztöndíjának elnyerése sorsdöntő volt számára. „Akkor hirdették meg az első Tempus-ösztöndíjakat. Hosszú idő után ez volt az első lehetőség, hogy magyar hallgató nyugati egyetemen tanulhatott. A néptánccsoport vezetője, aki egyetemi oktatóm is volt, az észak-németországi Kielbe utazott továbbképzésre. Az ő hatására választottam azt az intézményt, ahol teljesen új szemléletmódokkal, új kultúrákkal találkoztam, és megismerkedhettem az agrármarketinggel. Ezek mellett azonban azzal is szembesültem, hogy előtanulmányaim ellenére mégsem tudom megértetni magam németül. Amikor az ottani dékán majdnem hazaküldött emiatt, a sarkamra álltam, s három hónap haladékot kaptam. Ez alatt éjt nappallá téve bifláztam az új szavakat és a nyelvtant. Végül maradhattam, és másfél évet tölthettem el Németországban” – mesélt a személyiségformáló kihívásokról, amelyeket aztán előnyére fordított. Dr. Bódi Csaba ugyanis végül olyan jól elsajátította a német nyelvet, hogy Kielből hazatérve a mosonmagyaróvári egyetemen intézeti mérnöki állást ajánlottak fel számára: németet és marketinget tanított. Keresetkiegészítésként magántanítványokat is vállalt. „Így toppant be hozzám egy üzletember is, aki azért jelentkezett, mert egy német cégnél helyezkedett el. Rögtön kiderült, hogy az agrárkörökben már akkor elismert családi vállalkozás, a Hipp beszerzési területért felelős első magyar alkalmazottját ismerhettem meg. A lehetőséget megragadva innen indult karrierem a cégnél, ahol azóta is dolgozom. Ezért is hangsúlyozom a fiataloknak, milyen fontosak a nemzetközi ösztöndíjas képzések” – ecsetelte a fordulat részleteit. Dr. Bódi Csaba és kollégái az elmúlt 26 esztendőben a semmiből építettek fel Hanságligeten egy mára már 90 millió darabos kapacitással működő üzemet. Megmentették a magyar szürkemarhát Dr. Bódi Csaba és kollégái az elmúlt 26 esztendőben a semmiből felépítettek egy mára már 90 millió darabos kapacitással működő üzemet, illetve a környzettudatosság és a biotermesztés területén Magyarországon meghatározó brandet. A Hipp-filozófia alapján különösen nagy hangsúlyt fektetnek a biotermények feldolgozására, illetve a termelésösztönzésre. Az ügyvezető igazgató ezek mellett egyik legnagyobb személyes és szakmai sikerének tartja, hogy a Nemzeti Parkokkal, és lelkes bio-gazdákkal együttműködve sikerült elérni az értékes magyar szürkemarha fajta megmentését. Az állomány a kilencvenes évek elején ugyanis az egész ország területén géntartalékként mindössze párszáz állatból állt, ő azonban felfigyelt az értékes fajtára, amelynek zsírszegény húsa kiválóan felhasználható a bébiételekben is. Ennek köszönhetően aztán más csoportok is felkarolták a nemes ügyet, így napjainkra húszezer körülire rúg az országos állomány. „Húsz év alatt eljutottunk odáig, hogy magyar szürkemarhát tartani presztízs. Már szinte mindenütt megtalálható az országban, jelentősen nőtt az állomány. Csak a munkámat végeztem, amikor tárgyalásokat indítottam az alföldi gazdákkal, de azért amikor utazásaim alkalmával meglátom ezeket a legelésző állatokat, büszkeség tölt el” – árulta el dr. Bódi Csaba, aki 2017-ben ezért a tevékenységéért, valamint a biotermesztés népszerűsítésében elér eredményei elismeréseként Pro Alimentis Hungariae díjat kapott a Földművelésügyi Minisztériumtól. Dr. Bódi Csaba: a Hipp számára a klímavédelem mindig fontos volt. Út a klímapozitivitásig Nem meglepő ezek után a Hipp vállalatcsoport egyik fenntarthatósággal kapcsolatos fő célkitűzése, hogy 2024-re klímapozitív eredményt érjen el teljes munkafolyamatait tekintve: a beszerzéstől a gyártáson át a termékek polcra juttatásáig. „Mindez azt jelenti, hogy tevékenységünk során több szén-dioxidot kötünk le, mint amennyit kibocsátunk. A cég számára a klímavédelem mindig fontos volt. Igyekszünk a helyi beszállítók termékeire alapozni termelésünket, már öt éve zöldáramot használunk, emellett pedig szeretnénk lecserélni földgázzal működő kazánunkat környezettudatosabb megoldásra, illetve közvetetten részt veszünk afrikai fásítási projektben” – ismertette a részleteket az elkötelezett szakember, aki maga is odafigyel karbonlábnyoma csökkentésére. Húsz éve szelektíven gyűjti a szemetet, vászontáskát használ, s nem kér új nejlonzacskót bevásárlásai alkalmával. „Az újrahasznosítás terén feleségem példája a legkedvesebb számomra, aki óvónőként a Hipp bébiétel kiürült üvegeiből készített a gyerekekkel anyák napi meglepetést a szülőknek” – említette érdeklődésünkre dr. Bódi Csaba. Névjegy Dr. Bódi Csaba szombathelyi születésű agrármérnök két fiatal felnőtt gyermek édesapja, a hanságligeti telephelyű Hipp Kft. ügyvezető igazgatója, a Feldolgozók Biokultúra Egyesülete elnöke. A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar jogelődjének egykori hallgatója, és címzetes docense emellett 2500 négyzetméteren gazdálkodik, s terményeit fel is dolgozza. Gyümölcsfáiból a cseresznye a kedvence, a Hipp bébiételek közül pedig, ha nincs más, akkor bizony két üveg bolognai spagettit egy picit megsózva, megborsozva tökéletes ebédnek tartja.

  • Nemzetközi környezetet nyújt a Széchenyi István egyetem új MBA-képzése

    Profizmus és nemzetközi környezet – e két dolog jellemzi a leginkább az egyik hallgató, Simon Soma Péter szerint a Széchenyi István Egyetem amerikai University of Rhode Island egyetemmel közös, angol nyelvű, Közép-Európában egyedülálló MBA-képzését, amelynek végén a résztvevők mindkét intézmény oklevelét megkapják. A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány tíz magyar hallgató tanulmányait ösztöndíjjal támogatja, köztük őt is. „A Corvinus Egyetemen diplomáztam gazdálkodás és menedzsment alapszakon, de mesterképzésre nem mentem tovább, helyette beiratkoztam a pécsi jogi karra, ahol várhatóan jövőre végzek. Közben folyamatosan gondolkodtam azon, hogy gazdasági vonalon hogyan tudnék tovább fejlődni. A legjobbkor láttam meg a Figyelő hetilapban egy interjút Lukács Eszterrel, a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettesével tavaly nyáron, amelyben szó volt az intézmény induló angol nyelvű MBA-képzéséről. Egy gondolat nagyon megragadott: Magyarországon teremtenek nemzetközi közeget a hallgatóknak. Úgy éreztem, engem szólít meg az a cikk, már csak azért is, mert az általános iskolai felső tagozatra New Yorkban jártam, ez pedig egy amerikai egyetemmel, a University of Rhode Islanddel közös képzés. Tovább tájékozódtam, s amiket olvastam, teljesen meggyőzött” – ecsetelte Simon Soma Péter, az infokommunikációs szektorban érdekelt Deutsche Telekom IT Solutions Hungary Kft. service delivery menedzsere, miért felvételizett erre a Közép-Európában egyedülálló programra. A jelentkezés előtt beszélt akkori – 150 munkatársat irányító – részlegvezetőjével is, aki korábban MBA-diplomát szerzett, s ő is csak jókat mondott erről a típusú gazdasági képzésről. „A cikkben szereplő ígéret – a nemzetközi környezet megvalósítása Magyarországon –százszázalékosan teljesült, a második dolog pedig, ami eszembe jut, az a profizmus. Hihetetlen átgondoltsággal állították össze a tananyagot, ami hatalmas segítséget jelent, ezenkívül pedig minden támogatást megkapunk. Ha elakadnánk valamiben, az amerikai oktatók bármikor a rendelkezésünkre állnak, ami számomra nagyon nagy élmény, és mutatja a képzés különlegességét” – folytatta Simon Soma Péter, aki nem szeretett volna szó nélkül elmenni hallgatótársai mellett sem. „Az egyik jogi tárgynál mindannyiunknak arra a kérdésre kellett válaszolnunk, hogy milyen kihívásokat látunk a huszonegyedik század vállalkozásai előtt jogi szempontból. Társaim nem jogvégzettek, mégis teljesen azonosan gondolkodtunk, és ez az első beszélgetés rendkívül mély hatást gyakorolt rám. Elképesztően felkészült emberekről van szó, akik példaértékű szakmai utat tudnak maguk mögött. Így egy olyan közösség részévé váltam, ami motivál és biztonságot nyújt, mert tőlük is lehet segítséget kérni és tanulni” – sorolta pozitív élményeit. Simon Soma Péter abban bízik, ha elvégzi a négy féléves képzést, az olyan tudást nyújt számára, életrajzában pedig pluszt jelent, ami egyértelműen jelzi, hogy alkalmas még jelentősebb vezetői feladatok ellátására, még nagyobb felelősség viselésére. Simon Soma Péter

  • A Széchenyi István Egyetem tudósai az Akadémia bizottságaiban

    A közelmúltban lezajlottak a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagjainak szakmai bizottsági választásai, amelynek eredményeként a Széchenyi István Egyetem több vezető oktatója is bekerült ezekbe a testületekbe. Az Anyagtudományi és Technológiai Tudományos Bizottságban titkár lett dr. Hargitai Hajnalka egyetemi docens. Taggá választották dr. Czinege Imre professor emeritust és dr. Zsoldos Ibolya egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát. Az Automatizálási és Számítástechnikai Tudományos Bizottság tagja lett dr. Bokor József professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, dr. Edelmayer András professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, dr. Keviczky László professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és dr. Soumelidis Alexandros kutatóprofesszor. Az Elektrotechnikai Tudományos Bizottság elnöke lett dr. Kuczmann Miklós professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Az Informatikai Tudományos Bizottság tagja lett dr. Baranyi Péter egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A Közlekedés- és Járműtudományi Bizottság titkára lett dr. Horváth Balázs dékán. A bizottság tagja lett dr. Bokor József professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, dr. Koren Csaba professor emeritus és dr. Várlaki Péter egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. A Szál- és Kompozittechnológiai Tudományos Bizottság tagja lett dr. Dogossy Gábor egyetemi docens, a Szilárd Testek Mechanikája Tudományos Bizottság tagja lett dr. Pere Balázs tanszékvezető egyetemi docens és dr. Scharle Péter professor emeritus. A Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottság tagja lett három évre a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar vezető oktatói közül dr. Lévayné dr. Fazekas Judit dékán, dr. Deli Gergely egyetemi tanár, dr. Kukorelli István egyetemi tanár, dr. Lévay Miklós egyetemi tanár és dr. Kecskés Gábor dékánhelyettes. Dr. Lamm Vanda akadémikus, professor emerita, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke hivatalból tagja a szakbizottságnak. Az MTA Politikatudományi Bizottság tagja lett három évre dr. Szigeti Péter egyetemi tanár, az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola vezetője. A IX. Osztály – Regionális Tudományos Bizottság tisztújítása során a bizottság tagja lett dr. Csizmadia Zoltán tanszékvezető egyetemi docens, dr. Dusek Tamás egyetemi tanár, a Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola vezetője, dr. Faragó László egyetemi tanár, dr. Hardi Tamás egyetemi tanár, dr. Rechnitzer János egyetemi tanár és dr. Szörényiné dr. Kukorelli Irén professor emerita. A Magyar Tudományos Akadémia Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottság a tagjai közé választotta dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta egyetemi tanárt, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar oktatóját. Az osztályközi bizottság az MTA I., II. és IX. osztályainak delegáltjaiból áll. Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta professzor a IX. osztályt képviseli mint az MTA Gazdaságtudományi Osztály Kommunikációmenedzsment Munkabizottság elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia Körforgásos Gazdaság Osztályközi Állandó Bizottságába beválasztották dr. Boros Anitát, a Globalizációs Kompetenciaközpont kutatóprofesszorát és dr. Szigeti Cecíliát, a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszékének vezetőjét.

  • MEGHÍVÓ – Külpolitika szalon: A transzatlanti kapcsolatok jövője

    Az Antall József Tudásközpont győri irodája tisztelettel meghívja Önt Külpolitikai Szalon előadássorozatának következő, „A transzatlanti kapcsolatok jövője" című online rendezvényére. Az online beszélgetés a koronavírus-járvány, az azzal összefüggő kihívások, illetve a 2020-as amerikai elnökválasztás és az ennek következtében átalakuló prioritások fényében értékeli a transzatlanti kapcsolatrendszer jelenét és jövőjét. Vendégünk Dr. Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének igazgatója. A beszélgetést Kocsev Bence, az Antall József Tudásközpont győri irodájának vezetője moderálja. Időpont: 2021. március 11., 17:00 Az eseményt élőben közvetítjük a Facebookon, csatlakozz hozzánk te is!

  • Fulbright-ösztöndíjat nyert el a Széchenyi Egyetem jogi karának oktatója

    A ma már az ötödik hadszíntérnek számító kibertér – azaz az online kommunikáció, adatforgalom tere – és a kibervédelem áll annak a rangos Fulbright-pályázatnak a középpontjában, amelyet a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának oktatója, dr. Kelemen Roland nyert el. Ennek révén nemcsak saját tudását, hanem az intézmény nemzetközi kapcsolatait is szeretné gyarapítani. A Lengyel Fulbright Bizottság ösztöndíjpályázatot írt ki tavaly magyar, lengyel, szlovák, cseh, bolgár és román egyetemi oktatók-kutatók számára: a nyertesek idén március közepétől négy hónapon keresztül online képzésen vehetnek részt a kiberbiztonság témakörében, ősszel pedig meglátogathatják az Egyesült Államok több, e területhez kapcsolódó szervezetét, így például a Kaliforniai Egyetem kiberbiztonsági intézetét, a védelmi minisztérium kiberrészlegét valamint nagy informatikai vállalatok központját. A 29 résztvevő között szerepel dr. Kelemen Roland, a Széchenyi István Egyetem Jogtörténeti Tanszékének munkatársa is. „Régóta foglalkozom ezzel a témával, az elmúlt hat-hét évben tíznél több tanulmányt írtam egyedül vagy kutatótársakkal, például a kiberterrorizmusról vagy a kibertér hibrid konfliktusokban történő használatáról. A képzés rendkívül hasznosnak ígérkezik, hiszen a kiberbiztonság és a kibervédelem számos legfrissebb eredményeiről lesz szó, így például gazdasági, nemzetbiztonsági, nemzetközi jogi vonatkozásairól. Az előadásokat elismert amerikai egyetemi oktatók és gyakorló szakemberek tartják, s mondani sem kell, hogy az USA vezető technológiai hatalomként mennyire előre tart e területen” – részletezte pályázata benyújtásának miértjét firtató kérdésünkre dr. Kelemen Roland. A kutató elmondta: amellett, hogy gyarapítja tudását, szeretné tudományos-szakmai kapcsolatait is bővíteni a program révén. Arra törekszik, hogy ebből a Széchenyi István Egyetem is profitálni tudjon. „A kibervédelem egyre fontosabbá válik, hiszen amikor kezünkbe vesszük az okostelefont vagy munkánkat számítógépen keresztül végezzük, máris ki vagyunk téve a veszélynek, hogy például ellopják bankkártya- vagy más személyes adatainkat. Ma már a NATO is elismeri, hogy a föld, a víz, a levegő és az űr mellett a kibertér az ötödik hadszíntér. Az elmúlt években felpörgött az államközi kibertevékenység, valamint a kiberbűnözés, a kiberterrorizmus, miközben a technológiai válaszok és főként a szabályozás terén kullogunk a szürke- és feketezóna mögött” – ecsetelte dr. Kelemen Roland. Szerinte a kiberbiztonság szempontjából az egyik legfontosabb láncszem maga a felhasználó, nélküle ugyanis nem lehet biztonságos háttérrendszereket készíteni. Úgy véli, emiatt a jövőben nemcsak az informatikai mérnököknek, hanem akár a jogászoknak vagy a közgazdászoknak – akik közül sokan döntéshozók lesznek – is kell kiberbiztonsági ismeretekkel rendelkezniük, ezért erre már az egyetemi oktatásban érdemes hangsúlyt fektetni. Bízik abban, hogy a Fulbright-ösztöndíjnak köszönhetően megszerzett tapasztalatokkal ehhez ő is hozzá tud majd járulni a Széchenyi-egyetemen. A világ egyik legrangosabb ösztöndíja A Fulbright a világ egyik legrangosabb ösztöndíja, jelenleg 155 országban működik. J. William Fulbright amerikai szenátor alapította az Egyesült Államok külügyminisztériuma, partnerállamok kormányai és a magánszektor támogatásával. Alapvető célja, hogy elősegítse az országok közötti kölcsönös megértést, valamint lehetőséget nyújtson tudományos kutatói munkára, szakmai gondolatcserére.

  • Új digitális termelői piac a Széchenyi István Egyetem szakmai mentorálásával

    Március elsején indult el hazánk legújabb online termelői piacának hivatalos tesztüzemmódja. A Digitális Termelői Piac program keretében induló kozertplusz.hu közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését. A Széchenyi István Egyetem szakmai mentorálásával megvalósuló projekt a Digitális Agrár Stratégia végrehajtása körében, a kormány veszélyhelyzeti támogatásából valósulhat meg. A koronavírus-járvány idején egyértelművé vált az élelmiszer-logisztikai hálózat sérülékenysége és kiszolgáltatottsága, előtérbe kerültek az online élelmiszer-kereskedelmi megoldások, melyek a fogyasztók számára számos új lehetőséget kínáltak, de jelentős kockázatokra is ráirányították a figyelmet. Magyarország legújabb online termelői piacát éppen azért álmodták meg, mert kézzel foghatóvá vált, hogy elengedhetetlen egy alternatív élelmiszerlogisztikai hálózat kialakítása, amely vészhelyzetben is képes – akár országos szinten – biztosítani a lakosság minőségi magyar termékekkel történő ellátását. A kozertplusz.hu úgynevezett rövid ellátási láncot biztosít, azaz közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, valamint más felhasználókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését, és a fogyasztóvédelmi előírások maradéktalan érvényesülését. A termelő és a vásárló igényeit is kielégítik Tordai Péter üzletfejlesztési vezető a rövid ellátási láncok szerepét emelte ki, hiszen az ezen keresztül végbemenő értékesítés a legalkalmasabb módja annak, hogy a fogyasztók biztonságos, egészséges, minőségileg ismert és elismert eredetű termékekhez jussanak. A hivatalos tesztüzemmód március elsején indult, a partnerek száma pedig már az előkészületi időszakban is dinamikusan növekedett. Az online üzletkötési platform mind a termelőknek, mind a vásárlóknak hatalmas előnyökkel szolgál. „Mi megoldjuk a termelő helyett a digitalizációt, biztosítjuk a minőségbiztosítást, a megfelelő marketinget és a logisztikát is egy kalap alatt. Eközben a vevők akár több termelőtől is tudnak egyszerre rendelni úgy, hogy azt egy csomagban kapják meg, így nem kell egyszerre több logisztikai költséget kifizetniük. A jelenlegi trendekkel ellentétben törekszünk arra, hogy minél kisebb készleteket tartsunk raktáron és a friss árut közvetlenül a termelőtől szállítsuk a vevőinkhez vállalva akár a hosszabb kiszállítási időt is, ugyanakkor a kosár tartalma három napon belül még ezzel együtt is garantáltan megérkezik a fogyasztóhoz” – fogalmazott a Tordai Péter. Háztól házig szolgáltatás és átvételi pontok A tesztüzemmódban három régióra osztották fel hazánkat: ez magában foglalja az M1-es autópálya vonalát Győrig többek között Tatával, Tatabányával, Etyekkel és Bábolnával, az M5-ös autópályát Szegedig Kecskeméttel, Kiskunfélegyházával és Lajosmizsével, valamint Budapestet és az agglomerációt Érddel, Diósddal, Fóttal és Mogyoróddal, a teljesség igénye nélkül. Ezeken a területeken háztól házig vállalja a kiszállítást a kozertplusz.hu, március 31-ig ráadásul ingyenesen. Az ország többi részén átvételi pontokra van lehetőség termékeket rendelni heti rendszerességgel több, mint 500 településen, úgymint Pécs, Békéscsaba, Salgótarján, Miskolc, Szekszárd, Villány, Székesfehérvár, Gyöngyös, Paks, Balatonfüred, Keszthely, Debrecen. Tordai Péter hangsúlyozta, nyár végére szeretnék lefedni az ország minden régióját a házhozszállítással, és a tesztüzem tapasztalataira építve elindítani a végleges platform működését. A tervek szerint a vetőmagtól az asztalig nyomon követhető lesz minden termék, ami garantálja minden áru valódiságát. A kozertplusz.hu azon túl, hogy támogatja a helyi termelők és fogyasztók kínálatának és keresletének egymásra találását, illetve az országos logisztikai kapacitás rendelkezésre bocsátásával elősegíti a kistelepülések boltjainak áruval történő ellátását is.

  • Egyedülálló módszertant dolgozott ki az ember-robot együttműködések vizsgálatára

    A Széchenyi István Egyetem hazánkban egyedülálló angol nyelvű Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programjában „a tökéletes recept alapján” képezik a hallgatókat. Erről beszélt portálunknak Dobra Zoltán, aki a napokban sikeresen megvédte értekezését, amelyben az ember-robot együttműködés természetét vizsgálta. A doktoranduszt is megdöbbentette eredménye, amelyből kiderül az is, mikor mennek az emberek közelebb a robotokhoz. „Egyértelműen éreztem, folytatnom kell, még több időt szeretnék eltölteni a kiváló professzorok társaságában, akik kimagasló színvonalú oktatásban részesítenek” – indokolta meg Dobra Zoltán, miért döntött úgy, hogy – három diplomával, neves cégeknél eltöltött hosszú szakmai tapasztalattal a háta mögött, illetve a Széchenyi István Egyetem magyar nyelvű MBA-képzése mellett – jelentkezik az intézmény angol nyelvű Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programjába (SzEEDSM) is. „Valódi párbeszéd valósult meg PhD-hallgató és oktató között, gyakorlatban is hasznosítható tudással vérteztek fel, sok önálló feladat teljesítését kívánták tőlünk, ám emellett számos csapatmunkát is ránk bíztak, mindezt pedig kiváló, külföldi szakirodalommal fűszerezték meg. Szerintem ez a tökéletes képzés receptje” – értékelte a SzEEDSM programját néhány nappal sikeres nyilvános védése előtt Dobra Zoltán. Dobra Zoltán doktori disszertációját a napokban sikeresen megvédte a Széchenyi István Egyetemen. A jövőben további publikációkat tervez. (Fotó: Májer Csaba József) Az Audi Hungaria járműgyártáson dolgozó vezetője a győri doktori iskolában az ipar 4.0 kutatások egyik területében, az ember-robot együttműködés modellezésének vizsgálatában mélyedt el. Mint mondta, a képzés különlegességét éppen itt fogná meg: kiváló szakmai támogatás, inspiráció mellett lehetősége volt egy témát alaposan elemezni. Méri az eddig mérhetetlent is „Tapasztalatból tudom, hogy egyre több olyan robotot használunk az iparban, amelyek nincsenek körbekerítve, a kollégák mellett, velük együtt dolgoznak. A határok felolvadása több szempontból is hatással van az emberi munkavégzésre. Eddig főként kérdőíves módszerrel vizsgálták a témát, ám ezek sajnos torzíthatnak, más országokban megismételhetetlenek és ellenőrizhetetlenek, pusztán önbevalláson alapulnak. A másik bevett módszer a szenzoros vizsgálat. Először én is ilyesmivel próbálkoztam, aztán Baracskai Zoltán professzor megjegyzése mély nyomot hagyott bennem: »Mérni csak időt vagy távolságot lehet«. Ez indította el bennem a gondolatot, hogy ki kell fejlesztenem egy hatékonyabb módszertant” – mondta el érdeklődésünkre a doktorandusz, aki igazi csapatjátékos. Módszertana kidolgozásakor összefogott egy Széchenyi-egyetemi startup vállalkozással, a Gepideával, s így tárgyfelismerő technikát építhetett be a kutatásába. Ennek segítségével valós időben vált követhetővé a tényleges ember-robot együttműködés. Mérhető és elemezhető lett, hogy a közös munka során milyen közel áll a munkatárs a robothoz, mennyi időt tölt el ezekben a helyzetekben, milyen problémákba ütközik a feladatmegoldás közben. Dobra Zoltán: A doktori iskolában kialakult gondolkodásmódom hatással van a munkahelyi hozzáállásomra, teljesítményemre is. (Fotó: Májer Csaba József) „Módszeremmel bárhol a világon kultúrától függetlenül mérhető az ember-robot együttműködés természete. Az eredmények pedig tényeken alapulnak, és vizsgálatok közben nincs szükség zavaró vezetékekre, sem torzító kérdőívekre. Az így kinyert adatokra támaszkodva különféle szempontok alapján hozhatnak döntést a felhasználók. Van, akinek a munka hatékonyságának vizsgálata lesz a fontos, de olyan is, akinek az emberi test leterheltségének csökkentése a prioritás. Ezeket a szempontokat össze lehet kapcsolni mintákkal, így ellenőrizhető, hogy a számukra fontos kérések teljesültek-e. Értekezésem egyik konklúziója, hogy a munkatársak közelebb mennek a robothoz akkor, amikor az áll. Ez logikus, de kimutatva még engem is megdöbbentett” – foglalta össze doktori értekezése legfőbb eredményét Dobra Zoltán. Mint mondja, legnagyobb hatással a képzésben rá a professzorok inputjai voltak. Sokat köszönhet konzulensének, Krishna S. Dhirnek. „Látványos volt az a háttér is, amit a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványa tett hozzá a képzéshez. Kivételes helyzetben éreztem magam, amikor nívós konferenciák résztvevője lehettem. Emellett hallgató kollégáimat is kiemelném, mert a velük való közös munka felejthetetlen számomra. Értékes kapcsolatokra tehettünk szert a Széchenyi-egyetem doktori iskolájában” – sorolta a legfőbb pozitívumokat a PhD-hallgató. Dobra Zoltán sikeres szakember. Széchenyis okleveleivel könnyedén érvényesül a munkaerőpiacon. (Fotó: Májer Csaba József) A doktori programról A Széchenyi István Egyetemen 2016 szeptemberében a SzEEDSM angol nyelvű doktori program gazdálkodás- és szervezéstudomány területen azzal a céllal indult el, hogy külföldi szakemberek bevonásával és nemzetközileg domináns, tudományos trendek követésével világszínvonalú doktori képzést biztosítson a magyar felsőoktatásban, transzdiszciplináris látásmódban. A doktori program vezetői tanulva a pandémia miatt kialakult helyzetből a publikációösztönzés új formáit valósítják meg, és erősítik a doktori program műhelyszintű működését 2021-től. Online eszközökkel és lehetőség szerint egyre több személyes interakcióval támogatják a tudományos együttműködések minden formáját. A programról bővebben ide kattintva olvashat.

  • Varga Enikő világszínvonalú képzést kapott a Széchenyi Egyetem doktori iskolájában

    Nagy formátumú mentor-oktatók, szemléletformáló gondolatok, maximális támogatás – Varga Enikő elmondása szerint az értékes tudás mellett ezt mind biztosította számára a Széchenyi István Egyetem angol nyelvű Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Programja. A tehetséges szakember a világon elsőként modellezte le az internetalapú tanulás folyamatát transzdiszciplináris megközelítésből. „Kutatási eredményeimmel remélem, hasznos tudással gazdagíthatom társadalmunkat” – utalt doktori disszertációjára Varga Enikő, aki néhány hete – ahogy hívja – intellektuális kalandtúrája végére ért: megvédte doktori értekezését. A Széchenyi István Egyetemen a Magyar Nemzeti Bank alapítványi támogatásával létrejött SzEEDSM Transzdiszciplináris Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Program egyik első jelentkezőjének témája a karrierváltás, az internetalapú tanulás folyamata volt. Ezen belül pedig azt vizsgálta, hogyan szerezhetők meg a hagyományos gazdálkodáshoz szükséges ismeretek pusztán digitális eszközök, blogok és a közösségi média segítségével, mik ma a biofarmok kihívásai. Disszertációjában az agrártudományok és az informatika fúziója valósul meg. A két út, amin Varga Enikő elindult, a győri doktori iskolában ért össze. Kutatása segítheti a döntéshozókat Varga Enikő a világ egyik legnagyobb vállalatánál, a GE Lightingnél informatikai vezetőként dolgozott 25 évet, időközben nyolc hónapos amerikai kiküldetésben is helytállt, elvégzett egy MBA-képzést. „Azt mondja, kevesen érnek el idáig pályájukon? Én a csúcson mégis elérkeztem ahhoz a bizonyos Handy-féle második görbéhez... Életmódot, karriert váltottam, csendre vágytam. Családommal egy alföldi tanyára költöztünk, és gazdálkodni kezdtünk. A legizgalmasabb az egészben, hogy mindent, ami szükséges farmunk, vendégházunk működtetéséhez, az internet segítségével tanuljuk meg” – ecsetelte a fordulat részleteit, s mutatott rá kutatási témaválasztása okára Varga Enikő. „Büszke vagyok arra, hogy transzdiszciplináris szempontból a világon elsőként sikerült lemodelleznem azt a folyamatot, amin ma, a digitális korban hozzám hasonlóan egyre többen keresztülmennek karrierváltásuk idején: az internet adta lehetőségeket is kiaknázva képezik magukat. Tapasztalataik alapját webes beszámolók, videóblogok adják. Őket vizsgálva megalkottam a »tapasztalatbányász« fogalmát. Gondolkodásmódjuk, tanulási módszereik tudományos modellezése a mesterséges intelligencia alapú webes keresőprogramok hatékonyságához is hozzájárulhat, egyben a felhasználókat, döntéshozókat is segítheti. Tanulmányom új nézőpontot hozott a vizualizált tanulási tartalom kiválasztásának szemléletéről” – foglalta össze érdeklődésünkre. Kitárult a világ Varga Enikő nem tagadta, keményen dolgozott az elmúlt négy évben, hiszen a doktori iskola elvégzéséhez szükséges feladatokkal munkaideje és anyai teendői után, leginkább éjjel haladt, és a sikerhez elengedhetetlen volt családja őszinte és maximális támogatása, de mint mondta, az eredmény megérte a fáradtságot. „Olyan neves külföldi professzoroktól tanulhattam, mint Basarab Nicolescu vagy Charles Handy menedzsmentguru, társadalom- és szervezetfilozófus, korunk egyik legnagyobb kortárs gondolkodója. A programban közvetített rugalmas hozzáállás nyomot hagyott gondolkodásomban, munkáimban. Határozottan úgy érzem, formált engem. A doktori disszertációm védése után csak pár napig lazítottam, már most azon töröm a fejem, hogyan folytathatom a képzésben megkezdett utam” – tekintett előre a végzős PhD-hallgató. A doktori programról A Széchenyi István Egyetemen 2016 szeptemberében a SzEEDSM angol nyelvű doktori program gazdálkodás- és szervezéstudomány területen azzal a céllal indult el, hogy külföldi szakemberek bevonásával és nemzetközileg domináns, tudományos trendek követésével világszínvonalú doktori képzést biztosítson a magyar felsőoktatásban, transzdiszciplináris látásmódban. A doktori program vezetői tanulva a pandémia miatt kialakult helyzetből a publikációösztönzés új formáit valósítják meg, és erősítik a doktori program műhelyszintű működését 2021-től. Online eszközökkel és lehetőség szerint egyre több személyes interakcióval támogatják a tudományos együttműködések minden formáját.

  • Karriert építene a Széchenyi István Egyetem új MBA-képzése révén

    Közép-Európában egyedülálló lehetőséget kínál a mostani szemesztertől a Széchenyi István Egyetem, amely angol nyelvű MBA-képzést indított az amerikai, kingstoni székhelyű University of Rhode Island egyetemmel közösen.A négy féléves képzés végén a résztvevők mindkét intézmény oklevelét megkapják. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) tíz magyar hallgató tanulmányait ösztöndíjjal támogatja. Közülük szólaltattuk meg Szabari Dórát, az MVM Csoport projektvezetőjét. Szabari Dóra Magyarországon közgazdászként, majd diplomáciai elemzőként végzett, de emellett külkereskedelmet is tanult Franciaországban. A képzésről pozitívan vélekedett. „Mindig is az energetikában dolgoztam, jelenleg az MVM Csoportnál smart city projektvezetőként – mondta magáról. – Eddigi pályafutásom is megerősített abban, hogy az iskolapadban elsajátított tudás olykor nem elegendő. Ezen túlmenően fontos a gyakorlati ismeretek elsajátítása is, hogy valaki képes legyen globálisan látni egy cég működését, és ugyanakkor operatív szinten is megbízható és kimagasló munkát tudjon végezni, vagy a megfelelő módszerrel arra ösztönözni egy szakmai csapatot. Az MBA-ről sok jót hallottam, s azt a visszajelzést kaptam, hogy az elméleti mellett erős gyakorlati tudást ad. A győri egyetem neves, emellett tapasztalatból ismerem a nyugati felsőoktatás erősségeit, ezért is választottam ezt a képzést. A részben amerikai kurzusnak köszönhetően is újfajta, jelenleg hazánkban akár még kevésbé ismert szellemiséget, szemléletmódot fogok tudni elsajátítani és hasznosítani munkám során. Összességében ebben az MBA-képzésben olyan potenciált látok, amivel meglátásom szerint ma megalapozhatom későbbi karrierutam nagyobb ívű fejlődését.” Szabari Dóra

  • Újabb 1000 végzős, kimagasló elégedettség

    Átütő sikert arat a XVI. Velencei Biennálén a Széchenyi István Egyetem építészképzésének installációja. Már az első órákban több ezren nézték meg a FACES (Arcok) nevet kapó különleges kompozíciót. A napokban nyitotta meg kapuit a világ legnagyobb építészeti kiállítása, és ez a legelső alkalom, hogy a hivatalos partnerek által szervezett kiállításon magyar építészképzés is bemutatkozhat. A győri egyetem kapta a megtisztelő felkérést. „A kétévente megrendezett építészeti világtalálkozón több ezer építészközösség állít ki, minden négyzetméter telis-tele van tervekkel, makettekkel. A fő kérdés az volt, hogyan lehet megalkotni úgy egy installációt, ami ebben a hatalmas információáradatban egyediségével megszólítja, megállítja a látogatót, kíváncsiságot kelt benne” – mondja Cseh András DLA, tudományos dékánhelyettes, az Épülettervezési Tanszék oktatója. A győri egyetem építészképzésén mindennapos gyakorlattá vált, hogy hallgatók-oktatók együtt dolgoznak különböző projekteken. (Itt írtunk már erről.) Azután sem történt ez másként, hogy a velencei Európai Kulturális Központtól megérkezett a felkérés az általuk megrendezett Time, Space, Existence című válogatáson való részvételre. A Velencei Biennálé külsős helyszínére, a Palazzo Mora győri kiállítóterének megtervezésére pályázatot írtak ki, és a nyertes diákok, Bacsa László, Berbik Ferenc és Horváth Márton eredeti ötletre épülő munkáját meg is valósították. Az installáció a FACES (Arcok) nevet kapta. A címmel is a győri építészképzés személyes jellegéből adódó előnyökre utalnak. A képzőművészet és építészet határmezsgyéjén egyensúlyozó térben hallgatók arcainak lenyomatai várják a kiállítás nézőit, akik az arcokba belebújva a többi pályázó csapat gondolataival találkozhatnak a térben megjelenő skicceken. A hallgatók arcairól készült maszkokon keresztül pillanthatnak be a kiállítótérbe a látogatók. „Minden reményünket, előzetes várakozásunkat felülmúlta a fogadtatás. Nagyon jól működik, hogy a kiállítóterünk egyszerre lett erős építészeti térbeli installáció, ugyanakkor a bemélyedő arclenyomatokkal pedig valóban nagyon-nagyon személyessé vált. Mindegyik pályaművet beadó csapatból egy-egy hallgató arclenyomata bekerült az installációba a karakterek, arcvonások finom részleteinek megjelenítésével. Ha valaki az egyik maszkon keresztül belenéz a térbe, megismerheti az arclenyomat gazdájának gondolatvilágát. Minden egyes archoz más-más gondolatburok, építészeti skicc tartozik, de nem ad választ minden kérdésre, a továbbgondoláshoz szabadságot ad a szemlélődőnek” – mondja Cseh András. Az Európai Kulturális Központ katalógusában a Biennálé kiállítói között a Széchenyi István Egyetem építészképzése is bemutatkozik, mutatja Cseh András. Oktatókból és hallgatókból álló csapat utazott ki Velencébe, és a Palazzo Mora padlásterében Élő József, Katona István, Nagy András és Gábor Erika szakmai vezetésével felépítették az installációt. Cseh András a nyitás előtti héten utazott ki egy másik konferenciára, az ő feladata volt, hogy a végső simításokat elvégezze, leszedje a védőfóliát, majd pedig fogadja a látogatókat. „A kiállítás kurátorai is akkor látták először teljes valójában a végleges installációt, ami náluk is átütő sikert aratott. Olyannyira, hogy a nyitás előtti preview-k alkalmával felhívták a sajtósok, VIP-vendégek figyelmét arra, hogy a Széchenyis kiállítóteret nem szabad kihagyniuk. Így a nulladik napokon is több ezren nézték meg az Arcokat” – újságolta nagy örömmel Cseh András. A kezdeti félelmek már ekkor, a hivatalos nyitás előtt szertefoszlottak. Némi bizonytalanságot keltett ugyanis, hogy a látogatók fel fognak-e lépcsőzni a padlástérbe, és belenéznek-e maszkokba. A kétségekre gyors választ adott a folyamatosan kígyózó sor az installáció előtt. „Rengetegen játszanak velünk. Bátran bedugják a fejüket és végignézik a rajzokat. A Biennálé olyan nagymértékű ismertséget ad nekünk, amit korábban el sem tudtam volna képzelni. A nyitás napján, délelőtt tíztől este hatig folyamatosan özönlöttek a látogatók. Bach Péter vezetésével az utolsó pillanatban érkezett a felmentősereg. Péterék több ezer utánpótlás maszkot hoztak magukkal Győrből, ugyanis az első körben kivitt több száz, szóróanyagnak szánt papírmaszkot az első órákban elkapkodták. Szakmailag is fontos kapcsolatokat sikerült építenünk, és a kiállítói körökből is nagyon szép visszajelzéseket kaptunk. Elképzelhetetlennek tartottam, de névjegykártyából is több ezret kellett volna vinni az első napokra. Olyan hatalmas impulzushalmazt kaptunk Velencében, amit amennyire csak tudtunk, próbáltunk beszívni, és ebből is táplálkozni jó ideig szakmailag ” – sorolja élményeit már újra itthon Cseh András, és hozzáteszi, hogy a jövőre nyíló angol nyelvű mesterképzésük szempontjából is óriási értékkel bír a győri jelenlét az építészeti világkiállításon. A Széchenyis installáció november végéig lesz látogatható a Palazzo Morában. A város közepén két palotában működő Európai Kulturális Központ célja a Biennálé hivatalos partnereként a világ kiemelkedő építészirodáinak, építészeti alkotásainak és építészképző intézményeinek széles spektrumú bemutatása. A Széchenyi István Egyetem mellett például a Stanford University és a Chinese University of Hong Kong mutatkozhat be a Palazzo Morában, az építészvilág százötven elismert, nívós kiállítójával együtt.

  • MINDENKIT LENYŰGÖZTEK AZ ART ÚJ AUTÓJÁNAK TERVEI

    Alapjaiban újratervezett konstrukcióval és minden eddiginél több teszteléssel készül az idei versenyszezonra az Arrabona Racing Team – derült ki a csapat Design Freeze rendezvényén. Az ART_07 névre keresztelt új autó elődjéhez képest másfél másodpercet gyorsult a szimulált köridők szerint, amely a szűk elit közelébe, azaz a világ legjobb ötven csapata közé repítheti a gárdát a nyár folyamán. Dr. Hanula Barna is elismerését fejezte ki az új autó terveit látván. (Fotó: Májer Csaba József) De minek is szól ez az elismerés? Vegyük sorra azokat a komponenseket, amelyek ennyire magával ragadták a megjelenteket! Kezdjük rögtön a leglátványosabbal, magával a Design Freeze rendezvénnyel. Az ugyanis egyből szemet szúrhatott mindenkinek, hogy milyen színvonalas külsőségek között zajlik az esemény. Minden olyan volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva: angol nyelvű prezentáció, élő videós közvetítés, a csapat logóját viselő ajándéktárgyak és bőséges catering, mintha csak egy konferencián lennénk. Professzionális hatást keltett, és az is volt. „Tudatosan fektettünk ennyi energiát ebbe a rendezvénybe, szerettük volna, ha ezen a téren is felzárkózunk a top színvonalhoz” – felelte portálunknak Gudra Gábriel csapatvezető, akit arról kérdeztünk, mekkora kihívás volt számukra angolul tartani az előadást. „Sok magyarul nem beszélő vendégünk volt a rendezvényen, így nem is nagyon volt más lehetőségünk, mint angolul beszélni. Emellett jó gyakorlás volt számunkra, kicsit kilökött a komfortzónából minket, hiszen a versenyeken is angolul kell prezentálnunk a bíráknak. Harmadrészt nyitottunk a világ felé, így most már bárki megtekintheti, mire készülünk” – mondta a menedzser. A rendezvényt nemcsak a helyi közönség, hanem a YouTube-on keresztül az egész világ figyelemmel kísérhette. (Fotó: Májer Csaba József) Természetesen a formaságok sokat hozzátettek a pozitív összképhez, de pusztán egy igényes rendezvény még nem ejtené ámulatba a közönséget. Ehhez kellett az is, hogy a közönség lássa, a csapatnál uralkodó menedzsment szemlélet is a profikat idézi. „Nemcsak az autó változik a 2020-as évben, hanem az is, ahogy működünk” – mutatott rá Gábriel. „Szerettünk volna egy olyan fő célt megalkotni, amit mindenki a magáénak érezhet, ami keretet ad a munkának. Azt szerettük volna elérni, hogy ha valaki megkérdezi a csapattagokat, miért csinálod, akkor ez ugorjon be neki. Ugyanis ha egy csapattag nem tudja, miért dolgozik, akkor nem lesz kellő motivációja sem a célok eléréséhez” – szögezte le a csapatvezető. Ez a fő cél pedig nem más, mint hogy az Arrabona Racing Team szeretne bekerülni a világ legjobb ötven csapata közé. Korábban nem volt egy ilyen egyértelmű hosszú távú cél, amiért mindenki dolgozik. Azelőtt a részlegek minden szezon előtt előálltak a saját fejlesztési terveikkel, ezeket a menedzsment összefésülte és elkészült az autó. Tavaly óta azonban más szemlélet uralkodik a csapaton belül. Meghatároznak egy elérni kívánt produktumot és mindent ennek rendelnek alá. Ez az eredményorientált megközelítés az utóbbi másfél évben nagy sikerekhez vezetett, de a nyilvánosság most hallhatott róla ilyen kristálytiszta formában először. Az Arrabona Racing Team műhelyében minden a közös, nagy célra emlékezteti a tagokat. (Fotó: Horváth Márton) A rendezvényen bemutatkozott a SZEngine új motorja, az EVO7-es is, amely erősebb a tavalyi EVO6+-nál, azaz nagyobb teljesítményre képes. A csapat képviseletében Végh Patrik arról is beszélt, hogy olyan elektronikus rendszert fejlesztenek, amely automatikusan, a pilóta beavatkozása nélkül képes lesz gázt adni. A fiatal mérnök azt is kiemelte, hogy az idei szezonban különleges borítással fedik le majd a motort, így hozzásegítve némi aerodinamikai előnyhöz az autót. (A tavalyi adatok azt mutatják, hogy nem kell aggódni, nem fog emiatt túlmelegedni az eszköz.) Végezetül – keretbe foglalván az elhangzottakat – ismét a csapatvezetőt, Gudra Gábrielt kértük meg, hogy röviden összegezze az idei változások jelentőségét. „Sokkal nagyobb a különbség az ART_06 és az ART_07 között, mint az ART_05 és ART_06 között. Tavaly, ahogy a rollout rendezvényen is elmondtam, nem akartunk sok változást, inkább a lehető legtöbbet szerettük volna kihozni az autóból. Optimalizáltunk elsősorban. Idén is dönthettünk volna így, hiszen mindig lehet fejleszteni egy autón. Most viszont eljött az ideje annak, hogy egy nagyobb ugrást véghezvigyünk. Minden ideális volt: jó korban van a csapat, hétévesek vagyunk, most értünk el arra a szintre, amikor már van annyi tudásunk és tapasztalatunk, hogy merünk kockáztatni. Ez a tény és az eredményorientált menedzsment szerintem képessé tesz bennünket arra, hogy elérjük a célunkat, és történetünk legjobb helyezéseit érjük el ebben a szezonban” – bizakodott a csapatvezető. Természetesen a formaságok sokat hozzátettek a pozitív összképhez, de pusztán egy igényes rendezvény még nem ejtené ámulatba a közönséget. Ehhez kellett az is, hogy a közönség lássa, a csapatnál uralkodó menedzsment szemlélet is a profikat idézi. „Nemcsak az autó változik a 2020-as évben, hanem az is, ahogy működünk” – mutatott rá Gábriel. „Szerettünk volna egy olyan fő célt megalkotni, amit mindenki a magáénak érezhet, ami keretet ad a munkának. Azt szerettük volna elérni, hogy ha valaki megkérdezi a csapattagokat, miért csinálod, akkor ez ugorjon be neki. Ugyanis ha egy csapattag nem tudja, miért dolgozik, akkor nem lesz kellő motivációja sem a célok eléréséhez” – szögezte le a csapatvezető. Ez a fő cél pedig nem más, mint hogy az Arrabona Racing Team szeretne bekerülni a világ legjobb ötven csapata közé. Korábban nem volt egy ilyen egyértelmű hosszú távú cél, amiért mindenki dolgozik. Azelőtt a részlegek minden szezon előtt előálltak a saját fejlesztési terveikkel, ezeket a menedzsment összefésülte és elkészült az autó. Tavaly óta azonban más szemlélet uralkodik a csapaton belül. Meghatároznak egy elérni kívánt produktumot és mindent ennek rendelnek alá. Ez az eredményorientált megközelítés az utóbbi másfél évben nagy sikerekhez vezetett, de a nyilvánosság most hallhatott róla ilyen kristálytiszta formában először. Az Arrabona Racing Team műhelyében minden a közös, nagy célra emlékezteti a tagokat. (Fotó: Horváth Márton) Szintén a belső változásokhoz tartozik az a munkaszervezés is, amely a csapatban az utóbbi időszakban kialakult. Igyekeznek mindenhol időt spórolni, hogy a lehető leghamarabb elkészüljenek a járművel. Idén már április közepére „lábra áll” majd az új autó, ami a legkorábbi ilyen időpont lehet a csapat eddigi történetében. „Ha az alkatrészek gyártása nem csúszik meg, akkor tudjuk tartani ezt a magunknak kiszabott, rendkívül szűk határidőt. Ez persze a csapatra nézve nagy többletterhelést jelent, hiszen mindenkinek vannak órái, van magánélete, de ügyes időmenedzsmenttel ezt már tavaly is meg tudtuk oldani” – jegyezte meg Gábriel. Annak, hogy az autó június helyett már április közepén üzemkész lesz, felmérhetetlen jelentősége van, ugyanis ennek következtében jelentősen megnő a tesztelésre fordítható idő. A csapatvezető portálunknak azt mondta, már az előző szezon előtt is minden addiginál többet mentek a pilóták, de a mostanra kitűzött 500 levezetett kilométer abszolút rekord lehet a csapat hétéves fennállása során. „Nagyobb hangsúlyt fektetünk idén a tesztelésre, hogy ne visszafele süljön el versenyen a sok energiabefektetés” – hangsúlyozta Gábriel, aki szerint a tavalyi németországi kiesésük az Endurance versenyszámban arra is visszavezethető, hogy korábban nem ment annyit az autójuk verseny előtt. Emiatt nem sejtették, hogy a sok kormánymozdulat következtében el tud törni egy kábel a kormányoszlopban - ez csak versenykörülmények között derült ki. Ha viszont most többet tesztelnek, ilyen és ehhez hasonló fáradásos, kopásos, azaz használatból eredő hibák még a tesztelés során előkerülhetnek. Kicsit térjünk vissza ahhoz a bizonyos nagy, mindenkit megmozgató célhoz, amely ennyire feltüzelte a csapatot. Mi is volt ez? „Az Arrabona Racing team víziója, hogy bekerüljünk a világranglista első ötven helyezettje közé. Ez a mutató a legjobb indikátora a csapat egész éves teljesítményének, ezért idén mindent ennek rendeltünk alá” – deklarálta az ambíciózus célt Tari Csaba, a csapat konstrukciós vezetője. „Ahhoz, hogy elérjük az álmunkat, jól kell szerepelnünk a német versenyen, amely a legnagyobb presztízsű futam Európában. Ennek érdekében szimuláltunk egy kört a hockenheimi pályán és addig-addig változtattuk az autó paramétereit, míg a tavalyi körünknél másfél másodperccel gyorsabb köridőt nem produkáltunk” – fejtette ki, majd egy ábrán be is mutatta, hogy számításaik szerint ez a javulás minek köszönhető. „Világosan látható, hogy az aerodinamika nagyon sokat számít a Formula Studentben. Ez adja a köridő javulásának felét. Meglepő módon az, hogy az autó össztömege öt kilogrammal kevesebb a tavalyihoz képest, kevésbé számít, mint a tízszázalékos teljesítménynövekedés a motortól. A kevesebb rugózatlan tömeg is fontos, mivel hat a kocsi vezethetőségére, menetdinamikájára” – részletezte a konstrukciós vezető. A diagram szerint a másfél másodperces gyorsulásban a legfontosabb tényező a +30%-os leszorítóerő volt. (Forrás: ART) Eddig az Arrabona Racing Team sikerének összetevői közül csupán az igényes Design Freeze rendezvényt és a csapat belső menedzsmentjének fejlődését emeltük ki, az autóról még egy szót sem ejtettünk, holott nyilván ez váltotta ki a legnagyobb hatást a közönségből. A járművet ugyanis tavalyhoz képest jelentősen újratervezték. Hosszasan sorolhatnánk cikkünkben a különböző részegységeket, de csupán a két legfontosabb, legnagyobb horderejű újdonságot emelnénk ki: a felfüggesztést és az aerodinamikai elemeket, vagy egyszerűbben fogalmazva: a gumikat és a szárnyakat. A csapattagokkal beszélgetve egyértelműen kiderült, ezek a legjelentősebb és egyben leglátványosabb fejlesztések, amiken hamar megakad a laikusok szeme is. „Ha a gumit megváltoztatod, mindent megváltoztatsz. Ha más a gumi, más futómű kell. Ha más a futómű, az megváltoztatja a vázat, ekkor módosulnak a szárnyak is… Tehát a gumi mindent befolyásol, ezért sem vágtunk bele sokáig ebbe a projektbe. Most viszont úgy éreztük, muszáj” – árulta el portálunknak Csaba. „Már a nyáron éreztük azt, hogy a korábbi Continental gumikat le kell váltani Hoosierre. Beszélgettünk más csapatokkal, ők is csak megerősítettek bennünket ebben az elhatározásunkban. De semmiről sem döntünk anélkül, hogy ne lennénk biztosak benne, hogy az számunkra kedvező lesz. Ezért szimulációkat futtattunk és megvizsgáltuk, hogy az új gumival tényleg jobban járunk-e? A válasz pozitív volt, így szeptemberben már láttuk, hogy mindent az új gumikra kell tervezni” – hangzott az indoklás a konstrukciós vezetőtől. „Az általunk választott Hoosier gumi sokkal jobban melegedik, mint a Continental. Korábban sokszor volt probléma, hogy nem értük el az üzemi hőfokot, tehát nem volt ideális a tapadás. Most a melegedési karakterisztikákat vizsgálva úgy tűnik, hogy ez megoldódik. Ráadásul nem csak a gumi külső felülete ért el nagyobb hőmérsékletet, hanem az egész abroncs, köszönhetően a kisebb átmérőnek” – ecsetelte a fiatal mérnökhallgató. Az ART_07 modellje. (Forrás: ART) Az aerodinamikai elemek a leszorítóerő növelését célozzák. A motorsportban minden fejlesztés közvetve vagy közvetlenül erre irányul Csaba szerint. „Létezik mechanikus tapadás és aerodinamikai tapadás. A mechanikus tapadást a gumi befolyásolja, az aerodinamikai tapadást pedig a szárnyak és az autó formája. Csakhogy míg két hónap munkával a mechanikus tapadást minimálisan lehet csak növelni, ugyanennyi idő alatt a szárnyakkal látványos eredményeket produkálhat a csapat. Ahogy korábban is mutattam, a másfél másodperces gyorsulásunkban az új aerodinamikai csomag ötven százalékban játszott szerepet. Ezért is fordítottunk idén erre a szokásosnál is nagyobb figyelmet, hiszen hatalmas jelentősége van az autó köridejének csökkentése szempontjából” – fogalmazott. „Az aerodinamikai elemeken látszik legjobban az, hogy mennyivel magabiztosabb a csapat. Korábban mindig egy kitaposott ösvényen haladtunk, megszokott megoldásokat választottunk. Idén itt is mertünk újítani. Elértük az úgynevezett aero egyensúlyi célunkat, azaz azt, hogy az összes aerodinamikai elemet tekintve a balansz körülbelül azonos az első és hátsó tengelyen. Erre szolgál például az úgynevezett bullhorn, amelyet arra találtak ki, hogy védje a hátsó szárnyat az első szárny által keltett káros áramlatoktól. Ez az eszköz ugyanis felhajtóerőt termel, aminek persze első hallásra nincs sok értelme, hiszen nem repülőt tervezünk, hanem versenyautót. Ugyanakkor mégis kell ez a szükséges rossz a rendszerbe, hiszen hátul ezzel sokkal nagyobb leszorítóerőt tudunk elérni. Ez volt a legnagyobb kihívás az aerodinamikai elemeknél, az egymásra vetített hatásuk” – részletezte Csaba. Mivel a rendezvényen is elhangzott, foglalkozzunk kicsit az új autó önvezető képességeivel. Az Arrabona Racing Team ugyanis követi a trendeket, és évről évre több autonóm funkcióval vértezi fel járművét. Ez egyre inkább elvárás is lesz, hiszen 2021-től Németországban már nem lehet maximális pontszámot elérni enélkül. Jövőre ugyanis extra pontokat zsebelhet be az a csapat, aki pilóta nélkül teljesíti a gyorsulást, 2022-től pedig a Skidpadet is lehet majd önvezető módon abszolválni, szintén pluszpontokért. „Jelenleg arra képes a szoftverünk, hogy az autó körül lévő bójákat detektálja, és azokból egy nyomvonalat rajzol ki. Tavaszra működni fog az autonóm kormányművünk is, tehát emberi beavatkozás nélkül tudjuk majd forgatni a kormányt egy szervómotor segítségével. Ősszel már sokkal több erőforrást fogunk elkülöníteni erre a projektre is” – adott tájékoztatást a konstrukciós vezető. A rendezvényen bemutatkozott a SZEngine új motorja, az EVO7-es is, amely erősebb a tavalyi EVO6+-nál, azaz nagyobb teljesítményre képes. A csapat képviseletében Végh Patrik arról is beszélt, hogy olyan elektronikus rendszert fejlesztenek, amely automatikusan, a pilóta beavatkozása nélkül képes lesz gázt adni. A fiatal mérnök azt is kiemelte, hogy az idei szezonban különleges borítással fedik le majd a motort, így hozzásegítve némi aerodinamikai előnyhöz az autót. (A tavalyi adatok azt mutatják, hogy nem kell aggódni, nem fog emiatt túlmelegedni az eszköz.) Végezetül – keretbe foglalván az elhangzottakat – ismét a csapatvezetőt, Gudra Gábrielt kértük meg, hogy röviden összegezze az idei változások jelentőségét. „Sokkal nagyobb a különbség az ART_06 és az ART_07 között, mint az ART_05 és ART_06 között. Tavaly, ahogy a rollout rendezvényen is elmondtam, nem akartunk sok változást, inkább a lehető legtöbbet szerettük volna kihozni az autóból. Optimalizáltunk elsősorban. Idén is dönthettünk volna így, hiszen mindig lehet fejleszteni egy autón. Most viszont eljött az ideje annak, hogy egy nagyobb ugrást véghezvigyünk. Minden ideális volt: jó korban van a csapat, hétévesek vagyunk, most értünk el arra a szintre, amikor már van annyi tudásunk és tapasztalatunk, hogy merünk kockáztatni. Ez a tény és az eredményorientált menedzsment szerintem képessé tesz bennünket arra, hogy elérjük a célunkat, és történetünk legjobb helyezéseit érjük el ebben a szezonban” – bizakodott a csapatvezető. Az Eseményről készült videó megtekinthető:

  • Aranyérmet hoztak a fiúk az Egyetemi Evezős Világbajnokságról

    Világbajnok lett a magyar hajó az Egyetemi Evezős Világbajnokságon. A könnyűsúlyú négyesben három győri egyetemista is ült, akik a világraszóló eredménnyel öregbítik a Széchenyi István Egyetem hírnevét. Jegyezzük meg jól a nevüket, hiszen már eddig is szállították a csillogó érmeket, és ezután is sokszor hallunk még róluk: Szabó Bence, Szigeti Roland, Szlovák Rajmund. A négyes negyedik tagja, Furkó Kálmán a Testnevelési Egyetem hallgatója. Szabó Bence most szeptemberben kezdi a rekreáció szakot a Széchenyi István Egyetemen. Győri, pár percnyire lakik a GYAC csónakházától, az evezős klubtól, ahol versenyez. Szeret itt élni, nem vonzza a nagyvárosi tömeg. Győriként egyértelmű volt számára, hogy a Széchenyi Egyetemet választja. „Az első pár nap még szokatlan volt Sanghajban, nehezen tudtunk átállni az időeltolódás miatt, magas volt a páratartalom és nagy a hőség. Viszont már jópár nappal a verseny előtt kiutazhattunk, így sikerült akklimatizálódni, és ennek is nagy szerepe volt abban, hogy jó pályát tudtunk menni” - mondja Bence. Szlovák Rajmund ugyancsak az első évfolyamot kezdi most a Széchenyi Egyetemen, kereskedelem-marketing szakon. Eddig a fővárosban evezett, de már februárban a GYAC-hoz igazolt, mert Győrben látja a legnagyobb fejlődési lehetőséget. „Az egyetem markánsan, hatékonyan támogatja a sportot, a hallgatók részt vehetnek komoly versenyeken széchenyis színekben is." Közel van az evezős klub, két perc alatt leérek edzeni a GYAC-hoz. Ideálisak a körülmények a tanuláshoz és a sporthoz egyaránt. Magyarországon a legjobb feltételek mellett itt Győrben építhetem a pályafutásomat” – vallja Rajmund. A sanghaji páratlan sikerhez szerinte hozzájárult az is, hogy nagyon jó minőségű eszközökkel versenyezhettek. Gyakorlatilag ugyanolyan hajóval, amiben itthon is ülnek, és új, jó minőségű lapátokkal. Nem kellett hosszú időt elvesztegetni a beállításokkal, mint például Coimbrában, az Európai Egyetemi Játékokon, ahol nem volt ilyen szerencséjük a korosabb hajóval. Szigeti Roland műszaki menedzsernek készül, most másodéves a győri egyetemen. Nagyon tetszik neki a szak, amit választott. A tanulást és a sportot teljes mértékben össze tudja hangolni. Ebben segít, hogy nagyon közel van az evezős klub a campushoz. Ez páratlan lehetőség az egyetemi világban. Győriként ő is maradni szeretett volna a városban, ez is a Széchenyi melletti döntést segítette. „Sanghajban szerencsére volt időnk összehangolni a technikát és az evezést. Ezen sok múlt, hiszen a felkészülés, a sok munka bennünk volt, azt vittük magunkkal” – mondja Roland. A felkészülést a GYAC evezés szakosztályának vezetőedzője, Alföldi Zoltán is sikeresnek tartja. A legjobb formát éppen Sanghajra sikerült időzíteni. „Nagyon jó volt együtt dolgozni a fiúkkal, mindannyian maximalisták, inkább vissza kellett fogni őket, mint feltüzelni” – erősíti meg az edzőjük, akivel tavaly szeptemberben kezdték a felkészülést az Egyetemi Európai Játékokból, U23-as világbajnokságból, világkupákból, egyetemi világbajnokságból álló versenysorozatra. „Jövőre a nagyon szép eredményeket elérő ifi versenyzőink is itt szeretnék folytatni a tanulmányaikat a győri egyetemen, úgyhogy reméljük, az egyetemi evezős sport utánpótlása is biztosítva lesz” – mondja Alföldi Zoltán. A páratlanul szép eredményeket elérő győri egyetemi evezős sport motorja már hosszú évek óta Papp Oszkár, a GYAC evezés szakosztályának vezetője. Kiváló együttműködést épített fel, valósított meg az egyetem és az evezős klub között. Edzi is a fiúkat, és elkísérte őket a sanghaji világbajnokságra. „Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy ilyen fiatalokat akarok nevelni, mint az evezős négyes tagjai, akik a sportban is és a tanulásban is klasszis teljesítményt nyújtanak. Beérett a munkánk gyümölcse” – mondja Papp Oszkár, megköszönve a segítő hozzájárulást a támogatóknak, a Vill-Korr Hungária Kft-nek és személyesen Gasztonyi Lászlónak, az Unicentrál Kft-nek és Kovács Gyulának, a Széchenyi Egyetemnek és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetségnek. A Széchenyi István Egyetem Testnevelési és Sportközpontjának vezetője, Dr. Gyömörei Tamás is ott volt a magyar egyetemi evezős csapat mellett Sanghajban. „Kifejezetten kíváncsi voltam arra, hogy milyen népszerű ez a sportág az egyetemi világban. A vb-n tapasztaltak is megerősítettek abban, hogy nagyon is az. Minden földrészről jöttek Sanghajba, az egész világ egyetemistái űzik, szeretik ezt a sportágat. Őröm számomra, hogy ebben a fontos közegben a Széchenyi István Egyetem versenyről versenyre ott van a legjobbak között, vagy éppen több hajóhosszal előzi meg a teljes mezőnyt.”

  • A nemzetközi hallgatókat és a sportolókat is köszöntötték az tanévnyitón

    4114 elsőéves az egyetemen A zene nyelvén mi más fejezhetné ki jobban a Széchenyi István Egyetem szellemiségét, mint Bach összetett harmóniát sugárzó muzsikája, a nemzetköziesítést pedig a mexikói dallamok a Művészeti Kar fúvószenekarának tolmácsolásában. 4114 elsőéves kezdi meg tanulmányait a napokban a győri egyetemen. Dr. Földesi Péter rektor és Dr. Lukács Eszter rektorhelyettes külön is köszöntötte a nemzetközi hallgatókat a tanévnyitó ünnepségen. "Mire elég ötven év, mit jelent egy ember és egy intézmény életében?” – tette fel a kérdést köszöntőjében Dr. Földesi Péter, rávilágítva, hogy a győri egyetem jogelődje, a KTMF ötven éve, 1968-ban kezdte meg működését, és az elmúlt évtizedekben nemzetközi térben is jegyzett, igazi universitassá fejlődött XXI. századi oktatási portfólióval, módszertannal. „Hallgatóink már nemcsak az ország minden tájáról keresik képzéseinket. Kijelenthetjük, hogy a nemzetközi megmérettetésben is igazán sikeressé váltunk” – mondta a rektor. Kiemelte, hogy az az együttműködési rendszer, amelyet Győr városa, a régió ipara, elsősorban az Audi Hungaria, a különféle szervezetek, kamarák, vállalkozói szövetségek, és általában a győri polgárok kialakítottak az egyetemmel, sikert hozott. Magyarország kormánya is elismeréssel figyeli és támogatja ezt az összefogást. „Kedves elsőéves hallgatók, legyenek Önök is aktív részesei ennek a lüktető, dinamikus, izgalmas közösségnek. Hiszen amikor a Széchenyi István Egyetemet választották, nemcsak egy oktatási intézményre szavaztak, hanem Győr városára, Mosonmagyaróvár városára, a kétszáz éves óvári gazdászképzésre, az ennél még hosszabb múltra visszatekintő győri tanítóképzésre, a városok, a régió üzenetére. Arra a sokszínű kulturális, szellemi és sportéletre, melyre személyesen is rácsodálkozhatnak, és aktív alakítóivá válhatnak” – fordult az egyetemhez most csatlakozó diákokhoz Dr. Földesi Péter, azt kívánva, hogy érezzék jól magukat, fejlődjenek szellemben, testben, lélekben, legyenek igazik kollégák, választott szakmájuk, hivatásuk elkötelezett művelői. Az új tanévre minden egyetemi polgárnak, valamennyi régi és új hallgatónak, munkatársnak szakmai sikereket, egészséget, jókedvet kívánt, majd angol nyelven is köszöntötte az egyetem nemzetközi hallgatóit. Dr. Lukács Eszter rektorhelyettes köszöntőjében az egyetem prioritásként kezelt, egyre dinamikusabbá váló nemzetköziesítési folyamatáról beszélt. Elmondta, hogy immáron a világ negyvenhárom országából érkeznek hallgatók Győrbe. Bemutatta a hallgatóknak a város előnyeit, szépségeit, az egyetem ipari kapcsolatait, és tartalmas, élvezetes győri tanulmányokat kívánt valamennyiüknek. Dr. Fekete Dávid, Győr alpolgármestere kifejtette, hogy a város büszke arra a tudásbázisra, kutatási-oktatói kiválóságra, amit a Széchenyi István Egyetem hosszú évtizedek óta képvisel Győrben. Hangsúlyozta, hogy a jövőépítés továbbra is csak összefogással lehet sikeres a városban. Ebben a vízióban a szilárd alapokon álló járműipari központ ugyanúgy szerepel, mint a fejlődő sportgazdaság, valamint a kulturális és kreatív gazdaság erősítése. Arra kérte az elsőéves hallgatókat, hogy választott szakterületükön találják meg a kapcsolódási pontokat, és csatlakozzanak a jövőépítéshez Győrben. A köszöntők elhangzása után következett az elsőéves hallgatók fogadalomtétele. Az esküt az egyetem rektora fogadta. Ezt követően Dr. Földesi Péter Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj adományázásáról szóló okleveleket adott át. Az emberi erőforrások minisztere kiváló tanulmányi eredményeik, kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenységük alapján 44 hallgatónak adományozott Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a 2018/2019-es tanévre a Széchenyi István Egyetemen. A tanévnyitón külön elismerésben részesítették azokat a hallgatókat, akik kiemelkedő tanulmányi eredményük mellett valamely sportágban is jelentős eredményeket értek el. A Jó tanuló – jó sportoló verseny első helyezettje Balla Virág rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapszakos hallgató, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes kenus lett. A második helyezést elért Devecseriné Takács Kincső turizmus-vendéglátás alapszakos hallgató Virág társa a kenu kettesben, és ő is feljutott sportágában a világ tetejére. A Jó tanuló – jó sportoló verseny harmadik helyezettje, Gagyi Barbara rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapszakos hallgató a coimbrai Európai Egyetemi Játékokon harmadik lett női egyes (szkiff) hajóban az evezésben. A tanévnyitón a világraszóló sportsikereket elért széchenyis hallgatók rektori elismerő oklevelet vehettek át. Így például a sanghaji egyetemi evezős világbajnokságon világbajnoki címet szerző könnyűsúlyú evezős négyes tagjai. Az egyetemi kajak-kenu világbajnokságon kiváló eredményeket elért hallgatók. Az Egyetemi Európai Játékokon emlékezetes teljesítményt nyújtó széchenyis evezősök és kosárlabdázók. Az egyetemi evezős sport összefogója, a GYAC ezevés szakosztályának vezetője, Papp Oszkár egyetemi evezős sportért tett áldozatos munkáját emlékplakettel ismerték el.

  • Angol nyelvű doktori iskola Győrben, hozzáadott értékekkel

    Nyári workshopot szervezett a Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának angol nyelvű programja, a SzEEDSM. Vastag Gyula professzor vezetésével hatvan hazai és külföldi doktorandusz a gazdálkodás és szervezéstudományok területén a termelésirányítás, a fenntartható fejlődés, a marketing, a fogyasztói magatartás kérdéskörét kutatja. A kétnapos workshopra meghívták a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának doktori iskoláját is, tizenöt hallgatót és öt oktatót, így a program kiváló lehetőséget teremtett a győri és a debreceni doktoranduszoknak, a két iskola oktatóinak, témavezetőinek, mentorainak a szakmai tapasztalatcserére, hálózatépítésre, együtt gondolkodásra. A rendezvénysorozat gyárlátogatással kezdődött az Audiban, majd a SzEEDSM programigazgatója, Vastag Gyula professzor egy vacsorával összekötött ismerkedésen köszöntötte a részvevőket, ahol beszélt az angol nyelvű doktori iskola küldetéséről. A 2016-ban indult program célja, hogy helyi szinten elérhető, ugyanakkor világszerte elismert, releváns tudást biztosítson. A doktori iskola értékei a gazdasági szereplőkkel kötött együttműködésekre, a nemzetközi kapcsolatok, új megoldások iránti nyitottságra, az oktatásban alkalmazott legújabb trendekre, technológiákra épülnek. Vastag professzor bemutatta a doktori iskola felépítését, képzési rendszerét, oktatóit, mentorait, témavezetőit. A SzEEDSM egyik nagy erőssége, hogy a hazai kiváló oktatókon túl nemzetközileg elismert külföldi egyetemi tanárok is részt vesznek az oktatói közösség munkájában, megosztják értékes tudásukat a doktoranduszokkal. A vendégek nevében felszólaló Prof. Dr. Popp József, a Debreceni Egyetem intézetigazgatója, az Ihrig Károly Gazdálkodás- és Szervezettudományok Doktori Iskola vezetője is ezt emelte ki köszöntőjében. Mint mondta, nem találkozott még hazánkban olyan doktori iskolával, ahol ilyen nagy számban vennének részt nemzetközi professzorok az oktatói munkában. A két doktori iskola közötti kapcsolatról felidézte, hogy Vastag professzor briliáns előadást tartott diákjaiknak a munkásságáról, és ezt a nagyon sok pozitív visszhangot keltő látogatást viszonozzák most. Popp professzor részt vett a győri doktoranduszok második évét lezáró komplex vizsgáján is a vizsgabizottság tagjaként, ott is méltatva a SzEEDSM nívóját. A doktoranduszok közül, akik eredményesen szerepeltek az átfogó vizsgán, néhány hallgatót kutatási területéről kérdeztünk. Szendrői László például az úgynevezett gamification területét kutatja, ami magyarra fordítva játékelemek alkalmazását jelenti az élet játékon kívüli területein, akár a vállalati szférában, akár az oktatásban. Célja, hogy a folyamatokat még érdekesebbé, lebilincselőbbé tegye, így segítve a motiváció, az elkötelezettség erősítését. A legújabb kutatási irány szerint a gamification-ben is többféle kategóriába sorolhatók az emberek, és ezek alapján lehet meghatározni, hogy melyek a játékszerűvé tétel legmegfelelőbb, személyre szabott módszerei. Buics László a közszolgáltatások ügyfélközpontúbbá tételének lehetőségeit kutatja. Részt vesz egy projektben, ami pont ezt célozza meg, és ennek keretében gyűjt olyan adatokat, amiket felhasználhat az elemzéshez, a hatékonyabbá tételhez. A kormányablakokkal foglalkozik, azt vizsgálja, hogyan lehetnének még inkább ügyfélcentrikusak. PhD munkájának célja, hogy az állampolgárok jobban érezzék magukat, amikor igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat. László logisztikai menedzsmentet tanult, ezzel a szemlélettel közelíti meg a témát. Szimulációkat fog készíteni, és azokkal elemezni, keresi a javítási lehetőséget. A doktori iskolát mindketten kiválónak tartják. Nagyon sok pluszt kaptak már az elmúlt két évben is, sokkal mélyebb tudást, mint egy alap vagy egy mesterképzésen. Ahogy mondják, itt összefüggésekben kell gondolkodni, és a tantárgyak is teljesen mások. Sok külföldi oktató osztotta meg velük tudását, ez is rengeteg hozzáadott értéket adott a doktori iskolához, még szélesebbé tette a látókörüket. A nemzetközileg is elismert külföldi vendégprofesszorok egyike, Dhir Krishna a legdinamikusabb fejlődést továbbra is itt, az észak-nyugati régióban várja Magyarországon. A Széchenyi István Egyetem, ahol évek óta visszatérően oktat, szerinte ugyanilyen dinamikus fejlődés elé néz, egyre több külföldi hallgatóval, így a campus még inkább a kultúrák találkozási pontjává válhat. A külföldi professzorok a workshop második napján is kiemelkedő szerepet kaptak. A doktori iskolában is kurzusokat tartó Fikret Causevic, a Szarajevói Egyetem professzora, valamint Nigel Caldwell, az edinburgh-i Heriot-Watt Egyetem docense a transzdiszciplinaritás és a menedzsment égető kérdéseit járták körbe. Az ezt követő főszerkesztői kerekasztal résztvevői (Dusek Tamás, Peter Kelle és Vastag Gyula) pedig a tudományos publikációk készítéséhez, megjelentetéséhez adtak hasznos tanácsokat a PhD-hallgatóknak. Azért is fontos ez, mert a képzés alatt két „B” kategóriás angol nyelvű folyóiratban kell publikálniuk. Dusek Tamás a Statisztikai Szemle főszerkesztője, Peter Kelle az „International Journal of Production Economics” észak-amerikai főszerkesztője, Vastag Gyula pedig a „Decision Sciences” tudományági szerkesztője és a „Pannon Management Review” alapító főszerkesztője. A kétnapos workshop a doktoranduszok prezentációival zárult. A három hallgató kutatási területe is mutatja, milyen széleskörű a SzEEDSM programja. Darabos Katalin kutatási témája például a családi vállalkozások köré épül, a vállalkozások generációváltása a szűkebb területe, a célja pedig egy stratégiai döntéstámogató modell építése. Mindezt egy káoszelméleten alapuló rendszerben végzi majd el. Az eddigi kutatások alapján szerinte az látható, hogy nincsen olyan egyensúlyi pont, ahová a vállalkozásoknak mindenképpen vissza kell térnie a stratégiaalkotás során. Előfordulhat a stabilitás és a káosz közötti mozgás a vállalkozások életében, és nem kell törekedniük arra, hogy egy egyensúlyi pontba mindig visszatérjenek, mert ez nem segíti az innovációt, a fejlődést, a változást. A modern elmélet szerint a káosz és a stabilitás határán mozogva is előre tud lépni egy vállalkozás. Katalin ehhez a szálhoz kapcsolja a kutatásait, és reméli, hogy a doktori iskola sikeres elvégzése után számítani fognak rá a felsőoktatásban. Jelenleg kutatási témájához hűen családi vállalkozásban dolgozik, ő az anyukájával, nővére az apukájával, a saját cégeikben. Hasonlóan izgalmas területet kutat Dobra Zoltán. Az ember-robot együttműködés emberi oldalát vizsgálja az ipar 4.0 világában. Arra kíváncsi, hogyan hat egy munkaközösségre, ha bekerül közéjük egy robot, ami már nincs körbekerítve. Eddigi felmérései szerint az emberek segítségnek veszik a robot munkáját, és pontosan ez is az egyik cél, hogy a fizikai terhelésüket csökkenteni lehessen. Nem látják negatívan saját jövőjüket, nem tartanak attól, hogy elveszítik a munkájukat, ha majd mindenfelé robotokba lehet botlani. Az eddigi tanulmányok szerint a robotok nem lesznek az emberek vezetői a munkahelyeken. Nehéz elképzelni, hogy egy robot mondja meg egy embernek, hogy mit csináljon. Varga Enikő a bio-, organikus farmok kihívásaival foglalkozik, a személyes tudás felfrissítésével a „csináld magad” korában. Önmaga is egy farmon él a családjával. A doktori iskolát intellektuális kalandtúrának tartja. A kezdetekkor új látásmódot várt a programtól és önmegvalósítást, hogy bebizonyítsa önmagának, ezen a területen is megállja a helyét. Enikő doktorandusz társaival sikeresen átjutott a félidei komplex vizsgán a workshopot megelőző héten. Egyre közelebb kerül a céljához egy olyan kutatói, tudományos közösségben, ahová tartozni felemelő érzést jelent.

Keresés

bottom of page