top of page

1203 találat

  • Az emberi jogok álltak a Széchenyi István Egyetem panelbeszélgetésének középpontjában

    Az emberi méltóság egyetemes érték – ez volt az egyik fő konklúziója annak a panelbeszélgetésnek, amely a Széchenyi István Egyetem szervezésében valósult meg az intézmény Budapesti Innovációs és Képzési Központjában. A rendezvény apropóját Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának idei, 75. évfordulója adta. A Széchenyi István Egyetem idén januárban indította útjára a „Nők a családban, társadalomban, tudományban” című panelbeszélgetés-sorozatot, melyben olyan női példaképeket mutatott be, akik szakmai sikereikről, elszántságukról és a társadalomban betöltött fontos szerepükről tesznek nap mint nap tanúbizonyságot. A témák szorosan kapcsolódtak az ENSZ nemek közötti egyenlőséget megfogalmazó fenntartható fejlődési céljához, egyrészt a téma jelentősége okán, másrészt azért, mert a győri intézmény tagja az ENSZ Academic Impact kezdeményezésnek. Az év utolsó, december 12-i beszélgetését a nemek közti egyenlőség tematikájának fordított protokollja mentén rendezték meg: Bogyay Katalin nagykövet, Magyarország 15. állandó ENSZ-képviselője, korábbi állandó UNESCO-delegáltja és az 36. UNESCO közgyűlés elnöke, a londoni Magyar Kulturális Központ alapító igazgatója, a Magyar ENSZ Társaság elnökének moderálásával ezúttal inspiráló férfi előadók osztották meg szakmai és személyes nézeteiket Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 75. évfordulója alkalmából. A dokumentum elfogadásának napja, december 10., az ENSZ-közgyűlés 1950-ben hozott döntése értelmében egyúttal az emberi jogok világnapja is. Bogyay Katalin kifejtette: a nyilatkozat megfogalmazásában eredetileg az angol „férfi” – általánosan „embert” is jelentő – szót használták, és rendkívüli kitartással sikerült elérni, hogy a nemi szempontból semleges „személyek” megnevezés kerüljön a szövegbe. Kiemelte: a dokumentum fontosságát mutatja, hogy a világ 500 nyelvére fordították le. Dr. Perényi János, Magyarország korábbi bécsi és rabati nagykövete, a GYSEV Zrt. igazgatótanácsának elnöke hangsúlyozta: annak idején újdonságot jelentett a második világháború borzalmai által ihletett nyilatkozat tudományos megközelítése, az emberi méltóság egyetemes értékként való kezelése, valamint az, hogy az egész emberiséget célozta. „A vízió és a valóság időnként ellentétbe kerül, mert a politika sok esetben igyekszik felülírni az emberi jogokat. Ezért ha szükséges, a nyilatkozatban foglaltak végrehajtását ki kell kényszeríteni” – hangoztatta. Dr. Szabó László, Magyarország egykori washingtoni nagykövete, a Hungarian Innovation Hub vezetője arra hívta fel a figyelmet: a dokumentum ma is rendkívül modern és pontos. „Nagyszerű, hogy milyen sok ország csatlakozott hozzá, és talált válaszokat az alapvető emberi jogok kérdéseire” – mondta. A nemek közötti egyenlőség kapcsán hangsúlyozta, hogy „a kulcs a kiegyensúlyozottság: meg kell találnunk a férfiak és a nők erősségeit a társadalomban, és azokat hatékonyan és jól össze kell tudnunk kapcsolni.” Dr. Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára kiemelte, hogy Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata bár nem vallásos, mégis vallási ihletésű szöveg. „Az emberi tisztességnél többről szól a dokumentum, mégpedig az emberi méltóságról, amit csak akkor tudunk teljes kontextusba helyezni, ha megértjük a vallás ihlette részt: azt, hogy Isten teremtette az embert” – fogalmazott. Hozzátette: a jól működő közösségekben a nők helyzete kulcsfontosságú, mert egyrészt ők taníthatják meg a gyermekeket az emberi méltóság és felelősség tiszteletben tartására, másrészt ők hozzák meg a családokat érintő leglényegesebb belső döntéseket is. „A fejlődés kulcsa a nők alapvető hozzáférése az oktatási rendszerhez szerte a világon, amit Magyarország elkötelezetten támogat” – húzta alá. A nők szerepének fontosságát emelte ki Saud AlShamsi, az Egyesült Arab Emirátusok Magyarországra akkreditált nagykövete is. „Ha mi, férfiak és nők nem tudunk hatékonyan együttműködni, az olyan, mintha csupán az egyik agyféltekénket használnánk, vagy mintha fél szemmel futnánk. Tudjuk, hogy a gonosz erők, akik a társadalmat akarják irányítani, megpróbálják irányítani a nőket. Ezért különösen fontos a nők oktatása, felhatalmazása és bevonása a döntéshozatali folyamatokba, ezzel elősegítve a békét” – mondta. Azt is hangsúlyozta, hogy minden országnak meg kell találnia a saját útját a béke megteremtéséhez és fenntartásához Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának útmutatásai alapján, hűnek kell maradnia értékeihez, és ellen kell állnia a normák „újraértelmezésének", valamint a káoszhoz és szenvedéshez vezető „woke” értelmezéseknek. Galéria az eseményről. (Fotók: Bankó József)

  • A felsőoktatás Oscar-díj-átadóján vett részt a Széchenyi István Egyetem

    A győri Széchenyi István Egyetem fejlődése, világranglistákon való szereplése eredményeként részt vehetett Liverpoolban a THE Campus Live UK&IE elnevezésű rendezvényen. A program része volt a felsőoktatás Oscar-díj-átadójának nevezett THE Awards gála is. A világ egyik legnevesebb felsőoktatási minősítő szervezete, a Times Higher Education (THE) minden évben megrendezi a THE Campus Live UK&IE elnevezésű nagyszabású rendezvényét az Egyesült Királyság és Írország egyetemei számára. Ennek célja, hogy a felsőoktatási vezetők, az ipari partnerek és a szakértők megvitassák, az intézmények milyen innovatív megoldásokkal tudnak alkalmazkodni a növekvő hallgatói elvárások, az emelkedő működési költségek és a változó finanszírozás jelentette kihívásokhoz munkatársaik, hallgatóik és a társadalom szolgálata érdekében. A liverpooli eseményre Magyarországról csak a Széchenyi István Egyetem kapott meghívást. „Óriási megtiszteltetés, hogy részt vehettünk a rendezvényen, mert ez kifejezetten az Egyesült Királyság és Írország egyetemeinek szólt, amelyek egyúttal a világ legjobbjai közé tartoznak. A legnagyobb brit universitasok mintegy ötszáz éves múlttal, tudással, tapasztalattal rendelkeznek, nemzetköziesítési gyakorlatuk pedig világszínvonalú. Ezt megkönnyíti számukra, hogy a világ mobilitásban részt vevő – azaz anyaországán kívül tanuló – mintegy hatmillió hallgatójának fele angol anyanyelvű országot, elsősorban az Egyesült Királyságot és az USA-t választja. A rendezvény alkalmat adott arra is, hogy kölcsönösen előnyös partnerséget alakítsunk ki a jelen lévő egyetemekkel tudományos publikációk készítéséről, kutatások végzéséről nemzetközi hálózatokban” – mondta a Széchenyi-egyetem delegációjának vezetője, dr. Lukács Eszter, aki az intézmény nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyetteseként, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium hazánk felsőoktatási nemzetköziesítési stratégiájáért felelős tanácsadójaként vett részt az eseményen. Hozzátette: a meghívás egyúttal a Széchenyi István Egyetem fejlődésének elismerése is. Az intézményt már hat felsőoktatási világranglistán jegyzik, amelyek közül négyen az idén debütált. Szerepel egyebek mellett a THE világranglistáján, valamint THE Impact Rankings elnevezésű, az ENSZ fenntartható fejlődési céljaihoz való hozzájárulás alapján készülő rangsorában is. Dr. Lukács Eszter azon maroknyi nemzetközi vendég közé tartozott, aki panelbeszélgetések részeseként is kifejthette álláspontját. Az egyik ilyen a kontinens egyetemeinek nemzetköziesítési kihívásairól, és azok brit egyetemekéivel való összehasonlításáról, a másik pedig a mesterséges intelligencia tudományos publikációkban való használatáról szólt. „Az egyik altéma a határon átnyúló – kettős képzésekre, online és más országokba kihelyezett képzési formákra irányuló – felsőoktatás volt. Ezek közül számunkra a kettős képzések a legfontosabbak, amelyekből már ötöt nyújtunk a hallgatóknak egyesült álllamokbeli, kínai, indiai, olasz és portugál egyetemekkel együttműködésben” – húzta alá dr. Lukács Eszter. Az elnökhelyettes hozzáfűzte: nagy büszkeség, hogy részt vehettek a rendezvény részeként megtartott, a felsőoktatás Oscar-díj-átadójának nevezett THE Awards gálán is, ahol a legjobb egyesült királyságbeli és ír egyetemeket számos kategóriában, látványos külsőségek között díjazták. A Széchenyi István Egyetem küldöttsége a THE Awards gálán.

  • Megújult a vasúti kocsi függőhíd a Széchenyi István Egyetemen

    A Széchenyi István Egyetem és a MÁV–Volán-csoport együttműködésében a vasúttársaság felújította a győri kampuszon található ikonikus vasúti kocsi függőhidat. A rekonstrukció során a híd nemcsak modern külsőt kapott, de belülről is megszépült. A Széchenyi István Egyetem és a MÁV több évtizedes partnerségének egyik szimbóluma a laborépületek és a központi tanulmányi épület között 1975 óta átjáróként használt vasúti kocsi. Teljes rekonstrukciója lehetővé tette, hogy a függőhíd a MÁV–Volán-csoport új arculatának megfelelő külsőt kapjon. A felújítási munkákat a MÁV FKG, a vállalatcsoport vasúti pályaépítéssel és felújítással foglalkozó leányvállalata végezte. A belső felújítás során a teljes padlóburkolatot kicserélték, megújult az oldalsó burkolat, az ajtókat lefestették, az ablaküveg pedig sötétítő fóliát kapott. A belső matricázás modern és látványos környezetet teremt az áthaladóknak, egy tévéképernyőn pedig a MÁV Széchenyi-egyetemhez köthető tartalmai jelennek meg. Ezen lesznek olvashatók többek közt a képzésekkel és az ösztöndíjjal kapcsolatos, hallgatóknak szóló információk, illetve események, programok ajánlói. A vasúti kocsi a felújítás előtt és után. (Fotók: Májer Csaba József és Adorján András) Dr. Horváth Balázs, az egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának dékánja kifejtette: a Széchenyi-egyetem, illetve jogelődje, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola megalakulása óta aktív kapcsolatot ápol a MÁV-val. Az együttműködés eredménye már a kezdeti években olyan fejlesztésekben öltött testet, mint a forgalomszimulációs laboratórium megvalósítása, napjainkban pedig a B1-es előadóterem és az egyik tanterem megújítása, valamint most már a függőhíd látványos felújítása. „Ez nemcsak egy folyosó, amely egyetemi épületeket köt össze, hanem egy jelkép is, amely összeköti a közlekedési vállalatot a felsőoktatással. A MÁV meghatározó szakmai partnerünk a közlekedésmérnöki képzésben: többek közt bírálókkal, konzulensekkel segíti a sikeres szakdolgozatokat, előadókkal a magas szintű oktatást és szakmai gyakorlati helyek biztosításával a gyakorlatias és naprakész tudást biztosító utánpótlásképzést” – fogalmazott. Kiemelte, a két fél a jövőben is hasonlóan gyümölcsöző együttműködésre törekszik egymással. Steininger Zsolt, a MÁV humánerőforrás vezérigazgató-helyettese hozzátette, hogy a Széchenyi István Egyetem a MÁV–Volán-csoport egyik legfontosabb stratégiai partnere a felsőoktatás területén, több vállalat mérnökutánpótlásában is kiemelt szerepet játszik. A jelenlegi diplomás munkavállalók 20 százaléka végzett a győri egyetemen, a pályavasúti forgalmi terület utánpótlását biztosító közlekedésmérnökök itt szereznek diplomát. „Emellett több közös területen is szorosan együttműködünk. Célunk, hogy az egyetemről kikerülő fiatalok a lehető legrövidebb időn belül értékteremtő munkát tudjanak végezni. Az ország legnagyobb munkáltatójaként a hallgatók számára számos karrierprogramot ajánlunk. Az egyetemi éveiket megkezdő fiatalokat a gyakorlatorientált duális képzéseinkbe várjuk, a felsőbb éveseknek ösztöndíjprogramot hirdetünk, illetve szakmai gyakorlati helyet és diplomaírási lehetőséget is biztosítunk. A frissdiplomások számára a pályakezdő diplomás programunkat ajánljuk” – hangsúlyozta.

  • Két egykori külügyminiszter tartott előadást a Széchenyi István Egyetem sportdiplomácia-képzésén

    Különleges alkalom volt a Széchenyi István Egyetem sportdiplomáciai képzésének legutóbbi tanítási napja, hiszen két volt külügyminiszter tett látogatást az intézmény Budapesti Innovációs és Képzési Központjában és tartott órát a hallgatóknak. Az egyetem részéről dr. Kovács Barnabás címzetes egyetemi tanár, nagykövet, a képzés alapítója üdvözölte a neves vendégeket. Dr. Jeszenszky Géza, az Antall- és a Boross-kormány külügyminisztere a 20. és 21. századi Magyarország külpolitikai történéseiről tartott egy igazán érdekfeszítő és elgondolkodtató előadást. Ezt követően Alfonso Dastis budapesti spanyol nagykövettől – Spanyolország 2016 és 2018 közötti külügyminiszterétől – pedig egy inspiráló beszélgetéssel egybekötött előadást hallgathattak a résztvevők, amelynek során egy rendkívüli életpálya története tárult fel előttük.

  • Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Management Partners Holding

    Az eddig is meglévő partnerséget új szintre emelve együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Management Partners Holding Zrt. december 8-án.  Ennek középpontjában a képzésekben és szakmai gyakorlatokban való részvétel, valamint a kutatás-fejlesztés áll. A Széchenyi István Egyetem számára kiemelkedően fontos, hogy együttműködjön a gazdasági szféra szereplőivel. Az intézmény ennek jegyében kötött megállapodást a Management Partners Holding Zrt.-vel (MPH Zrt.), amely főképp alumínium nyílászárórendszerek, térhatároló szerkezetek gyártásával, beépítésével, illetve kapcsolódó építőipari projektek támogatásával foglalkozik. A vállalat emellett egyben egy üzletviteli és IT-szolgáltatásokkal, az energetikához és a környezetgazdálkodáshoz kapcsolódó projektek menedzselésével foglalkozó cégcsoport tagja is. A dokumentumot az egyetem részéről dr. Filep Bálint elnök, dr. Kovács Zsolt általános és oktatási elnökhelyettes és dr. Horváth Balázs, az Építész-, Építő és Közlekedésmérnöki Kar dékánja, míg az MPH Zrt. képviseletében Hegyi Dávid kereskedelmi vezető írta alá az intézmény győri kampuszán. A partnerség részeként az egyetem többek között elfogadja gyakorlati helyként a cég telephelyeit, szakdolgozatokhoz és TDK-dolgozatokhoz témajavaslatokat fogad be, témavezetői és bírálati felkéréseket, szakkonzultációs lehetőséget biztosít, és lehetőséget ad a társaság szakembereinek, hogy előadóként szakmai előadásokat tartsanak egyes kurzusokban, kari szakmai napokon és a Winkler Gábor Építő- és Építészmérnöki Szakkollégiumban. Az MPH Zrt. pedig gyakorlati tudásával támogatja az egyetemi oktatást, feladatok összeállításával fejleszti a hallgatók kompetenciáját. A két fél közösen tervez részt venni kutatás-fejlesztési és innovációs projektekben. „A megállapodással olyan jelentős cég kapcsolódik be oktatási tevékenységünkbe, amely gyakorlati ismereteivel és tapasztalataival hozzájárul hallgatóink naprakész szaktudásához és későbbi sikereihez. Az együttműködés lehetőséget biztosít arra is, hogy az MPH Zrt. jóvoltából tehetséges hallgatóink ösztöndíj-támogatásban részesüljenek, és szakmai gyakorlati helyet kaphassanak a sikeres magyar tulajdonú vállalatnál” – hangsúlyozta dr. Szép János, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar oktatási dékánhelyettese. „Az építész- és építőmérnök-képzésben kiemelt szempont, hogy becsatornázzuk a gyakorlati tudást az oktatásba, és együttműködjünk azokkal a vállalatokkal, melyek folyamatosan jelen vannak az építőiparban. A partnerség azért is fontos számunkra, mert az MPH Zrt. olyan nyílászáró és függönyfal szerkezetek tervezésével, gyártásával és beépítésével foglalkozik, amelyek gyakori elemei a tervezésnek, ezért szeretnénk hallgatóinkkal még jobban megismertetni ezt a piaci szegmenst” – húzta alá dr. Bach Péter, az Épülettervezési Tanszék vezetője. „Az MPH Zrt. folyamatosan keresi az újítás lehetőségét, innovatív szemléletmódot képvisel. Ehhez azonban elengedhetetlen a kutatás-fejlesztési lehetőségek kiaknázása, például egy, a technológiai fejlődést fókuszba helyező egyetemmel. Emellett az építésgazdaság területén végzett tevékenységünk szélesítéséhez, a munkaerőpiaci kínálat mielőbbi megismerése és a potenciális munkavállalókkal való kapcsolatfelvétel érdekében kerestünk partnerségi lehetőségeket a Széchenyi István Egyetemmel. Ez a kapcsolat minden érintett számára nyertes szituációt teremt, hiszen mi piaci szemlélettel, gyakorlatorientált képzéssel erősítjük az intézményt, amely pedig tudásbázisával, kutatási infrastruktúrájával, magas minőségű laboratóriumaival tudja segíteni az MPH Zrt.-t céljai elérésében. A közös munkának a hallgatók is nyertesei, mert így még tovább bővült azon vállalkozások köre, amelyekkel már egyetemi éveik alatt kapcsolatba kerülhetnek, ahol gyakorlati tapasztalatot szerezhetnek, és ahol akár a diplomaszerzést követően el is helyezkedhetnek. Az együttműködést fokozatosan, lépésről lépésre kívánjuk bővíteni, amely később akár nemcsak a mérnöki területeket, hanem más tudományágakat is érinthet. A kooperáció újabb szintjeként, további ipari partnerek bevonásával egy évente ismétlődő, gyakorlatorientált projekt kialakítását építjük fel a szakkollégiumi hallgatók számára” – nyilatkozta Hegyi Sándor, az MPH Zrt. vezérigazgatója.

  • Egyetemi szponzorációs nap az Audi Hungariánál

    A győri Széchenyi István Egyetem csapataiban – Arrabona Racing Team, SZEngine és SZEnergy Team - dolgozó hallgatók évről évre bizonyítják a Formula Student és Shell Eco-marathon versenysorozatokban, hogy a magyar mérnökök utánpótlása a világ élmezőnyében is megállja a helyét. A szponzori nap keretében az Audi Hungaria szakmai zsűrije meghallgatta a projektek adott évben elért eredményeit, illetve bepillantást nyerhettek a hallgatók által elérni kívánt jövőbeli célokba is. A zsűriben helyet kapott két a Széchenyi István Egyetemet képviselő oktató is, Dr. Tóth-Nagy Csaba és Dr. Vehovszky Balázs. A szponzori nap keretében az eredményprezentációkon túl azon hallgatóknak, akik az előadásban nem vettek részt, lehetőségük nyílt egy kötetlen kerekasztal-beszélgetésre az Audi Hungaria Műszaki Fejlesztésének mérnökeivel, illetve meglátogathatták a szakterület műhelyét és fékpadjait is. A hangulatról beszéljenek a képek, amiket ti is megtekinthettek itt képgalériánkban!

  • Jobb adni, mint kapni: a Széchenyi-egyetem nemzetközi hallgatói gyermekotthonban jótékonykodnak

    A Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói a Dorcas Project elnevezésű jótékonysági program keretében horgolt takarókat készítettek és ajándékoztak a győri Gyermekvédelmi Központ átmeneti gyermekotthona lakóinak nemrégiben. A résztvevők egy kulturális sorozatot is elindítottak az ott élők számára, amelynek célja a továbbtanulás ösztönzése és a távoli országok megismertetése. A jótékonysági projekt névadója az Újszövetségben szereplő Dorcas, aki úgy segített a rászorulókon, hogy varrótudását használva ruhákat készített számukra. „Ez a bibliai történet adta az ötletet, hogy a horgolással közvetítsük a hit melegségét a gyermekotthonban élők felé. Bár a nemzetközi hallgatóknak eleinte nem volt tapasztalatuk ebben a tevékenységben, annyira magukénak érezték a nemes célt, hogy lelkesen vágtak bele a feladatba. Azóta a projektnek híre ment: egyre többen csatlakoznak a jótékonysági akcióhoz. Legfőbb üzenetünk, hogy jobb adni, mint kapni: nemcsak a gyerekeknek áldás az ajándék, hanem nekünk is, hogy mosolyt csalhatunk az arcukra” – húzta alá a projekt vezetője, Páliné Nyiri Sylvia, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok és Alumni Központ Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak intézményi koordinátora. A projekt részeként a nemzetközi hallgatók és a győri angol nyelvű keresztény közösség a győri Gyermekvédelmi Központ átmeneti otthonában lévő gyermekeket ajándékozták meg, akiket gyermekvédelmi döntés szerint kiemeltek családjukból. Az átadást különlegessé tette, hogy az intézmény nevelője, Marzia Zamani egykor szintén ösztöndíjasként érkezett hazánkba, Afganisztánból. „A projekt miatt új perspektívából tekintek a szerető család jelentőségére. A gyerekek, akikkel a gyermekotthonban találkoztam, nehéz körülményeik ellenére is tele voltak szeretettel és életvidámsággal. Nagyon fontosnak tartom ezt a kezdeményezést, mivel megmutatja a hátrányos helyzetűeknek, hogy nincsenek egyedül, és hogy támogatjuk őket – ha csak apróságokkal is” – hangsúlyozta a jordániai Marianne Goussous. Ő Stipendium Hungaricum ösztöndíjasként a Széchenyi-egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. A kenyai James Wangai keresztény ösztöndíjas hallgatóként érkezett a Széchenyi-egyetemre, és építőmérnöki alapképzésen tanul. „Mindig is éreztem, arra vagyok hivatott, hogy kisgyermekeken segítsek, így amikor megtudtam, hogy a projekt részeként takarókat készíthetünk a kicsiknek, lelkesen csatlakoztam. Külön öröm volt számomra a horgolás megtanulása, amit a jövőben biztosan hasznosítani fogok. Mindez segített abban is, hogy új hallgatókat ismerjek meg, és lehetőséget adott arra, hogy gyakoroljam a szeretetet azáltal, hogy segítő kezet nyújtottam a rászorulók felé” – mondta. A Dorcas Project néhány résztvevője nemrégiben visszatért a gyermekotthonba egy kulturális sorozat, az „Én és az országom” első részével. „Különböző kultúrákat mutattunk be nekik, hogy megismerhessék, sokszínűségünkben milyen egyformák vagyunk. A másik cél pedig a továbbtanulás fontosságának hangsúlyozása, hisz ezekben a hallgatókban egyvalami közös: mindannyian azért vannak Győrben, hogy minőségi oktatásban részesüljenek. A tanulás fontosságának üzenete pedig a fiatal kortársaktól a leghitelesebb. Hiszem, hogy ők inspirációk lehetnek a gyerekek számára a nyelvtanulásban és a továbbtanulásban egyaránt” – emelte ki a sorozat főszervezője, Páliné Nyiri Sylvia. Az első alkalmon részt vevő hallgatók a világ számos különböző pontjáról érkeztek: Diana Nuñez Mexikóról, Maxim Krat Ukrajnáról, James Wangai Kenyáról, Kaoutar Azzi pedig Marokkóról mesélt a kamaszoknak. A program olyan népszerű volt, hogy a közeljövőben tovább folytatódik más-más nemzetek megismertetésével. A Dorcas Project pedig az első átadást követően sem áll meg: a nemzetközi hallgatók és a Nemzetközi Programok és Alumni Központ munkatársai – köztük Mészáros Márta központvezető és Kalamár Bianka Erasmus-koordinátor – részvételével további tíz horgolt takaró készült el, melyeket karácsony előtt adnak át az otthonban.

  • Nemzetközi rövid képzési programon vettek részt a Széchenyi István Egyetem hallgatói Hollandiában

    November 27. és december 1. között a holland NHL Stenden Alkalmazott Tudományok Egyetemén zajlott a Regionális Egyetemi Hálózat – Európai Egyetem (Regional University Network – European University; RUN-EU) kezdeményezés egyik hibrid formájú rövid képzési programjának jelenléti hete, amelyen a Széchenyi István Egyetemet kilenc hallgató és négy oktató képviselte. A program Széchenyi-egyetemi szervezői és hallgatói a hágai Békepalota előtt. Balról jobbra: Dákai Ferenc, Ferencz Levente, Gidály Pál, dr. Ganczer Mónika, dr. Kecskés Gábor, dr. Szőke Júlia, Nagy Bánk, Kozma Rebeka Mercédesz, Pálffy Zsuzsanna, Pallag Csenge, Kusica Kolos, Komonczy-Wilms Benedek és Molnár Ingrid Katalin. A program a Geopolitika a gyorsan változó világban címet viselte, jelenléti hetét pedig öt héten keresztül online képzés előzte meg, amelynek keretében a hallgatók oktatók és szakértők előadásait hallgatták meg a geopolitika, a kereskedelmi „háborúk”, a regionális szövetségek, az alkotmányjog és a nemzetközi jog, illetve a fenntarthatóság és a fenntartható fejlődés témájában. A jelenléti héten egy tárgyalási technikákkal kapcsolatos workshop mellett különféle szimulációs feladatokat oldottak meg. Az egyik napon Hágában járt a csapat, ahol előbb az Európa Házban tartottak számukra egy előadást Kína feltörekvő szerepéről, majd a Békepalotában ismerkedhettek a békekötés fontosabb történelmi eseményeivel, végül pedig a Nemzetközi Büntetőbíróságon hallgathatták meg dr. Kovács Péter bíró előadását. A hallgatók a program során, a beszámoló részeként egy békekonferenciát szimuláltak a dél-kínai-tengeri konfliktussal kapcsolatban. A képzés elvégzéséért kreditet kaptak, amellett, hogy nemzetközi tapasztalattal, kapcsolatokkal és élményekkel lettek gazdagabbak. A képzést az NHL Stenden Alkalmazott Tudományok Egyetem Thorbecke Akadémiájának oktatóival közösen a Széchenyi-egyetem részéről az Apáczai-kar nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese, dr. Szőke Júlia egyetemi docens és Pálffy Zsuzsanna tanársegéd, a jogtudományi karról pedig dr. Ganczer Mónika és dr. Kecskés Gábor egyetemi docensek, dr. Erdős Csaba társadalmi kapcsolatokért felelős dékánhelyettes, egyetemi docens, illetve dr. Stumpf István professzor dolgozták ki.

  • Rangos elismerést kapott a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója

    A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata művészetpedagógiai elismerő oklevelet adományozott Borbély Károly festőművésznek, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatójának. A közelmúltban Apáczai Csere János-díjjal kitüntetett Borbély Károlynak, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara mesteroktatójának a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészetelméleti Tagozata művészetpedagógiai elismerő oklevelet adományozott. Laudációjában Hefter László Ferenczy Noémi-díjas üvegművész, az MMA rendes tagja méltatta Borbély Károly festőművész életpályáját, a művészeti nevelésben eltöltött 43 éves tevékenységét, eredményeit.

  • Megújult és energiatakarékosabbá vált a Széchenyi István Egyetem Deák téri épülete Mosonmagyaróváron

    A Széchenyi István Egyetem 17 létesítményének rekonstrukciója valósult, illetve valósul meg egy európai uniós projekt keretében. Ennek részeként készült el az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Deák téri épületének energiahatékonysági felújítása, amely az intézmény Élelmiszertudományi Tanszékének, a Mosonmagyaróvári Járási Hivatalnak, valamint a Nemzeti Adó- és Vámigazgatóság helyi ügyfélszolgálatának is otthona. A Széchenyi István Egyetem, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium konzorciuma európai uniós támogatással valósította meg az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Deák téri oktatási épületének felújítását. A KEHOP-5.2.2-16-2017-00110 azonosítószámú, „a Széchenyi István Egyetem győri telephelyének energetikai fejlesztése” című projektben korábban olyan létesítmények újultak meg Győrben, mint az igazgatási épület, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar központja, a kampusz melletti postaépület, a Hotel Famulus vagy a Bridge Oktatói és Hallgatói Klub, Mosonmagyaróváron pedig a Lucsony utcai C épület, a tankonyha és a várkapitány-épület. Az 1920-ban épült, mintegy 1500 négyzetméter alapterületű Deák téri létesítményben az Élelmiszertudományi Tanszék egy része működik, de helyet ad a Mosonmagyaróvári Járási Hivatalnak, valamint a Nemzeti Adó- és Vámigazgatóság helyi ügyfélszolgálatának is. A 220,9 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból elkészült fejlesztés során többek között a homlokzat és a födém szigetelése, a nyílászárók cseréje, az épületgépészeti rendszer korszerűsítése, valamint a beázási problémák megoldása történt meg. „Egyetemünk stratégiai célkitűzése a fenntarthatósághoz való hatékony hozzájárulás. Karunk is ezt szolgálja az év minden egyes napján, hiszen képzéseinkben kiemelt figyelmet kap a precíziós gazdálkodás, a klímaváltozás hatásainak csökkentése, az egészséges élelmiszer-ellátás vagy éppen a vízgazdálkodás kihívásainak való megfelelés” – fogalmazott a december 8-i ünnepélyes átadón Hanczné dr. Lakatos Erika, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar innovációs dékánhelyettese. Hozzátette, az egyetem a beruházásai során is az egyik leghangsúlyosabb szempontként kezeli a fenntarthatóságot, amit a Deák téri mellett számos más fejlesztés is jól példáz. Kiemelte: a Széchenyi-egyetem fenntarthatósági törekvéseit nemzetközi szinten is elismerik. „Intézményünk a napokban került fel – a Times Higher Education rangsora után – a QS fenntarthatósági világranglistájára is. Ezzel együtt már hat jelentős nemzetközi rangsorban szerepel egyetemünk, és a Times Higher Education értékelése alapján a világ egyetemeinek legjobb öt százalékába tartozunk” – hangsúlyozta. Nyúl Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkára beszédében kiemelte, az energiahatékonysági fejlesztések a minőségi üzemeltetés biztosítása mellett károsanyag-kibocsátásunk és ezáltal környezeti lábnyomunk csökkentése miatt is fontosak. Ezt a célt segíti többek közt a szigetelések, a korszerű fűtési rendszerek vagy a megújuló energiaforrások alkalmazása. „A beruházások során arra törekszünk, hogy olyan gazdaságosan üzemeltethető és fenntarthatóan működő épületeket adhassunk át, melyek mindannyiunk javát szolgálják, esztétikailag pedig hozzájárulnak a szebb városképhez” – húzta alá. Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője kijelentette: Széchenyi István Egyetemhez való csatlakozása óta az újjászületés korszakát éli a mosonmagyaróvári kar, amely egyszerre jelent tartalmi és infrastrukturális megújulást. „Ahogy több mint kétszáz évvel ezelőtt, úgy most is meghatározó, sőt húzó szerepe van az egyetemnek a város fejlődésében, gazdasági megerősítésében és városképének alakításában egyaránt. A felújítás révén a Deák tér 1. a város legszebb épületévé vált, amiért köszönet illeti az intézményt, valamint az Építési és Közlekedési Minisztériumot” – fogalmazott. A tárcavezető hangsúlyozta a helyi hozzáadott érték fontosságát, ami e beruházás esetében is teljesült, hiszen a kivitelezést helyi vállalkozás valósította meg, méghozzá kiemelkedő színvonalon.

  • A Széchenyi István Egyetem tíz hallgatója nyerte el az Év egyetemi sportolója címet

    A Széchenyi István Egyetem tíz hallgatója – Sipőcz Richárd és Vida András (dzsúdó), Sebestyén Dalma (úszás), valamint Fazekas Fanni, Fehérvári Eszter, Glázer Márió, Józsa Márton, Szabó Bence, Szigeti Roland, Szőllősi Balázs (evezés) – vehette át a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) rangos elismerését, az Év egyetemi sportolója kitüntető címet. A MEFS díjátadó gáláján elhangzott, a magyar egyetemi sportolók ismét rekordot állítottak fel, hiszen 170 egyetemista élsportoló nyerte el az Év egyetemi sportolója kitüntető címet, összesen 16 intézményt képviselve, akik között három parasportolót is köszönthettek. A Széchenyi István Egyetem hallgatói is kiváló eredményeket értek el, hiszen az Egyetemi Világjátékokról és az Egyetemek Európa-bajnokságáról is érmekkel tértek haza. A nyáron Kínában megrendezett Egyetemi Világjátékokon Sebestyén Dalma (Uni-Győr Úszó SE, edzők: Petrov Iván, Petrov Árpád) a 200 méteres női vegyesúszás döntőjében és 200 pillangón is ezüstérmet nyert.  A világjátékok másik győri érmese Szabó Bence, aki Furkó Kálmánnal (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem) bronzérmet szerzett a férfi könnyűsúlyú kétpárevezősök versenyszámában. A Széchenyi István Egyetem hallgatói szép sikereket értek el az Európai Egyetemi Játékok cselgáncsversenyén is. A felsőoktatási intézmények Európa-bajnokságán Sipőcz Richárd (Széchenyi István Egyetem Sportegyesülete, edző: Gyimes Nikolett) a +100, míg Vida András (Győri Atlétikai Club, edző: Hatos Zsuzsanna) a +60 kilogrammos súlycsoportban diadalmaskodott, így a győri küldöttség két aranyéremmel zárta a viadalt. Széchenyis éremesőt hozott az ősz eleji Európai Egyetemek Evezős Bajnoksága. Fehérvári Eszter második lett könnyűsúlyú egypárban, illetve harmadik helyezést szerzett Fazekas Fannival kétpárban. Ugyancsak bronzérmet ünnepelhetett Szigeti Roland egypárban, míg Szőllősi Balázzsal, Józsa Mártonnal és Glázer Márióval egy hajóban a könnyűsúlyú négyesek versenyében is harmadikként ért célba. A győri evezősök felkészítője Alföldi Zoltán, a Széchenyi István Egyetem oktatója, a Győri Atlétikai Club trénere volt, akit már nyolcszor díjaztak az Év edzője címmel. „Nagy segítséget jelent, hogy az egyetem támogatásával már a nemzetközi versenyek is elérhetők sportolóink számára. Rendkívül büszke vagyok hallgatóinkra, és nagyon köszönöm edzőkollégáim lelkiismeretes felkészítő munkáját. Ahhoz, hogy nemzetközi szinten ilyen eredmények szülessenek, nyolc-tíz év és gyakran napi két edzés szükséges, amely közben mindenkiben felmerülhet a feladás kétsége. Hallgatóink láthatóan – edzőik segítségével – a tanulás mellett is sikerrel veszik az akadályokat” – értékelt dr. Gyömörei Tamás, a Széchenyi István Egyetem Sport- és Rekreációs Központjának vezetője.

  • Széchenyi István Egyetem: okleveles gépjármű-mechatronikai technikus képzés indul Kaposváron

    A győri Széchenyi István Egyetem, a Kaposvári Szakképzési Centrum és a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium között jött létre az az együttműködés, amelynek keretében az utóbbi intézményben a 2024/2025-ös tanévben elindul az okleveles gépjármű-mechatronikai technikus képzés. A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi színvonalú oktatásra, kutatásra, valamint arra, hogy hozzájáruljon a magyar gazdaság fejlődéséhez. Mindez fontos szempont az intézmény széles körű partnerségeinek kialakításában. Ennek bővítéseként az intézmény tavaly év végén írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot a Kaposvári Szakképzési Centrummal, amely a Somogy vármegyei fiatalok továbbtanulását és pályaorientációját segíti. A partnerség most új szintre emelkedett: dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese Kaposváron írta alá Weimann Gábornével, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatójával, dr. Csiba Ágotával, a centrum kancellárjával és Takács Szilviával, a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium igazgatójával azt az együttműködést, amelynek keretében a 2024/2025-ös tanévben elindulhat az okleveles gépjármű-mechatronikai technikus képzés a kaposvári intézményben. Az okleveles technikusi képzés egyszerre szolgálja a középiskola és a felsőoktatás közti könnyebb átjárhatóságot, valamint a naprakész tudással rendelkező szakemberek kinevelését. Az ezt elvégzők az adott egyetem meghatározott képzésén való továbbtanulás esetén akár 30 kreditpontot is elismertethetnek. Dr. Kovács Zsolt elmondta, a kaposvári intézményben színvonalas oktatás, gondos tehetséggondozás zajlik. „Azért is érdemes ezt az iskolát választani a diákoknak, mert a munkaerőpiacon értékes szakmát kapnak és egy olyan lehetőséget, amely megkönnyíti számukra a Széchenyi István Egyetemen való továbbtanulást. A gépjármű-mechatronikai technikus képzésben már van tapasztalatunk, hiszen a győri Lukács- és a zalaegerszegi Gancz-technikumokkal is működik ilyen együttműködésünk” – hangsúlyozta. Kiemelte, a fiatalok anyagi terheinek könnyítéséhez az egyetem Gólya ösztöndíjjal is hozzájárul. Az elnökhelyettes köszönetet mondott a kormányzatnak és Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes államtitkárnak a támogatásért és a partnereknek a hatékony együttműködésért, ami lehetővé teszi a technikusi képzések elindítását. Takács Szilvia, a technikum igazgatója kiemelte, intézményük mindig elkötelezett volt a szakképzés megújításában, és napjainkban is igyekeznek megfelelni az újabb és újabb kihívásoknak. Huszti Gábor, a Somogy vármegyei közgyűlés alelnöke úgy vélekedett, hogy az Eötvös – amely a vármegye egyik legjobb technikuma – ezzel a megállapodással mérföldkőhöz érkezett. Az okleveles technikus tanulók pedig a jövő értelmiségének részét képezhetik, ezzel hozzájárulva a megye gazdasági fejlődéséhez. Weimann Gáborné, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója kitért arra, hogy ebben az intézményben is mindent megtesznek azért, hogy a különböző élethelyzetből érkező tanulók megtalálják számításaikat. Ennek érdekében a kiemelkedő szakmai oktatás mellett számos tehetséggondozó programba kapcsolódhatnak be a diákok.

  • Konferencia: a Széchenyi-egyetem nemzetközi hallgatója nyerte el a legérdekesebb előadás díját

    A Széchenyi István Egyetem mesterszakos marokkói hallgatója nyerte el a legérdekesebb előadás díját egy gazdaságinformatikai szakmai konferencián. A tehetséges fiatal egy összehasonlító tanulmányt mutatott be, amelyben egy saját mesterségesintelligencia-alapú szoftvert vizsgált a piacon elérhető alkalmazásokkal összevetve. A Gazdaságinformatikai Kutatási és Oktatási Fórum (GIKOF) nemrégiben Pécsen megrendezett 19. Országos Gazdaságinformatikai Konferenciáján (OGIK) a gazdaságinformatika kiváló szakemberei – köztük az akadémiai szférában tevékenykedő oktatók és kutatók, valamint főként PhD-hallgatók – vesznek részt évről évre. A Széchenyi István Egyetem marokkói hallgatója, Asma Azzi elsőéves mesterszakosként adott elő a konferencia angol nyelvű szekciójában. Prezentációjával a „Legérdekesebb előadás” díjat nyerte el. Témája a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódik: zárt végű tesztkérdéseket (MCQ) generáló különböző MI-alapú alkalmazások teljesítményét hasonlította össze több szempont szerint a saját maga által fejlesztett szoftverrel, ami szintén erre a területre koncentrál. „Ez a komparatív vizsgálat azért is volt hasznos számomra, mert rávilágított a szoftverem hibáira és erősségeire is, illetve ezáltal megvizsgálhattam a teljesítményét más hasonló szoftverekkel összevetésben. Ennek eredményeként felállítottam egy rangsort, amely segít a felhasználóknak abban, hogy a legjobb eszközt válasszák. A konferencián elnyert elismerés nagyon sokat jelent számomra, arra pedig külön büszke vagyok, hogy nálam jóval tapasztaltabb szakemberek között engem találtak érdemesnek a díjra. Mindez motivál, hogy még tovább fejlesszem magam – emberileg és szakmailag egyaránt” – hangsúlyozta a hallgató. A GIKOF Országos Gazdaságinformatikai Konferenciája Győrből indult útjára, és tíz éven keresztül a Széchenyi István Egyetem adott neki otthont, azóta pedig az ország különböző egyetemein rendezik meg. Mögötte a Neumann János Számítástudományi Társaság áll szakmai szervezetként. Az idei rendezvényen tisztújító elnökségi ülést is tartottak, melyen újból bizalmat kapott a Széchenyi István Egyetem docense, dr. Erdős Ferenc, mint elnökségi tag. „Jövőre a konferencia huszadik jubileumát ünnepli. Ennek örömére ismét visszatér Győrbe az OGIK, hogy méltóképpen ünnepelhessük meg ezt a jeles évfordulót. A jövő évi program nagyon hasznos lesz minden tekintetben: a 2003-ban elindult gazdaságinformatikus képzés hagyományosan erős intézményünkben, nagyszámú hallgatónk van alap- és mesterszakon is. Célunk, hogy őket is minél jobban bevonjuk a tudományos életbe, a konferencia visszatérése is ezt szolgálja” – húzta alá dr. Erdős Ferenc, a gazdaságinformatikus alap- és mesterszakok szakfelelőse.

  • Kiváló eredmények születtek a Széchenyi-egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáján

    Összesen 32 szekcióban közel 250 hallgató mutatta be kutatási eredményeit a Széchenyi István Egyetem Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáján, 2023. november 29-én, illetve a Művészeti Kar zeneművész hallgatói a megelőző héten, Fafúvós, Rézfúvós, Kamara, Szólóhangszerek és Vonós szekciókban. Közülük kerültek ki azok az ifjú kutatók is, akik a kétévente rendezendő, legközelebb 2025-ban sorra kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) képviselhetik az intézményt. Az eseményen több mint 40 középiskolás is ismertette kutatásait, négy szekcióban. A Széchenyi István Egyetem számára kiemelten fontos a hallgatók tehetségének fejlesztése, ennek érdekében számos tehetséggondozó programot és ösztöndíjrendszert működtet. E rendszer része a tudományos és művészeti diákkör, a hazai felsőoktatás és értelmiségi képzés kiemelt területe, amelyben az intézményi konferenciák legjobbjai eljuthatnak az országos megmérettetésig. Az egyetem november 29-én megrendezett Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciáján, valamint az előző heti Művészeti szekciókban összesen 32 szekcióban csaknem 250 hallgató mutatta be pályamunkáját és várta a zsűri visszajelzését, valamint a lehetőséget az országos versenybe jutásra. A Konferencián összesen 169 pályamunkával 184 hallgató szerzett jogosultságot a 2025 tavaszán megrendezésre kerülő Országos Tudományi Diákköri Konferenciára. A konferencián részt vettek nemzetközi hallgatóink is, 21-en mutatták be kutatásukat, közülük kilencen szereztek jogosultságot az OTDK-ra. Az egyetemi hallgatók mellett a középiskolás diákok is bekapcsolódhatnak a tudományos diákköri tevékenységbe, melynek célja, hogy felkeltse az érdeklődésüket a tudomány és a kutatás iránt. A közel száz középiskolás közül több mint negyvenen mutatták be kutatási területüket, négy szekcióban. „Tudományt űzni mást jelent, mint egy terület kiváló szakemberének lenni: a tudományos kutatást azt jelenti, hogy meglátunk valamit, amit más még nem, lankadatlanul kíváncsiak vagyunk, és folyamatosan kérdéseket teszünk fel, azokra a válaszokat keresve. Az egyetemi időszak a tudományos kutatás kezdetét jelenti, a tudományos diákköri kutatás pedig kiemel a magas szintű egyetemi tömegképzésből és új lehetőségeket is megnyit, amely egy sikeres életpálya is lehet” – hangsúlyozta dr. Konczosné prof. dr. Szombathelyi Márta, az Egyetemi Tudományos és Művészeti Diákköri Tanács (ETDT) elnöke a megnyitón. „A Széchenyi-egyetem kollegiális utánpótlást keres hallgatóik között. Intézményünk a munkaerőpiaccal versenyez azért, hogy a tehetségeket hosszú távon meg tudjuk tartani és oktatóink között tudjuk üdvözölni őket, kutatói életpályamodellt felrajzolva számukra. Óriási büszkeség számunkra, hogy egyetemünk már hat világranglistán szerepel, melyek közül négy rendkívül tudományintenzív. Célunk, hogy kutatásaink és publikációink által még jobban láthatóvá váljunk a világban” – húzta alá dr. Lukács Eszter, az egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese. „A kutatás adja meg a gondolkodás savát-borsát, hisz a kutatás maga a kételkedés – önmagunkban, az eddigi eredményekben –, ami elvezet a kérdésekhez, majd a válaszokhoz is. Ezért fontos, hogy a középiskolák is jelen vannak a Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencián, mivel a kételkedés a fiatalokban a legerősebb, ez a válaszkeresések időszaka. A Tudományos Diákkör pedig nem más, mint lehetőség és fórum, ahol hasonszőrű emberek kapcsolódnak egymással, ahol megvalósul egy személyes professzor-tanítvány kapcsolat” – emelte ki az esemény kapcsán dr. Mezey Barna, az egyetem professzora, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke. A konferencia eredményei az alábbi fájlban megtekinthetőek:

  • Harmadszor került megrendezésre a Plan@Tech mérnökhallgatói verseny az Audi Hungariánál

    Az idei évben ismét lehetőséget biztosított az Audi Hungaria azoknak a mérnök hallgatóknak, akik érdeklődtek a Gyártástechnológia-tervezés világa, a gyakornoki lehetőségek és a vállalat iránt, hogy megmérettessék magukat és megcsillogtassák mérnöki kompetenciáikat versenyhelyzetben. A kihívás első fordulójában egy online tesztfeladatsort kellett a jelentkezőknek kitölteni, akik között 3 db 1 évre szóló Netflix előfizetés került kisorsolásra, de ez még nem minden, ugyanis az 5 legjobb kitöltő egy élményvezetést is bezsebelhetett. Az online versenyen legjobban teljesítő mérnök hallgatók meghívást kaptak az Audi Hungariához, hogy egy élményekkel teli nap során szembenézhessenek egymással és az izgalmas gyártástechnológiai kihívásokkal. A Széchenyi István Egyetemről 6 hallgató is versenyzett a legjobb csapat és a legkiválóbb egyéni teljesítményt nyújtó hallgatói cím elnyeréséért. A résztvevők csapatokban dolgozták ki a leghatékonyabb megoldásaikat, amelyek során az időt, a projekt költségeit, az erőforrásokat és a munkabiztonságot is figyelembe kellett venniük, majd ezt követően bemutatniuk álláspontjukat a megfigyelőcsapat tagjainak, akik a gyártástechnológia-tervezés mérnökeiből és HR-es kollégákból álltak. A versenyzők ezen kívül egy izgalmas gyárlátogatáson is részt vehettek, ahol betekintést nyertek az audis mérnökök körbevezetése által a V6 Otto motor gyártósor kulisszatitkaiba is. A helyszíni eredmények alapján a legjobb csapat egy extra ajándékcsomaggal lett gazdagabb, az 5 legkiválóbb egyéni teljesítményt nyújtó hallgató pedig egy egyedi szakterületi látogatást nyert, amelynek során a közeljövőben ellátogathatnak a négykarikás vállalathoz és végig kísérhetik a tervezőmérnökök egy munkanapját.

Keresés

bottom of page