top of page


Frissdiplomásait ünnepelte a Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara
A Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara ünnepélyes diplomaátadókon búcsúztatta végzős hallgatóit július 4-én az egykori zsinagógában. A délelőtti ünnepségen a zeneművész-, zenetanár- és karmesterképzések, délután pedig a designszakok frissdiplomásai vehették át oklevelüket. Az eseményeken a kiváló hallgatói és oktatói teljesítményeket is számos elismeréssel jutalmazták. A Széchenyi István Egyetem Művészeti Kara a zenei és a designterületen egyaránt olyan gyakorlatorientált
Sepovics Rita
júl. 8.2 perc olvasás


Az agrárium vízgazdálkodási kihívásait állította középpontba a Széchenyi István Egyetem konferenciája
Ötödik alkalommal rendezte meg a Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a „Víz, amit akarunk” konferenciát július 2-án. Az esemény az „Egy élhető jövőért” mottó jegyében a víz szerepét járta körül a talajgazdálkodástól és a növénytermesztéstől kezdve az állattenyésztésen át az élelmiszeriparig, bemutatva azokat a megoldásokat is, amelyek hozzájárulhatnak a fenntartható mezőgazdasághoz és az élelmiszer-biztonsághoz. A Széchenyi Ist
Hancz Gábor
júl. 7.3 perc olvasás


Hallgatói projektből vállalati szoftver – ipari partner számára fejlesztettek alkalmazást a Széchenyi István Egyetem hallgatói
Vállalati feladaton dolgoztak a Széchenyi István Egyetem Informatika Tanszékének hallgatói a tavaszi szemeszterben. A projektalapú oktatási program részeként a Sertec Auto Structures Hungary Kft. autóipari beszállító fejlesztési igényére kerestek megoldást, miközben a cég működésének mindennapjaiba is betekintést nyertek. A Széchenyi István Egyetem kiemelt figyelmet fordít arra, hogy hallgatói a tanulmányaik során minél több gyakorlati tapasztalatot szerezzenek. Az Informatik
Sepovics Rita
júl. 7.2 perc olvasás


Kiberbiztonság a gyakorlatban: hagyományteremtő országos versenynek adott otthont a Széchenyi István Egyetem
A kiberbiztonság technológiai, jogi és szervezeti kihívásait állította középpontba a CyberTrident Challenge kiberbiztonsági incidenskezelési verseny, amelyet a Széchenyi István Egyetem győri campusán rendeztek a napokban. A különböző intézmények hallgatóiból álló csapatok valósághű helyzetek kezelésében mérhették össze tudásukat. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-és Jogtudományi Kara kiemelt területként kezeli a napjainkban globálisan kulcskérdéssé váló kiberbizton
Papp Zsolt
júl. 6.2 perc olvasás


Értékes diploma: csaknem kétszázan végeztek a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán
A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karának csaknem kétszáz végzős hallgatója július 3-án ünnepélyes keretek között vehette át diplomáját. Az eseményen nemcsak a frissdiplomásokat köszöntötték, hanem olyan szakembereket és partnereket is elismertek, akik kiemelkedően hozzájárultak a kar fejlődéséhez. Az Európa első agrár-felsőoktatási intézményeként számontartott Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar a magyar agrárképzés egyik legfontosabb műhelye. Több min
Sepovics Rita
júl. 6.2 perc olvasás


Megjelentek a pályázati felhívások az egyetemi fenntartói alapítványokba, így a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagságára is
Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium közzétette a nyílt pályázati felhívásokat a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagságának betöltésére. A benyújtás határideje 2026. július 18. A pályázatok a Széchenyi István Egyetemet fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi és felügyelőbizottsági helyeire is kiterjednek, a megbízatások 2026. szeptember 1-jétől 2027. augusztus 1-jéig, határozott időre szólnak.
Hancz Gábor
júl. 4.1 perc olvasás


A Magyar Táncfesztivál nagyszínpadán mutatták be koncertvizsgájukat a Széchenyi István Egyetem iskolájának táncművész-növendékei
A XXI. Magyar Táncfesztivál programjában mutatták be koncertvizsgájukat a Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium végzős táncművész-növendékei. A Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán telt ház előtt megrendezett előadás nemcsak a fiatal művészek tudásáról adott számot, hanem jól szemléltette a Széchenyi István Egyetem, a Győri Balett és a Magyar Táncművészeti Egyetem együttműködésének eredményeit is. A Széchenyi István Egyet
SZE Hírek
júl. 4.2 perc olvasás


Zöldenergia és precíziós mezőgazdaság egy helyen: agrárinnovációs fejlesztést mutatott be a Széchenyi István Egyetem
Újabb mérföldkőhöz érkezett az Oasis Technology Zrt., a Virtualitica Kft. és a Széchenyi István Egyetem közös fejlesztése, amely egyetlen, intelligens rendszerben kapcsolja össze a villamosenergia-termelést és a mezőgazdasági művelést. A különleges megoldást a GreenTech Plus európai uniós projekt keretében megtartott rendezvényen mutatták be az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar Smart Farm tangazdaságában. A Széchenyi István Egyetem stratégiai céljai között kiemelt szerepet k
Hancz Gábor – Sepovics Rita
júl. 3.2 perc olvasás


Mesterséges intelligencia: tudatosan használják a technológiát a Széchenyi István Egyetem munkatársai
A Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az intézmény munkatársainak több mint 95 százaléka használ vagy tervez használni mesterséges intelligenciát (MI), miközben az egyetemen már több tucat MI-projekt fut a mérnöki, egészségügyi, jogi és társadalomtudományi területeken. A mesterséges intelligencia alapvetően alakítja át a felsőoktatást és a tudományos életet. Új lehetőségeket nyit meg az oktatásban, támogatja a kutatásokat, gyors
Katona-Kelemen Lilla
júl. 2.3 perc olvasás


A formatervezés kulisszái mögé enged betekintést a Széchenyi István Egyetem új kiállítása
A Széchenyi István Egyetem Formatervező Tanszéke és Design Campus Kompetenciaközpontja közös kiállítással mutatkozott be a győri Torula kiállítótérben. A „Formula. A forma kódja” című tárlat július 4-ig látogatható. A napokban nyílt meg a „Formula. A forma kódja” című kiállítás a győri Torulában, ahol a Széchenyi István Egyetem Design Campus Formatervező Tanszékének hallgatói munkái, valamint a Design Campus Kompetenciaközpont (DCKK) kutatás-fejlesztési és prototípus-alapú pr
SZE Hírek
júl. 2.2 perc olvasás


A Széchenyi István Egyetem zalaegerszegi innovációs campusán találkoztak a jövő járműiparának szakemberei
A Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkja a közelmúltban idén második alkalommal szervezte meg a Járművek Jövője: Innovációs, Mérnöki és Gazdasági Konferenciát (Future of Vehicles: Innovation, Engineering and Economic Conference, FoV). A kétnapos tudományos esemény a jövő mobilitásának kérdéseit állította középpontba. A Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Parkja második alkalommal adott otthont a FoV-konferenciának, amely a járművek és a közleke
SZE Hírek
júl. 1.1 perc olvasás


Megerősített egyetemi közösség: az Országgyűlés által elfogadott törvényeknek megfelelően a Széchenyi István Egyetem Szenátusa módosította az intézményi szabályozást
A Széchenyi István Egyetem Szenátusa június 29-i ülésén elfogadta azokat a határozatokat, amelyek az európai uniós forrásokhoz való teljes körű hozzáférést szolgáló törvényi változásokhoz igazítják az intézmény működését. A döntések célja, hogy a megújuló fenntartói struktúra és az erősebb egyetemi jogosítványok hozzájáruljanak az intézmény további fejlődéséhez. Az Országgyűlés által elfogadott, az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést szolgáló törvénymódosítások alapján
Hancz Gábor
júl. 1.2 perc olvasás


A Széchenyi István Egyetem adott otthont a World Robot Olympiad magyarországi döntőjének
A világ egyik legjelentősebb oktatási célú robotépítési és -programozási versenyének hazai fináléján 161 csapat 416 versenyzője mérte össze robotikai, programozási és innovációs tudását a Széchenyi István Egyetem győri campusán. A World Robot Olympiad Magyarország 2026 nemzeti döntőjének legjobbjai a világ- és Európa-bajnokságokon is képviselhetik hazánkat. A World Robot Olympiad (WRO) a világ egyik legjelentősebb oktatási célú robotépítési és -programozási versenye, amely 20
Katona-Kelemen Lilla – Papp Zsolt
júl. 1.3 perc olvasás


A jövőről tanultak a Győri Gyerekegyetem általános iskolás hallgatói a Széchenyi István Egyetemen
„A jövő egyeteme” mottó köré épült a Széchenyi István Egyetem és a Mobilis Interaktív Élményközpont közös szervezésében kilencedik alkalommal megrendezett Győri Gyerekegyetem. A részt vevő 73 általános iskolás diák a napokban egy hétre egyetemistává válhatott, és megismerkedhetett a hallgatói élettel, a modern technológiákkal, a természettudományok és a technológia világával, valamint az intézmény korszerű laboratóriumaival is. A Mobilis és a Széchenyi István Egyetem által él
Papp Zsolt
júl. 1.2 perc olvasás


Története eddigi legnagyobb sikerét érte el a Széchenyi István Egyetem betonkenu-építő hallgatói csapata
A Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló SZEnavis egyedüli magyar indulóként vett részt a 20. Német Betonkenu Regattán, ahol nyolc ország 70 egyetemi csapata mérte össze tudását. A győriek fennállásuk legnagyobb sikerét elérve vegyes párosban a dobogó második fokára állhattak, ráadásul férfi és női párosuk ugyancsak az élmezőnyben végzett. A Széchenyi István Egyetem betonkenucsapata, a SZEnavis 2012-ben alakult, hogy a hallgatók gyakorlatban alkalmazhassák mérnöki tudásuk
Papp Zsolt
jún. 30.3 perc olvasás


Továbbra is a világ fenntarthatósági élvonalába tartozik a Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education értékelése alapján
Sorozatban hetedszer szerepel a Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education felsőoktatási minősítő szervezet fenntarthatósági ranglistáján. Az intézmény több részterületen javított eredményén, és továbbra is a világ legjobbjai között található az ENSZ fenntartható fejlődési céljaihoz kapcsolódó teljesítménye alapján. Megjelent az egyik legnevesebb felsőoktatási minősítő szervezet, a Times Higher Education (THE) Sustainability Impact Ratings elnevezésű 2026-os rangsora,
Hancz Gábor
jún. 29.2 perc olvasás


A jövő szakembereiért: átfogó technológia- és oktatásfejlesztési program valósult meg a Széchenyi István Egyetemen
Több mint hárommilliárd forintos európai uniós támogatásból valósult meg a Széchenyi István Egyetem gyakorlatorientált képzéseinek infrastrukturális és készségfejlesztése. A projekt – amelynek zárórendezvényét június 19-én tartották – egyszerre járult hozzá a módszertani megújuláshoz, az infrastruktúra és az oktatói ismeretek fejlesztéséhez, valamint az egyetem nemzetközi versenyképességének erősítéséhez. Lezárult a Széchenyi István Egyetem RRF-2.1.2-21-2022-00028 azonosítósz
Papp Zsolt
jún. 29.4 perc olvasás


Ötödször is világcsúccsal nyerte meg a Széchenyi István Egyetem hallgatói csapata Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata. A SZEnergy Team a lengyelországi Silesia Ringen rendezett Shell Eco-marathonon 332 kilométer/kilowattórás új világcsúccsal szerezte meg az első helyet, megdöntve saját, tavalyi rekordját. A győri fiatalok több mint húsz európai egyetem csapatát előzték meg. A Shell Eco-marathon a világ egyik legjelentősebb energiahaték
Hancz Gábor
jún. 29.2 perc olvasás


A Széchenyi István Egyetem nyerte a 3x3-as kosárlabda MEFOB női és férfi versenyét is
A női és a férfi mezőnyben is a Széchenyi István Egyetem diadalmaskodott a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos 3x3-as Kosárlabda-bajnokságon. Az eredmény egyben azt jelenti, hogy ebben a sportágban e két csapat szerzett jogosultságot, hogy képviselje Magyarországot a 2027-es lengyelországi Európai Egyetemi Játékokon. A Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokság 3x3-as kosárlabda-fináléját Budapesten rendezték a napokban. A női hatcsapatos tornán Széchenyi István Egyetem együ
SZE Hírek
jún. 27.2 perc olvasás


Kiállítással zárták tanulmányaikat a Széchenyi István Egyetem frissdiplomás designhallgatói
A Széchenyi István Egyetem Művészeti Karán 2021-ben indult tervezőgrafika, építőművészet és formatervezés szakok mára országos népszerűségre tettek szert: idén már a harmadik évfolyam végzett a Design Campus alap-, míg az első a mesterképzésein. A diplomázó hallgatók alkotásaiból kiállítás is nyílt az intézmény Győri Innovációs Parkjának aulájában. A Széchenyi István Egyetem öt évvel ezelőtt indította el designképzéseit, amelyeknek 2024 óta az intézmény Győri Innovációs Parkj
Katona-Kelemen Lilla
jún. 26.2 perc olvasás
Hírek
bottom of page

